2019. október 30-án a katholisches.info-n megjelent Roberto de Mattei professzor legújabb írása, ami legalább annyira botrányos, mint mindaz, amiről mintegy szemtanúként beszámolt. Botrányos azért, mert miután szemtanúként sokkal több szörnyűséget látott maga előtt, mint mások, Bergogliot továbbra is „Ferenc pápának” nevezi, sőt cikke címében arra szólít fel, hogy imádkozzunk Bergoglio lelki üdvösségéért. Mintha az ördög, vagy démonjainak a lelki üdvéért bárkinek is imádkoznia kellene! Nem, azok a személyek, akik az itt felsorolt, és fotókról számunkra is ismert pogány rítusokat megszervezték, eltűrték, végigasszisztálták, azoknak már nincs szükségük a katolikusok imáira, azoknak már Isten kegyelmére sincs szükségük, hiszen, azok – hacsak nem térnek meg, és nem adnak bűnök súlyosságához mért elégtételt – már kimondták maguk felett az ítéletet. Olyanok, akiket Isten az Ószövetségben szörnyű ítélettel, tüzes ménkő csapással egyszerre pusztított el, irtott ki választott népe köréből.      Mattei professzor cikkét, azaz annak egyes részeit csak azért közlöm, mert ezekből további adatokat lehet megismerni, és mert feltárják azt a tényt, hogy a római szörnyűségekkel kapcsolatban nem egyszeri véletlen bukásról van szó, hanem nagyonis megfontolt, átgondolt, és állandósított ténykedésről: A pan-amazonasi szinódus egy folyamat része, amit fázisainak fokozatosságában és kontextusában kell szemlélni, hogy tulajdonképpeni célját megérthessük: ezek [a már mintegy 60 éve érvényben levők, mint a szentségek és a hierarchikus papság új definiálása, mellett] a nős férfiak pappá és a nők diakónussá szentelése, de mindezek előtt az első helyen egy öko-bennszülött kozmológia és a bálványkultuszok támogatása a „katolikus egyházban” [helyesen mondva: az ember-csinálta-szektában]. …. A szinódus záródokumentumának első pontja aláhúzza ennek az aspektusnak jelentőségét azáltal, hogy utal arra, „hogy a szinódus aulája előtt az Amazonos régióból jött emberek jelentős száma volt jelen, akik különböző aktivitásokkal és körmenetekkel támogató akciókat szerveztek, mint például a szinódus megnyitóján, mikor a Szentatyát [!] dalokkal és táncokkal kísérték Péter sírjától a szinódus aulájáig. Mély benyomást keltett az Amazonos-vértanúk keresztútja és a nemzetközi média tömeges jelenléte is.” Az Amazonas-szellemiségnek szimbóluma a Pachamama, a föld és a termékenység pogány istennőjének figurája volt, akit Bergoglio maga védett meg a sértésektől [ez akkor történt, amikor Bergoglio nyilvánosan bocsánatot kért Pachamama-tól és híveitől, amiért szobrait valaki a Tiberisbe dobta]. A záródokumentum méltatja „azt az ősi népi bölcsességét, hogy a földanyának nőnemű arca van” (Nr. 101), és ajánlja, hogy az amazonasi arculatú egyház a bennszülött vallásokkal és az afrikai eredetű kultuszokkal folytatott vallások közötti párbeszéd által legyen felépítve, melyek „megérdemlik, hogy saját kifejezési formájukban és az erdőhöz és a földanyához való viszonyukkal ismertté és megértetté váljanak” (Nr. 25). A Pachamama-figurának első és második fellépését már ismerjük, ezeket az interneten teljes terjedelmükben meg lehet tekinteni. [lásd a honlap „Az aposztáziától a bálványimádásig” című beszámolóját.]      Ezen eseményekkel kapcsolatban a szinódus egyik központi építőmestere, a német-brazil „teológus”, Paulo Suess ezt nyilatkozta: „Akkor is, ha ez pogány rítus lett volna, mégis istentisztelet volt. Egy rítusnak mindig van valami köze az istentisztelethez. A pogányságot nem lehet semminek tekinteni.”      Az október 7-i körmenet után a figurákat a Santa Maria in Traspontina templomban állították ki [az oltárnál levő figurát október 21-én az ismeretlen aktivista nem mozdította el, csak a félreeső helyeken levőket dobta a folyóba, ahonnan azonban kettőt kihalásztak a rendőrök], ahol emberek sokasága MINDEN NAP MÁGIKUS RÍTUSSAL tisztelgett előttük, és amely rendezvényeket az „Amazonas-lelkiség pillanatainak” neveztek el.      Október 19-én a Pachamama-figura a szentségtörő Amazonas-keresztúton tűnt fel, amin többek között Pedro Barreto „bíboros”, a Pan-Amazonas Egyházi Gépezet (REPAM) helyettes elöljárója is részt vett, aki mind ezeket a szörnyűséges rendezvényeket szervezte.      Október 25-én Bergoglio a szinódus-aulában [miután pár nappal korábban néhány figurát valaki a vízbe dobott] ezeket mondta: „Jó napot, szeretnék pár szót ejteni a Pachamama szoborhoz [korábban egyetlen vatikáni alkalmazott nem volt arra képes, hogy az újságíróknak elárulja, hogy valójában kit vagy mit is ábrázol ez a szobor, amit október 4-én Bergoglio megáldott], amiket eltávolítottak a Traspontina templomból, ahol bálványimádó szándék nélkül voltak kirakva, és a Tiberisbe dobtak. Mindenekelőtt: Ez Rómában történt, és mint ezen egyházmegye püspöke bocsánatot kérek azoktól az emberektől, akiket ez a gesztus megbántott.”      A szinódus résztvevői a modernisták szokott követelései – a nős férfiak pappá, a nők diakónussá szentelésének engedélyezése – mellett még a következőket fogalmazták meg: egy amazonasi rítus kidolgozása, és egy új bűn megfogalmazása és felvétele az egyház bűnlajstromába: „ökológikus” bűn, együtt egy öko-szociális, lelkipásztori megfigyelőhely és egy ezzel egybekötött Amazonas-hivatallal. Az Amazonas-szinódust Rómában és nem az Amazonas vidéken tartották meg, hogy az ott hozott javaslatoknak, követeléseknek és döntéseknek világméretű fontosságot és súlyt szerezzenek. Bergoglio a konkrét újdonságok bevezetését a gyakorlatba nyilván megint az egyes országok „püspöki” konferenciáira fogja bízni, aminek következtében a német „püspökök”, csakúgy, mint mindig az úttörői lesznek egy Amazonas arculatú egyház – ami nem más, mint a Pachamama, azaz földanya-egyház, illetve a földanya-vallás bálványimádó vallása – létrehozásának, amit az ember-csinálta-egyházba [ami a világ szemében sajnos még mindig Krisztus igaz Egyháza] ágyaznak majd be. 2019. október 29-én ugyancsak a katholisches.info-n jelent meg „Ahogy a pogány Pachamama-kultusz benyomul az egyházba”, azaz „a kegyetlen sárkányistennő” címmel Giuseppe Nardi írása. Ebből valók a következő részletek: Az olasz „püspöki” konferencia, melynek elnöke Bergoglio, 2019. áprilisában kiadott brosúrájában, mely a „Buen Vivir” (mely kifejezés Bergoglio-tól származik, és szószerinti fordításban ezt jelenti: „jól élni”) nevet viseli, mely az olasz plébániák, közösségek és csoportok számára szolgál segítségül és főpapi iránymutatóul, kinyomtatott egy Pachamama-imát, amit a missziós részlegük fogalmazott meg. E részlet vezetője Francesco Beschi, Bergamo „püspöke”, igazgatója pedig a Veronából származó Giuseppe Pizzoli [aki valószínűleg az ima szerzője].      Az októberi szinóduson történtek után már csak egy kis lépés volt a nyilvánvaló bálványimádás világméretű bevezetéséhez: 2019. október 25-én Claudio Castellani, a veronai Jézus Szíve plébánia „plébánosa”, az amazonasi szinódus sikerének érdekében híveit esti nyilvános imára (amit „Buen Vivir”-nek nevezett) hívott össze. A meghívó alcíme: „Esti ima a földanyával szembeni felelősségért a pápa által egybehívott szinódussal kapcsolatban.” A plébános a fent említett brosúrában kinyomtatott imát olvastatta fel: „Ezen helyek Pachamamája, tetszésed szerint igyad és egyed ezeket az adományokat, hogy ez a föld termékeny legyen. Pachamama, jó anya, légy könyörületes hozzánk, könyörülj rajtunk! Add, hogy az ökrök jól fussanak, és ne fáradjanak el. Add, hogy a vetés kikeljen, és ne történjen semmi rossz, a fagy ne tegye tönkre, hogy jó eledelt teremjen. Téged arra kérünk: Ajándékozz nekünk mindent. Légy könyörületes hozzánk, könyörülj rajtunk!”      Mikor e borzalomnak az interneten híre ment, az első hozzászóló ezt írta: „Azok, akik ránk erőltetik a Pachamamát, ugyanazok, akik, ha házáldást kérnek tőlük, azt válaszolják, hogy ne legyünk babonások… Ha a határ megáldását vagy a jó erdei gyümölcstermésért mondott imát kérnek tőlük, kinevetik a kérelmezőt.” …. Itt az idő tehát, hogy végre megfejtsük, ki vagy mi is ez a Pachamama, akit más néven földanyának és a kozmosz anyjának is neveznek?      Pachamama szó szerinti fordításban nem földanyát jelent, hanem világanyát. Ez a pogány föld és termékenység istenség Latin-Amerikában különböző neveken ismeretes. Pacha jelenti a világot vagy kozmoszt, ami a Kolombusz-előtti bennszülött népek több pogány istenének nevében előfordul: (Pachamama, Ukhu Pacha, Kay Pacha, Pachakamaq stb.) Ezen istenek világa mind kapcsolatban áll egymással.      Pachamama legvilágosabban az inkáknál ismerhető fel – mégpedig, mint sárkányistennő. Ő a napisten, Inti és a hold istennő Mama Killa, aki egyúttal Inti felesége, anyja. Neki mutattak be áldozatokat, köztük embereket is az inka papok, mert hiedelmük szerint, ha nem áldoznak neki embereket, akkor a sárkányistennő, azaz Pachamama maga viszi el áldozatait, például földrengés által.      Ma már se inka-papok, se az ő régi rítusaik nem léteznek. Ami fennmaradt, az a babona formái és többé-kevésbé tetszés szerint átalakított emlékek róluk. Az a sokféle figura, ami manapság forgalomban van, újpogány eredetű vagy a babona rejtett zugaiból, mint például a La Paz-i boszorkánypiacról származik. A Pachamama kultusz panteista eredetű. A világot élőlénynek képzelik el. Pachamamának manapság láma-magzatokat áldoznak, amiből a régen szokásban volt emberáldozatok, elsősorban gyermek áldozatok csengenek vissza. [Emlékezzünk a Kánaánban Krisztus előtt dívott szörnyű gyermek-áldozatokra! Lásd többek között 2 Kir 23,10: „Ben-Hinnom völgyében tisztátalanná tette a tűzrakó helyeket, hogy többé senki ne küldje fiát vagy lányát Moloch tiszteletére tűzbe .”]      Pachamama tehát nem egy „jó anya”, hanem egy áldozatra éhes, bosszúvágyó szörnyeteg, egy kegyetlen istenség, amit ki kell elégíteni, ha nem akarják, hogy az emberek szerencsétlenség, halál és rombolás áldozatai legyenek.      Pachamama állítólagos „jó anyaként” való beállítása a félpogány népi vallásosság hiedelme, melyet még a kereszténység sem tudott teljesen a legalsóbb néprétegekből kiirtani. Mai formájában egy újpogány találmány, ami a nyugati New-Age és Gaia-hiedelmekkel keveredik (lásd ezzel kapcsolatban Michel Schooyans művét a Római Klubról, a föld-charta és a Gaia-kultuszról). A pogány inkák elképzelése Pachamamáról, mint áldozatokat faló sárkányistennőről, Szent János Jelenések Könyvében leírt „sárkányára” emlékeztet, „az ősi kígyóra, aki maga az ördög, a sátán” (lásd Jel 12,9). Szent Mihály arkangyal és angyalai, miként ezt a Jelenések Könyve leírja, megtámadták a sárkányt, és letaszították a mennyből a földre. A katolikusok Szent Györgyöt, mint a keresztény lovagok példaképét, de elsősorban Isten Anyját sárkányölőként ábrázolják. A kereszténység Latin-Amerikában is legyőzte a pogányságot, és az embereket megszabadította pokoli félelmüktől. Befejezésül egy másik „tradicionalista” blog, a summorum-pontificum.de oldalról következnek két írásnak a befejező mondatai: Az első 2019. október 29-én jelent meg „Élő tradíció” címmel, és arról számol be, hogy a „tradíció” idei római zarándoklatának keretében Rey „püspök” „főpapi misét” mutatott be a Szent Péter templom Péter trónja oltáránál [ez az oltár a pápai oltár mögött az apszis fő oldalán található].      A szerző beszámolójában kitér a legújabb római eseményekre, és azt állítja, hogy egyes hírek szerint a Pachamama szobor azért nem volt ott a Szent Péter bazilikában a szinódust lezáró ünnepélyes „misén” – szemben azzal, amit Bergoglio korábban beharangozott –, mert néhány dél-amerikai „püspök” fenyegetőzött, hogyha a pogány figura ott lesz, akkor ők nem mennek el a rendezvényre. Majd a blog szerzője így folytatta: „A most oly látványosan lezajlott konfliktusok tovább folytatódnak, naponta, minden országban és minden egyházmegyében. A szakadárságba való elfutás vagy a szedesvakantizmus bármely formája nem ad megoldást. Ezt ki kell bírni, és ahol szükséges meg kell vívni.” Majd egy elképesztő ostobasággal és eretnekséggel folytatja: „A modernisták megpróbálták a tradíció fogalmát elsajátítani, azáltal, hogy "élő tradícióvá" értelmezték át – mintegy abban az értelemben, hogy minden, ami a pápától jön vagy tőle jövőnek van kijelentve, magát a tradíciót jelenti, és ezért akceptálni kell. Ez azon a magától értetődő és ezért kimondatlan feltételezésen alapszik, hogy a pápa, minden pápa, mindig a tradícióban és a tradícióból él, azt szolgálja, és nem akarja saját céljaira kihasználni. Ferenc [még ezek után is Ferencnek nevezi Bergogliot!] újra és újra szakít ezzel a magától értetődő állítással. Pachamama-szinódusának érdeme talán abból áll, hogy sokak számára felismerhetővé tette azt, amit eddig nem tartottak lehetségesnek.”< Uram, Istenem, milyen borzalmakat kellene még megengedned megtörténni, hogy a látszólag művelt, jószándékú embereknek, mint például a summorum-pontificum szerzője, szeméről végre lehulljon a hályog! Hogyan lehet egy magát katolikusnak és műveltnek tartó egyénnek azt állítani, hogy csak a „modernisták tévhite” az, hogy a pápa az élő tradíció, azaz amit hit és erkölcs dolgában a mindenkori pápa mond, azt egy katolikusnak kötelessége követnie! Másnap, 2019. október 30-án, az előző bejegyzés szerzője újabb cikket tett fel blogjára „Római hitehagyások” címmel. Ebben az olasz „püspökök” által megfogalmazott pogány ima miatt háborgott. Következzenek részletek ezen írásából is: Miként a katholisches.info tegnap részletesen beszámolt róla, és a német püspöki konferencia állítólag nem-hivatalos honlapja, a katholisch.de megerősítette, a pápai missziós osztály olasz részlege, a „Mission” az Amazonas szinódus előtt nyilvánosságra hozott egy, a Pachamama földistennőhöz forduló könyörgő „imát”. – Ezután ő is idézi az ima szövegét, lásd fentebb, majd többek között ezt a megjegyzést teszi: Az Egyház mindig energikusan közbelépett, ha félreértések vagy visszaélések nyomultak be liturgikus életébe. A teremtetteknek a Teremtővel való felcserélése az Egyház számára mindig iszonyat tárgya volt. Nyilvánvaló, hogy Rómában a rendezvény mögött álló erők számára ez már nem érvényes. Ez vonatkozik a szervezőkre, a kúria érintett részeire, a kúria munkatársaitól kezdve egészen a pápáig [még most is pápának nevez egy ilyen személyt!]. Olyan nagyfokú vaksággal vannak megverve, hogy egy bálványimádó szertartást még akkor sem vesznek észre, amikor az a szemük előtt zajlik le [ugyanezt elmondhatja a szerző saját magáról is: amikor a Sátán maga, vagy eszköze áll a szeme előtt, azt sem veszi észre, illetve észreveszi, de továbbra is Krisztus földi helytartójának tartja!]. E csőd következményeit még egyáltalán nem lehet megjósolni. A római tanítóhivatal megbízottjainak inkompetenciája miatt nyilvánvalóan nincs többé abban a helyzetben [mért az elmúlt mintegy 60 évben abban volt?], hogy feladatuknak megfeleljenek, és ezért felfüggesztettnek kell őket nyilvánítani. Azon spekulálni, hogy ebből a világegyház számára milyen következmények származnak, nem tartozik a mi hatáskörünkbe. Mi csak a saját személyes konzekvenciánkat vonhatjuk le: Ameddig ez a gonosz szellem összes megjelenési formájában nincs kiűzve, addig mi mindent, ami még Rómából jön, óvatosan fogunk kezelni – vagy még inkább, többé egyáltalán nem veszünk tudomásul. És ez nem csak Rómára érvényes, hanem mindazokra a fórumokra, hatóságokra, akik ezt a Rómát követik, vagy nem szállnak szembe vele határozottan. Nos, mi ez? Vagy nagyobb eretnekség, mint amit Róma elkövet, vagy szedesvakantizmus. Egy általa pápának tartott emberről ilyeneket írni, egy szerinte érvényes pápával szemben teljesen nyíltan megtagadni az engedelmességet, sőt, másokat is ellenállásra buzdítani – mi ez, ha nem nyílt lázadás, eretnekség! Ki lehet jelenteni, hogy a tradicionalisták egésze súlyos eretnekségben él, szemben a szedesvakantistákkal, akik nem engedetlenek, hiszen sziklaszilárdan tudják, hogy egy eretnek, majd hitehagyott, és végül nyílt pogányságba eső ember soha nem lehet/soha nem lehetett Krisztus földi helytartója, olyan valaki, akire Ő híveinek lelki üdvét bízta! „Meggyalázzák a szentséges várat, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják a vészt hozó undokságot” ... „Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.” (Dán 11,31/12,11-12) Feltéve: 2019. október 31.