Bergoglio megváltoztatta a nagycsütörtöki lábmosás rítusát
(forrás: www.katholisches.info; www.kath.net – 2016. január 21.)
Bergoglio megváltoztatta a nagycsütörtöki lábmosás rítusát: a jövőben a világ összes templomában az Utolsó Vacsora szentmiséje alatt a szimbolikus lábmosást nőkön és lányokon is végre lehet hajtani.
Bergoglio „kívánságára” az Istentiszteletek Kongregációja Robert Sarah bíboros [a tradicionalisták egyik nagy reménysége] aláírásával adta ki a változtatásról a dekrétumot, ami a 2016. január 6-i dátumot viseli, következésképpen már az ezévi nagycsütörtökre, 2016. március 24-én érvényes.
Bergoglio „trónralépése” óta mind a három nagycsütörtökön megsértette az eddigi szabályozást. Nem csak azokat, amiknek a megváltoztatását most elrendelte, hanem azokat is, melyek még nem érintik a mostani „javításait”. Nem csak nőknek és lányoknak mosta meg a lábát, ahogy ezt most mindenkinek megengedi, hanem máshitűeknek is. Már Buenos Aires-i érsekként ezt csinálta.
Bergoglio egyéb vonatkozásokban sem igazodott a nagycsütörtöki hagyományokhoz. Ezek azt írják elő, hogy a katolikus egyházfő a nagycsütörtöki szentmisét, egyike a kevés alkalmaknak, püspöki templomában, a Lateráni Bazilikában celebrálja. A lábmosás ugyan nem a legfontosabb nagycsütörtöki rítus, de kiegészíti a többit. Ezzel szemben Bergoglio pont ezen a napon, amikor Jézus Krisztus az Oltáriszentséget alapította, börtönökben, fogyatékos-otthonokban és migráns-intézményekben „végez szertartásokat”. Bergoglio ebből a liturgikus cselekményből is médium-hatásos, a liberális világnak tetsző, szociális eseményt csinált.
A lábmosást a papságra vonatkoztatják, amiért is a pápák ezt eddig Jézus példáját követve 12 papon, többnyire bíboroson és püspökön, vagyis a 12 apostol utódain végezték el. Bergoglio újításával most az Egyház tradíciója szerinti férfiakra való korlátozás, ami a nagycsütörtöki liturgiának a papszentelés szentségének megalapításával való szoros összefüggésén alapul, megszűnt. A nemnek ezért van itt különösen fontos szerepe.
Ezen kívül a lábmosás a szolgálat és az alázat gesztusa, és eddig hierarchikusan, mindig a legközelebbi alattvalókon hajtották végre, ahogy ezt Krisztus is tette. Ebben az jutott kifejeződésre, hogy nagyobb alázat szükségeltetik ahhoz, hogy a legközelebbi alattvalóknak és munkatársaknak mossa meg valaki a lábát, mint idegeneknek, akikkel különben semmilyen kapcsolata nincs. A gyakorlatban eddig is sok helyen előfordult, hogy a püspökök bazilikájukban nem csak papokat, de laikus férfiakat is kijelöltek a lábmosásra.
Az Istentiszteletek Kongregáció prefektusának, Robert Sarah bíborosnak Bergoglio levélben fejtette ki indokait a rítus megváltoztatására, amit a dekrétummal együtt nyilvánosságra hoztak. Eszerint már régóta elmerengett azon, már „bíboros” korában, hogy „meg akarja javítani” a lábmosás rituáléját, hogy „annak a gesztusnak a teljes jelentősége, amit Jézus az Utolsó Vacsoránál tett, »halálig« való önátadása a világ üdvére, »határtalan szeretete« jobban kifejezésre juthasson”.
„Alapos megfontolás” után döntött úgy, hogy a római misekönyv rubrikáit megváltoztatja. „Elrendelem, hogy a rubrika módosítva legyen, .. hogy ettől kezdve az egyház pásztorai a rituálén való résztvevőket Isten népének minden tagja közül kiválaszthassák”. A dekrétum szerint a papok a híveket reprezentáló csoportból választhatják ki a lábmosáshoz a résztvevőket, akik „férfiakból és nőkből, valamint lehetőleg fiatalokból és idősebb emberekből, egészségesekből és betegekből, klerikusokból, szerzetesekből és laikusokból” álljanak.
Egyelőre a máshitűek hivatalosan még ki vannak zárva – persze Bergoglionál semmi nincs kizárva.
Kommentár:
Azok számára, akik megint úgy gondolják, hogy mindez az égből pottyant alá, és egyedül Bergoglio műve, ajánlatos alaposan elolvasni a „Tevékeny részvétel” cikket. Bergoglio ebben a kérdésben is CSAK azt az utat követi, melyet elődei elkezdtek: a női énekesek, a női felolvasók, a női ministránsok engedélyezése – nos, ezek voltak az előzmények; női diakónusok, női papok, ezek lesznek a folytatások. Bergoglio és elődei óvatosan tapogatóznak előre, kis lépéseket tesznek, figyelve a reakciókra – és mivel azok nemcsak hogy elmaradnak, de sokaknak kifejezetten még tetszenek is, egyre bátrabban haladnak előre.
Ugyanez vonatkozik a következő hírre is: Bergoglio elődei mind jártak Róma evangélikus templomaiban, sőt a zsinagógában és mecsetekben is.
Szavaktól a tettekig – interkommunio a Szent Péter bazilikában
(forrás: www.katholisches.info – 2016. január 21.)
2015. november 16-án, egy római evangélikus templomban tett látogatásakor egy evangélikus nő ama kérdésére, hogy együtt áldozhat-e katolikus férjével, Bergoglio ezt válaszolta: „Kérdezem én: Nem ugyanaz a keresztségünk? És ha ugyanaz a keresztségünk, akkor együtt kell haladunk.”
A 2016. január 20-i audiencián Bergoglio visszatért fenti szavaira: „A lutheránus Riga-i dóm közepén áll egy régi keresztelőmedence, ami az ország 12. századi misszionálásának idejéből származik. A kő kifejező jele a keresztségnek, amit Lettországban minden keresztény, katolikusok, evangélikusok és ortodoxok, mint közös hitalapot ismernek el. .. Ezen kegyelemben való részesedés minden keresztény számára oldhatatlan köteléket jelent. Mi mind, katolikusok, ortodoxok és protestánsok, királyi papságot és szent népet alkotunk.”
Sandro Magister vatikáni szakértő szerint Bergoglio ezúttal ennél nem ment tovább. De Róma evangélikus lelkésze, Jens-Martin Kruse, aki november 16-án Bergogliot az evangélikus templomban fogadta, egy interjúban levonta Bergoglio szavaiból a konzekvenciákat. Ezt mondta: „A katolikusok és a protestánsok közötti interkommunio reális cél.” [Hát nem azt tanácsolta Bergoglio a kérdezőnek, hogy áldozzanak együtt?]
„Bergoglio minden hívőt arra szólított fel, hogy vállaljon maga felelősséget Isten előtt, és saját lelkiismerete szerint döntse el, vajon a katolikusok és protestánsok között lehetséges-e az eucharisztián való közös részvétel. Szerinte nincsenek olyan teológiai okok, melyek ezt nem tennék lehetővé.”
Az interjút január 19-én hozták nyilvánosságra. Bergoglio eme szavaival a csomagjában, valaki még ugyanezen a napon a szavak mezejéről a tettek mezejére lépett át, mégpedig nem is akárhol, hanem rögtön a Szent Péter bazilikában.
„Január 19-én, kedd reggel Bergoglio a Vatikánban fogadta Finnország lutheránus »egyházának« delegációját, amit egy nő vezetett, Irja Askola, Helsinki »püspöknője«, akit az ország ortodox és katolikus kisebbségének képviselői kísértek, Ambrosius és Teemu Sippo »püspökök«.”
Az audienciát követően a delegáció és más finn csoportok tagjai liturgikus szertartásokon vettek részt. „A katolikus mise alatt a Szent Péter bazilikában az evangélikusokat is megáldoztatták”, közölte Sandro Magister és Finnország lutheránus hetilapja, a Kotimaa. Ez utóbbi arról is beszámolt, mennyire csodálkozott ezen Oulu lutheránus „püspöke”, Samuel Salmi, hiszen, ahogy mondta, „a katolikus celebránsok pontosan tudták, kit áldoztatnak meg”. [Nyilván jelen voltak az audiencián, és nyilván nem a maguk szakállára cselekedtek, hanem Bergoglio utasítására, de legalábbis javaslatára.]
A delegáció vezetője, aki a képen éppen Bergoglioval élcelődik, „ultra-liberális ideáiról ismert, melyek nem csak az interkommuniot, de a homo-házasságot is érintik”. A finn lutheránusok e két ideáját a szomszédos Balti-országok lutheránusai elutasítják, leginkább pont a lett evangélikus „egyház”, ahol a Riga-i dóm áll, amiről Bergoglio a Szent Péter bazilikában történt szentségtörés napján beszélt az audiencián.
A cikket többtucat hozzászólás követte, melyek világos képet adnak „Isten népének” vallási felkészültségéről és hitéről. Örömünkre szolgálhat, hogy ezúttal jelentős túlsúlyban voltak az értelmesek. Csak az első négy hozzászólást közlöm, ezek reprezentálják szinte az összes többit:
P.M.
Undorító, borzalmas. El veled, Sátán. Szent Mihály arkangyal harcoljon veled.
m.
Akkor Luther nyert!
m.e.
m. úrnak. Nem nyerésről vagy vesztésről van szó. Ha Jézus az úrvacsorán magát közli, akkor ő ezt saját akaratából teszi, és azokhoz jön, akik vágynak utána. Amit itt szentségtörésnek neveznek, az egy tabu ledöntésétől való pogány félelemből és pogány rettegésből ered. Milyen kicsinyesnek tartjuk mi Istent?
Sh.
„Milyen kicsinyesnek tartjuk Istent?” Kicsinyesnek? Hét vagy két szentség? Isten Anyjának tisztelete csak apróság? 1500 év hit csupán kicsinység, és Luthertől kezdve ragyog a nap a keresztény Európa és a világ többi része felett?
„Pogány félelem egy tabu ledöntésétől?” Ha e tabu ledöntése Isten előtt csak kicsinység, akkor minden nap mindent ledönthetünk, ami szent számunkra, hiszen akkor úgyis minden csak kicsinység.
Per Mariam ad Christum
Feltéve: 2016. január 23.
Bergoglio 2016-ban a svéd lutheránusoknál vesz részt a Luther-„reformáció” 500 éves jubileumi ünnepségein
(forrás: www.katholisches.info – 2016. január 25.)
[Lehet, hogy jó hírnek számít? Nem kell 2017-ig várnunk, mert már 2016. október 31-én összedől a világ?]
Bergoglionak „az a szándéka, hogy részt vesz a katolikus egyház és Lutheránus Világszövetség közös ceremóniáján”, amelyen az ú. n. „reformáció 500. évfordulójáról emlékeznek meg, és amit 2016. október 31-én a svédországi Lundban terveznek megrendezni” – jelentette a Vatikán sajtóirodája ma, 2016. január 25-én. Lund lutheránus „püspöke” Johan Tyrberg, aki Antje Jackelent követte e hivatalban, akit 2014-ben a svéd „egyház” „érseknőjévé” választottak.
Koch, az ökumenizmusért felelő „bíboros”, a Giornale del Popolo, Tessini újságnak adott interjújában azt mondta, hogy a közös ünnepség nem 2017. október 31-én lesz (Luther állítólag 1517. október 31-én szögezte ki Wittembergben a templom kapujára téziseit), hanem már egy évvel korábban, mert Luther 500 évvel ezelőtt, tehát 1516-ban még katolikus volt.
[Valóban kiváló alkalom az ünneplésre, melynek tárgya: Hogyan vált egy katolikus szerzetes eretnekké, hogyan vált egy katolikus aposztata és eretnek pap Európa és az
emberiség megrontójává már 500 évvel ezelőtt! Talán Bergoglio ekkor szándékozik végleg és hivatalosan is Luther nyomdokába lépni?]
Kiegészítés a www.kath.net január 26-i cikke alapján:
A 2016. október 31-i dátum egyúttal a Keresztények Egységéért Pápai Tanács és a Lutheránus Világszövetség közötti hivatalos párbeszéd kezdetének 50. évfordulója [ne feledjük, hogy Montini hat protestáns lelkészt hívott meg a NOM-t kidolgozó bizottságba – lásd a fotót –, akik meglepetten tapasztalták, hogy nemcsak nézőként, hanem aktív munkatársként számítanak rájuk]. Lundot azért választották helyszínként, mert 1947-ben itt alakult meg a Lutheránus Világszövetség. A ceremónia élén Bergoglio a Világszövetség elnökével, Munib Younan (Amman) „püspökkel” és Martin Junge főtitkárral közösen áll majd.
„Aki nem hallgat a meglepetések istenére, az a bálványimádás bűnébe esik”
(forrás: www.kath.net; és http://w2.vatican.va/content/francesco/it/cotidie/2016/documents/papa-francesco-cotidie_20160118_otri-nuovi.html – 2016. január 18.)
Bergoglio 2016. január 18-án, hétfőn a Domus Sanctae Marthae kápolnában tartott „mise”-prédikációját az 1 Sám 15,16-26 szentírási történet ecsetelésével kezdte. Isten elveti Sault, mert csak részben teljesítette parancsát. Sámuel ezt mondja Saulnak: „Miért nem engedelmeskedtél az Úrnak? Miért estél neki a zsákmánynak, s miért tettél olyat, ami az Úr szemében visszatetsző?” (1 Sám 15,19).
Bergoglio szokása szerint most is elferdítette a szentírási szöveget, és Saul szájába ezt adta: „Meghallgattam a népemet és a nép azt mondta nekem: mindig így csináltuk! A legértékesebb részeket az Úrnak szoktuk feláldozni, úgy a templomban, mint az áldozatbemutatásoknál. Mindig is így csináltuk. Féltem a néptől, azért engedtem szavuknak. Saul félt és ezért hagyta, hogy az élet az Úr akarata ellenében folytatódjék.”
Ezzel szemben a Bibliában ez áll: „Engedelmeskedtem az Úrnak – válaszolta Saul Sámuelnek –, hiszen hadat vezettem, ahova az Úr küldött. Igaz, Agagot, az amelekiták királyát magammal hoztam, de az amalekitákon betöltöttem az átkot. Dehát a nép vett a zsákmányból magának kecskét-juhot meg marhát, a legjavából, bár be kellett volna rajta tölteni az átkot, hogy Gilgalban feláldozza az Úrnak, a te Istenednek.”
Bergoglio egész mondanivalóját a szentírási szöveg elferdítésére építette, amikor Saul tettét úgy értelmezte, hogy az Isten parancsa helyett a népre hallgatott, amit valójában ő fűzött hozzá Saul szavaihoz: a nép azért vett a zsákmányból, „mert mindig így csinálták”.
Sámuel próféta erre így válaszolt: „Vajon éppúgy tetszését leli az Úr az égőáldozatban és a véres áldozatban, mint az Úr parancsa iránti engedelmességben? Igen, az engedelmesség többet ér, mint az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok hájánál.” (1 Sám 15,22)
Bergoglio ezután áttért az Újszövetségre, és Jézust idézte Márk 2,18-22 szerint. Itt az eredeti szöveget: „János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért akadtak, akik odamentek hozzá és megkérdezték: »Miért van az, hogy János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?«” ekképpen ferdítette el: „De hiszen mindig így csináltuk, a te tanítványaid miért nem böjtölnek mégsem?” Jézus így válaszolt: „Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit és a szakadás még nagyobb lesz. És senki sem tölti az új bort régi tömlőbe, vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” (Mk 2,21-22)
[Az 1992-es Biblia-kiadás Jézus e szavait így magyarázza: „Az emberek magától értetődőnek tartják, hogy a szentség és a böjt egybetartozik. Keresztelő János tanítványai az iránt érdeklődnek, hogy miért nem böjtöl Jézus tanítványaival. Jézus válasza az, hogy amikor jelen van, akire a böjt előkészít, nem lehet böjtölni, szomorkodni, hanem örülni kell. Új szövet …, új bor …, új tömlő szavakkal Jézus azt akarja jelezni, hogy a kereszténység merőben új kezdés s nem a zsidóság reformmozgalma.” – Ha meggondoljuk, hogy nemrégen, december 10-én adta ki Bergoglio a zsidó vallásról és zsidó külön üdvútról szóló dekrétumát, természetes, hogy ő nem így magyarázza e szavakat.]
Bergoglio azonban ezt a jelentést adta Jézus szavainak: „Mit jelent ez? Hogy megváltoztatta a törvényt? Nem! A törvény az ember szolgálatában áll, aki maga részéről Isten szolgálatában áll, és ezért szükséges, hogy az embernek nyitott szíve legyen. A »mert ezt mindig így csináltuk« beszéd [amit ő talált ki] egy bezárt szív jele, holott Jézus azt mondta: »El fogom nektek küldeni a Szentlelket, és ő a teljes igazságra el fog vezetni benneteket«, lásd Jn 16,13. Ha neked a lélek újdonságaira zárt a szíved, akkor soha nem fogsz eljutni a teljes igazságra! És keresztény életed csak felemás élet lesz, egy foltozott élet, egy élet, mely az újra van rávarrva, egy olyan vázra, ami az Úr hangjára nem nyitott. Egy bezárt szív, mert te nem akarod kicserélni a tömlőt.”
„Ez volt Saul király bűne, ami miatt Isten elvetette őt. Ez a bűn sok keresztény bűne, akik abba kapaszkodnak, »amit mindig csináltak«, és nem engedik, hogy a tömlőket kicseréljék. És akkor felemás életnél végzik, egy értelem nélküli foltozott, betömött életnél.”
A bűn a bezárt szívből áll, az olyan szív, „ami nem hallgat az Úr szavára, az Úr, a lélek újdonságaira, ami minket mindig meglep, nem nyitott”. A lázadás, a konokság, mondja Sámuel, „a varázslás bűne, a nyakasság annyi, mint a terafimmel való visszaélés [ = bálványimádás]”. (1 Sám 15,23)
„Azok a keresztények, akik önfejűek és a »mindig így csináltuk« és » ez a helyes ösvény, ez a helyes út« lelkület mellett tartanak ki, vétkeznek: a varázslás bűnét követik el. Olyan, mintha jósnőhöz járnának: »Fontosabb nekem, mint az Úr szava, ami meg lett mondva és nem változik; az, amit érzek – magamban és bezárt szívemben.« A nyakasság is a bálványimádás bűne: az a keresztény, aki engedetlen és konok, vétkezik! A bálványimádás vétkét követi el. »És mi a helyes út, atya?«: a szívet megnyitni a Szentlélek számára, megkülönböztetni, hogy mi Isten akarata.”
„Jézus korában szokás volt, hogy a jó zsidók böjtöltek. De ez egy másik valóság: itt van a Szentlélek, aki a teljes igazságba elvezet. És ezért van szüksége nyitott szívekre, szívekre, melyek nincsenek megátalkodva saját maguk bálványozásának bűnében, fontosabbnak tartva azt, amit én gondolok, és nem azt a meglepetést, amit a Szentlélek tartogat számomra.”
„Ez az az üzenet, amit az egyház ma nekünk ad. Ez az, amit Jézus olyan kemény szavakkal mond: „Az új bor új tömlőbe való”. A lélek újításával szemben, Isten meglepetéseivel szemben a szokásokat is meg kell újítani. Az Úr adja meg nekünk a nyitott szív kegyelmét, annak a szívnek, mely nyitva áll a lélek hangjára, hogy azt, aminek nem szabad megváltoznia, mert alap, meg tudjuk különböztetni attól, aminek meg kell változnia, hogy a Szentlélek újításait fogadhassuk.”
[Akinek esetleg ismeretlen a „meglepetések Istene” kifejezés (God of Surprises, Dio di sorprese), Bergoglio a 2014-es családügyi szinódus záróbeszédében beszélt először róla.]
Ezután néhány idézet – a rengetegből – arról, hogy valójában mit mond a Szentírás és a katolikus Egyház az „újításokról és újítókról”:
„A gonoszok és csalók egyre mélyebbre süllyednek: tévúton járnak és tévútra vezetnek. Te azonban tarts ki amellett, amit tanultál, s amiről meggyőződtél, hiszen tudod, kitől tanultad.” (2 Tim 3,13-14)
„De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok, átkozott legyen! (Gal 1,8-9)
„Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.” (2 Tim 4,3-4)
„Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok.” (2 Tesz 2,15)
„Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Kerüld a világias, üres fecsegést, az áltudomány ellenvetéseit, amelyeket némelyek átvettek, és el is tévelyedtek a hittől.” (1 Tim 6,20-21)
Végül két részlet X. Pius pápa „PASCENDI DOMINICI GREGIS” kezdetű, a modernisták tanításáról szóló enciklikájából:
„IX. Gergely írta (Ep. ad Magistros theol. Paris. 1223. július 9.) némely korabeli teológusról: »Némelyek közületek a hiúság szellemétől tömlő módjára fölfuvalkodva az Atyák által vont határokat profán újításokkal kitolni törekszenek; az égi tudománynak ismeretét… a racionalisták bölcseleti tanítása felé hajlítani, éspedig nem a hallgatóknak valamelyes előmenetelére, hanem a tudomány fitogtatására. Ők különféle, jöttment tanításoktól félrevezetve az elejét teszik a végére és a királynőt a cseléd szolgálatára kényszerítik.«”
„Már csak kevés mondanivalónk van hátra a modernistáról, mint reformátorról. Már az, amit eddig elmondtunk, bőségesen tanúsítja, mennyi és milyen szilaj újításvágy hevíti ezeket az embereket. Ez a vágy pedig kiterjed mindenre, ami csak van a katolicizmusban.”
Bergoglio álokoskodásával, ferdítéseivel nemcsak félrevezeti az embereket, de mintegy mindent bepiszkol, ami katolikus: a Szentírást, a szenteket, az egyháztanítókat, katolikus igazságokat, a templomokat, a szentélyeket, városokat, épületeket, a papságot, a híveket, egyszóval mindent.
„Isten nem ítél, csak felemel és átölel”
(forrás: www.kath.net – 2016. január 22.)
„Egy szent helyen gyónni különleges dolog, mert ez olyan pillanat, amikor Isten irgalmasságát kézzel lehet érinteni”, mondta Bergoglio január 21-én a világ zarándokhelyeinek mintegy 3 ezer munkatársa számára adott audiencián.
„Egy búcsújáróhely a megbocsátás háza, amiben mindenki érzi Isten gyengédségét, aki mindenkivel szemben irgalmas és senkit nem zár ki”, jelentette ki Bergoglio. „Aki gyónni megy, az megbánja bűneit és világosan felismeri, hogy Isten nem ítél, hanem felemel és átölel”, és „mint a tékozló fiú apja” a fiúnak „visszaadja méltóságát”. Ha a pap szíve e helyeken „tele van irgalmassággal” és „viselkedése olyan, mint amilyennek egy atya viselkedésének lennie kell”, akkor „egy titkot élnek át”.
A zarándokhelyeken széles körű „szívesen látás”-nak kell uralkodnia, ahol minden keresztény központi feladata az idegenekkel szembeni vendégbarátság. Jézus mindenkivel szemben, aki hozzá ment, mindig jóságos volt és tárt karokkal fogadta, mondta Bergoglio.
[Akkor ezeket a szavakat: Távozz tőlem, Sátán; Nem ismerlek benneteket; stb. vajon ki mondta?]
„Se megtérésre, se bűnbánatra nincs szükség”
(forrás: www.katholisches.info – 2016. január 14.)
Aki látta Bergoglio videóüzenetét, annak ismerős a következő arc: ez az ember szerepelt benne katolikus papként: az argentin Guillermo Marco, Bergoglio korábbi szóvivője és jó barátja.
Marco nemrégen a legnagyobb argentin napilap, az El Clarin újság mellékletében a tékozló fiú példázatát új felfogásban írta le. Szerinte a fiú „nem azért megy haza, mert megbánta, amit tett, hanem szükségből”. Ez elegendő, hogy az atya ismét karjaiba zárja, anélkül, hogy jó útra térést követelje tőle.
Ezzel Bergoglio jó barátja nyíltan fogalmazza meg az irgalmasság azon teóriáját, amit sokan Bergoglio saját teóriájának is tartanak: irgalmasság megtérés nélkül; a megbánás, a visszafordulás és a vezeklés eltörlése; vagyis a Jézus által megfogalmazott követelmény eltörlése: „Menj és többé ne vétkezzél.”
Marco írásában azt ajánlotta Bergoglionak, hogy „dolgozza át a gyónás gyakorlatát”, mert már sok évszázad óta „az Egyház a bűnösöket minden lehetséges büntetéssel fenyegette, a mostani és az örök életben, mindenekelőtt a személyes bűnök miatt, még pontosabban kifejezve, azokért, melyek az örömök és a szexualitás szabad kiélésével függnek össze”.
Ez azt jelenti, hogy a bűnt általában el kell törölni? Nem, írja Don Marco, az ő javaslata Bergoglionak, hogy a gyónás „csak a nyilvános botrányoknál” legyen szükséges. Ez volt – szerinte – a 12. századig az Egyház gyakorlata. A privát viselkedésmód legyen ember és Isten közötti dolog, amit mindenki maga intéz el, hiszen az ember képes forum internum jó és rossz között különbséget tenni.
Bergoglio és Marco gondolkodásmódjának megegyezése Bergoglio videóüzenetében egyértelműen megerősítést nyer. Ez vonatkozik az összes vallás „egyformán érvényes” elv elfogadására, hiszen az emberek békés együttélése az üzenet szerint a legfőbb jó. Ugyanúgy vonatkozik az autonóm lelkiismeret legfőbb erkölcsi fórumként való elismerésére, amit Bergoglio Eugenio Scalfari-nak mondott. És vonatkozik a megbánás és megtérés nélküli irgalmasság értelmezésére. Olyan fontos kifejezések, mint bűnbocsánat, búcsú, büntetés, tisztítótűz, ítélet, Bergoglio szájából az irgalmasság évével kapcsolatban [egyébként sem] még nem hangzottak el.
Feltéve: 2016. január 25.
Kiegészítés 2016. január 26.