Katolikus részek
(forrás: http://zelozelavi.wordpress.com/ – 2017. január 1.)

1. Az utóbbi időben az a hír járja, hogy – különösen Lengyelországban – eucharisztikus csodák történtek NOM-os „miséken”. Ez – nyilatkozta egy „tradicionalista” segédpüspök – egyesek számára azt kell jelentse, hogy meg kell változtatniuk véleményüket; miközben „egyesek” alatt azokat érti, akik a Novus Ordot érvénytelennek tartják. Mert ha NOM-on valóban eucharisztikus csodák történnek, akkor ez csak úgy lehet, ha azok érvényesek. Contra factum non fit argumentum – tények ellen nincs helye érvelésnek.

2. Csakhogy a püspök téved: mert egy teológiai bizonyítékot soha nem cáfolhat meg egy csoda. Pont ellenkezőleg, egy csoda azonnal hamisnak bizonyul, ha egy egyértelmű teológiai tételnek ellentmond. Ha például valahol állítólag megjelenik a Szűzanya, és azt állítja, hogy ő az ortodoxoknak és a mohamedánoknak ugyanúgy az anyja, mint a katolikusoknak, akkor anélkül, hogy bármilyen további vizsgálatra szükség lenne, az ítélet a jelenés valódiságáról azonnal kész [lásd Medjugorje-t, ahol a Szűzanya szájába eretnekségeket adtak az ú. n. látnokok, mely tény egyedül elegendő arra, hogy kizárja a látomás valódiságát]. Nem a teológiát kell a csoda alapján megítélni, hanem a csodát a hitigazságok alapján. Teológiailag pedig a dolog teljesen egyértelmű: A NOM nem katolikus mise, nem jön létre rajta áldozat és átváltoztatás. Ebből pedig logikusan az következik, hogy eucharisztikus csoda sem jöhet létre benne.

Spirago ezt írja katekizmusában: „Isten csodát csakis saját dicsőségére és az igazság megerősítésére tesz. Amikor Isten rendkívüli módon, azaz csodával nyúl bele a természet szokásos folyásába, akkor erre egészen különleges oka van. Isten a csodával az emberek figyelmét valami fontosra akarja felhívni. Vagy azt akarja megmutatni, hogy Ő, a teremtés ura, valóban létezik és hatalma van (tehát a hitet akarja erősíteni), vagy valamit helyeselni vagy igazolni akar. Minden okiratot az azt kiállító hivatal pecséttel lát el; ez igazolja, hogy az okiratot valóban a kérdéses hivatal állította ki. Istennek is van ilyen pecsétje, amivel igazolja, ha valami Tőle származik: ezt a pecsétet nevezzük csodának, aminek még az az előnye is megvan, hogy senki nem tudja utánozni.”

A kérdés tehát a következő: Isten csodát tesz egy NOM-ban, azért, hogy helyeselje vagy igazolja azt? Rányomja ezzel a pecsétét, hogy hitelesítse, hogy a NOM Tőle származik? Ennek feltételezése tiszta szentségtörés! Vagy milyen más célt akarna Isten egy ilyen csodával elérni?
     Számunkra egyértelmű, hogy az ilyen „csodák” mögött csak egy csábító rejtőzhet, aki pontosan ezt akarja: a gyanútlan hívőknek azt szuggerálni, hogy a NOM szent és jó. Lengyelországban valószínűleg különösen sikeres ezzel, mert ott a nagy Wojtyla mint szent nagy tiszteletnek örvend, pont ő, aki a NOM-os „pápai” „miséken” nagyjából mindent végigcsinált, amit a NOM túlkapásokban kínálni képes, félmeztelen lektornőktől a tömeges koncelebrálásig.

Tudjuk, hogy az ördög tud látszatcsodát tenni, és a Szentírás megjósolta nekünk, hogy az utolsó időkben különös hatalmat nyer. Sőt, még olyan csodákat is szimulálni fog, melyek normális esetben egyértelműen bizonyítják a csoda isteni eredetét, mint például a halottak feltámasztása. Szent János Jelenések könyve szerint az Antikrisztus egy ilyen látszatcsoda alapján adja ki magát a Messiásnak. Olyan eucharisztikus csodák, mint az ostya pirosra festése vagy kicserélése egy darab hússal, a démonok számára gyerekjáték. Ezért vizsgálta ki az Egyház az ilyen csodákat mindig nagyon szigorúan, mielőtt a tiszteletet engedélyezte volta. De ki lenne ma alkalmas arra, hogy kivizsgálja ezeket a „csodákat”?

„Az apokalipszis jövendölései mutatják, hogy Sátán Krisztus Egyházát fogja utánozni, hogy az embereket megtévessze. Sátán egyházat, saját egyházát fogja Krisztus Egyháza ellen létrehozni. Az Antikrisztus át fogja venni a Messiás szerepét, és prófétája fogja a pápa szerepét játszani. Az Egyház szentségeinek is lesz utánzata. Isten csodáinak utánzására álcsodák is lesznek.” (Rev. E. Sylvester Berry)
     Ezek után ki csodálkozhat még az embercsinálta-egyház új „miséin” történő eucharisztikus „csodákon”? Milyen más célja lehet ennek, mint a hívek megtévesztése?

3. Az 1. pontban említett „tradicionalista” püspök azonban azzal érvel, hogy a „dolgot differenciáltan kell megvizsgálni”. A NOM, mint egész – mondja – nem csak rossz, hanem nagyon rossz. „Csakhogy ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy minden része, mint rész, szintén rossz.” E részek egyike-másika még katolikus és annak is kell lennie, különben 1969-ben történt bevezetése nem kelthetett volna olyan benyomást, hogy nem különbözik a „tridenti” misétől, és ezért a nép visszautasította volna, és így nem tudott volna akkora pusztítást végezni a lelkekben – fejtegeti a püspök.
     A történelmi valóság persze nem egészen így néz ki. A NOM bevezetését évtizedes reformmunka előzte meg, az újításokat fokról-fokra vezették be, ami nagy mértékben megkönnyítette az elfogadtatását. Ez az óvatos bevezetés azt eredményezte, hogy nem a régi miséhez való hasonlatossága, hanem a hívek hosszas „megdolgozása” vezetett a viszonylag zökkenőmentes elfogadásához [megj.: az elfogadásban sokkal nagyobb szerepet játszott a már régóta, évtizedek, ha nem évszázadok óta tartó általános hitvesztés].
     Püspökünk „részecskék-teológiája” szerint tehát a NOM „nagyon rossz”, ami azonban nem jelenti azt, hogy minden része, mint rész is rossz. Sőt, néhány rész még katolikus is. És mivel Szent Pál szerint „a tisztának minden tiszta” (Tit 1,15), „az ártatlan lelkek, akik nem tudják, hogy a NOM veszélyes a hitre, a NOM-ban létrejövő konszekráció és a benne levő jó részek által még mindig elegendő kegyelmet és lelki táplálékot kapnak, különösen, ha ezeket a pap, aki a kétértelműségeket amennyire lehetséges katolikusan csinálja, kevéssé befolyásolja. Ilyen formán a NOM rossz részei Isten számára nem jelentenek akadályt, hogy a katolikus részekkel csodát tegyen, hogy ezáltal táplálja az ártatlanokat és figyelmeztesse a vétkeseket”. [És mindezt a tömény ostobaságot az egyik FSSPX püspök mondta.]

4. Eltekintve ezen elmélet istentelenségén és ostobaságán, a problémát a rész-teológia, mint ilyen okozza. Ez a teológia hamis elképzelésen alapul, nevezetesen azon, hogy egy egész részekből van felépítve és így az egész e részek összessége. Ha minden rész jó, akkor az egész is jó. Ha néhány vagy sok rész rossz, akkor az összesség szintén rossz lehet, de úgy, hogy még mindig tartalmaz jó részeket. Ez ugyan jól hangzik, de a pusztán kvantitatív gondolkodás tévedésén alapszik, ami az egész modern tudatot uralja. A katolikus gondolkodás, miként azt már neve is mutatja: a görög „katholikos az egészet érintő, általánost jelenti”, az összességből, az egészből indul ki, és nem a részekből.

Walter Brugger filozófiai szótárában ezt olvassuk: „Ott beszélünk egészről, ahol több rész úgy van rendezve, hogy együtt egységet (az egészet) alkotják. Az egész a rendszer alfaja. Az egész különlegessége abban áll, hogy benne a rendszer elemei (a részek) együttlétük által egy zárt egységet alkotnak. Ha hiányzik egy rész, akkor az egész már nem teljes és maga is csak rész lesz. Egy egész része tehát az, ami a többiekkel együtt egy rendezett egységet alkot. Az egész a részek rendezettsége (struktúra vagy felépítés-szerkezet) által különbözik a summától és a halomtól, aminél a részek helyzete és rendje tetszés szerint kicserélhető.”
     Miként már a név, ordo, miserend, mutatja, a misénél egy rendszerrel van dolgunk, tehát egy egésszel, melyben a részek egy bizonyos struktúrát mutatnak és együtt alkotják a rendszerezett egységet. Brugger: „Az egész ősképe az emberi szervezet, amiben a részek értelmét annyira az egész egysége adja meg, hogy e kapcsolat nélkül a szervi részeket még csak definiálni sem lehet, mert lényegük és létük pusztán az egésznek részeiként adott. Egy levágott kéz már nem kéz. A részek szorosan egésszé kapcsolódnak össze a lét szubsztanciális együttessége által.”

Ki merné tagadni, hogy a szentmise esetében a szervezet értelmében egy egészről, egy oszthatatlan egységről van szó, hiszen a mise valódi, élő, természetfeletti történés. Ebből az következik, hogy nem lehet részeket kivágni belőle anélkül, hogy „lényegét és értelmét” ne veszítené el. Ha tehát a szentmiséből részeket vennének ki, hogy a NOM-ba integrálják, akkor e részek már egyedül amiatt megszűnnének „katolikus részek” lenni, mert ki lettek szakítva a szentmise egészéből. Ehhez még az is hozzájön, hogy a NOM-ba teszik bele őket, amivel teljesen új értelmet és új identitást is kapnak. Konkrétan ez történt az átváltoztatás szavaival, melyek materiálisan ugyan megvannak az új „misében”, de úgy, hogy jelentőségüket és hatásukat elvesztették, mivel ki lettek véve a szentmise kánonjából és az „eucharisztikus főima” egyik részeként vannak jelen. Tehát a Novus Ordo érvénytelen és nincsenek „katolikus részei” sem.

A Walter Brugger filozófiai szótár magyarázata: „Az egész több mint a részek, vagyis a részek összessége önmagában még nem az egész; ehhez még szükség van a rendre és a részek tagolódására, ami különös, sőt bizonyos körülmények között szubsztanciális egész-faktort (az egység és a rend elvét) előfeltételez.” A szentmisénél pontosan ez a helyzet. „Továbbá: Az egész a részek előtt van (Arisztotelész); ez nem azt jelenti, hogy az egész időben van a részek előtt: vannak egészek, melyeknél a részek azelőtt is megvoltak, mielőtt egy egésszé lettek összerakva (mint például egy ház téglái), de más esetben a részek léte csak az egészben kezdődik el (mint a szervek a szervezetben). Az axióma értelme sokkal inkább ez: Az egész számára nem az a döntő, mik lehetnek a részek önmagukban, hanem az, hogy az egész mit (milyen rendet és egységet) készít el belőlük (mint például a házban megvalósult terv). A részek saját rész-karakterükben alá vannak rendelve az egésznek, őmiatta léteznek, ami nem zárja ki, hogy más szempontok alapján saját léttel és saját értékkel bírnak.”
     Ez érvényes a Szentírás azon szavaira, melyek az új „misében” megtalálhatók. Ott „rész-karakterükben alá vannak rendelve az egésznek” és „őmiatta léteznek”.

Lehetséges, hogy Isten a talán nem éppen egészen „vétlen” vagy „tiszta”, de legalább önhibáján kívül tévedő személynek, aki jóhiszeműen vesz részt egy NOM-rendezvényen abban a hitben, hogy ott katolikus misén vesz részt, kegyelmet ad, bár biztosan nem a NOM és nem is a nem létrejövő konszekrálás által, de talán a Bibliából ott elhangzó szavak által. Ha így van, akkor ezek a kegyelmek mindenekelőtt azt a célt szolgálják, hogy ezt a személyt a lehető leggyorsabban az igazi miséhez vezessék. Ezért a NOM-ban történő csodák kontraproduktívak lennének. Isten, aki maga az igazság, őrizkedik attól, hogy az ártatlanokat pont „NOM”-csodákkal táplálja.
     De a „vétkesek figyelmeztetésére” sem lenne helyes eszköz egy NOM-os csoda. Isten a rend és a bölcsesség Istene. Ennek az igazságnak a NOM-ban végbemenő eucharisztikus csodák direkt ellentmondanának.

5. A „tradicionalista” püspök így érvel tovább: Egyfelől a „NOM, mint egész nagyon rossz, és a tradicionalisták nagyon helyesen teszik, hogy az igazi misét elérhetővé teszik”, arra az esetre, hogy a lelkek felébrednek és a NOM rossz voltát felfedezik, ami az egyes embereknél más és más időpontban, más és más sebességgel történik. „Másfelől a NOM részeiben még elég jó ahhoz, hogy a vétlen lelkeket táplálja és Istent csodák tevésére sarkallja, szintén a lelkek táplálására és figyelmeztetésére.” Azzal, hogy Isten csodát tesz a NOM-ban, még nem tesz bizonyságot se a NOM, mint egész, se az új „egyház”, mint egész, se az új „pápák”, mint ilyenek mellett, hanem bízik „bennem, hogy használom az eszemet és a hitet, amit nekem adott, hogy a jót a rossztól meg tudjam különböztetni. … Isten nem akar agynélküli robotokat dicsőséges mennyországában!”

Felmerül a kérdés, hogy mikor és hogyan fedezzék fel a vétlen lelkek a NOM rossz voltát, ha az részeiben még elég jó ahhoz, hogy Isten ezekben őket táplálja és csodát tegyen. Talán ez az őrült elmélet adja a megoldást egy Wojtyla „szentté avatásához” is. A püspök elmélete szerint ő sem mint egész lett szentté avatva, hanem csak a katolikus részei. Ezáltal e részei még elég jók ahhoz, hogy az emberek szentként tisztelhessék. És ugyanez érvényes a többire is: Az új „pápák” katolikus részeikben még katolikus pápák, az új egyház katolikus részeiben még katolikus egyház, és ugyanezen logika szerint katolikus részeiben Luther is elég jó katolikus ahhoz, hogy egyháztanító legyen [amivé Bergoglio, és vele a zsinati szekta, lásd éppen most a bécsi jezsuitákat, lassan meg is teszi]. A protestáns és a többi akatolikus közösségek katolikus részeikben a katolikus Egyházhoz sorolhatók, és ezért katolikus részeikben még elég jók ahhoz, hogy a lelkeket üdvözítsék, állítja a püspök. – De hiszen az ú. n. II. Vatikáni Zsinat ökumenistái sem állítottak mást ennél!

Az ökumenizmusról szóló „Unitatis Redintegratio” kezdetű „zsinati dekrétumban” ez olvasható: „Azokból az alkotóelemekből vagy javakból, melyeknek összességéből az Egyház épül és él, nem egy, hanem nagyon sok és nagyon kiválóak létezhetnek a katolikus Egyház látható keretein kívül.” .. „A keresztény vallás szent cselekményeinek nagy részét különvált testvéreink is végzik, melyek az egyes egyházak vagy közösségek különbözősége szerint más és más módon kétségtelenül meg tudják szülni a kegyelmi életet, és alkalmasak arra, hogy kaput nyissanak az üdvösség közösségébe. Ennél fogva ezek a tőlünk különvált egyházak és közösségek, ámbár hitünk szerint fogyatkozásokban szenvednek, nem jelentéktelenek és súlytalanok az üdvösség misztériumában, Krisztus Lelke ugyanis nem vonakodik fölhasználni őket az üdvösség eszközéül, melyeknek hatékonysága a kegyelemnek és igazságnak abból a teljességéből ered, amely a katolikus Egyházra van bízva.” (DH 4189)

6. A „tradicionalista” püspök iránymutatása pont megfelel e zsinati követelménynek, ami mutatja, hogy a „tradicionalisták” eme gondolkodással már el is jutottak az ú. n. II. Vatikáni Zsinat embercsinálta-egyházába annak elveivel, annak ökumenizmusával. Hogy eközben a sok katolikus résztől már nem látjuk a katolikus Egyházat, nem számít. Mert Isten nem akar agynélküli robotokat, szerintük nem akar olyanokat sem országában, akik azt állítják, hogy a katolikus Egyháznak egészen katolikusnak kell lennie, mert rész-katolikus nem létezik; hogy a katolikus misének egészen katolikusnak kell lennie, mert részben katolikus mise nem létezik, hogy a pápának egészen katolikusnak kell lennie, mert részben katolikus pápa nem létezik (mint ahogy rész-Megváltó sem). Nem, ilyeneket Isten nem akar az Ő dicsőséges mennyországában, oda csak ökumenikusok léphetnek be.

Mi azonban egy ilyen ökumenikus mennyországba nem kívánunk bejutni. A mi mennyországunk a „visio beatifica”, Isten színről színre való látása, egészen és teljesen, mert Isten egy és egyszerű, részek és összerakosgatások nélküli egész. Szívesen átadjuk másoknak az ökumenisták dicsőséges mennyországát, amelyikbe nekik különböző helyekről fáradságosan kell összehordaniuk agyukban Isten katolikus részeit.


Feltéve: 2017. január 25.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA