hagyományhű magyar katolikusok

Introitus: Emlékezzél meg, Uram, Dávidról és minden gyötrődéséről.

2. A gyertyaszentelés: A gyertyák az oltár szentlecke-oldalán vagy ha főpap végzi a szentelést, a főpapi trónus mellett vannak előkészítve. A szentelő pap lila ruhában öt hosszabb imát mond a gyertyák felett, meghinti azokat szenteltvízzel, tömjénnel megfüstöli, s aztán elosztja őket a papság és a hívek között. Eközben az énekkar Simon dicsőítő énekét énekli és közbeiktat egy antifónát.
A lila szín, valamint az az ima, amellyel a körmenet kezdődik, talán azon bűnbánó, gyertyás körmenetek maradványa, amelyek a bűnös pogány Luperkáliák ellensúlyozására Rómában szokásosak voltak. A pogányság legyőzetése után ezt a bűnbánó körmenetet a Gyertyaszentelő Boldogasszony szertartásába olvasztották be. Jeruzsálemben és a keleti egyházban általában, ahol Jézus bemutatását először ünnepelték, Mária templomba vonulásának emlékére mindig gyertyás körmenet volt, mert ő «a népek felvilágosítására szolgáló fényt» vitte oda. «Gvújtsatok örömmel világosságot az igazi világosságnak ... fénnyel a kezünkben akarunk elébe menni … mint Jézus világosságának gyermekei, gyertyáinkat az igazi világosság elé akarjuk vinni.» – «Senki se maradjon el a gyertyás körmenetektől. Azért tartjuk kezünkben az égő gyertyát, hogy a Megváltó isteni fényét jelképezzük, amely mindent az örök fényességgel áraszt el, és hogy különösképpen jelezzük lelkünk tisztaságát, amellyel Krisztus elé járulunk.» (részletek egy V. és VI. századi prédikációból.)

3. A világosság szimbóluma: A világosságnak a liturgiai használatban többszörös jelképes jelentése van. Jelképe először az örök Istenségnek (mint a tűzoszlop a pusztába való vonuláskor) és azután az istenemberi Megváltónak, aki a föld világossága lett, és jogot nyert az örök égi fényességre (a húsvéti gyertya és húsvéti tűz). «Isten világosság és sötétség nincs benne.» (1 Jn 1,5) És Isten a maga isteni fényéből árasztja az imádandó «világosságot a világosságból». És ez a kettős világosság (az Atyának és a Fiúnak jelképe), de amely mégis egy fény (az egy Isten világossága) egyesül és kiárad a Szentlélek hasonló módon örök világosságában és a szeretet örök fényében. A világosság tehát harmadszor a Szentlélek kegyelmét is jelenti (Pünkösd), mely által a lélek megtisztul és Isten világító képmásává válik. (Az izzó parázs, a fénnyé változó viasz vagy olaj, mind ezt jelképezik.)
Az égő gyertya jelképezi továbbá magát az Istenembert is. Tiszta viaszból készült ez a gyertya, melyet a szűzies méh állít elő. (A viasz az Istenember emberi, a láng az isteni mivoltát mutatja.) És legvégül a viaszgyertya a tiszta istenszerető lelket is jelképezi, míg a zsiradékból készült faggyúgyertya a bűnöst. (A liturgia gyertyát használ a keresztelési, bérmálási, esküvői szertartásban, valamint az utolsó kenetnél halotti gyertyákat, végül felajánlási gyertyákat adnak át a papszentelési, szerzetesi fogadalmak alkalmával.)

4. A körmenet: A gyertyák megszentelése után a papság és a nép körmenetbe sorakozik. Az énekkar belekezd a szokásos megnyitó antifónába. Utána a pap egy imát mond. Most a megszentelt gyertyák fényében, s a régi ünnepi énekkel megindul a körmenet.
Az énekek az egész körmeneti ünnepet méltán bekapcsolják a karácsonyi liturgiába és lendületes költészettel ünneplik a Hypapantét: az Úr találkozását. A körmenetben résztvevő hívők pedig, mint egykor Mária és Simon a valóságban, most ők a gyertya jelképében, de misztériumos valósággal azt hordozzák kezükben, aki tanítása, példája és kegyelme által életüknek útját megvilágítja és lépéseiket az örök világosság felé irányítja.

5. Az ünnepi mise: Ha a körmenet a templomba visszatért, kezdődik a fehér színben mondott ünnepi mise. Énekeinek és miseszövegeinek tárgya ismét Jézus bemutatása a templomban, és a jelenlévő hívők az égő gyertyákat legalább az evangéliumnál és az Úr változásától az áldozásig kezükben tartják, annak emlékére, akit jelképeznek.
Ez a fényekkel teli istentisztelet február 2-án, negyven nappal Karácsony után, az egyház vallási életének ma, is egyik legnagyszerűbb színjátéka, a karácsonyi liturgia valóban méltó befejezése. A csillagfényes szent estével kezdődik ez a liturgia, a titokzatos csodacsillag által kisérve ebben a mélyértelmű öröménekkel kísért fénykörmenetben és gyertyafényes misében méltó befejezést nyer. Aki szívvel lélekkel részt vett ezen a befejező istentiszteleten, benső megindulással és lélekben megerősödve hagyja el Isten házát és élethivatásába ismét magával viszi a Krisztusban való erős hitet. Ha a Gyertyaszentelő már nem is tartozik a kötelező egyházi ünnepek közé, mégis érdeke mind a papságnak, mind a népnek, hogy a gyertyaszentelő mise gondos megtartása és az azon való részvétel által megakadályozza, hogy az csakhamar sekrestyei régiséggé váljék.
Szentséges tisztelettel vegyük át a megszentelt gyertyát a pap kezéből, és lássuk abban annak jelképét, akit Karácsony idején a világ világosságaként dicsőítünk. Hordozzuk alázatos hittel és mélységes hálával ezért, mert az üdvösség fénye lelkünkben is kigyúlt és az örök élet gyümölcseit érleli. Szemünk az egész karácsonyi idő alatt egy gyermeken függ, aki az égből jött, hogy bennünket az égbe emeljen. Isten csodatevő ereje gyermeki alázatában rejlik. A karácsonyi idők kegyelme lelkünkben is csak abban a mértékben fog gyümölcsöt teremni, amilyen mértékben mi is gyermekek tudunk lenni.

A gyertyaszentelés harmadik könyörgése: Úr Jézus Krisztus, igaz világosság, ki megvilágosítasz minden e világra jövő embert, áraszd áldásodat ezekre a viaszgyertyákra és szenteld meg azokat kegyelmed fényével és engedd kegyelmesen, hogy valamint e gyertyát meggyújtva látható tűzfénnyel eloszlatják az éjszaka sötétségét, úgy a mi szívünk is a láthatatlan tűz, azaz a Szentlélek fényessége által megvilágítva, minden vétkes vakoskodástól ment legyen és így lelkünk megtisztult szemével azt szemlélhessük, mi előtted kedves, üdvünkre nézve pedig hasznos, hogy így e világ homályos viszontagságai után a soha meg nem fogyatkozó világosságra eljutni érdemesek lehessünk; te általad, Jézus Krisztus, a világ Megváltója, ki a teljes Szentháromságban élsz és uralkodol. Amen.

Introitus: Körülvettek a halál gyötrelmei, körülfogtak az alvilág gyötrelmei: szorultságomban az Urat segtségül hívtam és ő meghallgatta szent templomából szómat.

Oratio: Isten, ki a Szűz szeplőtelen fogantatásával méltó hajlékot készítettél Fiadnak, könyörögve kérünk, hogy mi, akik ugyanazon Szűz megjelenését ünnepeljük, lelkünk és testünk egészségét megnyerhessük.

Introitus: Ébredj fel, miért alszol, Uram? Ébredj fel, ne taszíts el végképpen: miért fordítod el arcodat, s felejted el szorongatásunkat? Testünk a földhöz tapadott: kelj fel, Uram, nyújts segítséget és ments meg minket!

Introitus: Légy oltalmazó Istenem és menedékem, hogy megszabadíts engem: mert erősségem és menedékem vagy, tennevedért légy vezérem és viseld gondomat.

2. A nagyböjt régen: A nagyböjt kialakulásában több fokozatot látunk:
a.) A böjt maga fejlődött ki legelőször. Szent Iréneusz püspök (†202) értesítése szerint a második században a húsvéti böjt csak egy vagy két napig tartott, Nagypénteken és Nagyszombaton, mikor az Isteni Vőlegényt kiszakították övéi közül, s azok utána szomorkodtak. A harmadik századból való feliratok szerint (például Szent Ipoly püspök szobrán levő felirat szerint a lateráni múzeumban) már kb. két hétig tartott a böjt. A negyedik században már majdnem általános volt a «quadragesima», a negyven napos böjt. Ez a mai első böjti vasárnappal kezdődött, de mivel vasárnap nem böjtöltek, ezért tulajdonképpen csak 36 napon át tartott. Valószínű Nagy Szent Gergely pápa csatolta még ide a Hamvazószerdától vasárnapig terjedő négy napot, hogy teljes legyen a negyven nap, amint az Úr Jézus is negyven napig böjtölt.
b.) Amikor Európa népei még jórészt pogányok voltak, akkor ez a negyven nap arra szolgált, hogy a kateckumeneket, a keresztségre kijelölt hittanulókat előkészítsék a szent keresztség felvételére, melyet Húsvét vigíliáján, azaz Nagyszombat éjszakáján szolgáltattak ki. Ez Rómában a IV. és V. században virágzott, de Európa többi országaiban a VII. századig tartott. Ez az oktatás különféle vizsgákkal és szertartásokkal járt, amelyek a mai miseszövegekben is megtalálhatók.
c.) A kora középkorban még egy másik komoly szertartás is járult a nagyböjthöz: a nyilvános bűnösök vezeklése. Ez nagyböjt elején kezdődött, amikor a vezeklők elhagyták a közösséget és nagycsütörtökön fejeződött be az ünnepélyes visszafogadással. Ez a szokás körülbelül a XII. századig volt szokásban. Ma is megvan a nyoma a hamvazásban és a nagycsütörtöki szertartásban.
d.) A vezeklőkre és a hittanulókra való tekintettel, nagyböjt alatt Rómában minden nap volt stáció. Ezek határozott befolyással voltak a mai miseszövegekre. Nagyböjt idején különösen figyeljünk erre. Rómának azt a helyet kellene elfoglalnia a katolikus hívők lelkivilágában, minőt Jeruzsálem foglalt el a hithű ószövetségi zsidóság lelkében. A megértett és átélt liturgia hathatósan hozzásegít, hogy igazán «római» katolikusok lehessünk és lélekben egyesülhessünk legalább a stációs napokon a Szentatyával és a köréje sereglő római hivőkkel.
e.) Az Úr Jézus szenvedése az első négy hétben még nem domborodott ki a liturgiában, csak az utolsó kettőben. Az első négy hét azonban már lelkileg arra készített elő, hogy a szenvedés hetén és a nagyhéten teljesen együttérző lélekkel vegyünk részt az Úr Jézus keresztjében. A későbbi középkor áhítata inkább a liturgián kívüli ájtatosságokat teremtette meg, aminő a keresztúti ájtatosság. A liturgiában a szenvedésről szóló votív-misék és a Fájdalmas Szűz ünnepe tanúsítja a középkor áhítatát. A keresztény ókor nem a szenvedő Emberfiát szemlélte elsősorban, hanem a kereszt által győzelmes és megdicsőült királyunkat. Ezért az utolsó történelmi motívum:
f.) a húsvét misztériuma, a halál és az élet csodálatos megjelenítése előreveti diadalmas lényét, és át- meg átszövi a nagyböjt miséit is a megváltott nemzedék misztériumos lelkülete. Erről nem szabad megfeledkeznünk, ha a most következő miséket igazán meg akarjuk érteni. Ezen hat motívum közül domborodik ki valamelyik mindegyik szentmisében, hogy azután ezeknek az összetétele adja meg azt a lelkületet, amely keresztény őseink lelkivilágát oly széppé tette.

3. A nagyböjt ma: Napjainkban, amikor már nincsenek sem vezeklők, sem a keresztségre készülő hittanulók, a Húsvét előtti idő minden keresztény ember számára az élet megújításának ideje az Úr Jézus szellemében. Krisztussal keresztre kell feszítenünk bűneinket őszinte bánattal és elégtétellel (húsvéti gyónás) és a dicsőségesen győzedelmes királyunkkal fel kell támadnunk a bűn sírjából (húsvéti szentáldozás). Ennek a fenséges célnak elérésére három eszközünk van: a böjt, az imádság és az alamizsna.

A böjt kettőt foglal magában:
a.) Az egyik a testi böjt. Ez valamikor igen szigorú volt, de az Egyház az idők folyamán igen enyhítette. Ma nálunk a következő böjti rend áll fenn:
     I. Szigorú böjti napok, vagyis amelyeken húsfélét nem eszünk, és napjában csak egyszer lakunk jól, a következők: Hamvazószerda; a nagyböjt minden péntekje; a kántorböjtök péntekje; Nagyszombaton délig; Karácsony, Pünkösd és Nagyboldogasszony vigíliája.
     II. Enyhített böjti napok, vagyis amelyeken kétszer szabad ugyan húst enni, de csak egyszer lakunk jól: a nagyböjt többi napjai (a nagyböjt vasárnapjain többszöri jóllakás és húsevés mindenkinek meg van engedve); a kántorböjti szerdák és szombatok; Mindenszentek vigíliája.
     III. Megtartóztatási napok, vagyis amelyeken csupán a húsételek élvezetétől tartózkodunk: az évnek minden péntekje.

Kivételes felmentvényben részesülnek a tilalom alól:
     1. Az összes hívek, valahányszor valamely parancsolt ünnepnap megtartóztatási napra esik a nagyböjti időn kívül.
     2. Egyes községek, midőn búcsúnapi vagy országos vásár megtartóztatási napra esik.
     3. Egyes személyek, például úton levők, gyári munkások.
     Megjegyzés: A böjti napokon bárminemű zsiradék használata meg van engedve. Nagyszombat délben megszűnik a nagyböjt.
Önmegtartóztatásra kötelezett minden keresztény katolikus, ha értelmét használni tudja, vagyis a jót a rossztól meg tudja különböztetni, vagyis körülbelül a 7-ik életévtől kezdve. Böjtre azonban csak az kötelezett, aki a 21-ik életévét betöltötte és 60-ik életévét még meg nem kezdette.

A böjtben követjük az Úr és a szentek példáját. A böjt továbbá az Egyház és parancsa iránti alázatos tisztelet gyakorlása. A böjtben ezen kívül a bűnből való feltámadást is megünnepeljük, mert a böjt a leghatásosabb vezeklés és elégtétel bűneinkért. «Böjt nélkül hiúság és értéktelen a bánat.» (Szent Basilius) «Böjtöléssel könnyebben távol tudjuk tartani magunkat a bűntől», és «Sanyargatom a testemet és a lélek szolgálatába állítom.» (Szent Pál) «A böjtölés tisztítja a szívet, megvilágítja az értelmet, erősíti az akaratot, gyöngíti az érzékiséget, megfékezi a vágyakat, a szenvedélyek fáklyáit eloltja és meggyújtja a tisztaság világosságát» – mondja Szent Ágoston.

A testi böjt azonban a negyvennapos programnak csak egyik fele. A másik a lélek böjtje: meg kell fékezni bensőnket, rendetlen hajlamainkat, a világi szórakozásokat is. (Zajos menyegzőt nem enged az Egyház tartani és még a templomi szertartás is csak az egyszerűbb lehet). Így mondja Szent Benedek: «Vonjunk meg magunktól valamit nemcsak ételben, italban, hanem álomban, könnyelmű beszélgetésben, vidám tréfákban.»

Így mondja az Egyház himnusza is: Utamur ergo parcius Verbis, cibis et potibus, Somno, locis. Et arctius Perstemus in custodia. – Éljünk tehát mérsékeltebben Szóval, étellel, itallal, Álommal, tréfával. És fegyelmezettebben Álljunk önmagunk megőrzésére.

Még inkább pozitív lesz a böjt a másik lelkigyakorlattal:
b.) Az imádsággal. «Akkor tartjuk meg méltóan a böjtöt – mondja Szent Benedek –, ha könnyeink közt imádkozunk, szent olvasmányokkal foglalkozunk és a szívbeli töredelmet keltjük fel magunkban.» Azért, ha lehet, most igazán naponként vegyünk részt a szentmisén, hiszen az Egyház is minden napra külön miseszöveget ad. A böjti ájtatosságokat (Miserere ájtatosság, keresztút, bűnbánati zsoltárok, böjti szentbeszédek, lelkigyakorlat) gyakoroljuk. És kövessük Szent Benedek tanácsát: válasszunk ki nagyböjtre egy szent könyvet és olvassuk azt végig.
c.) Az alamizsnálkodás a harmadik nagyböjti lelkigyakorlat. Mennyire elfeledkeznek erről ma a katolikusok is. Bűneink eltörlése és az értük való elégtétel nagyböjtben a célunk, és őseink jól tudták, hogy ennek egyik eszköze az alamizsna. Már Szent Kelemen pápa írja: «Jó az alamizsna, mint a bűnök levezeklése. Jobb a böjt a puszta imádságnál, de az alamizsna mindkettőnél jobb. A szeretet (ha az alamizsnálkodó és tevékeny) befödi a bűnök sokaságát.» (1 Pét 4,8) «Boldog, aki ezekben tökéletes, mert az alamizsna elveszi a bűnöket.» (Ad Cor. 11,16,4) Ez a vélekedés a Szentírásra támaszkodik, mert ott olvasható: «Az alamizsna megszabadít minden bűntől és a haláltól, és nem engedi, hogy a lélek a sötétség honába kerüljön.» (Tób 4,11) Krisztus Urunk is azt tanítja az Újszövetségben, hogy egy pohár víz és egy falat kenyér, a legkisebb alamizsna már az Úr választottjai közé segít. Természetesen alamizsnán értjük a keresztény caritas minden megnyilatkozását, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit mind.

4. Liturgikus utasítások: A böjtbevezetőben említett liturgikus szokások (az Alleluja, a Glória elmaradása; a lila egyházi szín viselése; a Tractus éneklése) folytatódnak a nagyböjtben is, sőt fokozatosan erősödnek, míg Nagypénteken tetőpontjukat érik el. Az oltár díszítése is részben vagy egészen elmarad. Hétfőn, szerdán és pénteken a graduale után felhangzik a tractus, mely tele van böjti szellemmel, és utolsó szavainál bűnbánóan térdet hajtunk. A hétköznapi misében a postcommunio után következik még egy imádság a nép fölött, amely előtt a diakónus felszólítja a híveket, hogy alázatosan hajtsák meg a fejüket. Minden ruhának a színe viola. Ezen kívül az oltárképet is eltakarják sok helyen egy nagy lepellel, melynek egyetlen dísze Krisztus keresztje.

A nagyböjt történetéből (részlet)
A nyilvános vezeklésről:
a.) Vezeklés az ősegyházban
     A keresztény ókorban a XII. és XIII. századig a bűnösök, akik a szentgyónásban bizonyos nagy bűnökkel vádolták magukat, a gyóntatójuktól a vezeklő könyvek utasításai szerint, nyilvános beismerésre vagy nyilvános vezeklésre is köteleztettek. Ez az ünnepélyes vezeklés szabályai szerint történt. Nyilvános vezeklést az ősegyházban három úgynevezett főbűnért kellett tartani: bálványimádásért, gyilkosságért és erkölcstelenségért. Későbbi századokban a varázslásért, jóslásért, hitszegésért, törvény előtti hamis tanúságért, rablásért, gyújtogatásért, uzsoráért, nőrablásért és törvénytelen házasságért is nyilvánosan kellett vezekelni. Az ünnepélyes vezeklés Hamvazószerdától Nagycsütörtökig tartott. Az enyhítésben a püspök döntött. E történelmi ismeretek szolgálnak a legjobb magyarázattal a liturgikus szövegek igazi megértéséhez.

b.) A vezeklés szertartásai
     A nyilvános vezeklőket külsőleg a nyilvános bűnbánati viselet is megjelölte. Hajukat lenyírták, nem mehettek kocsin vagy lovon, nem kereskedhettek és nem katonáskodhattak. Nem vehettek részt vendégségben és más megengedett élvezetekben. Böjtölniük kellett, búcsújárásokat és önsanyargatásokat kellett magukra vállalniok, és néha mindezt heteken, hónapokon, sőt éveken át. A nagyböjt hétfőin, szerdáin és péntekein különösen kellett böjtölniük. Aki vonakodott a nyilvános vezeklésen részt venni, azt egyházi büntetésekkel kényszerítették, vagy akár világi törvényekkel is. Néha a püspök részben vagy egészben elengedhette ezeket az egyházi vezekléseket az imádságok, vagy az egyházi vagy akár a közjó érdekében tett jócselekedetek jutalmául, hogy a hívők buzgóságát és áldozatkészségét ezzel is fejlessze. (Enyhítés vagy búcsú) Mindenesetre eredményesebben tették jobb emberekké a bűnösöket ezek a nyilvános vezeklések, mint később és most a börtönök és a fegyházak.

b.) Története. A hamuval való meghintés már az Ószövetségben a bűnbánat jele volt. Így a niniveiek is Jónás prédikációjára bűnbánatot tartottak és ennek jeléül hamuval hintették be fejüket. Ugyanazt olvassuk Juditnál és Mardocheusról is. A hamu ugyanis kifejező jelképe a földiek múlandóságának és így természetes voltánál fogva magában is alkalmas, hogy bűnbánatra intsen. A keresztényeknél eleinte csak a nyilvános vezeklők homlokát szórták be a böjt kezdetén a gyász és vezeklés jeléül, később, a IX. századtól kezdve a hivők is közéjük álltak és meghamvazkodtak. A X. században rendelte el II. Orbán pápa, hogy mindenkit hintsenek meg hamuval, a világiakat és a papokat egyaránt.

c.) Szertartása. Áll egy bevezetésből, mint a szentmise rítusa. Ezután jön négy szentelő imádság, majd magának a hamvazásnak a szertartása és lezárul egy imádsággal, melyben eredményes vezeklésért és a böjt áldásos megkezdéséért imádkozik az Egyház. A hamvazás alatt a kórus bűnbánati énekeket énekel. Ezek életünk megjavítására serkentenek és eredetileg a nyilvános vezeklők kizárása alkalmával és a vezeklő-körmeneteken énekelték.

Introitus: Könyörülsz mindenen, Uram, és mit sem utálsz abból, amit alkottál; elnézed az emberek bűneit a bűnbánatért és megbocsátasz nekik, mert te vagy a mi Urunk istenünk!

Introitus: Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem: tudok, ha leülök és ha felkelek.

Introitus: Ha kiált hozzám, meghallgatom: megmentem és megdicsőítem: betöltöm őt hosszú élettel.