Bergoglio egy új keresztény erkölcstan bevezetését követelte
(forrás: www.kath.net – 2023. október 16.)
Bergoglio 2023. október 15-én kiadott "írásbeli figyelmeztetésében" (melynek Kis Szent Teréz egyik írása után „A bizalom” címet adta) egy új keresztény erkölcstan bevezetését követelte, illetve jelentette be. Bergoglio szerint a keresztény üzenet központi magja a szeretet, és ezért az "egyháznak" tanítását eszerint kell kialakítania (átalakítania).
Szeretet alatt Bergoglio persze valami egészen mást ért, mint amit Urunk Jézus Krisztus hirdetett és övéitől megkövetelt, és amit Őt követve a katolikus Egyház csaknem kétezer éven át tanított. A katolikus tanítás szerint ugyanis szeretni annyit tesz, mint a más javát, mindenekelőtt az üdvösségét akarni, azt előmozdítani. Bergoglio szeretet alatt azonban azt érti, hogy mindenkinek, a nyilvános bűnösnek is meg kell adni azt, amire vágyik.
Bergoglio szó szerint ezt írta: „A keresztény erkölcs központja a szeretet … A felebaráti szeretet a "lélek" belső kegyelmének legtökéletesebb kifejeződése. A végén csak a szeretet számít. … Az "egyháznak" igehirdetésében a lényegre kell koncentrálnia. Nem egyformán fontos minden; Az "egyház" igazságaiban rendszer és hierarchia uralkodik, és ez ugyanúgy érvényes a hitdogmákra, mint az egyház egész tanítására, benne az erkölcstanra is.”
Levelében Bergoglio felszólítja az "egyház" teológusait és etikusait: „Kis Szent Teréz eme zseniális megérzését még jobban meg kell értenünk, és le kell vonnunk belőle az elvi és gyakorlati és tanbeli és pasztorális és társadalmi konzekvenciákat. Ehhez merészségre és belső szabadságra van szükségünk.”
Bergoglio organikus változásokat akar az egyházban
(forrás: www.kath.net – 2023. október 18.)
Bergoglio egy a Vatikánban szeptember végén készült interjúban azt mondta, hogy az egyházban történő változás mindig organikus növekedést jelent.
„Az emberi méltóság javára történő változásról van szó. És ez így van a morálteológia és minden egyházi tudomány fejlődésében, a Szentírás értelmezésében is. Ezek mind haladás volt az egyház gondolkodásával egyetértésben. Ez mindig harmóniában történik. A törések nem jók; vagy előmenetel van, mint fejlődés, vagy rosszul végződik az egész.”
Az egyháznak nagyon pontosan meg kell vizsgálnia, hogy milyen újításokat vesz át, és melyek jók ezek közül, mondta Bergoglio. Vannak újítások, melyek nem az embereket szolgálták. Az egyháznak minden tudományos haladással párbeszédet kell folytatnia…
Az egyház az új kihívások feldolgozásában már sok mindent megváltoztatott, kulturálisan is. „Krisztus kinyilatkoztatása nem változik, az egyház dogmái nem változnak, de növekednek, fejlődnek és finomulnak, mint egy fa növekedése, jobb kifejezési formákat találnak.”
Ami ezen az úton nem történhet meg, azok a visszalépések, hangsúlyozta Bergoglio. Az egyház nem zárkózhat be önmagába, „Az egyháznak nyitva kell állnia a változásokhoz, és olyan mértékben kell megváltoznia, ahogy azt az új kihívások megkövetelik. A változások ezért főleg lelkipásztoriak, anélkül, hogy tagadnánk az egyház lényegét.”
Az egyházi tekintély eltörlése
Írta: Msgr. Marian Eleganti
(forrás: www.kath.net – 2023. október 19.)
Egyre világosabbá válik, hogy az agyonreklámozott új kifejezés – "szinódalitás" – kifejezés alatt valójában a tan és vezetés dolgában a független, hierarchikus, egyházi tekintély eltörlésének szándéka bújik meg. Vagyis az egyházi hierarchiát működésében fokozatosan demokratikussá akarják tenni.
A cél az, hogy a tekintély csakis demokratikus, többségi döntés formájában nyilvánulhasson meg, amit, amennyiben tanbeli kérdésről van szó, utóbb a többségi döntésnek megfelelően az egyházi tekintély hagy jóvá, illetve, ha szentségi feloldozásról, akkor azt a gyóntatónak – aki korábban, mint konkrét erkölcsi kérdésekben egyedül illetékes papnak számított – már nem saját döntése alapján, hanem a gyónó lelkiismereti döntésének megfelelően kötelező megadnia. Tehát a jövőben a tanbeli kérdésekben többé már nem a püspök vagy a pap mérvadó és autonóm szava, hanem a többség szavazata dönt, a szentségi gyónásban pedig a feloldozást kérő gyónó lelkiismerete. Az egyházi tekintély kötő- és oldó-hatalma e változtatások után már nem a saját, hanem a mások döntésének az engedelmes végrehajtásából állna csak. Mindezt azzal a feltevéssel okolják meg, hogy el kell kerülni a hatalommal való visszaélés lehetőségét, melynek meglétét természetesen csakis az egyházi tekintély oldalán feltételezik.
Csakhogy pont Bergoglio viselkedése mond élesen ellene az ilyesfajta elképzelésnek és gyakorlatnak; hiszen ő soha eddig nem létező zsarnoki vezetői módszereivel minden területen, tanbeli, fegyelmi, vezetési, bíráskodási kérdésben önkényesen hoz döntéseket. Igen, mindez az újítás tehát fundamentálisan mond ellent Bergoglio és kegyeltjeinek a viselkedésével.
Jézus a kötés és oldás hatalmával azonban kizárólag az apostolokat ruházta fel, amit ezek csak püspök-utódaiknak adtak tovább. A keleti egyház ezért nem ismeri el a szinódusnak ezt a mostani római formáját, hiszen ők mind a gyakorlatban, mind tanilag az apostoli időkig visszamenőleg kizárólag püspökökből álló zsinati összejövetelt ismernek el, melyeken a püspökök auktoritásukat kötelező érvénnyel gyakorolják.
Most azonban nem csak a feje tetejére akarják állítani a piramist (a hierarchiát), amit Bergoglio folyton hangoztat, de valójában soha nem tesz meg, hanem egyenesen apró darabokra törik. Ebből a pusztításból csak a Bergoglio-féle abszolút teljhatalom marad ki, ami a szinódusi szavazatokból a végén úgy is azt csinál, amit mindig is akart (együtt azokkal, akik nélküle ezt nem tudták volna véghezvinni). Az egész kérdezősködési-szavazási cirkusz úgy is csak a már előre kitűzött cél elérését szolgálja.
Bergoglio számára az a fontos, hogy a gyakorlat túlmenjen az ideákon, azokon az ideákon, melyeket az ú. n. "Bergoglio-féle tanítóhivatal" (a volt hittani kongregáció új prefektusa csak ezt a tanítóhivatalt ismeri) agyafúrtan, két-, sőt: több-értelműen fejt ki. A folyamatok – emberi szemmel nézve – megfordíthatatlanok. Mindeközben az aktorok azt állítják, hogy ők csak régi hibáitól (ridegség, dogmatizmus és klerikalizmus) akarják az egyházat megszabadítani.
Magyarul: Bergoglio trónbitorlása alatt bizonyos erők végre elfoglalhatják azokat a területeket, melyekre már oly soká (legalább 60, ha nem több éve) mohón áhítoztak. Aki e változtatások ellen tiltakozik, az – szerintük – nem társalog eleget a "lélekkel". És mivel ezt 2023-ban, az új próbálkozással sem tudták még teljesen elérni, szükségük van egy további évre, 2024-re is.
Utilitarista tanok az egyházban?
Írta: Ettore Gotti Tedeschi
(forrás: www.katholische.info – 2023. október 19.)
[Előzmény: Néhány "bíboros" kérdéssel fordult Bergogliohoz legújabb tanbeli nyilatkozatai miatt. Kérdéseikre (= Dubia) elvileg csak igennel, vagy nemmel lehetett volna válaszolni, de Bergoglio és kegyence, az egykori Hittani Kongregáció utódintézményének most kinevezett prefektusa, hosszas kimagyarázásokkal válaszolt. Ezek a válaszok késztették a Vatikán-bank korábbi elnökét, Ettore Gotti Tedeschi közgazdászt a lenti szatíra megírására.
„Utilitarizmus: a. m. haszonelvűség; az az erkölcstani elmélet, amely az emberi cselekedetek erkölcsi jóságát vagy rosszasságát azoknak emberileg hasznos vagy káros voltából ítéli meg. Ez az elmélet szem elől téveszti, hogy az ember legfőbb java nem a múlandó földi haszon, hanem az örök értékek; továbbá, hogy az ember nem önmagában való, zárt és független lény, hanem a Teremtőhöz mint végcélhoz van rendelve s erkölcsi cselekvésének zsinórmértéke a Teremtő akarata.” (Katolikus Lexikon 1932.)
„A 19. század legjellegzetesebb etikai irányzata a liberalizmushoz kapcsolódó utilitarizmus…, ami megszünteti a kötelesség fogalmát és elmossa a határt jog és erkölcs között, hiszen az erkölcsnek éppen az lenne a sajátossága, hogy a jogi szankciókból eredő "fájdalomtól" való félelem nélkül, egyszerűen az erényből fakadóan teszem a jót! … Az utilitarizmus későbbi hívei, mint következetes liberálisok, finomítgatták Bentham (ezen ideológia alapítója) elméletét, de a lényeg megmaradt: az erkölcsi érték kritériuma a földi boldogság. S még egy fontos, a liberalizmus egészét is jellemző mozzanat: a közjó nem egyéb, mint az egyének javának puszta összege. (Turgonyi Zoltán: A filozófia alapjai)]
Szerény közgazdászként némi aggodalom fogott el, amikor a "bíborosok" kérdéseire adott válaszokat elolvastam. És közben meglepve tapasztaltam, hogy elsősorban saját magam, illetve munkám miatt aggódom a legjobban. Mert milyen értelmet kell a jövőben munkámnak adnom e válaszok olvasta után? Mobiltelefonomon nem található olyan applikáció, amely alkalmas lenne cselekedeteimnek a különböző körülmények alapján történő önnön-megkülönböztetésére. És hát a lelkiismeret tévedhet, még olyanoknál is, akik pénzügyekkel és gazdasággal foglalkoznak.
Ha ugyanis a "bíborosok" kérdéseire adott válaszokat elolvasom, és megpróbálom azokat szövegbe illeszteni és interpretálni, arra a következtetésre jutok, hogy – Bergoglio-féle új tan szerint – nem léteznek többé abszolút erkölcsi normák vagy eleve elítélendő cselekedetek, hiszen a körülményekkel és szándékokkal végülis minden meg- és kimagyarázható. Minden a normától esetlegesen eltérő tettet pedig a lelkiismeret legitimálja.
A lelkiismeretemet azzal nyugtathatom meg, hogy léteznek olyan kísértések, melyek meghaladják az én erőimet. Emberek! Bizton kijelenthetem, hogy minden üzletember arról álmodik, hogy fontos helyről is végre ezt hallja!
De mivel én csak egy szerény közgazdász vagyok, rögtön megkérdeztem magamtól, vajon mekkora értéke van ma az „akaratomnak” lelkiismeretem képzésében, szabad akaratom korrekt gyakorlásában és azon igyekezetemben, hogy a kísértéseimnek ellent álljak. Szent Ignác lelkigyakorlatainak hála, melyet éveken keresztül végeztem, életem során pont ilyen értelemben próbáltam megerősíteni „akaratomat” – most azonban azt a kérdést teszem fel magamnak: Valójában fölöslegesen pocsékoltam az időmet?
Mivel életem során egy keveset a gazdaságtörténettel is foglalkoztam, Jeremy Bentham (1748–1832) angol filozófus és közgazdász, az utilitarizmus legismertebb képviselője jutott most az eszembe, aki azt tanította, hogy az emberi viselkedés megítélésében a „hasznosság” erkölcsi elvét – haszonelvűséget – kell alkalmazni. Ezen elv szerint egy cselekedet jogszerűsége attól függ, hogy mennyire hasznos. Az a jó, ami hasznos. A piac ezt követeli. A gyakorlati viselkedés szemszögéből ez az utilitarista doktrína kijelenti, hogy semmilyen korlátja nincs olyan összeg megkövetelésének, amit mindenki meg tud fizetni, és hogy az erkölcsi kötelezettségeket redukálni és a körülményekhez igazítani kell az erkölcsi megítélés relativizálásával.
Ez a tan egyúttal azt a tételt is tartalmazza – (ami Bergoglio kedvenc tana) –, hogy a viselkedési formákról vagy cselekedetekről semmilyen negatív véleményt nem szabad kimondani, különösen azokról nem, melyeket az erkölcsi tekintély rossznak tart, mert ezek valójában hasznosak lehetnek. Mert ebből az a tévedés származhat, hogy végrehajthatatlan erkölcsi mércét állítanak fel, ami viszont a források elherdálásához vezet. Etikus tehát az, ami hasznos, nem pedig, amit jónak tartanak. A jónak hasznosnak is lennie kell. A párbeszédek, konferenciák alatt mindenekelőtt ezt kell hihetővé tenni.
Én kételkedek abban, hogy képes vagyok megérteni, hogy a klímaváltozás miatt „szükségessé vált” kulturális, szociális, gazdasági és erkölcsi változtatásokkal az isteni Kinyilatkoztatást „át lehet értelmezni”. Ha egyáltalán tenni kell valamit, akkor én éppen ennek ellenkezőjét tudnám elképzelni: nevezetesen a Kinyilatkoztatás megerősítését az újraértelmezés helyett. De hát egy olyan csökönyös szamárnak, mint amilyen én vagyok, nehezére esik megérteni, hogy a nagy kulturális változások következményeként olyan viselkedési formákat kell jónak elfogadni, melyek eddig tiltottak volna (talán nem eléggé, ha a mostani eredményre gondolunk), vagy hogy ezeket a megkülönböztetés elképzelhetetlen megerőltetésével jónak kell mondani.
Végezetül moralizáló közgazdászként zavarosnak tartom annak megértését, hogy nekem azt, aki hibázik és ezzel kárt okoz, fel kell mentenem a felelősség alól, hogy nehogy skrupulusai támadjanak, hogy még csak megintenem sem szabad őt, hogy ezzel nehogy kegyetlen legyek hozzá.
Ugyanakkor azoknak, akik ezen ideák kidolgozásával foglalkoznak, a legnagyobb szerénységgel azt ajánlom, hogy gondolkozzanak el azon, hogy ha a „jót és rosszat” összekeverik, és csak az, ami hasznosnak tűnik lesz jó és helyes, akkor ez azzal a veszéllyel jár, hogy túl későn veszik észre, hogy a gonosz-hasznos cselekedet gazdaságilag többet hoz a konyhára, mint a jó tett. És akkor fennáll annak veszélye, hogy aki ezt felismeri, az megkérdezi magától, hogy mi a csudáért kellene a jót tennie (pláne, ha a Kinyilatkoztatás úgyis „továbbfejlődik”, és holnap talán a társadalmi változások alapján kiderítik, hogy jutalom vagy büntetés egyáltalán nem is létezik).
Ezek a kétségek merültek fel bennem. Ezért lelkiismereti okokból a közgazdászok számára jogot követelek ezen ideák erkölcsi meggyőződésből történő megtagadásra.
Feltéve: 2023. október 20.