Van-e igazság?
Részlet A pokol országútján című könyvből
Írta: B. Élthes Eszter
2004.

Van-e igazság?

„Isten haragja eléri az égből az embereknek minden istentelenségét és gonoszságát, akik az igazságot elnyomják igazságtalansággal.” (Róm 1,18)

1995 márciusában, második könyvem megjelenését követően, alighanem annak hatásaként, találkoztam életem első olyan katolikus papjával, Maessen atyával, aki hű maradt a hagyományhoz és megfelelő teológiai képzettséggel is rendelkezik. Nem sokkal megismerkedésünk után az Egyház kétezer éves tanítása mellett hűségesen kitartó és a modernista elveket valló katolikusok közötti nézeteltérésekkel kapcsolatban a következő kérdést tettem fel neki: „Én tudom, hogy nekünk van igazunk, de honnan vesszük a bátorságot, a gőgöt ennek állításához?” A pap válasza „korszakalkotó” lett életemben, azóta egész gondolkozásomat és viselkedésemet döntően meghatározza: „Nem az számít, hogy Kis József vagy Nagy Péter vagy Élthes Eszter mit mond, hanem az, hogy aki azt mondja, amit Krisztus Egyháza kétezer év óta állít és tanít, annak igaza van, aki pedig nem, annak nincsen igaza.”

Ebben a válaszban nemcsak az szerepel, hogy senki nem támaszkodhat és hivatkozhat egyedül a maga szubjektív vélekedésére, hanem az, amit állít, meg kell feleljen az objektív igazságnak, de az is, hogy igenis létezik abszolút igazság, sőt az is, hogy létezik egy olyan intézmény, amelynek tanítóhivatala ezt az igazságot birtokolja, valamint, hogy ezt az intézményt az a valaki alapította, aki azt állította magáról, hogy „én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn.14,6).

Számos írónak, például Vaclav Havelnek, tulajdonítják azt a következő elhíresült mondatot, amelyet én már több ízben hallottam idézni a televízióban; először Kepes András Desszert című műsorának egyik adásában Szinetár Miklóstól: „Kövesd azt, aki az igazságot keresi, de messziről kerüld el azt, aki azt állítja, hogy megtalálta.”

Nos, ez a két homlokegyenest ellenkező szemlélet, hozzáállás a világ dolgaihoz az emberiség történelmének egyik legfőbb – ha nem az egyetlen, minden továbbit eldöntő – kérdését érinti, nevezetesen azt a problémát, amelyet már Pilátus is feltett Krisztusnak, és amely probléma minden hitetlen, világnézeti alapjaiban megingott társadalomnak életbevágó kérdése, és megválaszolatlansága esetén bukásának kiváltó oka: „Mi az igazság?” (Jn l8,38). Illetve előbb, hogy „van-e egyáltalán igazság?”

Mielőtt egy lépést is tovább mennénk, először is azt kell mindenkinek világosan látnia, hogy az emberek nem véletlenül tagadják az igazság létezését. Hiszen, ha beismernék, hogy létezik objektív igazság, akkor ez egyúttal annak is beismerése lenne, hogy van olyasmi, amit mindenkinek kötelező elfogadni, ami szerint nekik is kötelező lenne élni. Ez viszont zavarja életvitelüket, kényelmüket, vélt érdekeiket; ezért tagadják sokan elkeseredetten, ignorálják mások szellemeskedve, a fél-képzettségűek gőgjével az igazság nem-létét.

Turgonyi Zoltán A filozófia alapjai című remek könyvében ezt a problémát a szofisztikának a görög filozófiában való megjelenésével (Krisztus előtti 5. század) kapcsolatban így mutatja be: „A szofisták az igazságot már csak azért sem keresik önmagáért, mert kételkednek létezésében. Prótagorasz (Kr.e. 480-410?) híres ‘Mindennek mértéke az ember’-elve valójában az emberi értelem fegyverletétele, mert azt jelenti: ‘ahány ember, annyi igazság’. Nem a létező valóság jelenti immár tudásunk végső mércéjét: kinek-kinek az az igaz, ami a számára annak látszik, vagy amit érdeke diktál. A tudás bármire felhasználható, szükség szerint lehet hatásosan érvelni minden és mindennek az ellenkezője mellett. A mindenki számára egyaránt, feltétlenül érvényes, abszolút igazságot tagadó felfogást természetesen az emberi dolgokra, az erkölcsre, az értékekre, az igazságosságra stb. is kiterjesztették, hiszen tanításból éltek, amelynek legfontosabb tárgya a retorika volt, amely őnáluk annak művészetét jelentette, miképpen lehet közéleti, politikai, jogi kérdésekben ügyes szócsavarással, a gondolatokkal való ‘zsonglőrködéssel’ akár a közfelfogás által rossznak, igazságtalannak tartott ügyet is győzelemre vinni.”

Mint láthatjuk, nem a modern ember „találmánya”, fejlettségének, tudásának eredménye az abszolút igazság létezésének tagadása. S hogy a „van-e igazság” kérdésre válaszolók közül az igent vagy a nemet vallók tanítása lesz-e sikeresebb, elfogadottabb, azt az adott társadalom erkölcsi rendjének, polgárai morális gondolkodásának és életének minősége dönti el. Mert a józan paraszti észnek ellentmondó, a természeti törvényeket, a logikát, a mindennapok tapasztalatát semmibe vevő bölcselők az emberiség történelmében a kezdetektől fogva mindig és mindenhol éltek. De amíg egy társadalom egészséges, addig soha nem engedi, hogy a téveszmék hirdetői szabadon „terjeszthessék téves nézeteiket”. Csak ha egy nép, egy nemzet, egy kor maga is lezüllik, akkor engedélyezi, sőt támogatja az ilyesfajta gondolkodást; mondhatni, magáévá teszi és hirdeti ezt a minden erkölcsi értéket lehetetlenné tevő és romboló filozófiát.

Gondolom, azt senki nem találja túlzásnak, ha azt mondom, hogy az emberiség mára az erkölcs soha eleddig el nem képzelt romlottságára jutott el. Szodoma és Gomorra vagy Róma, a birodalom bukását előidéző erkölcsi széthullás idején, hófehér tiszta leányszobának tűnik mai világunk mellett.
     Ezért teszi korunk oly szívesen magáévá az ő züllött erkölcseit elnéző, sőt azt igazoló, helyeslő, támogató „nincs igazság” elvet vallók bölcselkedéseit. Ezért jutnak azok szóhoz, akik ezt képviselik, és ezért nem akad már szinte senki – vagy ha igen, biztosan nem a médiában –, aki hűségesen kitart annál az alapelvnél, amely másfél ezer évig az emberiség sziklaszilárd meggyőződései közé tartozott, és amelynek mai világunk létét egyedül köszönheti, hogy létezik abszolút igazság, és ez számunkra ésszel meg is ismerhető, és amely ezért minden ember és társadalom számára kötelező érvénnyel bír.


Feltéve: 2010. december 29.



A könyv a honlap szerkesztőjénél, az alábbi e-mail címen: kat.honlap@gmail.com megrendelhető


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA