Az Ördög
Írta: Robert Mäder prelátus

Mäder atya kis műve kb. 1930 körül íródott.

Létezik az ördög?

Az igehirdetés-teológiának csak egy témája van: Isten, Isten szava, Isten törvénye és Isten kegyelme. De létezik egy közvetlen igehirdetés-teológia is: Isten igenlése ellenségének a visszautasítása által. Nem csak Istenben kell hinni, hanem – bár más értelemben – az ördögben is. És ezért kell az ördögről prédikálni. Minél ördögellenesebb a prédikáció, annál istenibb a hatása. Minél élesebben lesz a sátáni „Nem” kidolgozva, annál világosabban jelenik meg a keresztény „Igen”.

Elsőnek azt a tényt kell megállapítani, hogy a teremtésben van egy óriási hatalommal és gonoszsággal bíró személyiség, akit ördögnek hívunk. És ezt a tényt nem csak a hazudozók és a kétkedők, de a jámborok és a feledékenyek előtt is hirdetni kell. Ez utóbbiak ugyan nem tagadják direkt az ördög létét, de csak a nem egészen komolyan veendő Mefisztót látják benne, egy félig komikus, félig gonosz figurát. Körülbelül olyat, mint amilyen a középkori udvari bolond volt. Semmi esetre sem egy hatalmas realitással rendelkező személyiséget, akivel minden időben számolni kell.

Mivel a gonosz léte a világban szinte kiált a magyarázatért, a történelemben két megoldást találtak e problémára: a manicheus és a keresztény választ. A keletről Európába beáramlott manicheizmus egy jó és egy gonosz istent feltételez. A gonosz istene mintegy egy magából létező ellenisten. Egy szükséges és ezért örök és szuverén isten.
     A keresztény filozófia ezt a tézist abszurdként visszautasítja. Tényleg képtelenség egy Istenséget, egy Lényt a lét és létezés abszolút tökélyével, egy minden rajta kívül álló okát és forrását – mert ez Isten – és egyúttal egy ettől független ellentétes másikat feltételezni. Vagy létezik Isten, és akkor ő az egy és egyetlen, vagy nem ő az egyetlen, akitől minden más származik, és akkor nincs Isten. Ezért az embernek vagy kereszténynek, vagy ateistának kell lennie. Istenhívőnek vagy hitetlennek.

A katolikus tézis ezt mondja: A Sátán az Istentől teremtett vezér-szellem, aki később saját szabad akaratából Isten ellen lázadt és a világban a gonosz princípiumává tette magát. A Sátánt Isten nem sátánként teremtette, hanem ő maga tette magát Sátánná.
     Az ördögben való hit minden népnél megtalálható, a neve változik, de a dologról magáról mindig és mindenhol megegyeztek a vélemények. Az ördög létezik, és nem, mint a sötétség birodalmának pusztán szimbolikus megtestesítője, hanem mint egy isten- és emberellenes személyiség kimagasló intelligenciával és hatalommal.

Az ördög bibliai alak. Aki a Szentírás sugalmazott és csalatkozhatatlan voltában hisz, annak az isteni kinyilatkoztatás okán a Sátán létezésében is hinnie kell. A logika megköveteli, hogy vagy mindkettőt elveti valaki, vagy mindkettőben hisz. A Biblia a Sátánt olyan szavakkal nevezi meg, melyekből legbelsőbb lénye nyilatkozik meg: ő a „gonosz” (1 Jn 3,12), az „ellenség” (Mt 13,25), a „hazug és a hazugság atyja” (Jn 8,44), az „ember-gyilkos” (Jn 8,44), a „régi kígyó” és a „nagy sárkány” (Jel 12,9), az „erőszak fejedelme” (Ef 2,2), e „világ istene” (2 Kor 4,4).
     A gonoszságnak ezt a szintézisét egyszerre kell magunkra hatni engedni, hogy belássuk, hogy az ördög valami egészen más, mint egy ártalmatlan vagy akár groteszkül komikus figura. Ő a világban létező minden hamis és rossz és közönséges összefoglalása. Az emberi nem nagy szerencsétlensége. Minden szellemi és erkölcsi kísértés, minden üldözés, minden forradalom és háború, minden katasztrófa ősforrása.
     A katolikus középkor, amikor még egészen krisztus-centrikusan gondolkodott és élt kultúrájának utolsó kisugárzásában is, meg volt győződve róla, hogy valódi kereszténység elképzelhetetlen az ördögben való meggyőződéses hit nélkül és az ördög elleni tudatos harc nélkül.

Az igazságosság és az őszinteség megköveteli, hogy az ördögnek csak azt rójuk fel, ami az ördögé és az embernek, ami az emberé. Ahol a gonosz fellép, e kettő, ördög és ember, kéz a kézben járnak együtt.
     Az Egyház imái mindig kifejezetten démonellenesek voltak. Korunkban jobban, mint bármikor, az ördög, mint minden veszélyek legnagyobbika ellen imádkozva harcolnunk és harcolva imádkoznunk kell. Talán soha nem volt annyira fontos, mint a mi kifejezetten apokaliptikus korunkban, hogy ne felejtsük el, hogy hárman vannak, akik a történelmet csinálják: Isten, az ember és a Sátán.

A sátánizmus szelleme

Nem elég azt tudni, hogy a Sátán létezik, de azt is tudni kell, hogy kicsoda ő. A Sátán az iniquitatis misztériuma. Gonoszságának titkát egészen a legmélyéig soha nem fogjuk tudni felfogni. Az emberi bűn és a sátáni bűn között mindig szakadék van. Két alapvetően különböző természet közötti szakadék, a tisztán szellemi és a szellemi-testi. A szó tényleges jelentésében az ember soha nem lesz ördög, mert nem áll azon a magaslaton, amely ahhoz szükséges, hogy ilyen mélységbe zuhanhasson. Csak az angyal lehetett ördöggé.

Miért lett Lucifer Sátánná? Miért lesz a világosság sötétséggé, a szeretet gyűlöletté, a szépség torzképpé, a legmagasabb a legalacsonyabbá, a legjobb a legközönségesebbé? Lucifer olyan akar lenni, mint Isten. Az ateizmus az oknélküli világban való hit. Lucifer nem ateista. Lucifer sokkal okosabb annál, mint hogy az ateizmus badarságába essen. Természetes intelligencia és emellett természetfeletti szemlélés teszi lehetővé, hogy Istent mint az egyet és egyetlent, az örököt és abszolútot kétségtelen bizonyossággal felismerje. Az öröktől levőt nem lehet letagadni. Isten létezik, mert van. Lucifer ezért nem akar Isten helyén Isten lenni. Isten melletti Isten sem akar lenni. Az abszolút istenhasonlóság ugyanolyan badarság lenne a számára, mint az ateizmus istentelensége.

Akkor mit akar Lucifer? Olyan lenni, mint Isten, mégpedig olyan lenni, mint Isten a saját akaratából és a saját képességéből. Isten az angyaloknak a felismerés kimagasló képességét és óriási hatalmat adott. Ez az intelligencia és energia az angyalok természetéhez tartozik. Isten jóságában azonban még tovább ment. A természethez hozzáadta a kegyelmet. Az isteni természetben való részesedést. Az isten-gyermekséget, az olyannak lenni, mint Isten természetfeletti kegyelmét.
     Lucifer itt kezd ellenkezni. Nagyképűen harcra kel a kegyelem ellen. Ami ő, az saját magától akar lenni, saját tudásából és akaratából. Természetének erejéből! Nem több és nem kevesebb. Egy önmaga-csinálta szellem a lényének minden rostjával protestál a természetfeletti ellen, amennyiben az nem valami őssaját, hanem valami idegen, valami kapott és nem valami saját maga által megszerzett dolog.
     Lucifer az első pelagiánus. Olyan valaki, akinek nincs szüksége a kegyelemre. Saját magától nagy, mint Isten. Egy self made ember, ahogy később a modern kifejezte, visszautasítja a természetfeletti minden adományát. Természetesnek lenni, ami ő, ez jelent számára mindent. A sátánizmus naturalizmus, isteni szuverenitás.

Az első bűn a teremtésben, a szuverén naturalizmus bűne a minden lehetséges bűn legnagyobbika volt. Bűn kísértés nélkül. Bűn az értelem elhomályosulása nélkül. Bűn szenvedély nélkül. Egy hideg akarati cselekedet. És ezért a totalitás bűne, az egész személyiségé. És ezért egy bűn, mely több, mint egy futólagos aktus. Bűn, mely – úgymond – lényegbeli természetté válik. Bűn, mely semmilyen visszautat nem ismer, bűn megbánás nélkül. Bűn, mely abban a pillanatban, amikor elkövetik, mintegy megkövesedik, hogy az maradjon örökre, ami. Tele halhatatlan és megváltozhatatlan elszántsággal. Ezért Sátán nem akar újra Lucifer, a főangyal lenni. Soha többé. Sátán Sátán akar maradni. Az örökkévalóságig. Ez hozzátartozik ördöglétéhez.


Feltéve: 2012. október 4.

Mivel a sátánizmus naturalizmus, ezért egyben anti-kereszténység is. A kegyelem Istenével szembeni dölyfből a kegyelem hozója és hordozója, Jézus Krisztus elleni gyűlölet lesz. A Sátán Krisztus és minden, ami Krisztushoz tartozik, személyes ellensége, halálos ellensége.
     A hittudósok véleménye szerint az angyaloknak, csakúgy, mint az ősszülőknek, mielőtt Isten színe látására jutottak, ki kellett állniuk egy próbát. Ez abból állt, hogy Isten látomásban megmutatta nekik Jézust megváltóként, és felszólította őket, hogy ismerjék el és imádják Őt.
     Krisztus és Sátán ezért kibékíthetetlen ellentétek. Jézus Krisztus, mint a kegyelem Istene egyúttal a szeretet Istene. Ő maga az ajándékozó, a szánakozó és a megbocsátó Jóság a bukott emberi nemmel szemben. Sátánnak ezért, mint a kegyelem elvi ellenségének, a Krisztus-birodalom ádáz gyűlölőjének kell lennie. A Sátán az élő Krisztus élő Antikrisztusa, Krisztus- és keresztény-üldöző. A voltaképpeni Antikrisztus személyesen mindig maga a Sátán lesz. De mint Krisztus utánzójának, csakúgy mint Krisztusnak, neki is megvannak minden időben a látható helyettesei, képviselői.

A „helyettes” (azaz evilági) Antikrisztus nem csupán egy apokaliptikus figura, hanem minden időben egy létező ember. Szent János és Szent Pál megmondták nekünk, hogy már az ősegyház korában is működött. Az Antikrisztus mindig az az erő, „aki Isten fölé emelkedik, és mind afölé, ami szent. Sőt, Isten templomában foglal helyet, s azt állítja magáról, hogy Isten”. (2 Tesz 2,4) A Krisztus-ellenes naturalizmus annak száz változó megjelenési formájában.
     Mindazonáltal olyan kifejezetten, mint ma, még soha eddig nem lépett fel. Soha ennyire nagyképűen, soha ennyire kegyelem-tagadóan, soha ennyire kegyelem-ellenesen. Minden természetfelettinek és a kinyilatkoztatásnak ilyen ádáz ellenségeként – és ezért még soha ennyire sátánian.

A sátánizmus szellemét csak az ellentétével lehet legyőzni, a naturalizmust csak a természetfeletti szellemével. Az anti-kereszténységet csak az egész világszemlélet és az életfelfogás Krisztus-központúságával. A démoni gőgöt csak egy, a kegyelemből eredő vallással.

Isten birodalma ma úgy néz ki, mint egy kis enkláve a Sátán nagy országában! A keresztény világ, nem maga a keresztény vallás, naturalisztikussá vált, nekünk tehát újra természetfelettivé kell tennünk. A keresztény vallás vagy olyan, amilyennek lennie kell, vagy semmilyen. A keresztény vallás a kegyelemből, Krisztusból, a szentmiseáldozatból, a szentségekből, Máriából, az imából él. Ha nem ezekből, akkor nem kereszténység. Minden másfajta ördögűzés, bármilyen jószándékú is, hatástalan. Nekünk minden vonalon vissza kell térnünk a természetfelettihez. Csak ily módon ördögteleníthető el a világ.
     Ez a kifejezetten természetfeletti és ezért kifejezetten sátánellenes harc az egyetlen, ami szükséges, e mellett minden más, amivel próbálkoznak, csak jelentéktelenség és csekélység.

A Sátán imperializmusa

XIII. Leó pápa a szabadkőművesség ellen 1884. április 20-án kiadott enciklikájában arra hívta fel a figyelmet, hogy a világ két különböző és egymással szembenálló táborból áll. Az egyik szakadatlanul az igazságért és az erényért harcol, a másik mindenért, ami az igazságnak és az erénynek ellene mond.
     Az egyik Isten birodalma itt a földön, nevezetesen Krisztus igazi Egyháza, vagyis az, ami teljes lélekkel Istent és Krisztust szolgálja. A másik a Sátán birodalma, minden, ami a Sátánnak van alárendelve, ami az örök isteni törvénynek ellene mond. Ez a vagy-vagy az egész történelmen végig húzódik, és korunk szellemi harcának is ez a tárgya.

Ezzel el is érkeztünk a sátánizmus céljához. A sátánizmus célja a Sátán imperializmusa. Egy világbirodalom megalapítása, amiben ő egyedül az isten és az úr, és minden más, az angyal-, az ember- és az anyag-világ a lábai előtt hever. Minden szellemiség az ő szelleméből, akarat az ő akaratából.
     Minden birodalom az, ami a kormánya. Minden kormány az, ami az intelligenciája. Mivel a démonok puszta szellemek, intelligenciájuk az istenihez hasonló: hosszas gondolkodás és megerőltetés nélkül képesek a felismerésre. Az angyalok bűne ilyen volt, mert ez tartozik a természetükhöz. Az angyal, mondja Aquinói Szent Tamás, nem olyan, mint az ember, őt nem lehet megbüntetni azzal, hogy levágják egyik lábát vagy kezét. Mint egyszerű lények, az ő természetükből semmit nem lehet elvenni. Az angyal természetes intelligenciája ezért megmarad az ördögben is.
     Sátán azonban nem csak intelligens, hanem aktiváltan intelligens, intelligens az ideák és a kivitelezés birodalmának területén. Ahogy Szent Tamás feltételezi, Sátán a természetes rendben tévedés nélküli intelligenciával rendelkezik. Az ördög csak a természetfelettiben ostoba. Az anyagi világ és annak törvényei, a természet igazságai fölött az ördög zseniként ítél. Az emberi test és emberi lélek zseniális ismerője, a legzseniálisabb politikus.

Még soha egyetlen emberi kormány sem rendelkezett olyan egyetemes tudással, olyan emberismerettel, és ezért a jövő lehetőségeinek akkora átlátásával, mint a Sátán. Ennek következtében még egyetlen kormány sem volt képes, hogy a világ fölötti egyetemes uralom érdekében ennyire imperialista politikát folytasson.
     A kormánynak erősnek kell lennie, hiszen mit ér a tudás a képesség nélkül? És mit ér a képesség a tett nélkül? Sátán, a nagy teoretikus egyúttal nagy végrehajtó is, az ő gondolkodása egyúttal cselekvés is. Sőt még ennél is több, fáradhatatlan aktivizmus.
     A szellemnek lénye folytán természetes uralma van az anyagi világ fölött. És ez a hatalom annál nagyobb, minél feljebb áll a ranglétrán. Lucifer az angyalok vezére volt. Sátánná válva semmit nem vesztett el természetes hatalmából. Mivel a szellem uralma alatt tartja az anyagot, az emberi alkotás felett is uralkodik.
     Ugyanakkor a Sátánnak nincs közvetlen hatalma az ember belseje, az emberi akarat és lelkiismeret departmentja felett. De messzire ható hatalma van az ember teste fölött: az érzékszervek és az idegrendszeren keresztül. És az ezektől függő fantázia és érzelmi élet felett. És ezzel a Sátánnak közvetve befolyásolási lehetősége van a külsőtől és a testitől függő emberi gondolkodásra és akaratra. Az értelem és az akarat szellemi azonosulására, a sátánizálására. Aki a külső világot kormányozza, az előbb vagy utóbb a belső világot is kontrollálja.

A kormány mindenütt jelenlevő, mindent tudó és mindenható lesz az őt kiszolgáló, tőle függő hivatalnoksereg segítségével. A démonikus világhatalomnak több milliós hadserege van sátánizált segéderőkből, ördögökből és elkárhozottakból és istentelen emberekből, akiket vezérük inspirál és dirigál. Nincs olyan evilági diktatúra, mely egységében az abszolút megbízhatók ilyen elitgárdájával rendelkezne.
     A kormány mindenekelőtt az, ami a főnöke. A Sátán kimagasló személyiség hatalmas originalitással.

Minden ország az, ami a kormánya. És minden ország az, ami a népe. Mi egy kormány azok nélkül, akik bíznak benne? Mi egy kormány hódolók, imádók, szimpatizánsok és együttműködők nélkül? Mi egy fej test nélkül? Mi a sátánizmus a megvalósítása nélkül? Ahogy az ördög és az ő kormánya történelmi valóság, úgy az ördög birodalma is az. Krisztus e történelmi kollektív tényállás számára új szót adott: a „világnak” nevezte. Világ nem a teremtés értelmében, hanem világ a naturalizmus értelmében. Világ, mint a természetfeletti, az égi birodalom ellentéte.
     A világ, mint a sátánizált naturalizmus birodalma Káinnal jelenik meg. Káin az Isten nélküli világ első képviselője. A politika, mint öncél, lelkiismeret és erkölcs nélkül. A kapzsiság és a nagyravágyás, az irigység és a gyűlölet politikája. Ez a sátáni naturalizmus földi birodalmakat uralt, melyeknek politikai ideáljai sátáni bálványok voltak. Ahogy a Zsoltárok Könyvében áll: „Omnes dii gentium daemonia – A pogányok istenei démonok!’ (Zsolt 96,5)
     Ezért mondhatta Sátán az akkori világ minden országára tekintve bizonyos joggal Jézus megkísértésekor: „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok, mert én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom.” (Lk 4,6)

A kereszténységgel és annak látható reprezentánsával, a pápával eltűnik a Sátán imperializmusa Rómából, a világ középpontjából. A naturalista pogányság helyébe a katolikus középkorral egy új világ lép. A keresztény természetfeletti birodalma, a kegyelem atmoszférája. És ebben az atmoszférában lélegeznek és élnek nem csak az emberek, hanem a társadalom, az állam, a művészet, a tudomány, a gazdaság; egy szóval minden, amit kultúrának hívunk. Európa ördögtelenítve lett, mert katolikus lett.
     Mindazonáltal a katolikus középkor csak fegyverszünet volt. Mint a fény angyala és a szépség istene éledt fel a régi pogányság a humanizmus zászlaja alatt, először az irodalomban és a művészetben, aztán az erkölcsökben, legvégül a politikában és a gazdasági életben.
A modern világ megint pogány és naturalista világ lett. Nem mindig Isten nélküli világ, de hivatalosan Krisztus, a kegyelem Istene nélküli világ.

Ebben rejlik a bolsevista és a nyugati világ közötti különbség. A bolsevista világ nyíltan ateista. A nyugati világ naturalista. Mit érdekli az a Sátánt, hogy hisz-e a Nyugat Istenben vagy sem? Ő is hisz Istenben és mégis ördög! Számára a Krisztushoz való hozzáállás a döntő. Naturalizmus vagy supra-naturalizmus? Egyedül a természet kegyelem nélkül vagy a természet a kegyelemmel? Oroszország meghalhat az ateizmusban, de a nyugati világ a sátáni naturalizmusban hal meg, a kegyelem birodalmától való aposztáziában!
     Ezért ebben rejlik a Nyugat fennmaradásának kérdése. Mivel csak két birodalom létezik, nem három vagy több, és mivel e kettő mind az alacsony és a magas világot, az időt és az örökéletet felöleli, minden teremtmény, angyal és ember előtt ott áll a könyörtelen alternatíva, hogy e két birodalom közül melyikbe akar tartozni. És ez az alternatíva nem csak az egyesek, hanem az egész előtt ott áll.
     A Nyugat bűne nem csak privát bűn volt, hanem a társadalom bűne, és ezért a Nyugat megmenekülése nem a privátemberek megtéréséből, hanem a népek megtéréséből áll. Nem csak a németek, angolok, franciák, stb., hanem Németország, Anglia, Franciaország stb. megtéréséből a naturalizmusból a természetfelettibe.

Feltéve: 2012. október 9.

A Sátán módszere

A politikában az erős egyéniség a döntő tényező. A személyiség maga az idea, és a személyiség ennek az ideának a képviselője, megvalósítója akar lenni. A kimagasló személyiséghez és a magával ragadó ideához azonban egy zseniális taktikának is kell járulnia ahhoz, hogy e kettőnek sikere legyen. Háborúban ehhez elengedhetetlen a tábornok jó stratégiája. A keresztény szimbolika ezért ábrázolja Sátánt gyakran sakkjátékosként. A sakk a zseniális módszer játéka. Aki a világtörténelem sakkjátszmáját filozofikusan követi, annak be kell vallania, hogy Sátán a módszer nagy mestere, ügyes diplomata, dörzsölt taktikázó.
     A játék művészete annak a leplezéséből áll, amit valaki akar, és annak színlelésében, amit nem akar. A cél világos: az emberiség sátánizálása a naturalizálása által. Ez a procedúra három lépésben zajlik le. Az első lépés az Istentől való elszakadás az alkalmankénti bűn által. A második lépés a gonoszságban való radikalizálódás az Istentől való tudatos és krónikus elfordulás által. A harmadik lépés az Isten elleni formális lázadás a nyílt keresztényellenesség által. Az első szakasz tehát a gyengeség, a második a rosszaság, a harmadik a gonoszság. Az eredmény az ördöggé vált ember, a sátánivá vált ember.

Az emberiség történelmében Sátán első ízben a kígyó képében jelenik meg. „De a kígyó ravaszabb vala a föld minden állatainál, melyeket az Úr Isten alkotott vala.” (1 Móz 3,1) Sátán a kígyó alakjában végső céljait a csalfa frázisok mögé dugja el. Mi a frázis? A frázis a fél-igazság és a fél-hazugság keveréke. Az Ördög ősszüleinknek az Istenhez való hasonlóságról beszél („olyanok lesztek, mint Isten”), a szem felnyílásáról, a hallhatatlanságról. Ezek igazságok, de egyúttal tévtanok is, aszerint, hogy ki hogyan értelmezi. [lásd: a II. Vatikáni Zsinat] A frázisnak se nem az igazság, se nem a hazugság a célja, hanem egyedül a hazugság. Az igazság csak eszköz a célhoz, a hazugsághoz, egyszerű taktika, ködösítési manőver. A horog körbefonására és láthatatlanná tételére szolgáló csalétek.

Ez az indirekt módszer a történelem folyamán mindig ragyogóan bevált. Ez minden tévtan és minden forradalom módszere. Amikor a Sátán sötétséget akar elterjeszteni, mindig a fény angyalának köpenyegébe burkolózik. Amikor egy zsarnokságot akar győzelemre juttatni, mindig a szabadság lobogóját bontja ki. Amikor meg akarja mérgezni az emberiséget, olyan gyümölcsöt ad, mely szép a szemnek és édes a nyelvnek. Így jött a pogány humanizmus a világba, így a vallási racionalizmus, így a kommunizmus, így a bolsevizmus és az extrém nacionalizmus. Mindig ugyanaz a történet a csábító almáról, melyben a halál rejtőzik, a hízelgő kígyóról és a naivan hiszékeny emberről, aki nem tud különbséget tenni a csali és a horog között, a kenyér és a méreg, az igazság és a hazugság között.

Sátán a természet mögé rejtőzik, nem bánik mindenkivel egyformán. Kitűnő pszichológusként és pedagógusként az egyes ember képességeihez és hajlamaihoz igazodik. Mindenkit egyénre szabottan támad meg, ereje éppen ebben rejlik. A kísértés Aquinói Szent Tamás szerint elsősorban kipuhatolást jelent. A kísértő igyekezete tehát elsőnek arra irányul, hogy megállapítsa, milyen valaki, mit akar és mit tud. És a támadást ezt követően, ezek ismeretében az adott lehetőségekkel és valószínűségekkel, ellenállásokkal és gyengeségekkel számolva indítja meg.
     A bűnbe esett ember természete mögé való rejtőzésnek az Ördög számára az a nagy előnye, hogy a bűnt természetesnek, a gyakorlati élet kikerülhetetlen szükségességének állíthatja be. Olyasminek, aminek meg kell történnie. Másfelől az Evangélium törvényei szerinti életet oktalannak és lehetetlennek, és ezért a gyakorlattal ellenkezőnek és abnormálisnak, életidegennek és elavultnak. Sátán mindig mint a nagy realista jelenik meg, Krisztus pedig mint a valóságtól idegen idealista. [lásd: Martin: Az utolsó pápa, Jézust azért kell megfosztani trónjától, mert „vacak alak”.]

Sátán az ember mögé rejtőzik. Az ember nincs egyedül a világban, társadalmi lényként szorosan beletartozik saját nép- és munkaközösségébe. Szellemileg és erkölcsileg, politikailag és gazdaságilag csak közösségben létezhet. Ezért nem független. Ez a függőség tud erősíteni, de gyengíteni is. És az ember valóságos csordaállattá, a tömeg akarattalan rabszolgájává is válhat.
     A szociális függőségi viszonyok talán még soha nem voltak ennyire erősek, mint a szervezetek és a sajtó, a pártok és a diktatúrák mostani korában [és Mäder atya mindezeket több mint 70 évvel ezelőtt írta!]. Ezt a tényt használja ki a Sátán. Semmi nincs befolyásának jobban kiszolgáltatva, mint a személyiségétől megfosztott ember! Semmi nem könnyíti meg ilyen nagymértékben az emberiség egyre növekvő elsátánosodását, mint a világ- és korszellemnek eme a mérhetetlenségig növelt hatalma.
     Ez különösen a szexualitás terén mutatkozik [mindezen megállapítások 70 évvel ezelőttiek – mit mondana ma Mäder atya?!]. Az Ördög az asszony, illetve a férfi mögött bújik meg. A férfinak az asszonyhoz és az asszonynak a férfihoz való rendelése Isten által akart viszony. Csak az ő kölcsönös egymásra-találásuk és egymás-birtoklásuk tudja az emberi nem feladatát hiánytalanul elvégezni. És csak ez a kölcsönös egymástól való függőség tudja a szenvedély hatása által elérni azt a fokot, hogy a férfi a női és keresztény emberi méltóság és az asszony a férfiúi személyiség ellenségévé válik. A Sátán ezen a ponton támad. A Sátán előszeretettel használja fel az asszonyt a férfi és a férfit az asszony sátánivá tételére. És a szexualitás sátánivá tételével az Ördög az emberiség jövőjét uralja.

Sátán metódusával szemben Krisztus módszerét kell bevetni. A naturalizmus módszerét szembeállítani a kereszt módszerével, a Sátán önkényét Isten szavával és törvényével. A pusztában Jézus így szállt szembe a kísértővel. Mivel minden gonoszság lényegében naturalizmus: magam vagyok, én tudom, nekem van, tehát gőg, kapzsiság és élvhajhászás; Sátán Jézust a szenzualizmushoz, a materializmushoz és az intellektualizmushoz akarta csábítani. Ez a három lépcsőfok a sátánizmushoz! Az embernek, aki minden, mert mindent tud, mindene megvan és mindent élvez, nincs szüksége többé Istenre.
     Ezért a sátánizmus legyőzése a világban a kereszténység által Jézus példája nyomán szintén csak e három lépcsőfokban mehet végbe. A „minden-én-magam-akarása” legyőzése az alázat szellemével, a „minden-az enyém-akarása” a szegénység szellemével, a „mindent-élvezni-akarok-akarása” bűnbánat szellemével. Ebből áll minden aszkézis, minden tökéletességre való törekvés célja. Csak ezen anti-sátáni, keresztény aszkézis által válik az ember Krisztusban „olyanná, mint Isten”, az Istenből való létté, az Istenből való üdv részesévé. E két módszer, a sátáni és a keresztény között kell mindannyiunknak választania.

Krisztus előttünk járt, imádkozva és böjtölve győzte le a Sátánt. Isten birodalmában más taktika érvényes, mint az evilági harctereken, melyről egy modern stratéga egyszer ezt mondta: két hadsereg közül az fog győzni, melynek katonái többet ettek. Isten birodalmában ez fordítva igaz: itt az fog győzni, aki leginkább képes Krisztussal a világot legyőzni ima és áldozat által. Manapság sokat beszélnek a fiatalság edzéséről a sporttal és a tornával. De senki se hagyja magát becsapni! Isten birodalmában nem a sportos fiatalság lesz az erősebb, hanem a kezét tördelő és az áldozatot vállaló.
     A böjtöléshez és az imához az éberségnek kell párosulnia. A sátáni gonoszság rendszerint nem befejezett, tökéletes tényként lép a világba egész istentelenségében, rondaságában és veszélyességében. Eleinte többnyire csak csírájában jelenik meg, mint egy kis mag az arató tekintetét kijátszva. A legtöbb keresztény csukott szemmel áll szembe a pokol tévedéseivel és hazugság-vetésével. Az alvó egyház tanítványai a világgal és az Ördöggel szembeni felfoghatatlan jóindulatban és jámborságban szenvednek.

Még soha nem volt olyan kor, melyben Isten olyan könnyűvé tette volna számunkra a Sátán módszerének felismerését, mint a mai. Még a vakoknak is látniuk kellene. A modern tévtan fája, ahogy Donoso Cortes egyszer mondta, úgy tűnik, hogy elérte gondviselésszerű érettségét. Ma a hatalmassá nőtt, tiltott fa gyümölcseit kézzel lehet tapintani. „Minden tévtan konfliktussá válik, minden tévtanítás forradalommá, minden gőgös tagadás óriás méretű katasztrófává.” Az aratás korában élünk. Az aratók már lendítik kaszájukat. [Mindezt 70 évvel ezelőtt írta az atya.

A bűn atyjáról és gyermekeiről

Feltűnő, hogy milyen fontos szerepet játszik az Ördög a nagyböjti vasárnapok evangéliumaiban. A szenvedés vasárnapjának evangéliuma nem más, mint az Ördög és a bűn érdekfeszítő küzdelmének végkicsengése, melynek végén a zsidóknak nem marad más érvük, mint az utcagyerekeké, nevezetesen kövek dobálása. (Jn 8,46-56) Krisztus minden bűn legmélyebb gyökereit akarja ellenfeleinek feltárni, rámutatni, hogy a bűn fája a pokolig nyúlik le.
     A „honnan van a gonoszság” kérdése soha nem vetődik fel olyan erősen, mint éppen a húsvéti időben. Krisztusnak és az Egyháznak joga van ahhoz, hogy megtudja, hol állunk mi. Követelik tőlünk az állampolgársági bizonyítványt. Meg akarják ismerni a mi atyánkat, meg akarják állapítani rokoni kapcsolatainkat, azt akarják tudni, hova tartozunk mi. Hiszen a világban soha senki sincs egyedül, mindenki tagja a két nagy rokonság egyikének, mindenki beletartozik az Isten gyermekeinek vagy az Ördög gyermekeinek a rokonságába. Vagy – vagy, ez Krisztus mondatainak lényege – vagy Isten az atyánk, vagy az Ördög. Nincs harmadik lehetőség! Vagy a mennybe, vagy a pokolba érvényes a bizonyítványunk. Vagy felülről, vagy alulról valók vagyunk. Rendkívül érdemdús böjti- és húsvéti szolgálatot teszünk, ha az evangélium szellemében a gonoszság atyját és gyermekeit megvilágítjuk.

Lássuk először az atyát. Krisztus nyíltan kimondja, hogy hívják őt: „A ti atyátok az ördög.” (Jn 8,44) János ezt a gondolatot a leveleiben, ha lehet, még általánosabban és határozottabban fejti ki: „Aki bűnt követ el, az ördögtől van.” (1 Jn 3,8) Miért nem gondolunk mi erre állandóan? Az Ördögnek megvan az a nagy előnye, hogy ő a nagy ismeretlen, manapság különösen. Krisztus azonban irgalmatlanul lerántja arcáról a maszkot, és megmondja neki, hogy kicsoda. A bűn atyja egy házasságtörő, felesége egy kurtizán, vagyis a világ. Az Ószövetség szívesen ábrázolja az Egyháznak Istenhez való viszonyát egy lelki házasság képével. A hívek atyja Isten, anyjuk az Egyház, a zsinagóga, a szent Sion. Amikor Izrael, a Leghatalmasabb menyasszonya tiltott útra téved, akkor a próféták házasságtörésről beszélnek, aminek következtében a menyasszony elveszti szent nevét, és ettől kezdve a „világnak” hívják. És a vőlegénye a világ fejedelme, a démon, az Ördög!
     Az ebből a házasságtörésből született gyermekek törvénytelenek, a kurtizán gyermekei. A zsidók tudják ezt. Ezért reagálnak azonnal idegesen, amikor Krisztus titkos atyjukra tesz célzásokat. „Mi nem vagyunk törvénytelen fiak” (Jn 8,41), válaszolták, pedig azok voltak! A bűnös az Ördög és a világ közötti kapcsolatból születik, ezáltal egy házasságtörő gyermeke, Isten és az emberiség között kötött szent szövetség megszegéséből keletkezik. Ez a Sátán műve, házasságtörésre buzdítani!

Feltéve: 2013. január 14.

folytatása hamarosan következik


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA