Krisztus mennybemenetele
Az ünnep magyarázata a Schott-misszálé 1950-ben megjelent kiadásából

Az Üdvözítő mennybemenetele földön eltöltött istenemberi életének megkoronázása és bevégzése. Jézus az egyesült égi karok győzelmi éneke közben, az első megváltottak, a pokol tornácán várakozó ószövetségi atyák kíséretében lép megdicsőült emberségével királyként a káprázatos isteni dicsőségbe. A szégyenletes töviskoszorú helyett már „dicsőséggel és pompával” van megkoronázva. A legmagasabb trónon ül, és Atyjától megkapta az összes nép feletti uralkodói hatalmat. Részvétteljes, gyengeségeinket ismerő főpapként szakadatlanul mutatja Atyjának sebeit, melyeket megdicsőült testén is meg akart tartani, hogy ezekkel indítsa Őt könyörületre. Az Atyánál Ő a mi szószólónk. 1 Jn 2,1: „…ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz.”

Jézus nem egyedül ment be a mennyországba; győzelmes bevonulásán az egész emberi természet is részt vett. Az Atya, mondja Szent Pál Ef 2,5-6-ban, „Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is – így kegyelemből kaptátok a megváltást; feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket”. Jézus nem egyedül ment fel a mennybe, és nem egyedül foglalta el a dicsőség trónját, hanem Vele mi is: „Isten Fia a vele tagonként egy testté összeforrott híveket az Atya jobbjára ültette”, írta Nagy Szent Leó pápa († 461). Ily módon a mennybemenetel titka egészen addig folytatódik, amíg a legutolsó kiválasztott felvételével Krisztus misztikus teste el nem éri teljességét.

Örüljünk isteni Megváltónk diadalának, aki most a „glória királya”. Urunk ezt mondta: „Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek” (Jn 14,28). De nekünk is sóvárgó vágyat kell magunkban ébresztenünk a mennyei boldogság, majdani hazánk iránt. Azt „keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján” (Kol 3,1).
     Az is figyelemreméltó, hogy az Üdvözítő az Olajfák hegyéről, vagyis pont szenvedése kezdetének színhelyéről ment fel a mennybe; ezért nekünk is „sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába” (ApCsel 14,22).

Ahogy Húsvét Jézus Krisztus győzelmének ünnepe, úgy Jézus mennybemenetelének ünnepe a húsvéti győztesnek diadalmas bevonulása a menny örök fényvárosába, ahol, mint a mi dicsőséges szószólónk és királyunk ül trónján (Rex gloriae). Régen ez a nap Megváltónk nagy ünnepeinek lezárása volt. Szent Bernát († 1153) szerint „Krisztus mennybemenetele az összes többi ünnepének bevégzése és beteljesülése, és Isten Fia egész földi életútjának boldogságos befejezése”.


Érdekességképpen közlöm a következő cikket is:

A dicsőséges mennybemenetel
(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2018. május 10.)

A Schott-misszálé 1963-as kiadásának előszava már „az eljövendő általános reform várakozásában” íródott, de ez a „várakozó hangulat” ennek a kiadásnak magyarázatait még nem érintette, azok az eredetiek maradtak. A három évvel későbbi, az 1965. decemberi Imprimatur alapján megjelent misszálé magyarázó szövegei azonban már egészen másképp hangzanak. Abban Urunk mennybemenetelének ünnepi magyarázata már így kezdődik: „Az olyan emberekről szóló legendás történetek, akik állítólag felmentek a mennybe, a régi keleti világból ismert a számunkra.”
     És napjainkban, 2018-ban a német katolikus „püspöki” kar hivatalos lapján már ez az ünnepi magyarázat olvasható Thomas Jansen tollából: Költői kérdés: „Nem támadt fel Jézus már húsvétkor, és nem azóta van már a mennyben? Miért van akkor szükség még egy külön mennybemenetelre is?” A szerző válaszának lényege: „A mennybemenetel ünnepe nem Jézus életéből való történelmi eseményre emlékezik. Nem arról van szó, hogy a felhők fölé emelkedett. A mennybemenetel sokkal inkább egy teológiai tételt illusztrál: Jézusnak része van Isten uralmában, és olyan közel van Hozzá, mint senki más.”


Feltéve: 2018. május 11.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA