Omnia ad maiorem Dei gloriam! – Mindent Isten nagyobb dicsőségére!
Viva Cristo Rey! – Evviva!    –    Per Mariam ad Jesum!

Krisztus országának megalapítása a lelkekben és a társadalomban

Részlet
Dr. Galla Ferenc
A clunyi reform hatása Magyarországon című előadásából

1930.

A clunyi reformmozgalom Krisztus országát akarta megalapítani a lelkekben és a társadalomban


Bevezetés:
A középkor sajátosan egyesíti magában a formáiban még végleg ki nem finomult, de alapjában robosztusan egészséges, őszinte, mélyen hívő, s eszmei lendületű lelkiség vonásait. Az a szellem, amelyet helyes értékeléssel „középkorinak” nevezünk, a 10. század közepétől valóságos szellemi forradalomként indult hódító útjára.

A mozgalmat megfelelő történelmi adottságok tették lehetővé. A Nagy Károly idejében megindult világias színezetű, humanista első-reneszánsz hamar kimúlt, külsőségekbe fulladt. Adva volt a kellő lélektani pillanat a Dél-Franciaország-i Clunyból kiinduló vallásos szellemi mozgalomhoz.
     A 909-ben alapított clunyi kolostort második apátja, Szent Odo († 941) reformálta meg. A szerzetesi életet teljesen átalakította benne. … A Cluny-hoz csatlakozó kolostorok szellemisége, életvitele, mint valami új állam lassankint rányomta új lelkiségének bélyegét a keresztény országokra, átalakítva az egész keresztény életet. Ez a kor a szerzetesi életeszmény és az egyháziasság tipikus kora.

Elsősorban nem a föld, hanem az ég felé fordul, a földi életet is túlvilági, transzcendens vonatkozásban szemléli. … De a clunyi szellem nemcsak a szerzeteseket akarja átalakítani, hanem az egész világot megnyerni az Isten országa, a Civitas Dei számára.
     A világi papságot kiszabadítja a simóniának, a házaséletnek és a világiak befolyásának a béklyóiból. De magát a világi életet is átitatja. Mélyen vallásos, szigorúan egyházias felfogásra nevel mindenkit. (Félegyházy József: A középkor egyháza), 1939)



Krisztus születésének, majd pedig halálának ezredik évfordulója mindenfelé óriási izgalomban telt el. Egyes helyeken, mint Németalföldön és Lotharingiában, szüntelen elemi csapások és rendkívüli égi tünemények fokozták az izgalmat. Az eschatológia azonban már csak azért sem volt maradandó hatással a hitéletre, mivel a titokzatos várakozásra rácáfolt az idő. Ideig-óráig penitenciára, alamizsnára, az egyházak segélyezésére és a halotti kultuszra indította a népet és előmozdította a zarándokjárásokat Compostellába, Rómába és a Szentföldre. Sokan ott szerettek volna meghalni, ahol az isteni Megváltó szenvedett és meghalt érettünk, mert az volt a hitük, hogy teljes búcsút nyerve egyenesen a mennyországba jutnak. A különböző irányból jövő és folyton erősödő reformtörekvések tűzében a nyugati társadalom hitélete állandóan emelkedett, közerkölcsei javultak s a keresztény szellem végleges diadala közelinek látszott. A reformszerzetesek, kik bejárták Európa minden részét és tanúi voltak a viszonyok állandó javulásának, s látták mindenfelé az egyházi intézmények felvirágzását, monostorok, egyházak és kápolnák keletkezését vagy újjáépítését, lelkesen megjegyezték, hogy a vén Európa teljesen megújult és hófehér köntöst öltött magára. Az egymást keresztező reformáramlatoknak nem volt Európa-szerte megállapított közös programjuk, melyet mindenfelé egységesen követtek volna, sem közös vezérük, ki a különböző törekvéseket egységesen irányította volna. Mégis voltak könnyen felismerhető közös vonásaik és a lelkek mélyén izzó szent céljaik, melyek a reform barátait ösztönszerűleg harmonikus együttműködésre késztették: küzdeni a bűn és a kor durva szokásai ellen, véget vetni az egyházi életbe belopódzott visszaéléseknek, s lelkiséggel, keresztény szellemmel megtölteni az egész társadalmat, más szóval megkísérelni Isten földi országának kiépítését.
     A kísérlet nem egészen új. Az Isten országának megvalósítására törekedett Nagy Károly császár is, amidőn a régi római birodalom felélesztésével a nyugati keresztény népeket közös politikai keretek közé szorította. Az új mozgalom azonban más jellegű volt. Kezdettől fogva szigorúan megtartotta természetfeletti színezetét s minden politikai és nemzetiségi vonatkozástól mentesen iparkodott megvalósítani az évszázados törekvéseket, melyek a lelkiség és eszményiség diadalmas hódítása nyomán elemi erővel törtek fel a megújhodó keresztény társadalom mélységeiből.

Ebben a lelki országban a keresztény nemzetek, megőrizvén politikai önállóságukat, óriási családot alkotnak, melynek egyetemes atyja Krisztus helytartója, a pápa; mindent átfogó, egybekapcsoló és éltető eleme pedig a közös hit, a testvériség gondolata és az Egyház univerzális jellege. A keresztény család őrei és Krisztus vitézei a királyok, kik Isten kegyelméből uralkodnak, s hatalmukat egyházi felkenés és koronázás által nyerik el. Az uralkodók között kimagaslik a római szent birodalom császára, a Szentszék legfőbb védője. Hatalmát és uralkodói jelvényeit a pápától kapja, ha a keresztény világ kormányzására alkalmasnak és érdemesnek találta őt. A politikai hatalom természeténél fogva ő a lelki vagy papi hatalom után következik, mint a test a lélek után. Ezért a fejedelmek is tartoznak elismerni Krisztus helytartójának elsőségét, mely azonban csupán arra szorítkozik, hogya népeket és a zsarnokságra hajló fejedelmeket Krisztus törvényeinek és uralmának elfogadására kényszerítse. – A clunyi elgondolás a legtökéletesebb összhangot hirdeti az egyházi és a világi hatalom között, az egyiket a naphoz. a másikat a holdhoz hasonlítja. A két hatalom együttműködése biztosítja a népek földi jólétét és előmozdítja a csendes szellemi haladást, fenntartja a keresztény törvények uralmát és egyengeti Isten országának terjedését a pogány népek között.

Isten földi országának kiépítését nagy akadályok gátolták, melyekkel a reformmozgalomnak meg kellett küzdenie. Az Egyház, Krisztus jegyese, melynek szabadnak és szeplőtelennek kell lennie, amint a népek Úrnőjéhez illik, az invesztitúra és a simónia által a világi fejedelmek önkényének rabja volt, s képtelen a nagy eszmék megvalósítására. Hasonlóképpen a pápaság, a keresztény világ feje, vagy a politikai hatalomért versengő nemesi pártok vagy a császári túlkapások bábjátéka volt. Ezért a reformmozgalom a XI. század folyamán teljes erejét az akadályok elhárítására fordította.
     Mindenekelőtt az apostoli széket szabadította fel, megtöltvén azt az új szellemmel. A csendes hódítás fél századot vett igénybe, míg végre IX. Szent Leóval a pápaság teljesen a reformeszmék hatása alá jut, s a század második felében a clunyi szellemű pápák egész sora kerül Szent Péter székébe. Alattuk lezajlik az invesztitúraharc, melyet VII. Gergely indított meg, hogy felszabadítsa az Egyházat a világi hatalom béklyói alól. A harc alatt serényen folyik a belső újjáépítő munka is: Rómában és Európa-szerte a reformzsinatok teljes erővel munkálkodnak a közerkölcsök javításán, a papi élet megtisztításán s a szigorú reformszellem megszilárdításán. Az újjáépítő munkának leglelkesebb apostolai a reformszerzetesek voltak.

Még javában folyt az invesztitúraharc; amidőn a száműzetésben élő II. Orbán pápa Clermont főterén megindította a keresztes hadjáratokat, s ezzel biztosította a reformeszmék végső diadalát. A századokon át tartó lelkesedés, mely Európát a Szentföld felszabadítására tüzelte, annak a mindent átható lelkiségnek ragyogó megnyilatkozása, melyet a reformtörekvések teremtettek meg. Végül az 1122-iki wormsi konkordátumban a világi hatalom is megbékül az új szellemmel, amely most már akadály nélkül érvényesülhet az egyházi és társadalmi élet minden megnyilatkozásában. A század folyamán mélységes vallásosság és hatalmas kulturális fejlődés követi a reformszellem hódítását, s kialakul a keresztény középkor ragyogó korszaka, mely az égbenyúló dómokban, Szent Tamás Summájában és Dante Divina Commediájában maradt ránk.


Feltéve: 2026. október 25., Krisztus-Király ünnepén


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA