A legnagyobb bolond
(forrás: Gottesdienstordnung – 2025 november)

Egy királynak, korának divatja szerint, volt egy udvari bolondja. Az udvari bolondnak megvolt az az előjoga, hogy a királyoknak és hercegeknek megmondhassa az igazat, akkor is, ha az kellemetlen. Ilyenkor az urak egyszerűen csak legyintettek: „Ez csak egy bolond!”
     Egy napon a király egy arany csengettyűs ezüstpálcát ajándékozott bolondjának e szavak kíséretében: „Te tényleg a létező legnagyobb bolond vagy. Ha egyszer találkozol valakivel, aki még nálad is bolondabb, akkor ad neki tovább ezt a pácát.”

A bolond éveken keresztül hordta magánál a pálcát – egészen addig a napig, amelyen az udvarmester ezt közölte vele: „A király haldoklik.” Ekkor a haldokló szobájába szökdécselt, és ezt mondta a királynak: „Király, azt hallom, hogy nagy útra akarsz indulni.” A király így felelt: „Nem akarok, hanem kell!”
     „Úgy, tehát menned kell?! Tehát mégis létezik egy nagyobb hatalom, aki e világ nagyjai felett áll? Nos, jó! De nyilván hamarosan visszajössz?” – „Nem”, sóhajtott a király. „Abból az országból, amelyikbe most utazom, senki nem tér többé vissza.” – „Jó, jó”, nyugtatta a bolond a királyt, „akkor nyilván régóta előkészítetted ezt az utat, Nyilván gondoskodtál róla, hogy abban az országban, melyből nem jön vissza senki, téged királyian fogadjanak.”
     A király megrázta a fejét: „Ezt elmulasztottam, soha nem szakítottam magamnak időt arra, hogy erre az utazásra felkészüljek.” – Oh, akkor biztosan nem tudtad, hogy valamikor meg kell tenned ezt az utat.” – „Dehogynem tudtam, De – ahogy mondani szokás – nem volt időm arra, hogy gondoskodjam a helyes előkészületről” – válaszolta a király.

Ekkor a bolond óvatosan a király ágyára tette a pálcáját e szavak kíséretében: „Te megparancsoltad nekem, hogy adjam tovább annak ezt a pálcát, aki még bolondabb, mint én. Király! Vedd át te ezt a pácát! Tudtad, hogy az örökkévalóságba kell egyszer menned, és hogy onnan nem jössz vissza. És mégsem gondoskodtál arról, hogy ott neked megnyissák az örök lakhelyeket. – Király, te vagy a legnagyobb bolond!”



Szerkesztő megjegyzése:
Megtérésem óta sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon mit gondoltam én a vallástól távol eltöltött hosszú éveim alatt a jövőről, pontosabban a halál utáni sorsomról? Sokáig eltartott, amíg rájöttem a válaszra, ami ugyanúgy hangzik, mint a bolond király válasza e tanmesében: Mindig mással voltam elfoglalva, mindig mást tartottam fontosabbnak, mint ezzel a kérdéssel foglalkozni.
     Valaki azt mondta egyszer nekem, hogy az idős emberek gyakori imája maga a nyolcadik szentség. És valóban, egész mostani korunkig az idős emberek – még a korábban "pogányul" élők is, életük alkonyán tudatosan igyekeztek felkészülni a „jó halálra”. Az Úristen úgy rendezte be az emberek életét, hogy idős korukra ne legyen már más fontosabb teendőjük, mint a felkészülés a Vele való találkozásra. Hogy ekkor már ne érdekeljék őket a világ dolgai jobban, mint saját túlvilági életük milyensége.
     Ehhez persze tudni, de legalább sejteni kell, hogy mi a legfontosabb dolog az ember számára ebben az életben: Az üdvösségük! Hogy Istenhez, az Ő birodalmába kerülhessenek, és ne a Sátán sötét tömlöcébe jussanak!
     Ezt igyekszik a mai démoni világ minden lehetséges és lehetetlen eszközzel meggátolni: Elsőnek azzal, hogy elhiteti velük, hogy pokol nem létezik, másodszor pedig azzal, hogy az idős embereket mindenféle ostoba tevékenységre, állandó aktivitásra buzdítja!

Azt hiszem, hogy az ember csak akkor jut el a helyes útra, ha lelkébe, agyába, szívébe végre kitörölhetetlenül beleívódik, hogy minden tettében, minden gondolatában, minden vágyában Istené az első hely, és minden más csak Őutána jön.


Feltéve: 2025. december 6.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA