„Az ember akkor a legnagyobb, amikor Isten előtt térdel”*


Jaroslav atya prédikációja Hetvenedvasárnapjára
2026. február 1.: Hetvenedvasárnap – megemlékezés Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúról

Szentlecke: 1 Kor 9,24-27;10,1-5: „Nem tudjátok-e, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy nyeri el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Mindaz pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik; azok, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig hervadhatatlant. Én bizony futok, nemcsak úgy bizonytalanra, vívok, nem csak úgy a levegőt verdesve, hanem megsanyargatom testemet és szolgaságba vetem, nehogy míg másokat tanítok, magam valamiképp elvetésre méltó legyek. Nem akarom pedig, ha figyelmen kívül hagyjátok, testvérek, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan átvonultak a tengeren, és mindnyájan megkereszteltettek Mózesben, a felhőben és a tengerben, és mindnyájan ugyanazt a szellemi eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a szellemi italt itták (ittak pedig az őket követő szellemi sziklából, a szikla pedig Krisztus vala). De legtöbbjükben nem telt kedve az Istennek.”

Evangélium: Mt 20,1-16: „Hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki jókor reggel kiméne műveseket fogadni szőlejébe. Megegyezvén pedig a művesekkel egy dénár napi bérben, elküldé őket szőlejébe. És kimenvén három óra tájban, láta másokat tétlenül állani a piacon, és mondá nekik: Menjetek ti is szőlőmbe, és ami igazságos leszen, megadom nektek. Azok pedig elmenének. Ismét kiméne hat és kilenc óra körül, és hasonlóképpen cselekvék. Tizenegy óra tájban pedig kimenvén, talála más veszteglőket, és mondá nekik: Mit álltok itt egész nap hivalkodva? Felelék neki: Mivel senki sem fogadott meg bennünket. Mondá nekik: Menjetek ti is a szőlőmbe. Mikor pedig beesteledett, mondá a szőlő ura ispánjának: Hídd elő a műveseket, és add meg nekik bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig. Előjövén tehát, akik tizenegyedik óra tájban érkeztek vala, kaptak egy-egy dénárt. Jövén pedig az elsők is, azt vélték, hogy többet kapnak, de ők is egy-egy dénárt kaptak. És átvévén, zugolódának a szőlősgazda ellen, mondván: Ezek az utolsók egy óráig dolgoztak, és egyenlőkké tetted őket mivelünk, kik a nap terhét és hevét viseltük. Ő pedig felelvén egyiknek közülük, mondá: Barátom, nem teszek veled igazságtalanságot, nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Vedd, ami a tied és menj! Annyit akarok pedig adni ennek az utolsónak is, mint neked. Avagy nem szabad-e nekem azt tenni, amit akarok? Vagy a te szemed álnok, mert hogy én jó vagyok? Így lesznek az utolsók elsőkké, és az elsők utolsókká, mert sokan vannak a hivatalosak, kevesen pedig a választottak.”

Kedves Hívek!

Az évszakok egymást váltják, és így minden év kora tavaszán elérkezik az áldott böjti idő, ami az embereket a nyugalmas karácsonyi időből ébreszti fel. A papok böjtkor zsolozsmáskönyvükben újra elölről, az emberiség történetének kezdetétől kezdik el olvasni a Bibliát. Mert az Egyháznak újra és újra emlékeztetnie kell az emberi lét legfőbb igazságaira annak egyszerűségében és mérhetetlen komolyságában.
     Az embernek újra és újra el kell gondolkoznia saját magáról, Teremtőjéről, az ősbűnről, az ördögről, a paradicsomról, és a megígért Megváltóról. Mindig újra és újra emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy mi a legnagyobb rossz és mi a legnagyobb jó a számunkra.

Amikor Toursi Szent Mártont rablók támadták meg az erdőben, azok ezt kérdezték tőle: „Te nem félsz a haláltól?” Márton ezt válaszolta: „Én csak a bűntől félek.”
     A böjti idő arra készít fel minket, hogy az Isten-ember harcát az ördöggel végigkövessük. Ezalatt arra kell magunkat emlékeztetnünk, hogy mennyire fontos számunkra az ördögnek ellenállni.
     Hogy ezt jobban megértsük, először is azt kell tudatosítanunk magunkban, hogy mi is az ember valójában. Az igazság az, hogy az esendő ember győzelmét a gonosz felett egyedül Jézus Krisztus garantálja. A test, az ördög, az evilági élet feletti győzelmet, és a halál utáni boldog örökkévalóságot egyedül Jézus Krisztus tudja az ember számára megszerezni. Igen, Jézus Krisztusnak, az Isten-embernek kellett eljönnie, hogy a világot és az ördögöt legyőzze.
     Ezen kívül a böjti idő arra is emlékeztet bennünket, hogy milyen fontos, hogy egyáltalán ismerjük az ellenségünket. Mert az ördög számára nincs nagyobb győzelem, mintha nem hisznek benne.

Minden atlétának jól fel kell készülnie a versenyre. Mi Isten atlétái vagyunk. Csakhogy ellenfelünk végtelenül erősebb nálunk, ezért győzelmi esélyünk vele szemben egyenlő a nullával. Mi sem ebben a múlandó bűnös világban, sem az örökéletben nem tudunk saját erőnkből helyt állani. És Isten mégis azt akarja, hogy Dávidként szálljunk szembe Góliáttal, és hogy az ellenünk felsorakozott hatalmasságok láttán annál keressünk alázatoson segítséget, aki minket teremtett. Sajnálatos módon az emberek rendszerint csak akkor kezdenek el imádkozni, amikor már hullanak körülöttük a bombák.
     Mindazonáltal, ha felismerjük nyomorúságos helyzetünket, és alázatosan Megváltónkra és Jótevőnkre tekintünk, akkor végre nagy emberekké válhatunk. Egy bölcs ember mondása szerint „az ember akkor a legnagyobb, amikor Isten előtt térdel”.* Talán ez az oka annak, hogy a mai templomokban a térdelés szinte teljesen eltűnt.

A Vatikán jelenlegi főnöke, Robert Prevost, a 2026. január 19-én tartott audiencián a "papokat" arra intette, hogy az Evangélium hirdetése, a katekizmus oktatása és a lelkipásztorkodás során ne alkalmazzanak „merevséget” és „moralizmust”, nehogy az emberekben bűntudatot és félelmet keltsenek. Az egyház belső megkönnyebbüléshez és szabadsághoz vezet benneteket, nektek tehát nem szabad az embereket megijesztenetek, mondta Prevost.
     De hogyan néz ki a bűnbánat, ha valaki nem annyira bűnbánó, mint Mária Magdolna vagy a kafarneumi százados, aki ezt mondta: „Domine non sum dignus ut intres sub tectum meum.” Mert a bűnbánathoz hozzátartozik a megalázkodás, a meakulpázás és az Isten irgalmáért való halk esedezés, amit Istenen kívül más nem hall. Istennel szemben becsületesnek kell lennünk. A színlelés és valami valótlan állítása Isten előtt nem jár sikerrel. Meg kell tanulnunk olyannak lennünk Isten előtt, amilyenek valójában vagyunk. Ez jelenti a böjti időre való felkészülést: Isten arra hív bennünket, hogy az ő szőlőskertjében munkálkodjunk.

Munkánk jutalma egyértelmű, és mindenki számára ugyanaz: az örök élet, az Isten birodalmában élvezett örök boldogság. Egyedül rajtunk áll, hogy e szolgálatra szóló felhívást elfogadjuk-e vagy sem. A Megváltó e szavakkal hív bennünket: „Vegyétek magatokra az én igámat…, mert az én igám édes, és az én terhem könnyű." (Mt 11,29-30) – Mit kívánhatunk ennél többet? Isten szőlőjében dolgozni mindig örömet jelent, nem törődve vele akkor is ott tevékenykedni, amikor olyan emberek javáért kell dolgozni, akik se Istent, se saját üdvüket sem tisztelik.

Áldjon meg bennünket ezért Isten és a Boldogságos Szűz Mária, a társmegváltó!

O Maria, sine labe originalis concepta ad Te recurrentibus ora!
Bűn nélkül fogantatott szeplőtelen Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!


* „Az ember akkor a legnagyobb, amikor térdel” idézetet gróf Széchenyi Istvánnak tulajdonítják


Feltéve: 2026. január 31.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA