|
Az Isten nélküli földi élet a kárhozat előcsarnoka Részletek Barsi Balázs november 17-i prédikációjából [KIEGÉSZÍTÉS: Ez a cikk Barsi Balázs prédikációjának alapján készült, kihagyva belőle – többek között – olyan részeket, melyek nem a hithű katolikus tanítást tükrözik. Mint időközben egy levélírótól megtudtam, Barsi Balázs Magyarországon mára már – ígéretes kezdetek után – sajnos ugyanazt a helyet foglalja el, mint külföldön Schneider, Burke, Brandmüller és még néhány „konzervatívnak” tűnő „írástudó”, akikről több helyen megírtam már, hogy működésük azért olyan veszélyes, mert különösen az igazságot kereső, katolikusnak megmaradni szándékozókat vezetik félre „ide is egy kicsit, oda is egy kicsit” taktikát folytató, abszolút katolikus-ellenes tevékenységükkel. – Mindezek ellenére nem törlöm ezt az írást, mert olyan igazságokat tartalmaz, melyekről ritkán esik szó, és amit korunkban nagyon fontosnak, felemelőnek és vigaszt adónak tartok – annak ellenére, hogy szerzőjük magatartásával nem értek egyet, azt nem helyeslem, de leginkább: nem tartom példamutatónak és követendőnek.]
Ha Isten önmagát jelölte ki az ember üdvösségének, akkor az Isten nélküli földi élet nem más, mint az Isten nélküli örök életbe való beavatás, a kárhozat előcsarnoka. Tehát aki Isten nélkül él, az láthatatlanul már most, itt a földön is az örök elveszettség útján jár. Isten olyan nagyra becsülte az embert, hogy az örökkévalóságban önmagát jelölte ki az ember életének. Isten az örökkévalóság. Vagyis tulajdonképpen a Szentháromság egy Isten maga a túlvilág. „Jaj, de hát hogyan lehet összeegyeztetni Isten szeretetével, hogy egyesek elkárhoznak, mások meg üdvözülnek”, mondják az emberek. Ne ezt egyeztetgessük össze! Hanem azt, hogy hogyan lehet Isten szeretetével összeegyeztetni a mi bűnös és langyos életünket! Ezen törjük a fejünket! A másik összeegyeztetés hamis: hogy én egy Isten nélküli életet élek, és azt gondolom, hogy majd megmenekülök. Nem. Nem Isten ítél örök elveszettségre, hanem az ember ítéli el saját magát. A mai világ, mivel visszautasítja Istent, valójában a kárhozat előcsarnoka.
Az Emberfia nem azért jött a világra, hogy elítélje, hanem hogy üdvözítse. De Jézus azt is mondta, hogy mindaz, aki visszautasítja őt, sötétségben marad. Ha az igaz Isten elé állunk, akkor világosan látjuk a mai helyzetet, és a jövőt is. Mert a mai helyzetben adva van a jövő. Ám, ha nem Isten elé állunk, hanem önmagunk vagy a világ elé, vagy bálványistenek, magunk által kitalált istenkék előtt pózolunk, vagy olyan vallást választunk magunknak, melyben össze lehet egyeztetni a bűnös életet Istennel, akkor a semmi előtt állunk, és nem látunk tisztán. A lehetőség bennünk van: Őt választjuk, vagy sem, Ő elé állunk, vagy magunk, illetve a világ elé.
Az ószövetségi próféták, köztük Malakiás próféta Isten elé állt, és ezért látta a jövőt, azt, ami most is itt van. Az Úr Jézus is úgy mutatta be az emberi történelmet, ahogy van: „Jézus kijött a templomból és elindult. Tanítványai odafordultak hozzá, és mutogatták neki a templom köveit. Erre megjegyezte: "Látjátok ezeket? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le nem rombolnának." …. Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínség, ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt is, ott is.” (Mt 24,1-2/6-7) Az ember, amíg él, a pokol veszélyeinek van kitéve. Ha ezen csak azt értjük, hogy a hitetlenek is megtérhetnek haláluk előtt, megbánhatják bűneiket, akkor még nem tévedünk, de más a helyzet, ha sokakkal együtt tagadjuk, hogy a hitetlen vagy vallástalan emberek a jelen pillanatban is nem csak veszélyben vannak, hanem ténylegesen az elveszettség állapotában vannak. Egy beteges országban az egészségesekről is elmondhatjuk, hogy a betegség őket is fenyegeti. A harcoló katonákról is elmondható, hogy eleshetnek, de a hitetlen emberek nem csak kockáztatnak, mint az előbbiek, hanem valóban Isten örök átkának súlya alatt görnyednek, amit saját maguk vettek magukra, és egy hitetlent látva voltaképpen egy kárhozott lelket látunk. Vagy óvatosan fogalmazva – mert egyrészt lehet, hogy tévedünk, másrészt lehet, hogy néhányan mégis megtérnek haláluk előtt – annyi bizonyos, hogy aki meghal, az rögtön a két állapot valamelyikébe kerül, és aki az Istennel való kiengesztelődés nélkül hal meg, az örökre elveszett.
Az Egyház temetési szertartása, a régi és igazi, nem viseli el azt a viselkedést, hogy valakiről, aki egész életében Isten nélkül élt, ilyen és ehhez hasonló szavakkal búcsúzzanak: Bár sok rosszat tett életében, de biztos, hogy volt benne sok jó is, és ezért biztosan üdvözül, és ezért imádkozzunk érte.
Igyekezzünk hát tudatunkba vésni, hogy halhatatlan lelkünk van. Kérjük Istent, hogy adja meg nekünk ezt a tisztánlátást. Igyekezzünk tekintetünket elterelni a látható dolgoktól. Igyekezzünk Isten szemével nézni, és az Ő ítéletének megfelelően ítélni. Akkor állok valóban az igaz Isten elé, ha tudom, hogy alattam a semmi szakadéka van, hogy Isten a semmiből hívott elő. Ha ezt tudom, akkor erősen belekapaszkodok. Akkor állok az igazi Krisztus előtt, amikor tudom, hogy magamtól örökre elveszhetnék, és úgy kezdek belekapaszkodni Jézusba, mint a biztos és egyetlen reménységbe.
Csak a hitben élő ember tudja, hogy mi történik a világban Fulton Sheen (1895–1979) püspök néhány gondolata Csak aki a hitben él, az tudja valójában, hogy mi történik a világban. A nagy, hitetlen tömegek egyáltalán nincsenek tisztában azokkal a romboló folyamatokkal, melyek a világban zajlanak. Az elképzelés, hogy az ember természeténél fogva jó, és nincs szüksége Istenre, aki törvényt ad neki, és Megváltóra, aki megmenti az örök haláltól, mert a műveltségnek és a tudományos fejlődésnek köszönhetően a haladás automatikus, az, ami egy nap az emberből egyfajta istent fog csinálni. Kétfajta ember létezik: az, aki az emberré lett Istent követi, és az, aki maga akar isten lenni. A keresztények nem különböznek a nem-keresztényektől: ugyanazokat a könyveket olvassák, gyermekeiket ugyanolyan istentelennek nevelik, ugyanazokra a sugalmazókra hallgatnak, és átveszik a pogányok szokásait, mint például a válást és az újraházasodást. A Gonosz azért jön, hogy a hívőket megvesse, gyűlölje és üldözze. Ez a próba ideje is. Az ilyen helyzetekben a keresztényeknek be kell bizonyítaniuk hűségüket. Az ilyen helyzetekben, amikor a szélvihar tombol, derül ki, hogy ki gyenge és ki erős fa. Mennyiségben vesztünk, de minőségben növekszünk. Akkor beteljesülnek Urunk szavai: „Aki nem gyűjt velem, az szétszór.” (Mt 12,30)
És még egy idézet egy korábban már feltett cikkből:
|
vissza