(forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár – a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza)
|
Azok közé a szentek közé tartozik, akiket Isten nagy tehetséggel áldott meg. Bár társadalmilag nem a legfelsőbb körökből származott, mégis Angliában a király után a legnagyobb méltóságig, a lordkancellárságig viszi. Ezt nem karriervágyának, hanem tehetségének köszönhette, hiszen egyik ifjúkori versében saját maga írja: „Csúcsra ne építs, irigy a világ, nagyot zuhan, ki túl magasra hág. Tekintsd kölcsönnek, mit felhalmozol: Pőrén születtél, pőrén távozol.” Ugyanakkor halálakor személyes jóbarátja, a híres humanista, Rotterdami Erasmus ezt írja róla. „Lelke tisztább volt a hónál, olyan tehetséget, mint ő, Anglia még nem szült, sőt a jövőben sem fog szülni, bármennyire is anyja gazdag szellemeknek.” Hosszasan vívódik azon, hogy mi is a hivatása: pap, szerzetes legyen-e vagy pedig házasodjon meg. Végül a feleség és a gyermekek kedvéért lemond a cölibátussal járó életformáról.
Ugyancsak Erasmus „feddhetetlen és igazságos bíró”-nak nevezte Morust, és így élt a nép emlékezetében is. Nem lehetett megvesztegetni, nem fogadott el semmit, vagy ha a visszautasítás megsértette volna az ajándékozót, akkor ő is adott ajándékot, sőt esetleg nagyobb értékűt annál, mint amit ő kapott. Vejének azt mondta, hogy „ha a pörös felek közt nekem kell igazságot tennem, akkor, még ha apám állna is az egyik oldalon, az ördög a másikon, s ez utóbbinak volna igaza, az ő javára döntenék”.
Az életszentség lényege az erények hősies gyakorlása. Az erények pedig annyifélék, ahány élethelyzet van. Eltérő élethelyzetek más-más erényeket kívánnak tőlünk, és más-más erények kifejlődésének is kedveznek. VIII. Henrik törvénytelen válása és újraházasodása után az Egyház ellen megindult támadások és Anglia kiszakítása a Katolikus Egyházból arra indítja Morust, hogy lemondjon a lordkancellárságról. Ezzel szűkös anyagi helyzetbe jut. A papság, hogy megjutalmazza hitvédő irataiért, gyűjtést rendezett javára. Ő azonban nem fogadta el az összegyűlt összeget. Nem akarta, hogy az egyház és a katolikus hit védelmében kifejtett munkássága elveszítse erkölcsi erejét, és azt mondhassák róla, hogy a papság zsoldjába szegődött. Morus síkraszállt azért, hogy a Bibliát fordítsák le angol nyelvre. Egyesek azzal érveltek a fordítás ellen, hogy némelyek így kellő képzettség nélkül is magyarázhatják a Szentírást, és visszaélhetnek vele. Ő azonban kifejti, hogy a visszaélés lehetősége miatt nem szabad elvből elzárkózni valamilyen jó elől. „Valamely jó dolgot nem vethetünk el pusztán azért, mert kár is származhat belőle” – mondta.
A reformáció korában vagyunk, amikoris az értelmet leértékelték és szembeállították a hittel. Ő ezzel szemben kifejti a katolikus felfogást, miszerint „az ész a hitnek szolgálója, nem pedig ellensége”.
A szentek közösségét (régiesen a „szentek egyességét”), amely hittétel, a következő szavakkal fogalmazza meg. Az Utópia szereplői szerint „a halottak jelen vannak a róluk folyó beszélgetéseknél, noha láthatatlanul, mivel a halandók látása tompult. Nem is volna összeegyeztethető a boldogok sorsával, ha nem volna nekik szabad oda menni, ahova akarnak; az meg tőlük volna valóságos hálátlanság, ha elvetnék maguktól a kívánságot, hogy meglátogassák barátaikat... s az élők annál hívebben látják el teendőiket, mert őrző szellemek közt élnek.” Otthon, a házában majmot is tartott. A majom viselkedésének a megfigyeléséből is erkölcsi tanulságokat vont le, az ördögöt a majomhoz hasonlítva. „Egy majom, ha nem ügyelnek rá, különféle csínyeket visz véghez; ezzel szemben, ha figyelik, visszakozik, és nem próbálkozik tovább; ugyanúgy az ördög is kereket old, ha ellenállásra talál, nehogy a kísértés meghiúsultával az ember ennek révén érdemeket szerezzen.”
Mivel nem hajlandó elismerni az angol egyháznak Rómától való elszakítását, börtönbe kerül. A börtönt úgy fogja fel, mint Isten adta lehetőséget a szemlélődő életre és felkészülést a halálra. Övéit jó előre felkészíti arra az eshetőségre is, hogy őt ki fogják végezni. Egyik családtagjának visszaemlékezéseiben olvashatjuk a következőket. „A bajt megelőző időben feleségével és gyermekeivel az égi boldogságról és a pokol kínjairól beszélgetett, a szent vértanúk életéről, fájdalmas mártíromságukról, csodálatos türelmükről; arról, hogy inkább szenvedtek, és meghaltak, semhogy Isten ellen vétsenek.
Fontosnak tartotta a halálról való elmélkedést, nemcsak hogy másokat felkészítsen egy szeretett lény elvesztésére, hanem a saját halálára való felkészülés szempontjából is. Vallotta azt a felfogást, hogy „az életben legfőbb feladatunk a halálról való elmélkedés”.
Kivégzése miatt tiltakozások hulláma söpört végig Európán. VIII. Henrik kormányzata ezeket a tiltakozásokat úgy igyekezett elhárítani, hogy hazug történeteket agyalt ki Morusnak az eretnekekkel szembeni kegyetlenségéről, és ezeket terjesztette. A lázadást, zűrzavart és polgárháborút keltő eretnekségeket Morus valóban gyűlölte. Azokkal az eretnekekkel azonban, akiket belső kétségek vagy vallási problémák gyötörtek, másként járt el. Megadta VIII. Henriknek a királyt illető tiszteletet. Még azt az óhaját is teljesítette, hogy kivégzése előtt ne beszéljen hosszan. (A király bizonyára félt attól, hogy a nagy tudású és hatalmas erkölcsi tekintélyű volt lordkancellár szavai még jobban ellene hangolják alattvalóit.) Valóban csak néhány szót mondott, de ezek a szavak pontosan kifejezték mindenki előtt, hogy miért is kellett meghalnia. Kérte a jelenlévőket, hogy imádkozzanak érte, és tanúskodjanak arról, hogy ő most a katolikus szentegyházba vetett hitben és ezért a hitért hal meg. Utolsó szavaival kifejezte hűségét királya iránt, aminél azonban magasabb rendűnek tekintette Isten szolgálatát. Morus Tamás, hatalmas szellemi képességek birtokosa, a sikeres államférfi, mindent lelkiismereti szempontból nézett. Ez adja erkölcsi nagyságát, ezért lett a hatalmas szellemi tehetségű, sikeres államférfi nemcsak egy kiemelkedő történelmi személy, hanem szent vértanú, akit 1935-ben avatott szentté XI. Pius pápa, barátjával, a szintén nagy tudású Fisher János püspökkel együtt, akit, ugyanazon okok miatt, előtte két héttel végeztek ki. |
vissza