|
Az Egyház szeptember 14-én ünnepli a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét, melynek Evangéliuma így kezdődik: „Mondá Jézus a zsidó seregeknek: Most van ítélet e világ fölött; most fog kivettetni e világ fejedelme.” (Jn 12,31)
Alig pár sorral lejjebb pedig ez áll a Szentírásban: „Jóllehet ennyi csodát tett a szemük láttára, mégsem hittek benne. Így beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése: Szemüket elvakította, szívüket megkeményítette, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek és meggyógyítsam őket.” (Jn 12,37-38/40)
Ugyanezen a napon, 2012. szeptember 14-én a magyar rádió vallási műsorában arról beszélgettek, hogy a mai teológia kimondta, hogy a pokol üres, hiszen Jézus mindenkit megváltott, ezért senki nem kárhozhat el. (Ahogy hallottam, nem mint egy lehetséges állításról, hanem mint egy kész tanításról beszéltek a pokol ürességéről.)
A modernizmus nemcsak rosszá teszi az embereket, mint a protestantizmus (Luther elvei szerint üdvössége érdekében mindenki bármennyit vétkezhet, csak nagyon higgyen), de végtelenül ostobává, vakká, süketté, szívtelenné is – pont úgy, ahogy Izajás prófétát idézve Jézus mondta.
Nagy Szent Teréz azt mondta, hogy megtérésében a döntő szerepet az a látomás játszotta, melyben Isten megmutatta neki, hogy hol lesz a helye a pokolban, ha nem változtat életstílusán. Vagyis meglátta, hogy hova jut, ha nem tér meg. Aki tagadja a Sátán, a személyes gonosz létezését, aki tagadja a poklot, illetve kiüresíti (hiszen a pokol léte dogma, ezért tagadni veszélyes, de értelmét elvenni már nem: lásd ezen eretnekség atyjának, Hans Urs von Balthasar jezsuitának sikeres pályafutását), az felülmúlja minden elképzelhető emberi gonoszság mértékét, hiszen lelkek millióit vezeti a kárhozat felé. A ruandai népirtáskor az országban állomásozó ENSZ katonák kanadai tábornoka az eseményeket feldolgozni igyekvő művében azt írta, hogy „azért tudom, hogy létezik az abszolút Jó, mert találkoztam és kezet fogtam az abszolút Gonosszal”.
Természetes, hogy a kereszténység legfőbb javai, céljai közé az tartozik, ha nem a büntetéstől való félelmünkből, hanem az Isten iránti szeretetünkből nem követünk el bűnt és gyakoroljuk vallásunkat. Csakhogy ez olyasféle állapot és érzület, melyet tartósan csak a misztikus szentek éreznek, és amelybe az egyszerű ember legfeljebb pillanatokra kerülhet, még akkor is, ha állandóan vágyik rá.
Arról nem is beszélve, hogy egy másik lény iránti – nem érzéki, hanem akarati – szeretetet az iránta érzett tisztelet és hála alakítja ki. Hála pedig csak akkor alakulhat ki, ha tudjuk, hogy MIÉRT lehetünk hálásak. Aki találkozik a gonosszal, aki tudja, hogy milyen a gonosz, aki látja, érzékeli, hogy milyen iszonytató dolog a gonosz hatalmában lenni, az előtt világos értelmet nyer az a betanított hittétel, hogy Jézus megváltott bennünket. Az nem csak elfogadni, hanem tudni is fogja, hogy ezek nem üres szavak, hogy Jézus kereszthalálával a Sátán hatalmából, rabszolgaságából mentett ki bennünket. Mint tudjuk a katekizmusból, a pokolba azok kerülnek, akik életük utolsó pillanatáig megátalkodottak maradnak, Isten helyett a Sátánt választják. Nemrég hallottam, hogy egy 85 éves magyar pap elragadtatással vallja, hogy az ő életének az értelme és középpontja a II. Vatikáni Zsinat, hogy csak az élteti, hogy annak szövegeit olvassa, és hogy az elkövetkező hit évének egyetlen célja az kell legyen, hogy végre a zsinat szellemiségét teljes győzelemre vezessék. Valaki, aki életének a felében a régi misét mondta, a régi katekizmust tanította, és aki ezalatt azt élte meg, hogy a mai létszám többszöröse járt templomba, többszöröse lett pap, élt tisztán és becsületesen, a mai teljes összeomlást láttán ennyire megátalkodott tud lenni, annak számára alighanem már itt a földön elkezdődött a pokol, az igazságtól, az élettől, vagyis az Istentől levő távollét ideje.
Visszatérve a rádiós műsorhoz, az emberben újra és újra felvetődik az a kérdés, hogy hogyan lehet majd megítélni azokat, akik akaratukon kívül ki voltak szolgáltatva az ilyen híreknek, a mai modern tanításnak, a mai modern vallási életnek. És sok olyan esetet is ismer mindenki, amelyben valakinek igazán emberfeletti erőre, elszántságra lenne szüksége, hogy elkerülje a bűnt. G. atya a minap kiváló magyarázatot adott erre a problémára:
G. atya ezzel kapcsolatban azonban még mást is mondott: Arra emlékeztetett, hogy a legtöbb eretnekség azzal kezdődik, hogy valaki Isten vezetését úgy fogadja, mintha az valami általános érvényű kinyilatkoztatás lenne. Isten a hozzá megtérőket az első időkben mindig különleges ajándékokkal halmozza el, melyeket azonban idővel, ahogy a hitnek erősödnie kell, csökkent, majd meg is szüntet. Ezért veszélyesek a magánkinyilatkoztatások, illetve azok, akik ilyesmire hivatkoznak. A hitében felnőtté váló embernek a kétezer éves Tanítóhivatal tanítását kell követnie, nem pedig Isten rendkívüli ajándékaira vágyakozni.
Az írással kapcsolatban lásd a honlap számos e témával foglalkozó cikkei közül a következőket:
|
vissza