Ez az írás azt a kérdést járja körül, hogy a honlap az utóbbi időben miért foglalkozik annyit a VI. Pál-féle szentelések érvénytelenségével. Részlet Eugene Howson „Die Krise der Apostolischen Sukzession und das Sakrament der Weihen in ihrem Bezug zur Apostasie der römisch-katholischer Kirche im 20. Jahrhundert“ („Az apostoli utódlás és a szentelések szentségének válsága a római katolikus Egyház 20. századi hitehagyásához való viszonyában”) című 1986-ban németre fordított tanulmányából:      „Arról, hogy a katolikus egyház aposztáziája, ami a II. Vatikáni Zsinat 1962. október 11-i megnyitásával vált nyilvánossá, Szent Pál apostol (2 Tesz 2,3) vagy Dániel próféta (Dan 11,31) által megjövendölt nagy hitehagyás-e vagy sem, csak spekulálni lehet. Az viszont, hogy óriási hitehagyásról van szó, tagadhatatlan tény. Kétségtelen, hogy ennek a hitehagyásnak a gyökerei a modernizmusba, de alkalmasint még ennél is mélyebbre, a protestáns reformációba nyúlnak vissza. A II. Vatikáni Zsinat forradalma által előidézett változások között – az új szentelési rítusok következményeként – a papság lerombolása jár a legsúlyosabb következményekkel. Ez a sátáni pusztítás egyike volt azoknak, melyek a reformerek kistáján álltak. Ez még a szentmise elpusztításánál is súlyosabb következményekkel jár, mert amíg a papság fennáll, addig a szentmiseáldozat visszaállítására is megvan a lehetőség [fordítva viszont nem: hiszen hiába van érvényes, Istennek tetsző szentmise-rítus, ha nincs pap, aki azt celebrálhassa]. A papság és az ő különleges hatalmának szétzúzásával a katolikus rítus újrabevezetése csak komédia, szentségtörő csalás, amit a VI. Pál-féle rítussal érvénytelenül »felszentelt« papok mutatnak be. Szerencsétlen módon a katolikusok figyelme mégis inkább a szentmise szétzúzására irányult, mint a VI. Pál-féle szentelési rítusok érvénytelenségére, azaz a papság megszűnésére.” Részlet Főtisztelendő Dr. theol. Otto Katzer „Was bezweckt die neue Priesterweihe?” („Mi a célja az új papszentelésnek?”) című 1977-ben megjelent tanulmányából:      „A szentségek forrása Krisztus keresztjéből fakad és ott, ahol ennek megújításáról lemondanak, hamarosan, ahogy ezt a protestánsoknál látjuk, előbb vagy utóbb a szentségekről is lemondanak, és megelégszenek a Krisztus véres áldozatára való puszta megemlékezéssel. Sajnos, ez a reformista törekvés már minden szentségbe befurakodott, még a papszentelésbe is. Ha a szentmise korlátozásával a kegyelem áradását leszűkítik, a negatív erők hatása megnövekszik – de hiszen pont ez a gonosz ellenség célja!” Részlet a kath.net egyik 2015. március 5-i cikkéből:      A német közszolgálati tévé második csatornája, a ZDF vezetősége úgy döntött, hogy nem fognak a jövőben az IS és a Boko Haram terrorszervezetek rémtetteiről még drasztikusabb képeket közölni. „A terror kegyetlen képei eszközök e csoportok kezében, melyekkel hatalmukat az emberek szívében és fejében abszolúttá akarják tenni”, nyilatkozta a hírműsor főnöke, Claus Kleber. „A szörnyűséges történéseket nem hallgathatjuk el, de nem is válhatunk a terroristák eszközeivé.”      Kleber a továbbiakban arról beszélt, hogy a híradó készítői aggodnak, mert a hírműsorokat egyre jobban a háborúk, a válságok és a járványok uralják. „Már eddig is állandóan súlyos, sőt félelmetes történésekkel dolgoztunk, de ennyire koncentráltan még soha nem éltünk át ilyesmiket.” Weinzierl atyának a honlapra nemrég feltett „Az út készen áll az Antikrisztus számára – Vajon mi tartoztathatja még fel…” című írásában található ez a rendkívül fontos, és – legalábbis a számomra – teljesen új megvilágítása mai korunknak:      »Dom Prosper Guéranger OSB (†1875) misemagyarázatában erre a tényre így utal: „Ha lehetséges lenne, hogy a szentmiseáldozat egyszer véget ér, hogy hasonlóan a lánghoz, mely nem kap több táplálékot, ő is kialszik, akkor mi azonnal abba a méltatlan állapotba zuhannánk vissza, melyben a bálványimádással megfertőzött népek élnek. Erre irányul majd az Antikrisztus igyekezete is. Minden eszközt fel fog használni, hogy a szentmiseáldozat bemutatását megakadályozza, hogy ez az uralkodása elleni hatalmas ellensúly eltűnjön, és ezért Isten megsemmisítse a teremtést; mert akkor már nincs több ok arra, hogy ezt továbbra is fenntartsa. Ezt a tényt a protestantizmus fennállása óta tapasztaljuk, ami eltörölte a misét. Ez idő óta csökken az erő jelentősen a társadalmak ölében. Egy társadalmi harc keletkezett, aminek reménytelen állapotok lettek a következményei, és amelynek végső gyökerét abban kell keresni, hogy a szentmisét többé nem ugyanabban a számban és ugyanannyi helyen mutatják be, mint korábban. Ez a kezdete annak, ami történni fog, amikor az eloldozott ördög és démonai a föld felett zűrzavart és reménytelenséget fognak elterjeszteni, ahogy ezt Dániel megjövendölte. Meg fogja akadályozni a papszenteléseket, a papokat hagyja kihalni, és ily módon a nagy áldozat bemutatását mindig szűkebb határok közé szorítja. És akkor jönnek a szerencsétlenség napjai.” – E mondat drámaiságát aligha lehet felülmúlni.« A végső napokról az Egyháznak nincs kötelező érvényű tanítása. Először M. atyától hallottam arról, hogy létezik egy olyan felfogás is, ami szerint Isten akkor vet véget a világnak, amikor ugyanannyi ember üdvözült, ahány angyal annak idején nem állta ki a próbát és Luciferrel együtt elbukott. [Ez a vélekedés azon a könyörgésen alapul, amit a Pontificale Romanumban a templomszentelések hagyományos rítusában a püspök egy erre a célra felállított kereszt előtt mond el: „Könyörögjünk. Urunk Jézus Krisztus, aki az emberi testet a földből az angyalok pótlására formáltad és magadhoz fogadtad…” Vagyis addig kell a földi világnak fennállnia, azaz embereknek élniük és „megmérettetniük”, amíg e cserével mennyiségileg is helyreáll Isten eredeti teremtése. Ez az elmélet párosítva Dom Prosper Guéranger fent idézett súlyos szavaival, nagyon sok mindent megmagyaráz, amit ezek nélkül nehezebb megérteni. Először is megmagyarázza, hogy Fatimában miért mondta Szűz Mária, hogy a végén az ő szeplőtelen szíve fog diadalmaskodni. Ennek a mondatnak ugyanis csak akkor van értelme, ha most is valóságos harc folyik közte és a Sátán között, és nem csak egy olyan, amit nem kell komolyan venni, hiszen egy katolikus biztosan tudja, hogy úgyis Isten és a Szűzanya fog győzni, illetve nem egy olyan, ami ugyan elméletben létezik, de a valóságban Krisztus feltámadásával a gyakorlatban már befejeződött.      E fent idézett két vélekedés szerint most is valóságos harc folyik, aminek kimenetelét például egy Mars-lakó a mostani helyzet láttán csakis úgy ítélhetne meg, hogy a Sátán fog győzni. Ha körülnézünk magunk körül, nagyjából elképzelhetjük e harc naponta megismétlődő részeredményeit: napi egy-tíz-százezer új elbukott, hitehagyott, elkárhozás felé menetelő, szemben egy vagy jó esetben két megtérővel.      Másodszor megmagyarázza Isten türelmét, ami emberi ésszel így már nem annyira felfoghatatlan: Vagyis azt, hogy Szent Pál apostol szavai ellenére: „Isten nem hagy magából gúnyt űzni”, Isten miért nem pusztítja el már a világot. Annak ellenére sem, hogy a gyermekek erőszakos félrenevelése folytán emberi ésszel kivitelezhetetlen ezek lelki nevelése, és így megmenekülése. Eddig azt hittem, hogy a Sátán akarja, hogy ez a romlott világ minél tovább fennmaradjon, hogy az ő „termése” – az elkárhozott lelkek száma – minél nagyobb lehessen. De Dom Prosper Guéranger szavaiból az világlik ki, hogy Sátán harca elsősorban nem annyira az egyes lelkek megszerzéséért, azaz az emberek ellen, hanem Isten ellen, azaz Isten teremtése, mint egész ellen folyik. Hogy a Sátán azt akarja elérni, hogy Istennek azelőtt kelljen elpusztítania ezt a világot, hogy a teremtés mennyiségileg is eléri eredeti nagyságát azzal, hogy az angyalok bukása okozta szakadékot az üdvözült emberek száma betölti.      Ha ez a feltevés igaz, akkor minden a „helyére kerül”: Sátán célját akkor éri el a legbiztosabban, ha sikerül elérnie a szentmiseáldozat végleges megszüntetését, ezt pedig akkor éri el a leggyorsabban, ha eltörli a papságot. Ennek fényében az emberiség Krisztus utáni egész történelme is világosabbá válik: Az eretnekségek, az iszlám, a protestantizmus, benne az anglikanizmus, és ennek az angolok gyarmatosítása által elért elterjedése a világon, a modernizmus, és végül az érvénytelen szentelések által az apostoli utódlás megszakítása és így a papság eltörlése, mind, mind azt célozza, hogy megszűnjön a mindennapi szentmiseáldozat, aminek következtében – ahogy Dom Prosper Guéranger írja – Isten elpusztítja a világot. Az Ószövetség választott népének tagjaihoz Keresztelő Szent János ezt a figyelmeztetést intézte: „Ne gondoljátok, hogy arra hivatkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mondom nektek: ezekből a kövekből is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani.” (Mt 3.9) Isten újszövetségbeli választott népe, Krisztus Egyházának tagjai számára is érvényes ez az intés: ha nem térnek meg, nem tartanak bűnbánatot, elvesztik a kiválasztottságotokat, és Isten kövekből is képes Ábrahámnak fiakat támasztani. Ezzel kapcsolatban talán nem olyan nagy merészség arra gondolni, hogy a mostani iszonyatos, az első háromszáz évre hasonlító keresztényüldözés, most is igazi mártírokat terem, még akkor is, ha ezek nem mindegyike katolikus. Amikor embereket csak azért ölnek meg bestiális módon, mert keresztények, akkor nagyonis elképzelhető, hogy Isten ezeknek az embereknek még időben megadja kegyelmét, hogy az igaz hitben haljanak meg és Neki kedves vértanúk legyenek.      És akkor a Sátán és a Szűzanya közötti harcnak napjainkban folyik az egyik legvéresebb csatája. Mialatt a volt katolikus világban naponta nő a hitehagyás, Ázsiában és Afrikában egyre több vértanú születik. Miközben kívülről nézve a Sátán és démonainak pusztítása az „öröklött” fiak körében egyre nagyobb, a kőből újabb fiak fakadnak, akik a bukott angyalok helyét veszik át. És így hiába a Sátán vad és elvakult igyekezete, a végén mégis a Szűzanya szeplőtelen szíve fog diadalmaskodni: betelik a szám, Isten teremtése mennyiségileg is visszanyeri épségét. A zsinatutáni pap- és püspökszentelések érvénytelenségével foglalkozó általam összegyűjtött írások nem mai keletűek. Szerzőik 1976-ban, az 1980-as évek elején úgy írták meg figyelmeztetésüket, hogy még nem láthatták állításuk – egyre kevesebb az érvényes pap, következésképpen egyre kevesebb a szentmiseáldozat és a belőle áradó kegyelem – olyan szörnyű beigazolódását, mint a mostani ú. n. katolikusok. Georg May professzor a honlapra is feltett 1993-as írását ezzel a mondattal fejezte be: „Hogy a katolikus egyház papjai mindezt elfogadják anélkül, hogy fellázadnának, világosan megmutatja, milyen fokon áll a hittudatuk.” Ezért rajtuk is beteljesül, amit Szent Pál apostol a zsidókról mondott: „A zsidó nép viszont … nem jutott el a törvény teljesítésére. Vajon miért? Mert nem hittel, hanem tettekkel igyekezett teljesíteni. Megbotlottak a botlás kövében…” (Róm 9,31-32) Nem hihető, hogy olyan „katolikus”, aki legalább átlagos hittel és átlagos ismeretekkel rendelkezik, 1) nem látja, hogy milyen mértékben uralja a zsinati szektát és a világot a gonosz, vagyis nem fogja fel teljes szörnyűségében a mai újpogány világot; 2) nem fogja fel, hogy egy Isten teremtette és Isten felügyelete alatt álló világban ez csakis azért alakulhatott így, mert Krisztus kegyelmének forrása elapadt, vagyis csaknem teljesen megszűnt az igaz szentmiseáldozat; 3) nem látja be, hogy ebből az ő számára elengedhetetlenül szükséges következmények adódnak. Az írás elején feltett kérdésre tehát az a válasz, hogy a honlap azért foglalkozik olyan sokat ezzel a témával, mert meggyőződésem, hogy ez a legfontosabb és legalapvetőbb probléma, ami ma az Egyház és a világ minden egyéb bajáért felelős: Nincs áldozat, mert nincs többé érvényes papság; és nincs kegyelem, mert nincs többé érvényes áldozat. Ezen változtatni tehát csak akkor lehetne, ha újra lennének érvényes papok, amíg nem késő, és az apostoli utódlás nem szakad meg végérvényesen. Feltéve: 2015. március 5.