|
Ezekiel könyvének 9. és 10. fejezetében szörnyű dolgok olvashatók: „Menjetek át a városon, … és öljetek; ne kíméljen a ti szemetek, és ne könyörüljetek. A vénet, ifjat és szüzet, a kisdedet és asszonyokat öljétek meg mind fogytig; … és az én szentélyemnél kezdjétek.” (Ez 9,5-6) – Az öldöklésből csak azok menekülnek meg, akit a fegyveres férfiakkal érkezett gyolcsba öltözött férfiú megjelöl: „És mondá neki az Úr: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz Thaut a férfiak homlokára, kik siránkoznak és bánkódnak mindazon utálatosságok fölött, melyek abban véghezvitetnek.” (Ez 9,4 – ld. Jel 7,3) – [Thau a héber betűsor utolsó betűje, melynek kereszt alakja volt.] De vajon mit lehet egy ilyen szöveggel kezdeni?
A megoldást a könyv előző, 8. fejezete adja, amiben Ezekiel a Jeruzsálemi templomba vitetik, ahol „isteni látomásban részesül”. „Ember fia! nemde jól látod, mit cselekszenek ezek; a nagy utálatosságokat, melyeket Izrael háza cselekszik itt, hogy messze távozzam az én szentélyemtől? és ha megfordulsz még nagyobb utálatosságokat fogsz látni.” (Ez 8,6) – Vagyis Ezekiel Jeruzsálemben nem Babilon gonoszságát, a pogányok istentelenségét vagy Izrael katonai fenyegetettségét látja, hanem a templomban uralkodó utálatosságokat: bálványimádást, idegen kultuszokat, embereket, akik hátat fordítanak Istenüknek.
Mintegy 150 évvel Ezekiel előtt élt egy másik próféta: Ámosz, akit Jahve a nyájtól küldött Izraelbe prófétálni. Ámosz II. Jerobeám uralkodása alatt (783-743) prédikált egy emberileg nézve dicső korban, amikor az északi ország, Izrael, kiterjedt és gazdag volt. Ámosz az ország lakosainak bálvány- és képimádását és az ország nagyjainak tobzódó fényűzését, valamint a lélek nélküli fényűző szertartásokba vetett hamis bizakodását ostorozta. A próféta azt jövendöli nekik, hogy egy nap „elvisznek titeket horgokon, és maradványaitokat halász-szigonyokon”. (Am 4,2) Vissza Ezekielhez, és az általa említett Thau-hoz. A Thau = tau a héber betűsor utolsó betűje, melynek kereszt alakja volt. Ez volt kézjegye azoknak, akik nem tudtak írni. Ily módon a kereszttel való megjelölés már Krisztus előtt is az Isten számára való lefoglalást jelentette. – Ugyanakkor Ezekiel könyvében a döntő kérdés az, hogy kik viselik magukon ezt a jelet: Isten azoknak a homlokára íratja, akik siránkoztak és bánkódtak a jeruzsálemi templomban véghezvitt utálatosságok fölött. – „És mondá neki az Úr: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz Thaut a férfiak homlokára, kik siránkoznak és bánkódnak mindazon utálatosságok fölött, melyek abban véghezvitetnek.” (Ez 9,4 – ld. Jel 7,3) – Isten tehát azokat jelölteti meg a kereszt jelével, akik számára nem volt közömbös, hogy mi történik az Ő szentélyében. Akik nem tudták megszokni azt, amit ott láttak, és akiknek fájt, amit ott mások elkövettek.
„Menjetek át a városon, … és öljetek; ne kíméljen a ti szemetek, és ne könyörüljetek. A vénet, ifjat és szüzet, a kisdedet és asszonyokat öljétek meg mind fogytig; … és az én szentélyemnél kezdjétek.” (Ez 9,5-6) – Istennek e szörnyű parancsa nem a világ istentelenjei ellen szól, hanem azok ellen, akik az Ő – egykori – hajlékában tovább szorgoskodnak, az Ő nevében beszélnek és cselekszenek.
Isten természetesen maga a szeretet, de a szeretet nem jelent közömbösséget. A szerető Isten akar valamit az embertől: döntést és választást vár tőle, és megtérését követeli. Mert a szerető Isten egyben követelő Isten is. A megtérés a keresztény üzenet kezdetén áll. Ha a megtérés és a bűnbánat, a vezeklés eltűnik a hithirdetésből, akkor ezzel Isten képe is megváltozik, sőt, elvész. Akkor a követelő, hívó és megváltó Istenből könnyen olyan isten lesz, aki megerősít, a Nélküle hozott döntéseinkhez barátságosan bólogat, aki vigasztal, de semmit nem követel. – Holott az Evangélium Jézusa lemondásról, vezeklésről, szűk kapuról és keresztről beszél.
A mai, társadalmi szerepétől megfosztott zsinati "egyház" nem akarja, hogy kellemetlen követeléseivel, üzeneteivel még a megmaradt híveit is elriassza. Ezért helyeslést, elismerést, elfogadást keres a maga számára. A probléma az, hogy Jézus üzenete egyáltalán nem felel meg korunk elvárásainak. Az Újszövetség ezen elbizakodottságot, "jóllakottságot" így írja le: „A laodiceai egyház angyalának írd meg: …Ismerem cselekedeteidet, hogy sem hideg nem vagy, sem meleg; bár hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, és sem hideg, sem meleg, kezdelek téged kivetni számból.” (Jel 3,14-16) – A laodiceaiakhoz intézett üzenet nem a pogányokhoz, hanem egy keresztény gyülekezethez szólt ….
De a kérdés ezzel még nincs elintézve: Mi történik egy olyan "egyházzal", amit jobban érdekel a világ véleménye, mint az, hogy mit követel tőle Isten? Mi történik, ha a "pásztorokˇjobban rettegnek attól, nehogy felbosszantsák az embereket, mint attól, hogy elhallgatják előttük Isten szavait, vagyis azokat az igazságokat, melyek ismerete elengedhetetlen üdvösségük elnyeréséhez.
De fontos tudni, hogy Ezekiel könyve nem végződik a 10. fejezettel. Neki, aki látta Isten dicsőségét kivonulni a templomból, megadatik, hogy Isten megbocsátó ígéretét is kihirdethesse: „Adok nektek új szívet és új lelket adok belétek.” (Ez 36,26) – Ő maga pedig messze Jeruzsálemtől, a száműzetésben találkozik Isten dicsőségével – mert Isten nagyobb, mint az emberek falai, nagyobb, mint az emberek struktúrái, nagyobb mint az emberek biztonságai.
„És mondá az Úr nekem: Eljő a vége az én népemnek, Izraelnek; nem cselekszem többé, hogy elkerüljem őt. És csikorognak a templom sarkai az napon, úgymond az Úr Isten, sokan meghalnak, mindenfelé hallgatás terjed el. Halljátok ezt, kik megrontjátok a szegényt, és kiszívjátok a föld szűkölködőit, mondván: Mikor jön el az újhold, hogy eladjuk az árút, és a szombat, hogy fölnyissuk a gabonatárt? Hogy kisebbé tegyük a mértéket, és fölemelhessük árát, és hamis mérleget vegyünk elő? Hogy a szűkölködőket pénzen, a szegényeket egy pár sarun bírhassuk, és a gabona ocsúját eladhassuk? … És leszen az napon, úgymond az úr Isten: elenyészik a nap délben, és elsötétítem a földet fényes nappal. …. Íme eljőnek a napok, úgymond az Úr, és éhséget bocsátok a földre; nem a kenyér éhségét, sem a víz szomjúságát, hanem az Úr igéje hallásáét. És megindulnak tengertől tengerig, északtól napkeletig; körüljárnak, keresvén az Út igéjét, és nem találják. …
Szerkesztő megjegyzése:
|
vissza