|
KIRÁLLYÁ LETT AZ ÚR, FÖNSÉGBE ÖLTÖZÖTT: ERŐBE ÖLTÖZÖTT AZ ÚR ÉS FELÖVEZTE MAGÁT. ALLELUJA!
Úgy adódott, hogy idén december 24-ét csaknem egész nap a kocsiban töltöttem, s mint többnyire ilyen hosszú utazások alatt (hogy el ne aludjak), most is az út nagy részén rádiót hallgattam. Magyar és különböző osztrák adók – mind a karácsonyi előkészületekkel, jobban mondva, az ilyenkor szokásos jótékonysági akciókkal voltak elfoglalva. Csöpögött a jóindulat, áradt az ajándékozási hullám az éterben, amire a koronát először az alsó-ausztriai evangélikus egyház szuperintendánsa, majd a salzburgi evangélikus egyház szuperintendánsnője, végül a schwechati katolikus plébános tette fel. De nemcsak ezek az „egyháziak”, hanem az összes többi, a karácsonyi dalok között megszólaló laikus is – megindító elbeszélésekkel fűszerezve – a szeretet, a szeretet, a szeretet, az ajándékozás, az ajándékozás, az ajándékozás, a szegénység leküzdésének fontosságáról áradozott egész idő alatt. Mire késő délután kiszálltam a kocsiból már magam is majdnem „modern keresztény” lettem: a semmitmondó, szentimentális, lila szeretet-hullám oly módon megmérgezett, hogy azonnali terápiára volt szükségem: elsőnek a misszáléhoz siettem elolvasni benne a karácsonyi ünnepek magyarázatát. Azt az üzenetet, azt a józan katolikus tanítást, mely a dolgokat a helyükre teszi, rendet csinál a fejben, a szívben.
Nem sokkal ezelőtt egy 82 éves hölggyel beszélgettem a vallások, az egyházak feladatáról. Amikor az idős hölgynek – aki 14 éves koráig minden vasárnap szentmisén volt, és évekig hittant tanult – azt mondtam, hogy az ember, illetve az Egyház első feladata Isten dicsőítése, mélységesen felháborodott, és a legkomolyabban kijelentette, hogy „bigott”, „fanatikus” vagyok. „Az egyházaknak, a vallásnak, a vallási közösségeknek az a feladatuk, hogy törődjenek az emberekkel, segítsenek rajtuk”, állította meggyőződéssel.
Visszatérve karácsony üzenetéhez, a magyar misszálé ezeket írja az ünnepről: „A pásztorok a betlehemi mezőkön virrasztanak. Egyszerre csodálatos fény veszi körül őket és angyal-szózat hirdeti nekik Krisztus születését. Ez a fény Krisztus szimbóluma. A világ is a bűn sötétségében volt, mikor ez az «isteni fény» eljött az emberekhez. És a szent éjjel évenkint újra megjelenik ez a fény, hogy ami a bűn sötétségéből még megmaradt a szívekben, azt kikergesse onnan.” … „Teljes fényben ragyog Karácsony napja, azért az Egyház is teljes fényben állítja elénk a ma született gyermeket, akiről fennen hirdeti az egész mise, hogy Isten egyszülött Fia, az örök Ige, aki előtt hódol az egész világ, még a messze idegen és pogány bölcsek is.” … „Ne felejtsük el, hogy aki a jászolban fekszik, az igaz Isten. Erre figyelmeztet az Egyház Szent Pál szavaival, aki egyúttal megmondja a Fiúisten megtestesülésének a célját is, hogy visszavezesse a világot alkotó Urához.” … „A liturgia elsősorban nem a betlehemi kisdedet ünnepli, aki tehetetlenül gügyög bölcsőjében, hanem a kisdedben a világ Urát köszönti, kinek vállán a hatalom, Isten egyszülött Fiát, ki előtt az egész világ hódolni tartozik.”
Az egész Ószövetség és a mindmáig Krisztus fénye nélkül élő népek története azt igazolja, hogy a bűnbe esett emberiség igazi sötétségben, vagyis a Sátán szolgaságában sínylődött, illetve sínylődik. Az emberiség történelme és az Ószövetség is éppen azt mutatja meg, hogy az Istentől elfordult emberiség milyen mélyre süllyed, és hogy e mélységből önnön erejéből soha nem képes kijutni, vagyis Isten ellen elkövetett bűnét – éppen Isten végtelen mindenhatósága miatt – saját maga egyedül nem képes jóvátenni. Azt érteti meg velünk, amennyire csak sérült értelmünk ezt felfoghatja, hogy az Isten ellen való vétek, a bűn milyen végtelenül borzalmas dolog. Olyan mélységesen rossz valami, amit csak Isten vére moshat le, tehet jóvá.
Jézus megtestesülésének igazi oka tehát az elégtétel megadása az Isten ellen elkövetett bűnért, az isteni rend helyreállítása, és ezáltal számunkra annak a lehetőségnek a megadása, hogy mi is újra Isten gyermekeivé válhassunk, vagyis Krisztus követése által kibékülhessünk Istennel.
De pontosan ez az, amit a mai ember, a mai világ semmilyen körülmény között nem hajlandó tudomásul venni, nem hajlandó bevallani. Azzal, hogy Sátán elhitette a világgal, hogy nem létezik, hogy pokol sincsen, egyúttal azt is elhitette az emberekkel, hogy a bűn sem létezik, így sem a társadalmak egészeinek, se az egyes embereknek nincs szüksége megtérésre, megváltásra, bűnbánatra – és így természetesen ítéletet sem hoz felettük senki. De hogyan érthetnék meg azok Krisztus művét, akik a démon létezését és igen aktív működését tagadják? Hogyan érthetnék meg Krisztus megváltó-halálának értékét? Az Egyháznak eme tanítását egyébként világosan jelképezik a karácsony körüli ünnepek is, melyeknek magyarázata a német („Schott”) misekönyvben még többet elárul karácsony igazi értelméről: „Szent István, Szent János és az Aprószentek ünnepe régebb keletű, mint a karácsonyi ünnep, és bár eredetileg nem álltak kapcsolatban karácsonnyal, könnyen megtalálható az összefüggés köztük és karácsony misztériuma között. (Ezt mutatja az a tény is, hogy karácsony bevezetésével ezeket az ünnepeket nem tolták el más napokra, hanem meghagyták őket karácsony, az öröm- a békeünnep nyolcadában.) Azt mutatják meg, hogyan válik Krisztus első eljövetele az ő megváltó és átalakító erejével a lelkekben gyümölcsözővé; és hogyan vezeti a lelkeket a vértanúság, a szerető lemondás (István), a szüzesség, a szeretet és az ártatlanság (János és a betlehemi gyermekek) útján második eljövetele felé. A karácsonyi hét szentjei csalhatatlan tanúságot tesznek Krisztus karácsony éjszakai első eljövetelének valóságáról és gyümölcsöző voltáról. Ők ezen esemény valódi hatásai és gyümölcsei, és a mennyei tökéletes üdv kegyelemteljes megvalósulásai, és ezáltal biztos zálogai annak, hogy Krisztus első eljövetelére az Ő második eljövetelekor a végső megoldás következik. Végezetül ők jelentik számunkra a példát, a világító fényt és a támaszt Krisztus második eljövetele felé vezető utunkon.”
De nemcsak ők hárman, hanem a hét másik két szentje is vérével tett bizonyságot Krisztushoz való hűségéről: Szent Anasztázia – akit az Egyház ráadásul magán Karácsony napján ünnepel a hajnali misében – és Becket Szent Tamás (ünnepe: december 29.) is vértanúként halt meg. Szent Szilveszter pápa (ünnepe: december 31.) pedig Konstantin császár rendeleteinek kidolgozása és végrehajtása mellett leginkább attól vált szentté, hogy határozottan küzdött az ariánus eretnekség, e Krisztus istenségét tagadó súlyos tévtan ellen.
Természetesen az is igaz, hogy Isten a szeretet, és hogy a két legfőbb parancs, melyet Jézus nekünk adott, az Isten iránti kötelező szeretet után a felebarát szeretetét is előírja számunkra. Csakhogy ez a szeretet nem független az elsőtől, önmagában nem áll meg. Úgy is mondhatnánk, az egyetlen biztosíték betartathatóságára az első parancs – „szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” – megkövetelése és megtartása. Ha egy ember, egy közösség megfeledkezik az elsőről, akkor a másodikat – „szeresd embertársadat, mint tenmagadat” – már csak érzelmei alapján, vonzalmainak megfelelően, vagyis tetszése szerint tartja meg. Az Egyháznak természetesen az emberekkel való törődés, a szegények, árvák, magukra hagyatottak gondozása is feladata. De ez csak a féligazság, és mint minden féligazság, veszélyesebb a hazugságnál. Hiszen a hazugságot könnyebb megcáfolni, mint a féligazságokkal elvakított, átprogramozott embereket a valódi igazság felismerésére, az Isten előtti engedelmességre, hódolatra elvezetni. Folytatás: De honnan ered karácsony eme helytelen értelmezése?
|
vissza