Hol rejlenek a háborúk vagy béke valódi okai?

Hallottuk a Szentírás figyelmeztetését: Mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Hogyan férhetne össze Krisztus Beliállal? (lásd: 2 Kor 6,15) A világ-imanapon azonban mindezek összefértek egymással – a béke kedvéért. Ez azonban nem más, mint elszakadás az élő Istenben és az Ő Fiában – Aki egyedül képes bennünket az Atyához elvezetni – való hittől; ez megtagadása az Ő összehasonlíthatatlan hatalmának, teremtő erejének, halhatatlanságának és dicsőségének!

Mivel a különböző vallások képviselői imájukkal természetesen nem lelhették fel az egy igaz Istent, a pápa ezt mondta: „…az emberiesség mélyebb síkján létezik egy közös alap, ahonnan együtt lehet munkálkodni korunk dramatikus kihívásának – valódi béke vagy katasztrofális háború – eldöntésén. (Rheinischer Merkur, 1986. 10. 31.)

Más szavakkal: Isten létének kérdése és a vallási különbözőségek másodrangú problémák, az emberiesség mélyebb valóságának kell a döntő közös alapnak lennie a békéért való imádság számára! Már nem Isten a középpont, hanem egy ködbevesző magasabb hatalom, „az abszolút lét” (L’Osservatore Romano,a.a.O.Nr.45.–1986. 11. 7. 9. old.), „az a valóság, mely mindannyiunk felett áll”. (L’Osservatore Romano, a. a. 0. Nr. 45.–1986. 11. 7-10. old.)

Az Assisi-i imatalálkozó megmutatta, hogy a pápa a súlypontot az emberre, az emberiességre helyezte, ezért neki kell megvalósítania a békét. Mi, emberek azonban soha nem fogjuk tudni a földön a béke birodalmát felépíteni! Csak amikor Jézus Krisztus újra eljön, Ő fogja a béke birodalmát megteremteni! Azonkívül soha nem az embertől függ, hogy háború vagy béke uralkodik-e a földön, hanem egyedül Istentől. Az Ószövetségben olvassuk, hogy Isten a háborúkat mint isteni ítéleteket hagyta az emberekre rátörni. Isten az, Aki a háborúkat irányítja, ezért az asszírok, babilóniaiak vagy az egyiptomiak mint Isten ítéletének végrehajtói viseltek hadat az Ő népe ellen. A háborúnak oka a bűn: a gyűlölet, az irigység, a hatalomvágy stb. Ezek azok az okok, melyek miatt a háborúk kitörnek. A bűneink feletti igaz bűnbánat ezért az első feltétel ahhoz, hogy Isten a háború megakadályozásáért mondott imánkat meghallgassa, és még egyszer békét ajándékozzon nekünk.

 

Ezt azonban nem mondja ki világosan a pápa. Záróbeszédében beszél ugyan bűnbánatról (L’Osservatore Romano, a. a. O. Nr. 45–1986. 11 7-10. old.), ez alatt azonban nem értheti azt, amit ez a bibliai igazság lényegében számunkra jelent: a bűntől és minden istentelenségtől való elfordulást. Mert különben nem fektette volna reményét olyan imákba, melyek bálványokhoz és démonokhoz szállnak. Ezek ugyanis inkább előidézik a háborút, mint megakadályozzák! A pápa számára ezek szerint a sátáni hatalmak mint tapasztalható valóságok már nem léteznek, és ezért nem számol már az Úristennel sem, Aki pedig egyedül dönt háború és béke felett. – II. János Pál pápa ezért láthatóan az emberek erőkifejtésétől várja a döntést.

 

Az embereknek azonban nincs hatalmuk a béke megteremtéséhez, akármennyit is imádkoznak érte bálványaikhoz, démonaikhoz, mert egyedül Isten az, Aki határoz, és Akiről írva vagyon: „Előttem Isten nem alkottatott, és utánam sem támad soha. Egyedül én vagyok az Úr, rajtam kívül nincsen szabadító. – Rajtam kívül nincs más isten” (Iz 43,10-12./44,6) „Én vagyok az Úr és senki más! Rajtam kívül nincs más isten.” (Iz 45,5)

Az Assisi-i találkozón minden a béke körül forgott – bizonnyal egy, az emberiséget fenyegető újabb világháború miatt érzett aggodalomból és szorongásból. Ezért nem riadtak vissza még attól sem, hogy olyanokkal munkálkodjanak együtt, akik démonokhoz folyamodnak, csak a béke legyen valahogyan garantálva. A békét ezáltal olyan bálvánnyá tették, amelyért a legnagyobbat is hajlandók voltak feláldozni: magát az isteni kinyilatkoztatásnak és Jézus Krisztus üdvözítő útjának páratlanságát, amiről írva van: „Nincsen üdvösség senki másban, mert nincs más senki az emberek közt az ég alatt, akiben üdvözülnünk kellene.” (ApCsel 4,12)

 

A pápa ugyan köszöntőjében ezt mondotta: „A tény, hogy mi idejöttünk, nem tartalmazza egyúttal azt a szándékot is, hogy egymás közt vallási egyességet keresünk…, sem nem jelent vallási hitkérdésekben egyezményt a relativizmus felé…” (L’Osservatore Romano, a. a. 0. Nr. 45. –1986. 11. 7-9. old.) Ennek a napnak a történései azonban arról tanúskodnak, hogy valójában azt gondolja: az imák sokaságának, beleértve a démonokhoz folyamodóakat is, nagyobb hatalma van, mintha mi, keresztények az egyetlen Istenhez fohászkodunk. Ezért hozta össze olyan sok vallás képviselőjét, hogy minden egyes imával, mindegy kinek is szól az, azt az erőt növelje, amivel a béke helyreállítható. Ezért hívják a démonokat, hogy azok is segítsenek békét teremteni, holott a Sátán maga a pusztulás – ezért, ha démonokhoz folyamodnak, azok csak a pusztuláshoz fognak segédkezni.

 

Isten azonban nem hagy magából gúnyt űzni. Ami Assisiben történt – hogy keresztény oldalról pogány vallások, bálvány- és démonimádók képviselőit egy „világima-nap a békéért” okából összehívták –, az a szentséges Isten kihívása. Igen, Isten meggyalázása az, ha ilyen módon olyan emberekkel közösködünk, akiknek Jézust kellene hirdetni, akiket a pogányság hatalmából, bálványaik és démonaik imádásából kellene kimenteni. Ehelyett ezzel a közös imádkozással Istent és a bálványokat egy szintre helyezték! Hogyan panaszkodott Isten prófétái által az Ószövetségben, mikor Izrael bálványok után futott, és hogyan büntette meg őket ezért? Vajh akkor most Istennek milyen hangos panasza jajdult fel az égben e „világima-nap” miatt, melynél az imádság leple alatt démoni erők közreműködéséért fohászkodtak. Ezért nem lehetett ez az Assisi-i találkozó valódi, Istennek tetsző imanap a békéért.

 

A békéhez vezető egyetlen út

Még egyszer összefoglalva: érthető, hogy a mai világhelyzetben a béke megteremtésének és megtartásának a problémája mindannyiunkat foglalkoztat. Ki ne tenne meg minden tőle telhetőt, ha cserébe garanciát kapna arra, hogy ezen a földön a béke biztosítva lesz? Ezért talál minden, ami bármely csekély békelehetőséget kínál, sokaknál azonnali visszhangra. De éppen azért, mert ilyen nagy a kísértés veszélye, elengedhetetlen, hogy minden kínálkozó lehetőséget a bibliai üzenet alapján a legkomolyabban megvizsgáljunk!

A Szentírásban nincsen egyetlen olyan hely sem, amely a földnek erre a korszakára olyan állapotot ígérne, amely garantálná, hogy nem fog többé háború kitörni. Ellenkezőleg: Pál apostolnak a tesszalonikaiakhoz írt első levelében világosan benne van: „Amikor azt hangoztatják: béke és biztonság, akkor éri őket hirtelen a pusztulás…” (1 Tessz 5,3), és: „Népem sebeit hazugsággal gyógyítják, amikor így beszélnek: «Békesség, békesség», noha nincsen békesség.” (Jer 6,14)

Így tehát egy világméretű béke nemcsak utópia, hanem proklamálása még veszélyes is lehet, mert megtévesztő, és olyan árat követel, melyet Isten nem engedélyez nekünk. És mégis, ezek a megtévesztő béke-proklamációk sokaknál meghallgatásra találnak, mert mi, emberek, természetünknél fogva irtózunk a kereszttől. A háború pedig szenvedést hoz, mérhetetlen szenvedést – ezzel józanul szembe kell néznünk. Ezért a háború a legnagyobb kereszt, ami bennünket sújthat. De ki akar realista lenni és ennek a keresztnek a szemébe nézni? Nem, mindenáron el akarjuk kerülni, ezért köszöntünk kitörő örömmel minden lehetőséget, mellyel – úgy tűnik – elkerülhetjük ezt a szenvedést.

 

Ezek azonban hamis utak, hiszen a háború veszélyét nem tudjuk a világból eltüntetni. Csak egyet tehetünk: alázatosan meghajolva Isten hatalmas keze alatt Isten ítélete, és ezzel a háború elhalasztásáért és enyhítéséért könyörgünk. Életünkben azonban Isten akarata érvényesül: ha Isten szükségesnek és jónak találja, hogy keresztet küldjön számunkra, és ha „e keresztnek órája” elérkezik, akkor mi ezt nem tudjuk megakadályozni. És ha Isten az emberiség érdekében, a világot a gonosztól megtisztítani, más utat nem lát, mint ítéletként egy háború kitörését megengedni, mindazzal a szenvedéssel, ami ezzel jár – amivel egyúttal az övéire is rárakja ezt a keresztet –, akkor mindennemű ellenkezés csak nagyobb szenvedést fog számunkra jelenteni. Hiszen a kereszt elfogadása könnyebbé teszi azt, míg a félelem tőle csak nagyobbítja a szenvedést, sőt gyakran ez a rettegés maga a kereszt.

Ha viszont reálisan szembenézünk azzal a szenvedéssel, ami ránk vár, olyan utat választhatunk, amelyen képesek leszünk a keresztünket hordozni, és amelyen megpróbálhatjuk Isten ítéletét késleltetni vagy enyhíteni. Ez azonban csak akkor következhet be, ha meghajlunk minden isteni ítélet alatt, ami már most ér bennünket, és igent mondunk minden keresztre, mely ránk mérettetik. Ez esetben reménykedhetünk, hogy Isten, Aki egyedül képes elhárítani a háborút, megkegyelmez nekünk, és még egyszer távol tart tőlünk egy világégést, vagy legalábbis nem engedi azt teljes szörnyűségében kibontakozni.

Mivel szívünk elnehezedett egy közelgő világháború fenyegető borzalmaitól való félelmünkben, arra szólíttatunk fel, hogy azt az utat járjuk, amelyikre Istentől ígérettel bírunk. Isten akaratának elfogadása, és a mindazért való vezeklés, melyet rosszul tettünk, s amit Isten és felebarátaink ellen elkövettünk, magában is hatalmas erőt képvisel. Ez valóban eléri Isten szívét és megmozgatja karját! Igen, ez esetben a Szentírás szava minden egyes ember, sőt egész népek jelenkori történéseire is valósággá válhat: „De ha ez a nemzet elhagyja gonoszságát, amely miatt ellene szóltam, akkor én is megbánom azt a rosszat, amellyel sújtani akartam.” (Jer 18,8)

 

Isten tehát kezünkbe adta azt a lehetőséget, mellyel még megakadályozható egy újabb háború kitörése! Bárcsak realisták lennénk, és ezt az egyetlen igaz utat választanánk! Akkor szívünkbe teljes béke költözhetne. Még a fenyegető háborútól való félelem is eltűnne, és Isten kezében biztonságban éreznénk magunkat. Legyen végre csend körülöttünk és nyugodjunk meg végre az Ő akaratában; hiszen Ő uralkodik minden földi hatalom fölött! És akkor meghallhatjuk Jézus vigasztaló szavát, mely egyúttal felhívás is: „Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek.” (Jn 14,1)

 

Istenben, Akitől segítségünk jön, Aki az eget és földet teremtette, és Akinek egyedül van hatalma ahhoz, hogy békét adjon és békét tartson.

                                                                                                                                     

²²²²²

 

 

vissza

a KÖNYVTÁR oldalra             az ELEJÉRE                       a KEZDŐLAPRA