Se a világnak nincs semmi közös dolga Velem, se Nekem vele
Írta: Sziénai Szent Katalin

[Részlet Claudia Reimüller fordításában, Werner Schmid kiadásában 2017-ben megjelent Der Dialog – A dialógus című műből]

136. fejezet

A remény vigaszát kapjátok Tőlem, ha a vér díját a legszentebb hit fényével szemlélitek, mely értetek lett fizetve, és ami nektek a szilárd reményt és az üdv ígéretét adja ajándékba. A megfeszített Krisztus gyalázata által adtam vissza nektek becsületeteket. Mégha testetek minden tagjával sértetek is meg, az áldott Krisztus, az én szeretett Fiam, akkor is nagyobb kínokat tűrt el saját testében, és ily módon saját engedelmességével feloldotta a ti engedetlenségeteket. Ti mind az Ő engedelmessége által nyertetek kegyelmet, csakúgy, ahogy mindannyian az engedetlenségből kaptátok meg a vétket. (lásd Róm 5,19: „Ahogy egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért sokan meg is igazultak.”)

Ezt adja nektek az Én gondviselésem. A világ kezdetétől a mai napig sokféle módon gondoskodott szükségleteitekről és üdvösségtekről – és ez így lesz az idők végezetéig, annak mérteke szerint, amint azt Én, az igazságos és igaz orvos gyengeségetek leküzdésére szükségesnek tartok számotokra előírni, hogy teljesen egészségesekké váljatok és azok is maradjatok. Senki olyantól nem vonom meg gondviselésemet, aki rá bízza magát és tökéletesen megbízik Bennem. Mindazok, akik bíznak Bennem, akik hívnak és igazságban kopognak – de nem csak szavakkal, hanem telve vágyakozással és a legszentebb hit fényével –,gondviselésem következtében ízlelni fognak Engem. Azok viszont nem, akik kopognak, és hangosan csengő, de üres szavakkal, „Uram, uram” szólítanak. (lásd Mt 7,21: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.”) Azt mondom neked, hogy ha nem másképp szólítanak, akkor nem könyörületet, hanem igazságosságot fogok velük szembe gyakorolni. Ezért mindazok, akik az igazságban és Bennem bíznak, soha nem fognak hiányt szenvedni gondviselésemben. Azok azonban, akik nem Bennem, hanem magukban bíznak, nem részesülnek ebben.

Te tudod, hogy senki nem vetheti reményét két egymásnak ellentmondó dologba. Ezt akarta az Én Igazságom [szeretett Fiam] az Evangéliumban mondani nektek e szavakkal: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” (Mt 6,24 és Lk 16,23)
     Szolgálni viszont nem lehet remény nélkül, hiszen a szolgálók azt remélik, hogy szolgálatukkal tetszeni fognak uruknak, vagy legalább valamilyen előnyben vagy jutalomban bíznak, amit szolgálatukkal szerezhetnek meg. De uruk ellenségének semmi esetre sem szolgálnának, hiszen egy ilyen szolgálatért nincs mit remélniük, sőt, inkább még elvesztenék még azt is, amit saját uruktól várnak.
     Tehát, kedves lányom, ehhez hasonlóan kell elképzelned, hogyan történik ez a lélekkel: Vagy Nekem szolgál és Belém helyezi reményét, vagy a világnak és saját magának szolgál, és ezekben reménykedik. Ameddig a Rajtam kívül eső világnak szolgál érzéki módon, addig a saját magára vonatkozó érzékiségét szolgálja és szereti abban a reményben, hogy ebből örömet és az érzékekkel felfogható hasznot húzhat. De mivel reményüket valami földibe, ingatagba és mulandóba vetik, ez cserbenhagyja őket, és a hőn óhajtott dolgot nem kapják meg. Ameddig magukba és a világba vetik reményüket, addig nem Bennem remélnek. Mert Én gyűlölöm a világ kívánságait, és annyira megvetem őket, hogy egyszülött Fiamat a szégyenteljes kereszthalálra adtam: Se a világnak nincs semmi közös dolga Velem, se nekem vele. Ezért kell annak a léleknek, aki teljesen Bennem reménykedik, és Nekem teljes szívből és teljes odaadással szolgál, azonnal és szükségszerűen minden magába, a világba és a saját esendőségébe vetett reményt feladnia.

Ez az igaz remény a lélek Irántam való szeretetének tökéletességi fokától függően többé vagy kevésbé lesz tökéletes, és ennek megfelelő mértékben részesül a gondviselésem okozta örömben is. Tökéletesebben ízlelik és kapják azok, akik abban a reményben szolgálnak, hogy Nekem tessenek vele; ezzel szemben sokkal kevésbé ízlelik azok ezt az örömet, akik csak a bérben vagy abban az örömben reménykednek , amit Bennem tudnak megtalálni. Az előbbiek a tökéletesek, az utóbbiak a tökéletlenek.
     Mindazonáltal se a tökéletesektől, se a tökéletlenektől nem fogom semmilyen módon megvonni gondviselésemet, mindaddig, amíg nem magukban reménykednek teljes elbizakodottsággal. Mivel az elbizakodottság és az önmagába vetett hit az önszeretetből származik, megzavarják a lelket, mert elvonják a legszentebb hit fényét tőle. Ezért a lélek elveszti az értelem fényét is, és így nem képes gondviselésemet megérteni. Ugyan megtapasztalja, hiszen nincs senki, se igaz, se bűnös, akiről nem gondoskodom, mert minden az Én jóságomból lett megalkotva, mert Én az vagyok, aki VAN, és Nélkülem nem lett semmi – kivéve a bűnt, ami viszont nincs. Ezért részesülnek ezek a lelkek is gondviselésem ajándékaiban. De ők nem értik meg, mert nem ismerik ezt fel, és mivel nem ismerik fel, nem szeretik – és ezért nem is kapják meg belőle a kegyelem gyümölcseit.
     Mindent görbén látnak, ahol pedig minden egyenes. Mivel vakok, a fényt sötétségnek látják, és a sötétséget fénynek. És mivel reményüket a sötétségbe helyezik, és ennek szolgálnak, panaszkodni kezdenek és türelmetlenek lesznek.

Hogyan lehetnek ennyire oktondik? Ó, kedves leányom, hogyan is gondolhatják ezek, hogy Én, a legnagyobb és örök Jóság, azokban a kis dolgokban, amiket napról napra az üdvösségük érdekében megengedek, valami mást, mint a számukra legjobbat kívánhatnám, mikor a nagyobb dolgokban pontosan tudják és érzik, hogy üdvüket akarom? Mert minden vakságuk ellenére egy kis természetes fénnyel aligha maradhat észrevétlen számukra gondviselésem jósága és áldása. Vitathatatlanul megtalálják ezt megszületésükben és az újrateremtésükben, melyben azon vér által részesülnek, amiben a kegyelemre lettek újjá teremtve. Ez annyira világos és érthető, hogy ezt nem lehet letagadni. De akkor gyengék lesznek, és megijednek saját árnyékuktól, mivel ezt a természetes belátást nem váltják erénnyé. Amilyen ostobák, nem látják, ahogy gondviselésem minden időben általában a világért, és benne külön minden egyes emberért állapotának megfelelően gondoskodik. És mivel ebben a világban senki nem áll meg, hanem az idővel mind változtok, amíg csak el nem éritek végső állapototokat, gondviselésem mindig arról gondoskodik, amire az adott pillanatban éppen szükségetek van.


Feltéve: 2018. szeptember 2.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA