A természetfeletti szeretet az igazságon alapszik

Színes füst a Sixtusi kápolna felett
Részletek
Martin Lenz
2025 júniusi havilapjából (Gottesdienstordnung)

Az első fellépés

R. Prevost megválasztása után már első megjelenésekor megvallotta hitét, ami egyértelműségben semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. Mindazonáltal annak meghallásához, hogy Prevost melyik vallást és melyik egyházat vallja, higgadtan oda kellett figyelni szavaira, melyeket előkészített beszédében már első fellépésekor megüzent a világnak.
     Jámbor szavak, ismert közhelyek és egy máriás befejezés, „Ave”- közé beágyazva a zsinati szekta új főnöke így kiáltott fel: „Mindannyiatoknak, Róma, Olaszország, az egész világ fivéreinek és nővéreinek: Mi szinódusi egyház akarunk lenni!” – Ezzel a kijelentésével Prevost rögtön az elején világossá tette, milyen "egyház" legfelsőbb vezetését vállalta magára. Kinyilvánította, hogy nem a római-katolikus Anyaszentegyház, hanem a színes szinódusi "egyház" vezetője akar lenni. Ezzel mindazok számára, akiknek „fülük van a hallásra” világossá vált, hogy ki az, aki a Szent Péter bazilika loggiájáról integet.
     De sajnos az ú. n. tradicionalistákat és konzervatívokat elvakítják a külsőségek. Bár nekik is vannak füleik, de nem értik, amit hallanak: lásd Iz 6,9-10: „Menj, mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne fogjátok föl. Tedd érzéketlenné e nép szívét, süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy ne lásson a szemével, ne halljon a fülével és ne értsen a szívével, s így ne térjen meg és ne gyógyuljon meg.”

De nem csak a pápai öltözék visszahozataláért ünnepelték Prevostot, hanem egyéb gesztusaiért is: latinul imádkozta a Miatyánkot, a Regina coeli-t, sőt a tömeggel is latinul énekeltette el a Miatyánkot! Milyen nagynak kell lennie a tradicionalisták vágyakozása ezen külsőségek iránt, és mily súlyosaknak kell lenniük az elvonási tüneteiknek, ha már ilyen mellékes dolgok ennyire elveszik a józan ítélőképességüket?!


A kiszemelt utód

Prevostot Bergoglio 2015. szeptember 26-án nevezte ki a perui Chiclayo egyházmegye élére, és 2023. január 30-án a római püspöki dikasztérium prefektusának. Ugyanezen év szeptember 30-án "bíborossá" kreálta. 2024. január 28-án Santa Monica "bíboros-diákónjává", és 2025. február 8-án, Albano "bíboros-püspökévé" nevezte ki.
     Prevost karriere tehát csodálatraméltóan ívelt fölfelé, különösen, ha meggondoljuk, hogy e karrier mögött semmiféle teológiai tevékenység nem áll, se rendje általános rendfőnökeként, se megyés "püspökként" nem ismert semmilyen teológiai megnyilatkozása sem. Bergoglio egyetlen botrányos "tanítóhivatali" körlevelével – Amoris laetitia, Traditionis Custodes, Fiducia Supplicans – kapcsolatban sem található egyetlen megjegyzése sem az internetes csatornákon. Ezért felmerül a kérdés, hogy vajon mi volt az, ami Prevostot igen rövid időn belül "bíborostársai" szerint a "pápai" hivatalra a legalkalmasabbnak tette?

Az a tény, hogy semmilyen nyilvános információ nincs, ami megmutathatná, hogy Prevost hogyan viszonyult Bergoglio fent említett botrányos irományaihoz, valóban sokat elárul a személyéről. Hogyan lehetséges, hogy egy egyházmegye pásztora, mint ami Prevost majdnem egy évtizedig volt, ilyen témákhoz nem szólt hozzá? Se mellette, se ellene? Az ilyen titokzatos hallgatás arra utal, hogy Prevost vagy teljes mértékben támogatta Bergoglio agendáját, vagy karrierje építésének érdekében tudta, hogy mikor kell befogni a száját. Egyesek a második lehetőséget tartják igaznak – bár az sem jó jel –, de nem kétséges, hogy inkább az első felel meg a valóságnak, hiszen Bergoglio soha nem hívta volna el Rómába, és nem nevezte volna ki Prevostot a püspöki dikasztérium élére, ha nem lett volna abszolút biztos abban, hogy Prevost csak az ő terveinek megfelelő személyeket ajánlja "püspöknek".
     Bergoglio abban is biztos volt, hogy forradalmának hajtóerői az általa kinevezett "püspökök". "Tanítóhivatali" botrányaival felriasztotta a "zsinati püspökök" táborát, és arra kényszerítette őket, hogy nyíltan foglaljanak állást ellene vagy mellette. Aki ellentmondott neki, azt azonnal a jelentéktelenség holtvágányára küldték.
     Prevostnak új hivatalából adódóan már Bergoglio halála előtt kiváló rálátása volt a zsinati episzkopátus tagjaira, és a személyi akták alapján időben ki tudta választani azokat, akikkel később együtt akar dolgozni. Mindez azt a korábbi véleményünket támasztja alá, hogy Bergoglio maga választotta ki és építette fel elődjét. Prevost volt az a kiszemelt eszköz, aki alkalmasnak mutatkozott arra, hogy a Bergoglio által megkezdett utat visszafordíthatatlanul be fogja és be tudja cementezni.


[Szerkesztő megjegyzése:
Itt újra le kell szögezni, hogy Bergoglio semmi olyat nem tett, amit nem elődei találtak ki és nem ők kezdtek el. Vagyis nincs értelme "Bergoglio-féle", ás pláne nem "Bergoglio által megkezdett" útról és célról beszélni. Ezeket az utakat, és ezeket a célokat az Egyház ellenségei már kb. 180 évvel ezelőtt pontosan megfogalmazták, írásban rögzítették, és azóta folyamatosan pontról pontra végrehajtották. E munka kezdete réges-régen elindult, jóval azelőtt, hogy a céljait és eszközeit az ú. n. II. Vatikáni Zsinaton maga a hivatalos "egyház" is írásba foglalta – ez ugyan egy nagyon nagyon fontos, de egyúttal alaposan előkészített állomás volt.
A A zsinati szekta új főnöke című cikk végkövetkezetése így szól:
     »Prevost annak ellenére, hogy tartalmilag mindenben Bergogliot követi, mégsem lesz második Bergoglio, hanem sokkal inkább második Ratzinger. Bergoglio nyíltan vállalta rabló farkas mivoltát, Ratzinger gondosan takargatta. Ratzinger tudatosan dolgozott az Egyház szétzúzásán, Bergoglio akcióhős volt, akire megbízói a piszkos munkát bízták: mindent szétverni, mindenből szemetet csinálni. Mindazt a rombolást végre kellett hajtania, amitől elődei, és valószínűleg Prevost is irtózik. De most, hogy már csak romok maradtak, előnyösebb volt egy olyan emberrel előhozakodni, aki a világ előtt jobban fest: akiből könnyebben lehet tiszteletbeli elnököt csinálni a közös világegyház élére.«
     Ehhez a leíráshoz itt csak annyit kell még hozzátenni, hogy Bergoglio tisztította meg végleg a terepet minden maradék katolicizmustól. Minden olyan szerzetet és személyt eltávolított, aki még képviselt valamit a katolicizmusból, és akinek még maradt halvány fogalma a katolicizmus lényegéről. Miután ily módon az utolsó lehetséges ellenálló is eltűnt, megjelenhetett az "úriember", aki mosolyogva teszi rá a kést a római "egyház" torkára, hogy helyette a nagy összefogás, a nagy testvéri egység világközpontjává válhasson. A keserű meglepetés majd akkor fogja őt érni, amikor a világi hatalmak nem őt választják meg e testvéri közösség élére – ahogy ez IX. Pius-szal történt, aki egészen addig támogatta az egységes Olaszország létrehozását, amíg ki nem derült a számára, hogy annak nem ő lesz a főnöke, vagy mint Ratzinger professzorral, aki addig támogatta 1968-ban a diáklázadókat, amíg azt hitte, hogy azok őt fogják vezetőjüknek választani, és csak akkor vonult vissza sértődötten, amikor ezek erről hallani sem akartak.
     De az is lehet, hogy a Vatikán, mint helyszín annyira tetszeni fog a világ urainak, hogy megteszik Prevostot díszelnöküknek, hiszen a külsőségek igazán csábítóak, és Prevost mindent készségesen meg fog tenni, amit azok követelnek tőle: elsőnek a katolikus "egyház" fogatlan oroszlánná, jelentéktelen díszletté alakítását.]


Az is lehet, hogy Prevost azért hallgatott a hevesen vitatott Bergoglio-féle "tanítóhivatali" írásokhoz, mert már akkor szóba került esetleges utódlása. Aki ahelyett, hogy világosan beszél, és esetleg még követeléseket is megfogalmaz, csak udvariasan, hallgatva mosolyog, ahogy ezt Prevost teszi, az nem szerez magának ellenségeket. Ellenkezőleg, az ilyen ember mindenkinek szimpatikus, senkit nem botránkoztat meg, és könnyen válik elfogadhatóvá a többség számára [lásd ezzel kapcsolatban a következő cikket].
     Hiszen hogyan tudna egy olyan barátságos arckifejezésű férfi, mint Prevost, valami rosszban sántikálni? – [Véli a túlnyomó többség, mindazok, akik nem ismerik a múltat, és nem foglalkoznak a vallásukkal, vallásuk előírásival, követelményeivel.]


Prevost programja

Törvényszerű, hogy sokan úgy gondolják, hogy ezek a bírálatok elhamarkodottak; szerintük időt és esélyt kell adni az "újnak". A válasz erre: Oda kell hallgatni arra, amit Prevost mond, hiszen újra és újra elismétli terveit!
     Prevost május 10-én a "bíboros-kollégium" előtt ismertette programját. A jelenlevőket a "II. Vatikáni Zsinat" és a "szinodalitás szinódusa" melletti elkötelezettségre szólította fel, amikor ezt mondta: „És ezzel kapcsolatban azt szeretném, ha mi ma közösen megújítanánk azon út iránti teljes elkötelezettségünket, melyet a világegyház a zsinat következményeként évtizedek óta a maga számára kijelölt. [Bergoglio] ennek tartalmát az Evangelii gaudium apostoli körlevélben kiválóan felelevenítette és aktualizálta…”
     Majd felsorolta a számára legfontosabb témákat, úgy mint: „Az egész keresztény közösség misszionárius irányváltása; a kollegialitásban és a szinodalitásban való fejlődés; az egyének szubjektív hitmeggyőződésére való nagyobb odafigyelés, különösen ennek legtipikusabb és leginkluzívabb formáiban, mint például a népi vallásosság, a kitaszítottak legkisebbjeiről való gondoskodás, a bátor és bizalomteljes párbeszéd a világgal…”

Miközben a katolikus Egyház Urunk Jézus Krisztus intelmeinek megfelelően alapítása óta mindig a korszellem ellen foglalt állást – [lásd például: Jn 15,18-19; Jn 17,9: „Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál”] –, addig az ú. n. II. Vatikáni Zsinat magáévá tette e világ szellemiségét, és ezt nagy vívmányként ünnepelte. Ez legjobban a "zsinat" négy legfőbb tévedéséből tűnik ki a legélesebben:
     1. Jézus Krisztus Egyháza és a katolikus Egyház közötti megkülönböztetés eretneksége. Valójában nem létezik semmilyen "Jézus nagy egyháza", ami a katolikus Egyházon kívül még más "testvéregyházakat", mint az ortodoxok és a protestánsok "egyházait" is felöleli. Nem, Jézus Krisztus Egyháza abszolút egyenlő a katolikus Egyházzal! Aki nem tartozik a katolikus Egyházhoz, az nem tartozik Jézus Krisztus Egyházához. Ezt a zsinati "egyház", és benne Prevost is tagadja. Ez az első eretnekség.
     2. A "kollegialitás" eretneksége, ami alatt az Egyház demokratizálását kell érteni. Ez a modernisták egyik központi követelése: A pápai trón ledöntése, az Istentől származó, tehát fentről lefelé mindent méltó és igazságos módon elrendező hierarchia helyére az "Isten népének"(amit a modernisták sensus fidei-nek neveztek el) lentről felfelé megvalósuló akaratát helyezni. Ez a második eretnekség, ami a katolikus Egyház Krisztustól elrendelt monarchikus alkotmányát tagadja.
     3. Az ökumenizmus, ami azt állítja, hogy az emberek részére más "keresztény közösségek" vagy más vallások is üdvöt szerző utak lehetnek. Ez a harmadik eretnekség, ami „Az egyházon kívül nincs üdvösség” dogmáját tagadja.
     4. Az ú. n. "vallásszabadság" eretneksége a lelkiismeret szabadságának primátusát az isteni Kinyilatkoztatás fölé helyezi, és minden vallás egyenrangúságát követeli. Holott Isten csak egy vallást nyilatkoztatott ki, a katolikust. Azért lett emberré, hogy nekünk az igaz vallást hirdesse. Ezért ontotta Isteni vérét a kereszten, ezért áldozta fel életét. Ez okból köteles minden ember, ezt az Istentől kinyilatkoztatott igaz vallást elfogadni. Ezzel szemben a vallásszabadság egy emberek által kitalált jog, mely azt hirdeti, hogy minden embernek megvan a joga az igaz vallást visszautasítani, és saját ízlése szerint magának egy másikat választani. A katolikus Egyház ezt a szentségtörést minden időben súlyos eretnekségként ítélte el.

Prevost azonban teljes mértékben elkötelezte magát az ú. n. II. Vatikáni Zsinat tévtanai mellett, és azt a küldetést fogadta el, mely senkit nem szólít fel a megtérésre, vagyis a katolikus hit elfogadására, és ami állhatatosan vonakodik attól, hogy megkövetelje az emberi társadalmakban Urunk Jézus Krisztus királyságának elismerését. Az új zsinati vezető olyan küldetést választott magának, melynek semmilyen hasonlósága sincs azzal a küldetéssel, amit a szent katolikus Egyház Isteni Alapítójától kapott.


A hit nélküli szeretet

A május 18-i ceremónián tartott beszédében Prevost ezt mondta: „Soha nem lehet szó mások kényszerrel, vallási propagandával, vagy hatalmi eszközzel való befolyásolásáról, hanem mindig és kizárólag csak arról, hogy úgy szeressünk, mint ahogy Jézus szeretett.” – Természetesen igaz, hogy az Egyház soha nem akar senkit kényszerrel, manipulálással vagy más hatalmi eszközzel arra kényszeríteni, hogy katolikus legyen. Ugyanakkor a „propaganda” szó csak a 20. század totalitárius rendszereitől kapott negatív jelentést, hiszen eredeti jelentése „szaporítás, terjesztés, kinyújtás”. Katolikus értelemben a vallási propaganda tehát nem jelent mást, mint az Egyház legősibb tevékenységét, azaz az Evangélium hirdetését Krisztus eme parancsa, megbízatása szerint: „Elmenvén az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15) Ezért kapta a pápai kúria hitterjesztéssel megbízott kongregációja eredetileg a „propaganda fidei” nevet.
     Tehát azzal, hogy Prevost az emberek megnyerésére szolgáló vallási propagandát visszautasítja, Bergoglio viselkedését követi, aki köztudottan azt hangoztatta, hogy a „prozelitizmus merő ostobaság (tiszta hülyeség)”. Pedig a prozelitizmus nem más, mint az Evangélium prédikálásának célja, amit az Egyház misszionáriusai, kezdve az apostoloktól, évszázadok során tettek, és amit a katolikus Egyház összes pápája egész története folyamán az egyik legfőbb feladatának tartott. – Csakhogy a zsinati ellenpápák számára ez szörnyűség!
     Prevost számára az emberek megnyerésére az egyetlen megengedett módszer ez: „úgy szeretni, mint ahogy ezt Jézus tette”. Hogy ő ezalatt egy tisztán evilági, puha, szentimentális és talán még érzéki szeretetet is ért, már egyedül abból a tényből kiderül, hogy az ő "szeretet" fogalmát szembeállítja a természetfeletti hittel. Hiszen Krisztus igaz szeretete természetfeletti szeretet. És a természetfeletti szeretet mindig az igazságon alapszik. Tehát Jézus Krisztus szeretetének előfeltétele és alapja a természetfeletti hit. – X. Pius pápa nem sokkal megválasztása után elítélte azt az elképzelést, miszerint egy szeretet, mely nem az igaz valláson alapszik, képes lehet az emberek közötti egységet és békét megteremteni. Ezt mondta: Egy olyan szeretet létét elképzelni, mely nem a hiten alapszik, hatalmas tévedés. Aki tehát úgy akar szeretni, ahogy Jézus szeretett, annak előbb el kell fogadnia a katolikus hitet. Mert csak így képes a legfőbb parancsot megtartani: „Szeresd a te Uradat Istenedet, teljes szívedből és teljes lelkedből, és minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint tenmagadat” (Lk 10,27). És Szent János apostol ezt mondta: „Mert ez az Istennek szeretete, hogy az Ő parancsait megtartsuk” (1 Jn 5,3).

De mit mond Prevost az általa elképzelt szeretetről: »A világnak alázattal és örömmel ezt akarjuk mondani: „Tekintsetek Krisztusra! Jöjjetek hozzá! Fogadjátok meg az ő szavát, ami megvilágosít és vigasztal! Hallgassatok az ő szerető ajánlatára, hogy ez által egy család legyetek: mi az egy Krisztusban vagyunk egyek. És ez az út, amin közösen kell járnunk: az egyházon belül is, de a keresztény testvéregyházakkal is, azokkal is, akik más vallási utat járnak, azokkal, akik az Isten-keresés nyugtalanságát hordják szívükben.« – Meleg, jól hangzó, csak éppen mérgezett szavak ezek! Az eretnekeket és a szakadárokat keresztény testvéregyházaknak nevezi, holott ezek nem testvéregyházak, sőt, voltaképpen nem is egyházak, hiszen csak egyetlen Egyház létezik. – És hogyan akar ő olyanokkal, akik más úton járnak, ugyanazon az úton haladni? Hogyan lehetne ez lehetséges? Ez abszurd! Egy katolikus nem lehet egyúttal muzulmán és buddhista és hindu és zsidó. Ez nem más, mint színtiszta modernizmus: súlyos eretnekség és az első parancsolat elleni bűn, leöntve a "szeretet ajánlatának" mézes-mázos szólamával. Ne hagyjuk magunkat ettől a csöpögő fecsegéstől megtéveszteni!
     Prevost szavai édesen csengenek, még édesebbeknek, mint Wojtyláé és Ratzingeré. Mégis mérgezettek. Sokan be fognak dőlni az ilyen beszédeknek, e mottó alapján: „Lehet-e bűn a szeretet?” – Ha Prevost ezt mondta volna: „Fel akarjuk szólítani a világot, hogy saját boldogulása és a békéje érdekében fogadja el a katolikus vallást, és ezzel együtt a szeretet helyes értelmezését”, akkor igazi szeretet-szolgálatot tett volna a világnak. Ő azonban ehelyett ezt mondta: „Haladjunk közösen Isten felé, egy népként, mindannyian fivérek és nővérek, és szeressük egymást.”


Prevost művészneve

Prevost május 10-én elmondta, hogy a sok egyéb ok mellett elsősorban XIII. Leó Rerum novarum kezdetű enciklikája miatt választotta a Leó nevet. – A zsinati szektában XIII. Leó pápára egyedül eme enciklika kapcsán emlékeznek, amiben a pápa a katolikus Egyház szociális tanítását fogalmazta meg. Mert a modernisták szerint ez az enciklika a zsinat a „szociális igazságosságról” szóló Gaudium et spes kezdetű konstitúciójának az előfutára volt. A modernisták Leó enciklikáját progresszív és liberális értelemben „a munkások jogainak manifesztumaként” értelmezik.
     A modernista módszer itt is a történelem átértelmezése, mondhatni durva meghamisítása. Úgy tesznek, mintha XIII. Leó pápa a szocializmust prédikálta, és a nagy szentek ökumenizmust szorgalmaztak volna. Az Egyház történetének át- és újértelmezéséből különösen világosan kitűnik a modernisták szándéka, nevezetesen, hogy az egyházat egyfajta szociális munkás szövetséggé akarják átalakítani. Nem a népeknek Krisztus egy igaz Egyházába való megtérésén fáradoznak, hogy ezáltal ők is részesülhessenek a megváltás természetfeletti kincseiben. Nem. Prevost május 18-án elhangzott beszédében egy meghatározhatatlan egységet akar létrehozni „minden jóakaratú nővel és férfival, hogy közösen egy új világot építsenek, melyben béke uralkodik”. És hogy ez eddig nem sikerült, azt nem a hitetlenségben látja, hanem abban, hogy „még mindig túl sok a széthúzás, gyűlölet, erőszak, előítéletek, a másoktól való félelem és egy olyan gazdasági szisztéma miatt okozott túl sok seb, mely a föld erőforrásait kizsákmányolja és a legszegényebbeket a társadalom szélére szorítja”.

A zsinati szekta új főnöke szerint tehát a modernista szinódusi "egyháznak" segítenie kell abban, hogy a világból paradicsom váljon. Ezen új intézmény lényege a dogmanélküli humanitáriusság. Természetes, hogy egy ilyen új világban a dogmák csak elválasztó akadályok lehetnek, melyek gátolják a különböző vallású emberek közötti szeretetet.
     Ezért hangzik így Prevost felszólítása: „A Szentlélek világosságában és erejében építsünk egy olyan "egyházat" …, mely karjait az egész világ felé kitárja, …. és ami az emberiség számára az egyetértés kovásza lesz!” – Ez pedig nem más, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség szabadkőműves hitvallása egy pusztán evilági egységvallásban!


Robert Francis Prevostról szóló írásunkat néhány legújabban elhangzott kijelentésével zárjuk:
     1. „A "mise" alatt erősen éreztem Bergoglio szellemi jelenlétét, aki a mennyből követ bennünket.” (Regina Caeli a május 18-i, "beiktató" mise után)
     2. „Annak tudatában, hogy a szinodalitás és az ökumenizmus szorosan összefüggnek egymással, arról szeretném önöket biztosítani, hogy folytatni szándékozom Bergoglionak a katolikus "egyház" szinodális jellegének támogatására és ökumenikus területen az egyre intenzívebb szinodalitás új és konkrét formáinak kifejlesztésére irányuló törekvéseit. Közös utunkat szélesebb értelemben lehet és kell értelmezni, olyan útnak, mely mindenkit egybefoglal minden ember testvériségének az értelmében. … Egy olyan világban, mely erőszak és konfliktusok sebeiből vérzik, minden itt jelenlevő vallásközösség hozzájárul a maga bölcsességével, együttérzésével és elkötelezettségével az emberiség javára és a közös ház megvédésére. … Testvériségünk tanúbizonysága, amit – ahogy én remélem – hatékony gesztusokkal fogunk tudni bizonyítani, minden bizonnyal hozzá fog járulni egy békésebb világ felépítéséhez, ahogy ezt minden jóakaratú férfi és nő szívből kívánja.” (A nem-katolikus és nem-keresztény vallások képviselőivel való találkozáson május 19-én elhangzott beszéd – Lásd: Aldo Maria Valli cikkét is „Teljes egészében a Bergoglio-féle vonalat folytatjuk”)


[Szerkesztő megjegyzése:
Bármilyen szörnyű is mindaz, amit Prevost tesz és mond, nem szabad elfelejteni, hogy ezt sem ő találta ki. Ne feledkezzünk el Wojtyla 1986-os Assisi-találkozójáról, a Korán-csókjáról, Shiva-pontjáról, és Ratzinger béketalálkozóiról sem. Wojtyla botrányairól itt található egy összefoglaló írás: Küszöbön áll a Korán-csókoló pápa boldoggá avatása.

Mindezen találkozók állítólag a világbéke érdekében jöttek létre – és hol van ez az áhított béke? most, 39 évvel az első Assisi-találkozó után?! – Ha azt kutatjuk, hogy az Egyház hogyan juthatott el idáig, akkor jusson eszünkbe az is, hogy már annak idején, tehát 1986-ban sem akadt egyetlen egy püspök sem – pedig akkor még éltek érvényesen felszentelt megyéspüspökök is –, aki tiltakozott volna ezen szörnyű szentségtörések miatt!!!

A honlapnak e kérdéssel foglalkozó többtucat cikke közül néhány írás:
        „Az igazság zarándokai, a béke zarándokai”
        Mi a vallásszabadság?
        A vallásszabadság erősíti az igazságosságot és a békét
        Nemzetközi találkozó Párizsban hívők és nem hívők között

Szent Pál apostol mondta: „Amikor azt hangoztatják: béke és biztonság, akkor éri őket hirtelen a pusztulás…” (1 Tesz 5,3)]


(A fotón az a kép látható, ami a perui Chiclayo egyházmegye internetes címoldalát "díszítette" 2015 és 2023 között, azaz azokban az években, melyekben Prevost vezette az egyházmegyét.)


Feltéve: 2025. június 11.


vissza

AZ IDŐK VÉGE oldalra                              a KEZDŐLAPRA