|
Az idők vége "pápája" uralkodásának vége felé tart Írta: Mastro Titta (álnév) (forrás: www.katholisches.info – 2025. február 26.) Él-e még Bergoglio, meghalt már, halálán van, felépül? Van ennek egyáltalán jelentősége? 265-n haltak meg előtte, akkor hát mi akar ez lenni? Minden befejezést egy különös fájdalom és egy még különösebb megkönnyebbülés kísér: Az ember mind a jót, mind a rosszat túléli, és ebben rejlik a megkönnyebbülése, a belső bizonytalanságban, vajon ő az egyik vagy a másik fajtához tartozik-e. Minden egyes vég láttán fellép a fájdalom, ami mélységesen megérint bennünket. Minél jobban elpocsékolja valaki az életét, annál inkább aggaszt és bánt bennünket, és annál jobban aggaszt bennünket saját végünk milyensége miatt. Hogy Bergoglio él-e vagy hal, az elsősorban neki mindegy. Hogyan lehetséges ez? Ha kórházi tartózkodásának krónikáját végiglapozzuk – jobban van; légzőkészüléken van; veseelégtelensége van, de csak enyhe; úgy ugrál át a kerítéseken, mint egy gyermek; kritikus az állapota, de nem komoly –, mindig találunk egy biztosan visszatérő közleményt: Bergoglio "dolgozik". Az intenzívosztályon levő szobájában dolgozik. Dolgozik, munkálkodik, végzi a munkáját. Úgy dolgozik, mint egy méh, mint egy munka-hangya, mint egy szkarabeusz. Mozdulatlanul fekszik az ágyában, talán kómában, talán halott, de dolgozik. Nem csak egy újságírói döntésről van itt szó, hanem sokkal inkább arról az egészségtelen vágyról, hogy Jorge Mario robotszerű intimitását leleplezhessék. Köztudott, hogy Bergoglio Konstantinápoly eleste óta nem ment többé szabadságra. Nem imádkozik, nem elmélkedik, nem ír (ezt mások teszik meg helyette, mégpedig rosszul), nem találkozik azokkal, akikkel találkoznia kellene, nem celebrál misét – de megszállottként dolgozik. Milyen értelemben? Pontosan mit is csinál ezalatt? Az elmúlt 12 évben "pápaságával" biztosan nem hajszolta agyon csontjait és nem borította be testét bőrkeményedésekkel. Mit dolgozott akkor valójában? A keresztény életben két olyan tér van, ami kizárólag Istennek van szentelve: a nyugalom – a szabadság, még a tróntól is – és a betegség. Ezek azok a pillanatok, melyekben az élet kiszakad a cselekvésből, és a létben újra megtalálja önmagát, vagy amelynek hiányában elsüllyed. Nyugalom és betegség az a két misztikus hely, melyekben az ember olykor fájdalmas, bizonyos értelemben könyörtelen felfedezéseket tesz (legalábbis az én esetemben). Az ember gyakran kicsinyes és üres, haszontalan és egy kissé buta. Egy kicsit nagyon buta. Ha az ember aktív, akkor könnyen kerül abba a kísértésbe, hogy többnek tartsa magát, mint amennyi. Többnek és jobbnak. Bergoglio nem pihen, nem megy szabadságra, még a halállal szembenézve is "dolgozik". Ha igaz, hogy a sabbat van az emberért, és nem az ember a sabbatért, akkor a sabbat [„az Úr napját szenteld meg!”] konok tagadása bizonyos szemszögből nézve már ijesztő. Miként Márta megdorgálja testvérét, Máriát azért, mert Jézus lábainál pihen, úgy dorgálja meg saját magát a Santa Marta naplopója, mert Jézus lábainál áll. Pokolba vele. Az összes kint levő köcsöggel, migránssal és szegénnyel együtt. Miközben a világ végéről jött "pápa" "pápaságának" vége felé tart, és a konklávé-fogadóirodák kimondhatatlan játéka kezdetét veszi a bíborosok éber várakozásával, Bergoglio még mindig munkába fojtja saját legmélyebb és legigazibb emberi lényét. Azt az egy marék földet, amit Isten el fog fújni…
[Szerkesztő megjegyzése:
|
vissza