Prevost: „Nem birtokolhatjuk az igazságot, hanem azt közösen kell keresnünk”
(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2025. október 27.)


A zsinat utáni "egyháznak" széles a fedele, így olyan dolgok is elférnek alatta, amik a kevésbé felvilágosodott idők vértanúit és hitvallóit biztosan az őrületbe kergették volna. E tető ugyanúgy elbír egy régi misét a már nem létező katedra-oltárnál (lásd a "tradicionalisták" október végi produkcióját), mint a szinodisták "miséit" (lásd Prevost produkcióit ugyanekkor), és a szodomiták felvonulását másfél hónappal korábban, hiszen az új "egyház" "tanítóhivatala", de még inkább, a gyakorlata mára csaknem határtalanul rugalmassá vált. Ugyanakkor, ami ma érvényes, nem biztos, hogy még holnap is az lesz. Mert változások, ahogy ezt a Prevosttal folytatott hosszú Crux-interjúból megtudtuk, talán nem holnap, és valószínűleg nem is holnapután jönnek – de elvileg nincsenek kizárva.

Újabban a vatikáni könyvtár szent termeiben – legalábbis eddig még nem magában a Szent Péter bazilikában – van egy minden szükségessel felszerelt imaterem, melyben az erős hitű és térfoglaló Korán-tudósok mindennapi imáikat elmondhatják.
     [Vajon a Vatikánban tényleg még soha nem hallottak arról, hogy az iszlám minden olyan helyet, ahol már egyszer imádkozott egy muzulmán, örök időkre a sajátjuknak tekint?, lásd ezzel kapcsolatban többek között a honlap eme cikkét: Pakisztán: A hatóság buldózerekkel tarolt le egy karitász-központot, vagy ezt: Az iszlám jog szerint egy templom, amely egyszer Allah kultuszául szolgált, örökre az iszlám tulajdona marad – mecsetként Ezek a régi cikkek mind arról szólnak, hogy az iszlámot valóban ismerők ezerszer figyelmeztettek már arra, hogy azt a földet, helységet, melyet a mohamedánok imádságra használnak, sajátjuknak tekintik. Erről csak a zsinati szekta mostani vezetői nem hallottak soha?]

Rómában a muzulmánoknak nagy mecsetjük van, miért kellene akkor nekik a Vatikánban, a kereszténység központjában is imahelyet biztosítani? Miért van szüksége a Prevost-féle bandának, hogy a Vatikánban ilyen szöveg hangozzon el: „Minden dicséret Allahot illeti, aki nem nemzett fiat, és aki senkivel nem osztja meg uralmát.” (Sure 17:111) Remélhetőleg – legalábbis egyelőre – nem mondják ezt olyan hangosan, hogy túlharsogjáka a szomszédban elhangzó imát: „Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, ki az Atyától öröktől fogva született, … Született, de nem teremtmény, ki egylényegű az Atyával…”
     De hát miért is kellene egy ilyen ellentmondás a modern felvilágosított keresztényeket zavarnia? – hiszen mi mindnyájan Ábrahám atyánk fiai vagyunk, és Nigériában is csak azért égnek az Allah-fiúk által felgyújtott templomok, benne az imádkozó keresztényekkel, mert a szarvasmarha tartók a földmíves parasztokkal a földért vitáznak – miként ezt a Vatikán fő diplomatája, Parolin nemrégen kijelentette.

Október 26-án, Prevost a vasárnapi mise során hosszú prédikációt tartott a szinodalitásról, melyben olyasmiket mondott meglepően egyértelműen, amiket eddig ennyire világosan nem értettünk meg. Beszédéből meglepően messzemenő, átfogó változások sejlenek ki. [A cikk írójának a javára kell írni, hogyha nem is azonnal, de legalább most már felfigyelt Prevost és a zsinati szekta "furcsaságaira", szemben a többi német nyelvű blog szerzőivel, akik még mindig odavannak Prevostért.]

Részletek Prevost október 26-i beszédéből

„Szinodális egyháznak lenni egyet jelent annak elismerésével, hogy nem birtokolhatjuk az igazságot, hanem azt közösen kell keresnünk, miközben hagyjuk, hogy egy nyugtalan szív vezessen bennünket, ami szereti a szeretetet.”
     Ezután Prevost felszólította a keresztényeket, hogy „bizakodással és új lélekkel éljenek a feszültségek közepette, melyek az "egyház" életén vonulnak át; egység és sokszínűség között, hagyomány és újdonság, autoritás és részesedés között. Meg kell engedjük, hogy a Szentlélek megváltoztassa ezeket a dolgokat, nehogy ezek ideológiai ellentétekhez és káros polarizálódáshoz vezessenek,”
     Nem lehet „az egyiket a másikra redukálni, hanem hagyni kell, hogy a Szentlélek megtisztítsa őket, hogy harmonikussá és egy közös felismerés felé igazodókká váljanak”.

Lefordítva e mondatokat, számunkra ez annyit tesz, hogy egy kicsit mindenkinek igaza van, és egy kicsit mindenkinek engednie kell: a kompromisszum mindig jól jön. Évente egyszer egy régi mise a Szent Péter bazilikában, igazán szép dolog, miközben az egyházközségekben várható változásokat majd a kúria bíborosai leadminisztrálják.


FOLYTATÁS


Feltéve: 2025. október 31.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA