|
A fenti kérdés – úgy tűnik – korunkban egyre inkább foglalkoztatja mindazokat, akiket a fogyasztáson és szórakozáson kívül más is érdekel a világon. Ez azt is mutatja, hogy a baj már nagyon nagy lett és a vég már nagyon közelinek látszik, és ezért nem csak a katolikusok aggodnak, hanem már mások is.
Miért akarja a Nyugat tönkretenni Oroszországot?
A beszélgetést, melynek témája az orosz-ukrán háború volt, a riporter a következő kérdéssel kezdte: „Tulajdonképpen mi a baja a Nyugatnak Oroszországgal, miért akarják tönkretenni, letörölni a térképről?”
Permanens politikai háborúban élünk, ahol a háború nem mindig véres, nem mindig látható, de ugyanúgy rombol, mint azok. A háború maga a totális erkölcstelenség, ahol minden számít, csak az értékek nem. Így a hála [merthogy Boros Imre szerint a Nyugatnak hálásnak kellene lennie Oroszországnak, hiszen azok a történelem során már három ízben segítették ki őket a különböző háborúkban] sem értelmezhető a háborúval kapcsolatban, mert a háborúban nincs erkölcs. Most egy hanyatló korban élünk, ami valójában már nagyon-nagyon régóta tart: nem évszázadok, hanem inkább évezredek óta. Ez lényegében egy szellemi hanyatlás, aminek az ember, ahol csak tud, megpróbál ellenállni, és fékezni ezt a lelki-erkölcsi, szellemi széthullást. A Nyugat 1300 éves története a reneszánsz környékén kettéválik; A reneszánsz előtt a Nyugat egy szakrális kultúra volt, attól kezdve és a mostani pedig egy deszakrális civilizáció, ami nyilván véget fog érni, mert össze fog omlani, mert saját magát éli fel. És mivel a Nyugat az egész világot nyugatosította, ez a deszakrális civilizáció így, ebben a formában, egészen biztos, hogy meg fog szűnni.
Hogy mi baja van ennek a Nyugatnak Oroszországgal? A Nyugatnak nem Oroszországgal, hanem kizárólag azzal van baja, ha Oroszországban alanya lesz az önmagával való azonosságnak, azaz ha Oroszországnak hazafias vezetése van, ami abból indul ki, hogy „mi azok vagyunk, akik vagyunk”, és nem fognak tétovázni [az ellenállással], ha valaki puszta erőforrásként kezeli országukat – no ennek a Nyugat szerint nem szabad megtörténnie. A 17. században létrejött Bank of England valójában nem a kezdete, hanem a befejezése egy három ezer éves történetnek. Nem az eleje, hanem a vége a magán pénzbirodalmak kialakulásának, amik ott és akkor intézményesültek. Ott gyűltek össze a hatalmas pénzvagyonok, melyek további felhalmozása és növelése ezzel újabb nagy lendületet nyert. A reneszánsz előtt nagyjából csupán a Földközi tenger térsége volt benne abban a deszakrális katyvaszban, ami az akkor még kereszténynek hitt, de valójában már erősen omladozó keresztény kultúrát később elárasztotta. A pénz önmagában, ideológiai támasz nélkül nem érték, vagyis ama mesterségesen létrehozott hit nélkül, hogy a pénz holnapután is érték lesz és marad. A pénz kereskedelem nélkül nem is tud létezni. Kereskedelem, pénz, média, ez a három szorosan összefügg, sőt ez a három egymás nélkül nem létezik. A reneszánsztól kezdve a társadalmat mozgató erő, a "vivőanyag" a pénz lett. Az árucsere hozza létre a pénzt, de a média az, ami mesterségesen legyártja és fenntartja a pénz iránti bizalmat. A korábbi szakrális korszakokban ezt a bizalmat nem kellett "legyártani", ott ez természetes volt, de a modernitás körülményei között már [semmi sem valódi, hanem] minden csak "csinálva" van.
Az emberiség ott követte el a végzetes hibát, amikor ezt a három közvetítő mezőt kiengedte a kezéből, ésengedte, hogy e három – kereskedelem, pénz, média – egy tőle független és általa ellenőrizhetetlen erő kezébe kerüljön. És ez a történet valamikor 3-4 ezer évvel ezelőtt kezdődött a Földközi tenger délkeleti medencéjében. A másik történész, a zseniális magyar történész, Sziklai okadatolva írja le, hogy azt a valamit, amit oszmán birodalomnak látunk (és ami a 18., 19. századig kétségtelen nyomokban látszólag megőrzött valamit a szakralitásból), abszolút ugyanezek a láthatatlan erők finanszírozzák. Tehát az iszlám felbukkanása és térnyerése után a globális pénzhatalmi rendszer kettévált: az egyik fele a Fuggereken keresztül V. Károly német-római császárt finanszírozta, és tartotta elég erőteljesen a markában, míg Szulejmán szultánt, azaz az oszmán birodalmat abszolút ugyanannak az erőnek egy másik, kevésbé feltárt része támogatta. Ez az erő a Fuggereket, meg a nagy itáliai családokat részben láttatni engedte, de itt is csak a technikai felszínt, míg a másik oldal láttatásához semmilyen érdeke nem fűződött, ezért azt nem is fedte fel. De erről Sziklain kívül – tudtommal – senki említést sem tesz, pedig ez a leglényegesebb elem: hogy tudniillik ugyanaz a bábjátékos mozgatja mindkét oldal bábujait: Mint például Vilmos német császárt, meg Miklós orosz cárt, amiről 1914 nyarán, az első világháború előtti elégikusan szomorú levelezésük tanúskodik. Tehát rögzítsük le, és ne nevettessük ki tovább magunkat, legyen elég ebből az óvodás viselkedésből, ahogyan leírják a hivatalos történelmet, hanem mondjuk ki végre, hogy az igazi történelem arról szól, hogy ez a bizonyos leleplezhetetlen bábjátékos, ugyanúgy, mint az elmúlt 3 és félezer évben mindig, most is természetesen ugyanígy viselkedik. Hitlert is ő finanszírozta, hiszen honnan lett volna Hitlernek 15 ezer milliárd dollárja ahhoz, hogy ezt véghezvigye – láttuk is, hogyan tolta ez az erő a müncheni egyezményben a háború felé, és természetesen, mint projektet, diszkréten a Szovjetuniót is. Csak meg kell nézni a megalakuló bolsevik párt személyi összetételét, és akkor nem lehet többé kétség afelől, hogy honnan jött a finanszírozás. Ezt azért nagyon fontos rögzíteni, mert nem lennék meglepve, ha most is ugyanez az erő mozgatná mind Oroszországot, mind Ukrajnát is. Ez is megint egy színjáték, ahol természetesen elvileg lehetnének jók és rosszak, de nem lehetnek, mert mindkettőt ugyanaz az erő mozgatja. Ez lehet, hogy paranoiának látszik, de nem az. Emlékezzünk csak arra, ahogy a Szovjetunió összeomlott. Ez úgy ment végbe, ahogy Cseh Tamás énekelte: „kihúzom, leereszt, elteszem”. Ez így működött akkor [a bábjátékos akarata szerint], és ez így működik most is. És amíg ezt meg nem fejtjük, addig csak homályban tapogatózunk. „De miért jó ez ennek az erőnek?” – tette fel ehelyütt a kérdést a műsorvezető: – „Ezt a kérdést mindenkinek fel szoktam tenni, így most is felteszem, mégha butácskának tűnök is. Tehát, még egyszer: miért jó az ennek az erőnek, hogy állandóan visszatérően, hatalmas áldozatokat követelve egymásnak ereszti azokat az erőket, melyeket ő mozgat?”
Mielőtt megpróbálunk erre a kérdésre választ találni, az előbb elmondottakat még ki kell egészíteni: Azokat a milliárdokat, amiket ez a titokzatos hatalom kiszivattyúzott és folyamatosan kiszivattyúz a világból az elmúlt 300 évben a technológiára költötte, arra a valamire, ami egyre inkább meghatározza az életünket, és úgy határozza meg, hogy fogalmunk sincs róla, hogy kicsoda, micsoda és hogyan. Ez a hatalom ily módon kétszeresen is titokzatossá vált: Egyrészt mert nem tudjuk pontosan, hogy miért fosztja ki a világot folyamatosan, csak azt látjuk, hogy amit elrabol azt döntő többségében a technológiába folyatja át, ami mára már teljesen ellenőrizhetetlenné vált. Azt kellene megfejtenünk, hogy mit akar ezzel a technológiával elérni. Én csak azt válaszolhatom az előbbi kérdésre, hogy a céljaikat csak ők tudják, mindazonáltal az látható, hogy létezik egy hatalmas törekvés, amihez hatalmas erőforrásokra van szükségük, amiket ezért mindenáron meg akarnak szerezni. És akik ennek útjában állnak, azokat könyörtelenül el kell söpörniük, és el is söprik. De ez azért nem egy egyszerű durchmars, nem jelenti azt, hogy minden fordulót ők nyernek meg. Viszont a lényeg az, hogy soha nem adják fel, és mindig a következő játszma megnyerése a céljuk. [Lásd ezzel kapcsolatban Herbert Marcuse – e titokzatos erő egyik fontos pillérének – sírfeliratát.] Mára már az is kiderült, hogy az ú. n. szocializmusra, kommunizmusra azért volt szükség, mert rájöttek, hogy ezek a rendszerek sokkal gyorsabban, következésképpen sokkal brutálisabban oldják meg a szakrális parasztság-problémát. Mert a tőke előtt a legnagyobb akadály a zárt szakrális paraszti társadalom, mert azt nem érdekli a kapitalizmus, az elvan magának ezer évek óta. És Nyugat-Európában legalább 150-200 év kellett ahhoz – a bekerítések és egyéb iszonyatok bevetésével –, hogy a parasztot városi bérmunkássá alacsonyítsák. Ezzel szemben Sztálin megmutatta, hogy ezt 15 év alatt is meg lehet csinálni. Ezért adták neki oda Kelet-Európát. Ezekben az országokban a sztálinizmus legjobb tanítványai 13-15 év alatt letakarították, megsemmisíttették az elmúlt ezer év értékeit. Itt Magyarországon is ez történt, és amit a magyar parasztság óriási erőfeszítéssel még megpróbált valahogyan domesztikálni, a saját képére formálni – azt is tönkretették. Mert jött – ennél komikusabb, tragikusabb dolog nincs – az oly kitűnő rendszerváltás (aminek mibenléte máig is mély titok), ami tulajdonképpen csak egy brutális birodalom-váltás volt, egy még brutálisabban kifosztó birodalom számára, ami voltaképpen csak arról szólt, hogy Nyugat visszavett bennünket, és akkor visszafelé is ledarálták a magyar parasztságot.
E leleplezhetetlen hatalomnak a tagjai, amíg csak egy lélegzetük van, nem hagyják abba ténykedésüket. Az ember legmélyebb szellemi lényegét sem ismerjük [a katolicizmus ismeri, lásd Turgonyi Zoltán tanulmányát: A kereszténység], csak azt látjuk, hogy valami végtelen kozmikus szellemi energiák hajtják az emberiséget.
Függelék
2. A korona-őrület, mint az új világrend bevezetésének főpróbája
|
vissza