A Szent Hét – ezen belül a Nagypéntek – liturgikus változtatásai az 1955-ben promulgált új rítusban
A Szent Hét rítusaiban végzett módosítások, melyeket 1955-ben hoztak nyilvánosságra, azon számos liturgikus változásnak képezték részét, melyek 1951-ben kezdődtek és végül az 1969-es Novus Ordo Missae promulgációjához vezettek.
Az 1955-ös szenthéti rítust, csakúgy, mint a NOM megalkotását Annibale Bugnini vezényelte le, az a férfi, aki a mise szétzúzásának rossz szellemeként vált ismertté.
A most kezdődő cikksorozatban azokat a változtatásokat mutatjuk be, melyeket már 1955-ben meghoztak, s melyek bekerültek a NOM-ba is.
4. NAGYPÉNTEKI VÁLTOZTATÁSOK
Nyugaton Nagypénteken eredetileg nem volt liturgikus istentisztelet [csak a rendes stációs istentiszteletet – zsoltárok, szent olvasmányok Jézus szenvedéséről – végezték, és imádkoztak minden állásért]. Azért nem mutattak be szentmisét, mert ahogy I. Ince pápa (401-417) az 5. században elmagyarázta, Nagypéntek az a nap volt, amelyen „az apostolok a zsidóktól való félelmükben elrejtőztek”.
Végül Róma a 8. században átvette Keletről a kereszt tiszteletét [amit Jeruzsálemben már évszázadok óta végeztek] és az áldozási szertartást, és így alakult ki végleges formájában a Nagypéntek római liturgiája, mely felépítésében a rendes szentmiséhez hasonlítható. Az első rész a hittanulók ősi miséje – ami teljesen megfelel a mai szentmise imádságos és oktató részének – benne az ünnepélyes könyörgésekkel; a második a kereszt imádása – Adoratio crucis – a felajánlás és az átváltoztatás helyett; és a csonkamise, azaz az áldozási szertartás.
A csonkamise – az áldozási szertartás – alatt [illetve a kereszt imádása után ünnepélyes körmenetben] a pap elhozza a Szentséget a szentsírtól, és elvégzi a rendes mise néhány rítusát az oltáron (a szent ostya felmutatását is), mielőtt magához veszi a szokott módon a Szentséget.
A Szent Hétnek 1955-ben megújított liturgiája, amit Bugnini és csapata kreált, úrvacsorai szertartás.
A legfontosabb változtatások közül néhány:
– Az 1955-ös új szertartás első részét a szentély ülőfülkéjénél végzik, nem pedig az oltárnál (gondoljunk a NOM-stílus elnöki székére). A celebráló pap – halkan sem – nem olvassa az olvasmányokat, ha azt egy segédkező pap énekli.
– A celebráns, aki pluviálét (vecsernyepalástot) visel (nem pedig miseruhát), körbevéve a segédkező papokkal az ünnepélyes könyörgéseket közvetlenül az oltár közepén elhelyezett könyvből olvassa (a leckeoldal helyett).
– Az 1955-ös megújított szertartásban az ünnepélyes könyörgések már átestek azon változtatások első sorozatán, melyek az ökumenizmus érdekében a mai napig folynak [emlékezzünk XVI. Benedek újítására a zsidókért való könyörgésben]. Ezek:
– 1) Az eretnekekért és szakadárokért mondott könyörgést átnevezték a keresztények egységéért mondott imának;
– 2) A régi rítus azt írta elő, hogy a zsidókért való imában nincs felszólítás a térdhajtásra, és nem is hajtanak térdet, az új rítus felszólít a térdhajtásra. A régi rítus térdhajtásának kihagyását „antiszemitának” minősítették.
– Az új 1955-ös megújított rítus egy új lehetőséget engedélyezett a kereszt előtti hódolatra. Eszerint a pap, a legfelső lépcsőn állva, a keresztet a magasba tartja, és a hívek csendben hódolnak, nem pedig az áldoztatórácshoz jöve megcsókolják azt. Ez az opció a NOM-ban is megtalálható.
– A csonkamisének minden misztikus szertartását eltörölték:
– 1) Nincs többé ünnepélyes körmenet a Nagycsütörtökön eltett Szentségért vissza az oltárhoz, mialatt a Vexilla Regis diadalmas himnuszát énekelték;
– 2) A csonka felajánlási rítus a kehely előkészítésével és megtömjénezésével elmarad, és a felmutatást eltörölték;
– 3) A hívek a pappal együtt mondják az egész Miatyánkot – ez olyan gyakorlat, mely teljesen ellentmond a római rítus liturgikus hagyományának (idézve Szent Ágostont);
– 4) és 5) A megújított rítusban a római rituálé szokásos áldoztatási rítusa következik ezután, ahol mindenki, azaz a hívek is áldozhatnak, ami alatt párbeszédes zsoltárt énekelnek. [A katolikus Egyház nagypénteki rítusa szerint csak a celebráló pap vette magához a Nagycsütörtökön konszekrált szentostyát.]
Élő miseközvetítés Nagycsütörtökön az Ohio állambeli Nagy Szent Gertrúd templomból
(St. Gertrude the Great Church) magyar idő szerint:
http://www.sgg.org/for-newcomers/mass-streaming/
18:15 órakor (Ohio: 12:15 óra): Nagypénteki csonkamise
szombat éjjel fél 1 (Ohio: 18:30): Tenebrae (gyászzsolozsma)
Sajnos, valami meghibásodott, és Nagycsütörtökön az élőközvetítés nem sikerült (csak hangot lehetett hallani, kép nem volt), de azt ígérték, hogy Nagypéntekre kijavítják a hibát ... reménykedjünk.
TRIDUUM SACRUM A három szent nap (Részlet a Misszáléból)
A nagyhét három utolsó napját az Egyház «Triduum sacrum»-nak nevezi, vagyis három szent napnak. Általában a liturgiának középpontja és tetőfoka Krisztusnak a keresztfán szenvedett véres áldozati halála, az újszövetség legszentebb és Istenhez egyedül méltó áldozati liturgiája.
Mégis elsősorban ennek a három napnak szinte az egyedüli tárgya az újszövetségi áldozati báránynak levágása, az újszövetség ez igazi kegyelmekben gazdag pászka ünnepe. Így tehát ez a három nap is már a «Pascha»-hoz, a Húsvét ünnepéhez tartozik, mert Krisztus halála és feltámadása együtt alkotja a Húsvét misztériumát. Ezért éles elválasztás nélkül megy át a nagyhét a húsvét hetébe; Nagyszombat már feltámadási és keresztségi ünnep. Ezek a napok egy egészet alkotnak s már az apostolok napjaitól kezdve böjttel és külön istentisztelettel megszentelt napok voltak. Komolyságukat és szentségüket az egész nagyhétre, sőt az egész liturgikus évre kiterjesztik. Innen erednek azok a sajátságos és tiszteletreméltó szertartások, melyeket az Egyház ezeken a napokon végez. A zsolozsmában, melyet «Ténebrae»-nek, azaz a sötétség zsolozsmájának is neveznek, Jeremiás siralmait, más néven a lamentációkat olvassa fel az Egyház, amelyeket a bűnös lélekre, vagy az Uráért gyászoló Egyházra kell vonatkoztatni.
A három nap gondolatát összefoglalva meg kell jegyeznünk, hogy a zsolozsma és a mise gondolatvilága nem egyezik meg, hanem egymást kölcsönösen kiegészítik. A zsolozsmában jobban érvényesül a középkori ember lelkivilága, melyet jellemez az Úr szenvedésén az Emberfia iránt való részvét, azért az Üdvözítő emberi szenvedését emeli ki. Így Nagycsütörtökön az Olajfák hegyén vérrel verítékező Üdvözítőnk halálfélelméről elmélkedik; pénteken a Golgotán keresztrefeszített Urunkkal együtt érezve szenved; szombaton a művészetben oly sokszor ábrázolt, a «pietás» Szűzanyával a sírjában nyugovó Krisztus sebeit siratja. A szentmise az ősibb keresztény felfogást leheli és inkább az Istenre szegezi tekintetét. A szenvedés előtte «beata Passio», azaz boldogságot árasztó isteni tett; a kereszt pedig a «crux gemmata», a drágakövekkel ékesített diadaljel. A szentmise főtárgya csütörtökön az Eucharisztia, pénteken a kereszt diadala, szombaton a feltámadás és a keresztség, De ez a kettő azért nem áll ellentétben egymással, hanem együtt adja a liturgiának csodálatos szépségét és kimeríthetetlen gazdagságát.
ELŐZMÉNY – – FOLYTATÁS
Feltéve: 2014. április 18.
|