„Aki nincs velem, ellenem van” (Mt 12,30)<

A Skócia északi partjai előtt fekvő Papa Stronsay szigeten élő „Transalpinen Redemptoristák”
bejelentették Rómától való elszakadásukat

(forrás: www.summporum-pontificum.de – 2026. május 3.)


»E világban csak katolikusok és nem katolikusok léteznek,
és e kettő között nincs köztes csoport, mint például a "tradicionalisták"«


Bevezetés: Az Alpokon túli Redemptoristák 1988-ban alakultak meg az FSSPX segítségével, és 1999-ben költöztek Papa Stronsay szigetére. A redemptorista rendet Liquori Szent Alfonz (1698-1789) alapította, aki a szerzeteseinek szóló szabályzatát így foglalta össze: „karthauziak otthon és apostolok idegenben”, azaz a hithirdetést a rend fő feladatává tette. Papa Stronsay szerzetesi közössége 2008. januárjában Új-Zélandon nyitott egy házat. Majd pár hónappal később, áprilisban elszakadt az FSSPX-től, mert „elérkezettnek látták az időt a Rómával való teljes egységre”. – A cikkben szereplő közösségről a honlapon ITT lehet olvasni.



Nem sokkal Prevost megválasztásának egy éves évfordulója körül, 2026. május 2-án, a „Transalpinen Redemptoristen“ szerzetes-közösség kiadott egy nyilatkozatot, melyben a római széket üresnek nyilvánítja.

»Ha egy férfi, Jézus Krisztus világos tanításával és az Egyház változatlan tanításával ellentétesen egyértelmű vallási közömbösséget tanít, ha ezt mindig újra megteszi, írásban, tettben és szóban, a nemzetközi médiában a bíborosok és a püspökök hallgatása közepette, és mindazokat, akik őt hallani akarják, arra bátorít fel, hogy az ő útját kövessék, hogy ha varázslókkal fotóztatja magát, akik pogány isteneikhez imádkoznak felette – akkor nekünk mit kell tennünk?
     Liguori Szent Alfonz, egy egyháztanító, azt tanítja, hogy egy eretnek pápa elveszíti hivatalát, ha eretnekségét akár csak egyetlen egyszer külsőleg kinyilvánítja. Ez nem vélemény kérdése, hanem Isteni jog. Egy eretnek nem lehet az Egyház feje, hiszen eretneksége által, hitehagyása által, nyilvános kijelentései által elszakadt Jézus Testétől. De nem csak ő, hanem mindazok, akik e tettéhez hallgatnak. – Mi azonban nem tudjuk beleegyezésünket adni ehhez az őrülethez. …

Ezt a végkövetkeztetést nem könnyen, és túl későn hoztuk meg. Ezt a végkövetkeztetést maga a hit követeli meg tőlünk. Isten elrendelése, hogy az Egyház (az I. Vatikáni Zsinaton) ezeket a kijelentéseket tette: „Szent Péternek ez a Széke mindig minden tévedéstől mentes marad (Urunk Üdvözítőnk isteni ígérete szerint, Lk 22,32).” [DH 3070] – Egyetlen egy mondat csupán, egy fénysugár a megkülönböztetéshez ebben a sötétségben. A II. Vatikáni Zsinat előtti pápák az igazságot tanították. A II. Vatikáni Zsinat utáni jelöltek tévedéseket taníottak/tanítanak. Ne szépítsünk. Ha a vallási közömbösség eretnekség és tévedés, akkor mindazok, akik ilyesmiket tanítanak, nem lehetnek Péter legitim utódai.

Mi nem hozunk kánoni ítéletet, ezt csak az Egyház teheti meg. De a hit és a gyakorlati szükségszerűség ítéletét meghozzuk. Döntenünk kell, hogy kit akarunk követni. Azokat a pápákat fogjuk-e követni, akik a hitet kompromisszumok nélkül hirdették, vagy azokat, akik a nyájat a közömbösség szakadékába vezették? ….

Nem azt mondjuk, hogy el akarjuk hagyni a katolikus Egyházat. A katolikus Egyház az üdv bárkája, Krisztus Misztikus Teste, szeplőtelen Menyasszonya. Minden erőnkkel hozzá ragaszkodunk.

Mindazonáltal fel kell ismernünk, hogy azokba az intézményes struktúrákba, melyek magukat a katolikus Egyháznak adják ki, olyan férfiak épültek be, akik a modernista vallás hívei és nem a katolikus Egyházé. Az általuk hirdetett tanok veszélyesek. Az általuk megreformált szentségek érvényessége erősen kétséges, és eltérnek a katolikus tanítástól. Ezért nem tudjuk jó lelkiismerettel alávetni magunkat nekik.
     Ezért azt kell tennünk, amit a válságos időkben a katolikusok mindig tettek. Ahhoz a hithez kell ragaszkodunk, amit az Egyház mindig tanított. Azokat, akik e hittől elfordultak, beleértve Prevostot [a szöveg érthetetlen módon, ellentétben saját korábbi mondataival, művésznevét írja ide] és püspökeit nem tudjuk jogilag elismerni. … Olyan hívek közösségét kell kialakítanunk, akik nem állnak közösségben a zsinati hitehagyással, akik kölcsönösen abban támogatják egymást, hogy a katolikus hitet teljes egészében éljék meg.

Egy részleges általános zsinatért, a világ összes igaz hitet megőrző püspökeinek gyülekezetéért dolgozunk és imádkozunk. Egy ilyen gyűlés dönthetne a jelenlegi pápajelöltek státuszáról, és a rendet helyreállíthatná az Egyházban: E napig, melyre nyilván még hosszú éveket kell várnunk, azon szent pápák tanítóhivatalára kell hagyatkoznunk, akik az igaz hitet teljes épségében és tisztaságában megőrizték.«


A hírt közlő honlap (www.summporum-pontificum.de) tulajdonosa így kommentálta a skóciai redemptoristák döntését:
     Ugyan nagy mértékben osztjuk a redemptoristáknak az "egyház" mostani állapotáról szóló véleményét, de a Liguori Szent Alfonzra hivatkozó végkövetkeztetésüket: Péter székének gyakorlati ürességét, elutasítjuk. Ugyanis egy ilyen kijelentés jelentős, részben egyházi, részben praktikus problémákat vett fel. A közösség honlapján erre a felszólításra eddig csupán 10 püspök, 46 pap és 67 szerzetes jelentkezett, mindannyian nevük elhallgatásával. Ennyi emberrel legfeljebb egy beszélgető társaságot lehet összehívni, nem egy zsinatot.
     [Szerk. megj.: 1) a jelentkezők száma napról-napra nő; 2) a honlap – https://www.unamsanctam.org/de/home – működtetői nyomatékosan kijelentették, hogy csak névvel, hiteles adatokkal lehet jelentkezni, viszont a neveket természetesen nem hozzák nyilvánosságra; erre csak akkor kerül sor, ha a "zsinat" valóban összeül; 3) a honlapon a laikusok számára is adott jelentkezési lehetőség, érdemes megnézni ezt a listát is, hiszen sok mindent elárul a világ hithű katolikusainak számáról és nemzetiségéről.]

Mindaddig, amíg az ilyen "részleges zsinathoz" az utolsó konklávé résztvevőinek nagy része, és egy legalább négy számjegyű püspökcsapat nem csatlakozik, a problémákon ez a redemptoristák által ajánlott "gyűlés" sem fog tudni semmit sem megváltoztatni. És addig az a férfi is, akit az utolsó, mindenki által elismert konklávéban pápának választották, és akit az "egyház" minden területén elfogadtak pápának, Róma püspöke és a katolikus "egyház" pápája marad. Akkor is, ha a Krisztustól és az apostoloktól kapott tanítás továbbadását nem akarja, vagy nem tudja teljesíteni. Ugyanis nem a hivatala szűnt meg, hanem a hívek kötelezettsége arra, hogy az általa hirdetett eltévelyedéseket kövessék. [Ezek olyannyira képtelen, antikatolikus, vagy már egészen luciferi kijelentések, hogy szinte megremeg tőlük az ember. De a cikk írójának még ezt is sikerül felülmúlnia a folytatással:]

Egyébként a pápák történetére tekintve a „rossz pápák” problémáját relativizálni lehet. A "tradicionális" katolikusok arra hajlanak, hogy a múlt problémás pápáival szemben megértést tanúsítsanak: Jó, valóban volt, aki erkölcstelen életet folytatott, egy másik fényűző, egy harmadik szadista katonavezér volt, de mint tanítók soha nem hamisították meg a tant. – De felmentheti ez őket? Az a pápa, aki a világ számára láthatóan vét Isten és az Egyház erkölcsi parancsai ellen, amelyik kora szellemiségét a magáévá teszi, és mint fejedelem pompás épületek létrehozásával más főurakkal konkurál, korának rabjává és hamis istenek szolgájává lesz – még akkor is, ha templomait állítólag Isten, és nem saját és családja dicsőségére emelteti. Az ilyen ember nem kevésbé veti magát alá kora szellemiségének, mint mai utódai, akik a Pachamama-t tisztelik, a szivárvány-kultusz oltárát tömjénezik, és politikusok között politikusként lépnek fel.
     Látható, hogy a rossz és gonosz pápák nem voltak ritka esetek, ami nem csoda, ha meggondoljuk, hogy a bűnbe esett emberiség ivadékait bízzák meg olyan feladattal, amit még Isten kegyelmével is csak szentek képesek megoldani. A dolgok ilyen látása nem csak a grasszáló hiper-papalizmus ellen szolgálna hatásos ellenszerként, hanem egyúttal annak belátásához is elvezetne, hogy a szedisvakantizmus minden formája nem más, mint ezen hiper-papalizmus sötét oldala.



Szerkesztő megjegyzése:
1. Miközben pozitív fejleményként lehet a redemptoristák megkésett, de végre katolikus döntését értékelni, azt nem szabad elfelejteni, hogy erre a lépésre csak azután szánták rá magukat, amikor anyakolostoruk mellett az egyetlen létező másik székhelyükről, Új-Zélandról elűzték őket, azt követően, hogy a helyi "püspök" kitiltó rendelkezése elleni tiltakozásukat Prevost nem fogadta el. Vagyis csak akkor, amikor közvetlenül érintették őket a zsinati szekta egyébként már réges-régen meglévő intézkedései.

2. Ezen a honlapon már számos olyan írás megjelent, melyet a fenti cikk írója, a summporum-pontificum.de blog tulajdonosa tett közzé. Azért, mert vagy fontos hírt közölt, vagy írása katolikus tartalmú volt. – Erre érdemes felfigyelni, mert ez egy nagyon feltűnő és nagyon fontos dologra világít rá: Nevezetesen arra, hogy ezek a katolikusnak látszó megmondó és tudatformáló emberek csak addig katolikusok, amíg nem kell olyan döntést hozniuk, ami népszerűségüket veszélyezteti. És mivel a szedisvakantizmus a tradik szemében a legnagyobb "bűn", amiért teljes kiközösítés és agyonhallgatás jár, ezek az emberek nem csak kikérik maguknak a szedisvakantizmus elfogadásának még a gyanúját is, de józan eszüket sutba dobva, leheletvékony katolikus hitüket és tudásukat is megtagadják, és olyan badarságokat írnak, amiket különben nem szoktak. Hogy mennyire törékeny a tudásuk, azt pont a cikkírónak a redemptoristák mostani nyilatkozatára tett elképesztően alacsony színvonalú megjegyzései bizonyítják.

a) Az első Pünkösdkor, azaz az Egyház születésének kezdetén tizenegy emberből állt Krisztus Egyháza. A végidőkben sem lehet sokkal nagyobb ez a szám, különben Jézus nem mondott volna ilyet: „Azonban mikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”(Lk 18,8)
     Ha valaki a választók számát, és a világ véleményét és elismerését, nem pedig a hithűséget, a tudást tartja fontosnak egy pápa – vagy bármilyen fontos méltóság – megválasztásánál, az inkább azt bizonyítja, hogy ő maga az, aki „aláveti magát kora szellemiségének”.

b) Aki képes ilyet hinni és leírni: „az a férfi, akit az utolsó, mindenki által elismert konklávéban pápának választottak, … a katolikus "egyház" pápája marad, akkor is, ha a Krisztustól és az apostoloktól kapott tanítás továbbadását nem akarja, vagy nem tudja teljesíteni. Ugyanis nem a hivatala szűnt meg, hanem a hívek kötelezettsége arra, hogy az általa hirdetett eltévelyedéseket kövessék”, annak milyen elképzelése lehet Istenről és az Ő végtelen jóságáról? Arról a katolikus tanról, hogy „Isten minden embernek az üdvösségét akarja”?
     Amit ez az ember állít, az olyasmi, mintha elfogadhatónak tartaná, ha minden számtantanár úgy oktathatná a számtant az iskolákban, ahogyan ő akarja. Holott a helyes számolástól függ, hogy az épületek nem omolnak össze, a repülők nem zuhannak le, a vonatok nem rohannak egymásba. Pedig ezek csupán evilági érdekek. A lelkek üdvössége sokkal-sokkal fontosabb ezeknél! És akkor ez az ember mégis azt meri állítani, hogy Isten olyan pápát, olyan legfelsőbb tanítót és pásztort adhat Egyházának, vagy olyat tűrhet meg Péter trónján, aki pokolba vezeti az Ő teremtményeit, még a jóakaratúakat is? Vagy azt hiszi, hogy Isten minden ember saját képességére és tudására bízta a helyes katolikus hit és erkölcs elsajátítását, és minden viszontagság közötti megőrzését? – Micsoda isten lenne az ilyen, aki tétlenül várná, hogy minden ember maga találja meg az üdvösségére nézve egyetlen helyes tanítást, helyes utat?

c) Hogyan lehet az emberi gyarlóságokat, magán bűnöket egy napon emlegetni egy pápa fő feladatával: a hit és erkölcs dolgát érintő tanításával és irányításával? Ez a kettő nem ugyanaz a kategória. Lehet egy hadvezér rossz családapa, de ha hazáját sokszoros túlerővel szemben eredményesen védelmezi, akkor népének ez alapján kell megítélnie őt! Mert hadvezérként ez az állapotbeli kötelessége, a másik pedig személyes ügye. Amiért persze szintén felelnie kell majd egykor Istennek, de az már magánügy. Az, hogy hazáját megvédi az ellenségtől, akár halála árán is, viszont közügy!
     Ezen kívül csak a rossz lelkiismeretűek hozzák fel állandóan az elmúlt 1900 év rossz pápáit. Akik egyfelől nem voltak olyan sokan, másfelől nem egymást követték sorban, harmadszor az összes rossz pápa együtt nem ült olyan sokáig a pápai trónon, mint az elmúlt évtizedekben egy-egy hitehagyott alak, aki Péter székét bitorolta.

d) Csak olyan valaki állíthat ilyesmit: „a bűnbe esett emberiség ivadékait bízzák meg olyan feladattal, amit még Isten kegyelmével is csak szentek képesek megoldani”, aki még soha nem volt „kegyelmi állapotban”. Ami nem csoda, hiszen évtizedek óta nincsenek érvényes szentségek, mert nincsenek érvényes szentmisék, se a zsinati szektában, se az FSSPX-ben, se a közülük kivált közösségekben.
     A kegyelem „felülmúlja a természet erőit”, amit nem érezni kell, hanem ami nem a saját akarata által tesz „mássá” valakit. Ez nem egy egyszer megszerzett, és onnantól kezdve soha el nem veszthető állapot, hanem olyasmi, amiben naponta újra és újra meg kell erősödni. Csak aki érvényesen gyónt és áldozott, az kerül a megszentelő kegyelem állapotába. És akkor nem a saját belső érzései, hanem az embertársaival való kapcsolata és tettei mutatják meg – nem neki, hanem – a környezetének, hogy Isten kegyelme vezeti.
     Arról nem is beszélve, hogy Urunk Jézus Krisztus maga ígérte meg Péternek és utódainak a tévedhetetlenség kegyelmét hit és erkölcs dolgában, a pápának, és nem egy szervezetnek, vagy egy közösségnek, mint a mai tradik közösségei!

e) A hiper-papalizmus, ahogy az ultramontanizmust, magyarul pápa-hűséget, a mai tradik csúfolják, nem más, mint Urunk Jézus Krisztus parancsa: ami minden hívő számára előírja, hogy hit és erkölcs dolgában követnie kell a pápai Tanítóhivatal tanítását és utasításait. – A blog tulajdonosának elképesztő állításai jól tükrözik a Lefebvre-féle és mára az összes ú. n. tradicionalista között dogmává vált „elismerni és ellenállni” nevű ideológia rettenetes erkölcsi és intellektuális pusztítását. Lásd ezzel kapcsolatban a következő megjegyzést.


3. Részlet egy, az interneten 2026. április 13-án „Álmodozások és projekció” címmel megjelent –cikkből:
     „Álmodozások és saját vágyaik kivetítése, ez jellemzi az ú. n. tradicionalisták mentális állapotát. Másképp nem tudnák illúzióikat megtartani, melyek az ú. n. II. Vatikáni Zsinat embercsinálta egyházában továbbra is a katolikus Egyházat látják, mégha sajnos a modernizmustól kissé elhomályosított formában, és továbbra is azt hiszik, hogy egy kicsit több "tradicionális misével" ezt újra egészen katolikussá lehet tenni. De erre az illúzióra szükségük van, különben az általuk vallott és önmagával teljesen ellentmondásban levő „elfogadni és ellenállni” elv összedőlne, és ezzel az ő egész létjogosultságuk elveszne.
     Valójában e világban csak katolikusok és nem katolikusok léteznek, és e kettő között nincs köztes csoport, mint például a "tradicionalisták". Ezért Urunk szavait megszívlelve, a "tradicionalistáknak" – hiszen örök üdvösségükről van szó – végre dönteniük kell: „Aki nincs velem, ellenem vagyon, és aki nem gyűjt velem, szétszór.” (Mt 12,30)


Feltéve: 2026. majus 29.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA