hagyományhű magyar katolikusok

2. Liturgiai jellege
A húsvéti időt liturgikus szempontból a gyakran megismétlődő Alleluja különbözteti meg a többi évszaktól. A liturgikus hórák és a szentmise énekes részei egy, két, sőt három Allelujával végződnek. A szentmisében a graduálé helyett csak az Alleluja éneket énekelik. A vasárnapi nagymise előtti szenteltvíz kiosztásánál az antifona és a zsoltár a szent kereszt kegyelmeiről emlékezik meg, míg máskor a bűnbánatról és a bűneinktől való megtisztulásról szól. – Húsvéti időben az egyházi ruhák színe mindig fehér. Ezzel is kifejezésre akarja juttatni az Egyház azt a nagy örömet, mely Krisztus feltámadása miatt eltölti, hiszen ebben az időben a diadalmas Krisztust ünnepli. A győzedelmes Krisztus ugyanis a liturgia középpontja és üdvözülésünk biztos záloga. – A háromszori harangozásnál: reggel, délben és este, nem a megtestesülésre gondolunk, hanem az Úr feltámadására. Ezért az Úrangyala helyett a Regina coeli, Mennynek királynője antifonát mondjuk, még pedig mindig állva. Különben is keresztény őseink éppen a feltámadásra való tekintettel vasárnapon és a húsvéti időben állva imádkoztak. Egyes helyeken, régi intézmény vagy szokásként, minden vasárnap az Oltáriszentséggel húsvéti ujjongó örömmel körmenetet tartanak.

3. Húsvét utáni vasárnapok
A Húsvét utóünnepelése hat vasárnapot ölel fel. Ezek alkotják a hétszer hét napot, vagyis Húsvét nagy nyolcadát. Részben a húsvéti örömhír hatása alatt állanak, részben az Áldozócsütörtök búcsúzása nyomja rájuk a bélyegét, részben pedig a bizakodó, pünkösdi Szentlélek-várás hatja át őket.

Introitus: Hozzád kiáltottak, Uram, szorongatásuk idején és te meghallgattad őket az égből, alleluja, alleluja!

Introitus: Megnyitja száját a gyülekezet közepette, és betölti őt az Úr a bölcsesség és értelem lelkével és a dicsőség ruháját adja reá, alleluja, alleluja!

Introitus: Mi pedig dicsekedjünk a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, kiben vagyon üdvösségünk, életünk és feltámadásunk, ki által megváltattunk és megszabadultunk, alleluja, alleluja!

Introitus: Örvendező szózattal hirdessétek és hallassátok, alleluja: hirdessétek a föld határáig: megszabadította az Úr az ő népét, alleluja, alleluja!

Orátio: Isten, ki látod, hogy szenvedéseink mindenünnen szorongatnak minket; add meg, kérünk, hogy Szent János apostolod és evangélistád dicső közbenjárása oltalmazzon minket.

Introitus: Meghallgatta szent templomából szómat, alleluja: és hozzáintézett kiáltásom a füléhez jutott, allaluja, alleluja!

Introitus: Galileai férfiak! Mit néztek csodálkozva az égre? alleluja! Amint láttátok őt felszállni az égbe, úgy jön ismét vissza, alleluja, alleluja, alleluja!

Introitus: Halld meg, Uram, szózatomat, mellyel hozzád kiáltok, alleluja; neked szól szívem, téged keres tekintetem, a te arcodat keresem, Uram, ne fordítsd el tőlem arcodat, alleluja, alleluja!

Isten az emberiséggel – Noéval és fiaival – kötött először szövetséget. A szövetségnek jele az égen megjelenő szivárvány volt. De az emberek hűtlenek lettek és bálványimádásba estek. Isten azután Ábrahámmal kötött szövetséget, amikor megtette őt az emberiség ősatyjává. Ennek a szövetségnek jele a circumcisio (körülmetélés) volt. Ezt a szövetséget újította meg most Izrael népével a Sinai hegynél, az egyiptomi fogságból való kiszabadulás után ötvenedik napra. E szövetség törvénye a tízparancsolat volt, amit Isten a két kőtáblán adott Mózesnek. A szövetség jele pedig a szombat (sabbat) ünnepe volt. Ez a szövetség azonban külsőleges és tökéletlen volt, de mégis előképe volt a tökéletes szeretetszövetségnek, amikor Isten a megváltással kiemelte az emberiséget a bűn rabszolgaságából. A szövetség törvénye a tökéletes szeretet, amit a Szentlélek, aki valóban a szeretet, az emberek lelkében elültet; az új szövetség jele pedig a keresztény vasárnap. Ez az újszövetségi ünnep a mi keresztény Pünkösdünk. Pünkösd liturgiájának így a keresztény liturgiában hármas tárgya van. Az első a Szentlélek Isten eljövetele, amint azt az Üdvözítő az apostolainak és tanítványainak megígérte, hogy elküldi a Tanítót és Vigasztalót. Másodszor annak az újszövetségi szeretetszövetségnek a befejezése, melyet Isten és a megváltott emberiség között Krisztus alapított meg egységes, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyháza által. Harmadszor pedig Pünkösd tárgya ennek az új szövetségnek hatása és megvalósulása, azaz az emberiség megszentelése, a tanítás és a kegyelemosztás által. A mi Pünkösdünk is, a szó legnemesebb értelmében aratási ünnep. Ennek az aratási ünnepnek Istennek feláldozott zsengéje az a 3000 zsidó volt, akik Szent Péter beszédére ezen a napon megkeresztelkedtek.

A pünkösdi misztérium csodálatos és kegyelemdús beteljesedése Krisztus megváltói működésének és már emiatt is szoros kapcsolatban áll Húsvét titkával: és azzal együtt egy összefüggő egészet alkotva, középpontja az egyházi év második ünnepkörének. Ezért nagy ünnep a Pünkösd az egyházi évben és nem áll a Karácsony, az Epiphania és a Húsvét fénye mögött. Oltár és templom újból ünnepélyes díszben áll, a liturgikus ruhák színe piros, az ifjú, üde tavasz rózsájának a színe. A misének saját (pünkösdi) prefációja van a Szentlélek Isten tiszteletére és egy sequentiája; a Veni Sancte Spíritus. (Ez utóbbinak szerzőjét nem tudjuk pontosan megállapítani.)

Jelentőségteljes, méltó és jogos, hogy a nyári évnegyedes böjtök pünkösd nyolcadába esnek, mert hiszen a szentelési napokon a papjelöltek lelkében a pünkösdi csoda újul meg. Ekkor szokták továbbá a székesegyházakban a püspökök a bérmálás szentségét is kiszolgáltatni. A Szentlélek eljövetelét mindenféle szemléltető módon jelképezték: rózsákat vagy égő tüzes csóvákat dobtak le a templom mennyezetéről, rózsákkal díszítették a templomokat és házakat; és innen is a név, hogy rózsás húsvét (Pascha rosatum).

Emlékeztessen minket a Pünkösd arra, hogy a Szentlélek az Egyházban él, azt tanítja, megszenteli és kormányozza. Jusson eszünkbe másodszor, hogy a Szentlélek Isten megszentelő kegyelme által a lelkünkben lakik, megvilágosít és megszentel, megerősít és megvigasztal minket. Ezért kötelességünk, hogy mi ez isteni lelki vendég belső sugallatait készséggel kövessük, őt lelkünkből súlyos bűnnel soha ki ne űzzük. Végül pedig hét szent ajándékát hálásan fogadjuk és úgy használjuk fel, hogy annak szent gyümölcsei lelkünkben megérjenek.

Introitus: Az Úr Lelke betölti a föld kerekségét, alleluja! És ami egybefogja a mindenséget, az tud is minden szóról, alleluja, alleluja, alleluja!

Introitus: Táplálta őket a búza zsírjával, alleluja; és jóllakatá mézzel a kősziklából, alleluja, alleluja!

Introitus: vegyétek dicsőségetek örömét, alleluja; hálát adva Istennek, alleluja; ki titeket a mennyországra meghívott, alleluja, alleluja, alleluja!

Introitus: Felkél az Isten és elszélednek ellenségei; és elfutnak előle, kik őt gyűlölik.

Sequentia: Jöjj Szentlélek Istenünk, add a mennyből éreznünk fényességed sugarát; alleluja, alleluja, alleluja!

Introitus: Uram, tebenned remélek, soha meg ne szégyenüljek, igazságodban szabadíts meg és ments meg engem.

Introitus: Az Isten szeretete kiáradt szívünkbe, alleluja: a bennünk lakozó Szentlélek által, alleluja, alleluja.

Krisztus, az Úr, az égben trónol, az Egyház azonban itt maradt a földön, és várja az Ő visszatérését. Ebből a tényből és ennek következményéből fakad ennek az egész időnek a hangulata. És ez a hála: ezért a megváltásért „hálát adva” (azaz „Eucharisztiát tartva”) tekintenek az Egyház tagjai Krisztusra. Örömmel gondolnak Húsvétra, mely nekik a megváltást, Krisztusnak pedig a dicsőséget hozta. A hívők számára minden vasárnap új Húsvét. Ezért a régi időben vasárnap, a feltámadás napján, csak állva imádkoztak. Ennek nyoma még, hogy vasárnap a Mária-antifonát és az Úrangyalát állva imádkozzuk. Vasárnap a szenteltvízzel való meghintés keresztségünkről és a mi lelki feltámadásunkról való megemlékezés.

De földi életünk, az időben való járásunk, „távol az Úrtól” e Krisztus-ellenes világban az Egyház számára szenvedést, üldözést és az üdvösség ellenségeivel való harcot hozza magával. És a belsőbe, a hívők szívébe is be akar hatolni a világ lelke, és valóban talál is utat oda. Ebből fakad a vágy, a forró kívánság: szabadulni, megváltva lenni ettől a fáradságtól, ettől a harctól. Vágyakozással telítve néz a liturgiában a hívő lélek Krisztus eljövetele elé, aki ezt a megváltást hozza. Oly szívesen időzne Krisztusnál, fejénél és vőlegényénél, a megdicsőülésben. Ez a liturgia másik nagy érzelme ebben az időben.

Az Egyház a Pünkösd utáni vasárnapokon a frissen rügyező élet zöld színébe öltözik. Az Egyház magasztos küldetését a Pünkösd utáni időben a Szentlélek Úristen csendes működésének megfelelően tölti be, minden nagyobb változatosság és minden különösebb ünnepi fény nélkül. A vasárnapi evangéliumok, a Szent Pál leveleiből vett olvasmányok legnagyobb része, de különösen a forma és gondolatmélység tekintetében utolérhetetlen oratiók, a közös imádságok juttatják kifejezésre, amire a léleknek az üdvösség szempontjából szüksége van, és amit Istentől kell és szabad remélnie: a bocsánatot, a kegyelmet, az Istennel való egyesülés boldogságát. Mindezeket azonban a Szentlélek Isten működése adja meg nekünk addig a napig, amíg az Úr mint ítélőbíró eljön, hogy megítélje az embereket, jókra és rosszakra, kiválasztottakra és átkozottakra ossza szét. Azért lesz a Pünkösd utáni idő utolsó vasárnapjain az evangélium tárgya az általános utolsó ítélet, amely az egész egyházi évnek méltó és jelentőségteljes befejezését adja.

Az egész egyházi év szent idejével és ünnepeinek misztériumával újra megjeleníti előttünk Jézus életét, kiváltképp megváltói működését. Krisztus ma is él Egyházában és az Egyház által mi bennünk. Azért lelki szemeinket állandóan rá kell irányítanunk, amikor az Egyház vezetésével a liturgikus évet átéljük.

Bár minden szentmise a Szentháromság tisztelete, a hivő lélek áhítata még is külön ünnepet keresett. Ennek nyomai a X. századig nyúlnak. De azért csak XXII. János pápa alatt lett az 1334. évben az egész Egyházra kötelező az Ünnep megülése; még pedig a pünkösd utáni első vasárnapon. A külön prefáció szerzőjének I. Pelagius pápát (555-560) tartják és először nem prefáció volt, hanem csak ezen titok hitvallási formulája. XIII. Kelemen (1758-69) minden vasárnapra ezt rendelte el, hacsak nincs az ünnepkörnek megfelelően más prefációja a misének.

A Szentháromság ábrázolása a liturgikus művészetben többféle: Az egyik szerint az Atyaisten és Fiúisten papi öltözetben, az Atya mint aggastyán, kezében a földgömbbel, a Fiú életének virágkorában, a kereszttel, trónon ülnek és kettőjük fölött a Szentlélekisten lebeg galamb alakjában. Másik ábrázolás szerint az Atyaisten mint aggastyán, ölében tartja mindkét kézzel a keresztet, melyen isteni Fia függ és keblén, vagy pedig feje fölött a Szentlélek lebeg galamb képében, kiterjesztett szárnyakkal. Néha a Szentlelket a másik két személyhez hasonlóan, mint embert ábrázolják, mégis leggyakrabban galamb jelképében. Egykor a galamb hirdette ugyanis Noénak a vízözön után a béke olajágával Isten kiengesztelődését. És a Szentlélek is az engesztelés és béke szelleme. Nagyon elterjedt jelképe a Szentháromságnak az egyenlő oldalú háromszög is, melynek középpontjába egy szemet festenek, emlékeztetőül, hogy Isten mindenütt jelen van és mindentudó. Vagy pedig ez a héber szó áll benn: «Jáhve» – t. i. «Én vagyok, aki vagyok» és Isten örökkévalóságára emlékeztet. Ezen az ünnepen és életünk minden napján vegyük körül élő hittel és valljuk meg nyíltan a háromszemélyű egy Isten titkát. Erre szolgál a doxológia: «Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek. Miképpen volt kezdetben és van most és lesz mindig, mindörökké örökkön.» és a keresztvetés. Tudnunk kell, hogy minden áldást és kegyelmet a Szentháromság nevében nyerünk és ezért hálás szeretettel emlékezünk meg a jótéteményekről, melyeket nekünk a három isteni személy juttatott.

Introitus: Áldott legyen a Szentháromság és az osztatlan Egység. Zengjünk dalt neki, mivel irgalmasságot gyakorolt velünk.

b) Liturgiája. Az Egyház ezt az ünnepet azzal a legnagyobb pompával üli meg, mely csak a liturgiában rendelkezésére áll. Elsőrendű ünnep a legünnepélyesebb istentisztelettel, szentséges körmenettel és ünnepélyes nyolcaddal. Az Isten háza és oltára az egész nyolcad alatt a leggazdagabb virágdíszben és illatos erdei zöldben pompázik. S a hívők tömege is azon versenyez városban és faluban, hogy a házakat és utcákat, kiváltképpen a körmenet útján, ájtatosan, hívő módon feldíszítse és ékesítse. A nyolcad alatt, szabály szerint mindennap kiteszik a legméltóságosabb Oltáriszentséget és ünnepélyes nagymisét énekelnek úgy, mint magán az ünnepen. Esténkint pedig ünnepélyesen feldíszített templomban a kitett Oltáriszentség előtt népájtatosság van és a végén mindig áldást osztanak a szentséggel. Több helyen a nyolcad napján, ugyanúgy, mint az ünnepen, csak valamivel kisebb fénnyel és kiterjedéssel, ünnepélyes körmenetet tartanak.

Nemsokára az ünnep bevezetése után a körmenet is általános gyakorlattá vált. Körülbelül a XIV. században Németországban szokásba jött a körmenet útján négy oltárt készíteni és ezeken állomást tartani. Elénekelték a négy evangélium kezdetét és mindannyiszor áldást adtak a legszentebb Oltáriszentséggel. 1820-ban ezt a szokást Róma jóváhagyta. A római szertartáskönyv szerint a körmenetnél csak egyszer adják az áldást.

Ezen ünnepi hét eucharisztikus liturgiájával együtt arra törekedjünk, hogy minél mélyebben értsük meg a szent szövegeket, különösen Aquinói Szent Tamás himnuszait, melyeket az Egyház a legszentebb Oltáriszentség tiszteleténél használ. Kérjük a kegyelmet, hogy Isten hitünket ezen nagy és legszentebb titokkal szemben még jobban megelevenítse és ezáltal hódolatunkat kimélyítse és szeretetünket lobogóbb lángra lobbantsa. Valljuk meg, mindenkor és mindenütt, minden félelem és habozás nélkül nyilvánosan is meggyőződésünket: tiszteletteljes imádással (szentséglátogatással és térdhajtással), jámbor és méltó szentáldozással, a szentmisén és a többi szentségi istentiszteleten való ájtatos részvétellel, különösképpen azáltal, hogy méltón és meggyőződéssel csatlakozunk a körmenethez, melyben a szent Fejedelem és Istenkirály városon és falun diadalmenetben végigvonul az utcákon.

Sequentia: Dicsérd, Sion, Üdvözítőd, jó Pásztorod, hű segítőd, áldja hangos éneked