|
Jakob Tscharntke pásztor prédikációja 2021. február 21-én, Nagyböjt első vasárnapján A felvétel itt tekinthető meg: „Die Offenbarung – Das Trostbuch der Christenheit” („A Jelenések könyve – A kereszténység vigasz-könyve”)
Bibliai szöveg: Jel 1,1-3: Kevés könyv van a Bibliában, amit annyira különbözőképpen értékelnek, mint a Jelenések könyve. Vannak, akik számára János apostol e könyve hétpecsétes titkokat tartalmaz, amit ezért legjobb érintetlenül a könyvespolcon hagyni. Mások a könyvben található hátborzongató üzenetek miatt kerülik el nagy ívben. – Pedig az első három évszázadban ez volt a Biblia legolvasottabb és legtöbbre becsült könyve. Már a 2. században, tehát alig pár évtizeddel keletkezése (Kr. után 95.) után hihetetlen sebességgel eljutott mindenhova, Szíriától Galliáig, Rómától Afrikáig, mindenhova, ahol keresztény közösségek voltak. E könyvet a közösségek mindenütt felvették a sugalmazott könyvekről készített saját listájukra, ezért az első hivatalos szentírási jegyzék a Biblia e könyvével kapcsolatban már csak azt a tényt erősítette meg, amit a keresztény közösségek már a kezdetektől vallottak. Tehát bizonyossággal kimondható, hogy a kereszténység első századaiban a Jelenések könyve volt a Biblia legolvasottabb és legtöbbre becsült könyve, amit a keresztények Isten hiteles szavaként tiszteltek.
Ma a Jelenések könyve mindazok számára „zavaró dolog”, akik kényelmes keresztény életet akarnak élni. Ők egy olyan világot építettek fel a maguk számára, amiben jól be tudnak rendezkedni. Meglehet, ez ránk is vonatkozik, hiszen a csak néhány éve tartó őrületeken kívül valójában mi is kényelmes életet éltünk és élünk. Ugyanakkor az első évszázadok keresztényei számára egészen más volt a helyzet, ők egészen másképp érzékelték és értékelték a körülöttük levő világot.
Vannak olyan jámbor lelkek, akik védve a zsidó népet, tiltakoznak ezen állítás ellen, és azt hajtogatják, hogy nem a zsidó nép mint nép, hanem csak a zsidó vezetők akarták Jézus halálát.
Hogy Isten úgy ítélte meg, hogy Jézus meggyilkolásában a zsidó nép ugyanannyira vétkes, mint vezetőik, azt a jeruzsálemi templom lerombolása bizonyítja. Isten válasza az volt a zsidók tettére, hogy megengedte, hogy a rómaiak – 40 évvel Jézus kereszthalála után – földig rombolják Jeruzsálemet és benne a templomot. Nem csak a zsidó nép vezetői, de az egész zsidó nép kétezer év óta folyamatosan az isteni harag ítélete alatt áll.
Mindezt azért kell tudnunk, hogy megismerjük és megértsük azt a környezetet, amiben a Jelenések könyve megíródott. A zsidó néptől indultak el a keresztényüldözés nagy hullámai, amiről egyébként a Biblia is részletesen beszámol. Ahol pedig a zsidók nem tudtak elég nagy nyomást gyakorolni a keresztény közösségekre, ott az állami hatalmat uszították a keresztények ellen, vagy a római hivatalnokokat hívták segítségül, mint ahogy Pilátust is ők zsarolták meg, hogy Jézust hajlandó legyen halálra ítélni. A Jézus halála utáni első évtizedekben, amikor a rómaiak aktívak lettek, ez mindig a zsidók feljelentéseire történt. Ez a helyzet csak Néró után kezdett lassan megváltozni, és azután, hogy a zsidóság befolyása meggyengült. Néró nem csak abban lelte kedvét, hogy Rómát felégesse, hogy ily módon a saját tervei, ízlése és kedve alapján építhesse újjá – a hatalmon levők között ez a módszer azóta is sok követőre talál, mostanában különösen sokra –, hanem abban is, hogy a keresztényeket állatbőrbe varrassa, kátránnyal leöntesse, és meggyújtassa, hogy neki égő fáklyaként adjanak világosságot. [A történészek kételkednek abban, hogy valóban Néró gyújtatta fel Rómát – de az elbeszélés többi része stimmel.]
Mindezek a képek mutatják, hogy az első évszázadok keresztényeinek teljesen más perspektívájuk volt, mint nekünk. Őket nem sokkolták azok a szörnyű események, melyekről a Jelenések könyvében olvastak. Ilyeneket ők szinte naponta átéltek. Ők a könyv kapcsán valami egészen másra tekintettek: a Bárányra, aki a trónon ül, aki a közösségeik üldözöttei és szorongatottai között áll és a karjaiban tartja őket. A harcot naponta átélték, de ez a könyv azt mondta nekik, hogy ez a harc már régen eldőlt, azaz a győztes személye már régen ismert: a győztes Jézus, és ők az Ő, azaz a győztes oldalán állnak. Ezért volt számukra a nagy bajban a Jelenések könyve éppenséggel a vigasz könyve.
„Jézus Krisztus kinyilatkoztatása”, e szavakkal kezdődik a Jelenések könyve. Ez a könyv megmutatja nekünk az Atya és a Fiú abszolút identitását, de az isteni egységen belüli különbözőségüket is. A könyv forrása az igaz Istenben, az Ószövetség Jáhvéjében van.
Ezen eretnek szemléletekkel ellentétben az egész Újszövetség arra a tényre épül, hogy Jézus Isten, az Ószövetség Jáhvéjének Fia. Amit János apostol leírt, annak eredete Jahvében van. Jahvétől kerül ez a kinyilatkoztatás Jézushoz, aki ezt az üzenetet egyik angyalával küldi el Jánoshoz, aki nekünk erről beszámol, miként ezt a könyv első három versében olvassuk. Mi emberek vagyunk az utolsó szint.
Biztosak lehetünk tehát benne, hogy Isten nem küld semmit váratlanul, hanem előbb tudatja velünk, hogy mi fog történni; Ha nem is minden részletében, de főbb vonalaiban kinyilatkoztatja, hogy minek KELL megtörténnie. A német Biblia-fordításokban e helyen a „soll” szó áll, ami helytelen. A „sollen” ige ugyanis azt jelenti, hogy valaminek hogyan kellene valójában megtörténnie, de nem fejez ki abszolút kötelezettséget. Az eredeti görög szót, ami e helyen áll, helyesen „muß”, a müssen szó felkiáltó alakjával kell lefordítani, mivel az itt álló szó olyasmit fejez ki, aminek mindenképpen meg KELL történnie, akár akarják, akár nem. Mondhatnánk, hogy ez a KELL, németül muß, az isteni szakkifejezés olyasmire, amit Isten elhatározott, és ami emiatt az szilárdabban áll, mint bármely törvény. Az isteni meg KELL lennie, amit németül helyesen a muß fejez ki, olyasmi, aminél nem létezik semmilyen kitérési lehetőség. Az meglehet, hogy könyörgő imák hatására egy ideig elhalasztódik, és/vagy veszt keménységéből, de akkor is érvényes rá az az alapelv, hogy mindenképpen meg kell történnie.
És amikor jön, akkor gyorsan fog bekövetkezni – Ebben a mondatrészben: „aminek csakhamar meg kell történnie”, a „csakhamar” szó szintén helytelenül adja vissza a görög eredetit. Mind a magyar „csakhamar”, mind a német fordításokban itt álló „bald”, vagy „in Kürze” időbeli közelséget jelent, és ezzel nem azt fejezi ki, amit a görög eredeti mond. Az ugyanis e helyen az elkövetkezendő események nagyon gyors lefolyásáról beszél. Gyorsaságról beszél (az itt álló görög szóból származik a tachométer kifejezés is, ami az autókban méri a sebességet). A Biblia itt valójában arról tudósít, hogy az események lélegzetelállító sebességgel fogják követni egymást.
Akik a mostani őrületben hagyják, hogy eltántorítsák őket kötelességük teljesítésétől – és ma ide tartoznak az orvosoktól, kutatóktól kezdve a tanárokon át a rendőrökig, az összes hivatalnok réteg tagjaitól, az összes művészeti ág képviselőiig, egyszóval mindazok, akiknek munkájukból adódóan tudniuk kell, hogy ami itt folyik az csalás, hazugság, szándékos pánikkeltés –, azok maguk is tettessé válnak. Senkinek nincs joga arra, hogy bárkit arra szólítson fel, hogy munkáját ne teljesítse. Németországban a 2015-ös migráns-invázió idején a rendőrség nem zárta le a határokat, holott fel volt erre készülve, mert Merkel, kijelentve, hogy ilyesmit nem lehet megtenni, ezt megtiltotta nekik. És ők neki engedelmeskedtek, nem pedig az esküjüknek. Ma egyszerre gyerekjáték lezárni a határokat a saját polgáraik elől, ráadásul nem is csak a külső, hanem a belső, tartományok közötti határokat is. Az intézkedések olyan ütemben jönnek, hogy már senki nem tudja követni őket. A népeket a világ csaknem összes országában az egyik disznóságból a másikba űzik vezetőik.
A Jelenések könyvének első mondata pont erről beszél: A végidőben az események összecsapnak az emberek feje fölött. Amikor a dolgok ekkora sebességgel zúdulnak ránk és a világra, akkor ez annak a jele, hogy már benne vagyunk a végidőben. A mai bibliai szöveg 3. versében egy másik aspektus is kifejezésre jut: „mert az idő közel van.” A görög kifejezés itt szintén mást jelent, mint a szokásos fordításokban használatos szavak. A görög szó e helyütt nem csak térbeli közelséget jelent, amiről a fordításokban szó van, hanem azt, hogy ami történik, az már olyannyira közel van, hogy belénk is fúródott már, tehát nem csak majdnem, és pár pillanat múlva ér el bennünket, hanem már valóságosan, fizikailag is belénk vágott.
Mindazonáltal az idő már kétezer évvel ezelőtt is „közel” volt, amennyiben ezek az események már akkor megindultak, sőt már egy ideje folyamatban voltak, amikor János apostol látta és leírta őket. Erről tanúskodik Szent Pál apostol, amikor a tesszalonikaiaknak küldött második levelében ezt írja: „A gonoszság titka már munkálkodik.” (2 Tessz 2,6) És ő mindezt a Jelenések könyve előtt 40-50 évvel korábban írta le! Vagyis az antikrisztusi szellem már akkor működésben volt.
Ráadásul a Jelenések könyvének hitelességéről az utolsó élő apostol, Jézus szeretett tanítványa kezeskedik. „Aki tanúságot tett az Isten igéje mellett és Jézus Krisztus tanúbizonysága mellett.” Mint utolsó élő apostol, János az akkori kereszténység legfőbb tekintélyének számított, mert ő volt az utolsó tanítvány, aki egy asztalnál ült Jézussal az Utolsó Vacsora termében, és szemtanúként számolt be mindarról, amit átélt és látott. Mi aligha tudjuk elképzelni, hogy ez mekkora tekintélyt jelentett számára a keresztények előtt: Vitathatatlan, magától Jézustól kapott tekintélyt. Amit ő leírt, az biztos és fontos volt. Ezért mondja az Úr „boldog az, aki olvassa, és aki hallja ennek a jövendölésnek igéit”. Ebből a könyvből vigaszt, reményt, hitet és bizakodást meríthetünk. Függetlenül attól, hogy hol állunk most, a harcok kétezer év óta alapjaiban véve mindig ugyanazok. A Jelenések könyve a Jó és a Rossz, a Fény és a Sötétség, az élő Isten és a Sátán között a végidőben dúló harcokat írja le. Abban, amit leír nem maga a harci állapot a különleges, hanem az az ultimátumszerű kiéleződés, ami ezeket a végidőkben lezajló harcokat jellemzi, és az előzőkétől megkülönbözteti. Kétségtelen, hogy ezek korábban elképzelhetetlenül kegyetlen kiéleződések, de azért ha nem is ekkorák, de ehhez hasonló éles harcok az elmúlt kétezer évben máskor is előfordultak már, ami miatt az akkor élt emberek úgy gondolták, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, és ezért fokozott mértékben várták Urunk újraeljövetelét [az első századokon kívül, különösen Nagy Szent Gergely, az első évezred végén és Ferreri Szent Vince korában]. Mindazonáltal a célra törő tekintet mindig ugyanaz volt, a tudat, hogy a Gonosz már legyőzetett szintén. És közeleg az a nap, amikor ez a győzelem a Sötétség minden hatalmassága számára is nyilvánvalóvá fog válni. Az egész földkerekség fel fogja ezt ismerni. És ugyanekkor válik a végig kitartó hűek megdicsőülése is nyilvánvalóvá. Amikor minden szenvedés, minden baj véget ér. Az üldözött közösségek számára mindig ez a látvány adott erőt és bizalmat, és ennek nálunk is így kell lennie. Mert bizonyosan tudjuk, hogy ez a nap már közel van. És ez ok arra, hogy szívünk örömmel teljen el. Amen.
|
vissza