1. Akinek a kevés nem elég, annak a több sem használ Urunk Jézus Krisztus szavai: „Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, vízetlen helyeken jár nyugalmat keresve, de nem talál. Akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnét kijöttem. És eljövén, üresen találja azt, kisöpörve és felékesítve. Akkor elmegyen és magához veszen hét más lelket, magánál gonoszabbakat, és bemenvén, ott laknak. És annak az embernek utóbbi dolga rosszabb leszen az előbbinél. Így jár ez a gonosz nemzedék is.” (Mt 12,43-45) Caesarius arles-i püspök szavai 529-ből: „Nagyon igaz, hogy akinek a kevés nem elég, annak a több sem használ.” Dr. Hugo Maria Kellner (1901-1986), aki „egyike volt az elsőknek, akik az ú. n. "II. Vatikáni Zsinat" után megértették, hogy ettől kezdve csak magányos harcosként lehet tovább Istenért küzdeni.” (részlet Dr. Eberhard Heller megemlékezéséből):      „A tradicionalisták, mint egy agyrémhez ragaszkodnak kedvenc elképzelésükhöz, miszerint a katolikus Egyház mint nagy intézmény az idők végezetéig fennáll, és ezt katolikus hitük szilárdságával, és különösen Krisztus Mt 16,18-ban olvasható szavával támasztják alá: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat, s a pokol kapui sem vesznek erőt rajta.” Nem látják be, hogy Krisztus eme szavai csak Egyházának a világ végéig való fennmaradását garantálják, de a legkisebb támpontot sem adják arra nézve, hogy ez az Egyház mekkora lesz abban az időben. És azt sem fogadják el, hogy az Egyház az idők végén csak rendkívül kevés hívőből fog állni, miként ezt Krisztus Lk 18,8-ban kifejezetten előre megmondta.” Georges Bernanos (1888-1948) francia katolikus író 1940-ben leírt gondolatai: Az Egyházat nem lehet másképp megreformálni, mint azáltal, hogy benne és érte szenvedünk.      Különös dolog katolikus íróként olyanok számára írni, akik megvetik az írott szót! Keserű irónia rábeszélni és meggyőzni akarni másokat, miközben mélységesen tudatában vagyok annak, hogy a világ azon része, mely még képes a megváltásra, egyedül a gyermekeké, a pogányoké és a vértanúké. 2. Mindahhoz hűségesnek maradni, ami jó és üdvös Roland Rottenfußer „Strategien der Macht” (A hatalom stratégiái) című 2023-ban megjelent könyvében írja: „Az embernek relatív szabadságban kell élnie ahhoz, hogy egyáltalán zavartalanul elgondolkozhasson a szabadság mibenlétéről. Amint a zsarnokság felüti a fejét, azonnal elkezdi deformálni az emberek gondolatait. A keserű igazság ez: Egyáltalán nem biztos, hogy az a szabad gondolkodás, ami nekünk még ajándékul jutott, ma a fiatalabb emberek számára egyáltalán még lehetséges lesz. … Annál fontosabb, hogy mindazok, akik még ismerték a "régi normális állapotot", ne szűnjenek meg erre emlékezni. … A mai általános helyzetre való tekintettel ez számomra ezt jelenti: Mindahhoz hűségesnek maradni, amit fiatalabb és fogékonyabb éveinkben jónak és üdvösnek ismertünk meg. … És gyümölcsözővé tenni ezeket arra az időre, amiben most szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre élünk.” Mai világunk kiválóan bemutatja azt a különbséget, ami az Isten adta szabadság, és a világ adta szabadság között fennáll. Isten arra ugyan NEM adta meg a szabadságot az embernek, hogy maga válassza meg létezésének értelmét és célját, de teljes szabadságot adott neki ahhoz, hogy ezt a Teremtőjétől meghatározott célt elfogadja-e, vagy visszautasítja. Az Isten nélküli világ több mint 200 éve az ember szabadságáról szónokol, miközben évről évre, hónapról hónapra, napról napra több béklyóba zárja a kereszténység alól "felszabadított" polgárait! És napokra vagyunk már attól a helyzettől, amikor fegyverrel fognak mindenkit arra kényszeríteni, hogy azt tegye, amit az uralkodó elit az emberek számára kiagyalt. Rottenfußer szavai csak megerősítik az embert abban a mindennapos tapasztalatában, hogy egy katolikus ember a mai világban egyszerűen nem képes másképp életben maradni, vagy legalábbis épen megőrizni saját magát, csak ha „magára zárja az ajtót”, és kívül hagy mindent, ami lelki nyugalmát veszélyeztetheti. Sőt, ma már ez sem elég, hanem tudatosan „ki kell hátrálnia e világból”, ami alatt az értendő, amit Rottenfußer így fogalmazott meg: visszatérni, vagy csökönyösen megmaradni a régi szokások, a ma ósdinak tartott viselkedésformák mellett. Mind külsőleg, mind belsőleg, hiszen a külső mindig hatással van a belsőre, mind negatív, mind pozitív értelemben. A mai világ legjellegzetesebb, és egyben egyik legfontosabb sátáni vonása az, hogy mindazt, ami mégoly kis értéket is hordoz magában, megtámad, és lehetőleg gyökerestől kiirt. Legyen ez fa, növény, szép tárgy, értékes gondolat, jó modor, tiszteletteljes viselkedés, egyszóval bármi, ami a katolikus világ embereiben megvolt, illetve, ami körülvette őket, és ami az emberekben az igaznak, a jónak, a szépnek az érzetét felkeltheti. A mai újpogány világtól és újpogány emberektől nem csak jó nem jön és nem jöhet, hanem kifejezetten rossz jön. Ma a világ a nap minden pillanatában az emberek rosszra való hajlamát erősíti, az embereket a rossz irányába tereli, sőt a rosszat erőlteti rájuk. És az ember a Sátán ilyen nagyfokú támadásának pusztán passzív viselkedéssel, nem odafigyeléssel nem tud ellenállni. Erre csakis a tudatos, elszánt, határozott és folyamatosan kontrollált keresztény magatartás képes, melybe elengedhetetlenül beletartozik a jónak, a helyesnek, a szépnek, az illendőnek az állhatatos őrzése. Mely magatartásnak természetesen a teljes elszigeteltség a következménye. Kétezer évvel Krisztus kereszthalála és 1700 évvel a kereszténység győzelme után a mai világ nem fogja fel, hogy civilizációt egyedül a keresztény vallás, tan, erkölcs, fegyelem és életmód képes létrehozni és fenntartani. Az idősek, a gyermekek, az árvák, a nők, egyszóval a gyengék védelmét egyes egyedül a keresztény vallás tanítja és követeli meg híveitől. Csakúgy, mint ahogy a kereszténység az egyetlen vallás, ami tiszteletet, becsületességet, jellemességet követel tagjaitól.      A televízióban nemrégen egy színész beszélt gyermek- és ifjúkoráról. Nem először; korábban is megszólaltatták már ebben a témában: De ezúttal régi emlékezéseitől gyökeresen eltérve, mostani megszólalásában így vallott: Vasárnap délelőtt a családommal a templomba mentünk, ahol én ministráltam. Aztán délben a templom előtti téren részt vettem a pártrendezvényen, ahol szintén szerepeltem. Minket a szüleim erre tanítottak: alkalmazkodni kell!      Hogy a mesélőnek melyik elbeszélése, a korábbi, vagy a mostani volt igaz, a lényeget tekintve nem számít. A történet lényege ugyanis az, hogy ma már az utóbbi "nevelés és viselkedés" az elfogadott, a kívánatos, amit még elmesélni sem szégyen. Vagyis mára odajutott a világ, hogy a jellemtelenség, a vacakság nem szégyellni, hanem dicsekvésre való dolog. Mint látható, Urunknak fent idézett szavai nem csak egyes emberekre, hanem egész nemzedékekre is vonatkozik. Így a mai, egykor keresztény, mára már újpogány világ nagy részére is. Feltéve: 2024. május 3.