|
P. Hans Buob tavaly novemberi prédikációjából (lásd: Isten az idők jelei által szól az emberekhez) valók a következő mondatok: Semmi nem kerüli el Isten gondviselését. Aki ezt komolyan veszi, aki ezt valóban komolyan magáévá teszi, az végre elnyeri Isten gyermekének a szabadságát, aki nem retteg állandóan. Aki ezt mindig tudatosítja magában, annak szilárd alapja és világos célja van ebben a világban. Ha Isten az ő alapja, akkor ezt senki nem tudja tőle elszakítani. Ha a menny a célja, akkor ezt senki nem tudja tőle elvenni. – Ugyanakkor elsősorban nem a történések okai fontosak számunkra, mint például, hogy hogyan lehet katasztrófákat megelőzni. Bár megengedett, hogy ezeket a kérdéseket is feltegyük és kivizsgáljuk. De ennél fontosabb, hogy ki-ki a maga számára is megkeresse a választ erre a kérdésre: Isten vajon mit akar nekem e jelekkel mondani? – E kérdés feltevése az előfeltétele annak, hogy a történést jelként ismerhessük fel, mellyel Isten mondani akar nekünk valamit. P. Hans Buob e szavait a kath.net blog a napokban egy új cikk keretében ismét feltette honlapjára. Az első megjelenéstől pontosan két hónap telt el, és bár e viszonylag rövid idő alatt is rengeteg új borzalom történt, a döntő kérdésre: NEKEM mit akar Isten e jelekkel mondani, még mindig nem tudok pontos választ adni. De azért akad egy s más, ami változott – és feltehetőleg nem csak nálam, hanem másoknál is, akik olvasták P. Buob szavait:
A figyelmes olvasó számára korunk borzalmainak hatására az idei nagyböjt alatt a miseszövegeknek, benne különösen a Szentírásból vett idézeteknek szinte teljesen új jelentése tárult/tárulhatott fel. Azon katolikus hívő előtt, aki átérzi a világ mostani helyzetének egész tragédiáját és istentelenségét, hirtelen új kép sejlett fel. Például a keresztút végzése alatt: Számomra és talán mások számára is most először jelentett a Krisztus-követés valami mást, valami sokkal komolyabbat, mint eddig; most először érezhettünk meg valamit Urunk követésnek valódi súlyából, követelményeiből, esetleg veszélyességéből.
Sőt: Hozzásegíthet annak a régóta ismert, de teljes jelentőségében soha eddig fel nem fogott tény megértéséhez, hogy az első bűnnel Ádám és Éva, és utánuk minden egyes ember valóban, igazán a Sátán rabszolgája lett; Sátán birodalmának tagja. Mégpedig a tévedhetetlen isteni jog alapján, ami a logika követelményének teljesen megfelel. Aki nincs megkeresztelve, vagy aki keresztsége után halálos bűnt követ el, az jogszerűen jut Sátán fennhatósága alá. A Szentírás világosan kimondja: vagy Isten, vagy a Sátán, vagy az Igazság és az Élet, vagy a hazugság és a halál. Harmadik lehetőség nincs. Szent János apostol Jelenések Könyvében világosan olvasható: „Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. … Ekkor harsány hangot hallottam az égben: "Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt.” (Jel 12,9-10)
Amióta Isten megteremtette a világot, az eddig mindig »szürke« volt, azaz keveredett benne, mégha korszakonként eltérő arányban is, a jó és a rossz. A mostani idő már a földi pokol része (lásd Msgr. Vigano elmélkedését: „a Covid-őrület csak a kezdete a földi pokolnak”), azaz szinte – igen-igen kicsi hányad kivételével – teljesen fekete, gonosz, elsősorban azért, mert szándékosan Isten ellen, direkt az isteni rend, egyáltalán minden isteni ellen irányul. Jakob Tscharntke lelkész (akinek előadásaira ebben az írásban már felhívtam a figyelmet) mondta, hogy mindazon borzalmak ellenére, amik eddig az emberiség történetében végbementek, ő még sem volt képes olyan gonoszságokat elképzelni, mint amit a mostani kormányok saját országuk polgárai ellen elkövetnek. Majd gyorsan hozzátette: „még az antikrisztusi időkre sem várt ilyen nagyfokú gonoszságot”.
Mik lehetnek tehát a jelek, amiket az egyes ember napjainkban Istentől kap?
|
vissza