|
Az arsi-i plébános és a sátán Részletek Trochu „Az arsi plébános (1786-1859) – Vianney Szent János élete” című művéből A pokol és az elátkozott angyalok létét katolikus hitünk tanítja. E szerint az ördög személyes, élő és nem képzeletbeli lény. Jóllehet tevékenysége a nagyvilág előtt rejtett marad [miközben hatása annál inkább megmutatkozik], Isten engedélyével időnként mégis megnyilatkozik. Kétségtelenül ott, ahol befolyását veszélyeztetettnek látja: és mivel magának Istennek nem árthat, sötét lelkületével Isten szolgáinak munkáját, törekvéseit igyekszik aláásni. Mintegy harmincegy éven át, 1824 és 1855 között az ars-i plébános átélte a gonosz külső támadásait. De nyugalmának és álmának – eleinte mindennapos, majd egyre ritkábban jelentkező – megzavarásával sem tudta benne az ima, a vezeklés és az apostoli munka iránti kedvetlenséget vagy közönyt felkelteni; arra nem kényszeríthette, hogy akár csak rövid időre is elhagyja a lelkek szolgálatát. …. Atanáz testvér részint másoktól, szemtanúktól, másrészt saját emlékezései alapján mesélte el, hogy az ördög éjjelente, hogy azt a kevés alvást, amit a plébános magának engedélyezett, is zavarja, mindenféle olyan zajt utánzott, amivel csak zavarni és gyötörni lehet az embert. Volt, hogy kellemetlen hangon énekelt, amelyről a plébános úr tréfásan megjegyezte, hogy „a fickónak undorító hangja van”. … A sötétség szelleme különböző alakokat vett magára és szanaszét bolyongott a lelkészlakban. A szobában egy denevérszárnnyal a gerendákat súrolta, majd az ágy tetejére telepedett le. A padláson lévő magtárból mintha hatalmas nyájak zaja hallatszott volna le. Az ebédlőből kiadós lórúgások és ugrálások zaja áradt szét, mintha istállóban lettek volna. A pokoli tréfák elfárasztották a plébánost, de nem tudták megtörni. …
A sátán okozta háborgatásokat, melyeket Isten beleegyezésével az ars-i plébánosnak el kellett viselnie, a rendkívüli természetfeletti tények közé kell sorolni.
Az 1933-ban kiadott Katolikus Lexikon ezt írja az ördög címszó alatt: Az Isten országa elleni munkájukat az ördögök főképpen a hit terjedésének a megakadályozásával (az ördög a hazugság atyja, a sötétség fejedelme), bűnre-csábítással, sőt egyes embereknek a megszállásával végzik. S bár miként a jó angyalok tevékenysége, az övék is a rendes isteni gondviselés keretei között mozog, és így közvetlenül meg nem tapasztalható, mindazonáltal működésük nélkül alig lehetne megérteni az emberi elvakultságnak és gonoszságnak azt a fokát és szívósságát, amelyet egyes korok mutatnak fel. –
Remete Szent Antal harca a démonokkal Részlet Hans Conrad Zander „Als die Religion noch nicht langweilig war – Die Geschichte der Wüstenväter” (Amikor a vallás még nem volt unalmas – A sivatagi atyák története) című könyvéből
Az antik világ számára magától értetődően a sivatagi magányba vonult és Istent kereső személy igazi harcát nem az érzékek legyőzése jelentette, hanem a démonok fizikai erőszakával szembeni helytállás. Szent Antal maga mesélte el Atanáz püspöknek e harcát. A posztmodern Istenétől a mai ember azt várja el, hogy mindig a gyengék oldalán álljon. De mivel nem ezt teszi, létezését is elvitatják. Az antik világ Istenében, legyen pogány vagy keresztény, senki sem kételkedett. Mert Ő „a győztesek Istene” volt: „Victrix causa diis placuit.” Az aszkéta sem más az antik világban, mint „Isten atlétája”, aszkézise pedig a győzelemért folytatott „edzés” [vö. 1 Kor 9,24-27; Ef 6,0-18; 2 Tim 4,7-8]. A győztesnek pedig a világszínház szuverén szemlélője és irányítója, Isten maga ad isteni „erőt a testébe”.
Mi ebből a valóság, a biztos tény? – kérdezi korunk hitetlen észembere. A görög szó, „soma” (test) mellett van még egy görög kifejezés, mely Szent Atanáz Antal démonokkal vívott harcáról szóló beszámolójában a legtöbbször előfordul. Ez pedig a „phantasia”. Tehát mégis csak fantázia, a képzelet játéka volt az egész? Nem, éppen, hogy nem. Ugyanis az antik világban a „phantasia” még nem fantáziát, képzeletet jelent, hanem színjátékot, valamit, ami fizikailag történik meg, amit a publikum maga előtt lát lejátszódni. Az antik világban még Arisztotelész sem tartotta a képzelet játékának a démonokkal vívott harcot. A régi egyiptomiak elmebetegnek tartották volna azt, aki kételkedik a démonok létezésében, sőt láthatóan megnyilvánuló működésében. Origenész „De Principiis” című művében írja, hogy a növények, állatok és emberek világa annyira sokrétű, hogy őrültség volna azt feltételezni, hogy e világon túl nem létezik más, mint a csupasz, unalmas semmi. Ellenkezőleg, a józan ész azt diktálja, hogy az angyalok és démonok túlvilági birodalma teljesen reális valóság, sőt, a mienkénél sokkal fantasztikusabb világ.
Olvasva e „színjátékokat”, melyek közül az első alig 160 évvel ezelőtt játszódott le, óhatatlanul felmerül a kérdés: hol vannak ma a démonok, hol találkozhatunk ma testet
Ezt a cikket azért írtam meg, mert ilyen démoni befolyásnak kell ott is működnie (mégha a szereplők nem is tudnak róla), ahol egy magát kereszténynek nevező kormány hivatalos médiája – jelen esetben a televízió sokak által kedvelt 3. csatornája – éppen szent karácsony két fő ünnepén a fő műsoridőben, a hitehagyott, buddhista Gárdonyi egyházellenes, még az eredeti műben leírt gyalázatos történetnél is undorítóbb, antiklerikális filmjét mutatja be: Egyik nap A lámpást, másik nap az Isten rabjait. Az első nyíltan és ocsmányul katolikus-ellenes, a másik arról árulkodik, hogy Gárdonyinak ugyanannyira nem volt fogalma a szerzetességről, az önként, Istenért vállalt szüzesség természetéről, mint korunk modern embereinek és Bergoglionak.
A tökéletes szeretet Részlet Avilai Nagy Szent Teréz művének XIII. fejezetéből Ha megértenők, micsoda sérelem esik a fegyelmen abban a pillanatban, amidőn valamely rossz szokás veszi kezdetét, inkább szeretnénk meghalni, mintsem, hogy mi legyünk ilyesminek okai. Mert mi ehhez képest a testi halál! Igen nagy dolog az, lelkeket taszítani a kárhozatba! S az ilyesminek azután se vége, se hossza. Mert nemzedék nemzedéket követ, és minden újabb nemzedék többet sajátít el abból az egy rossz szokásból, amelyet neki örökségül hagytunk, mint összes erényeinkből. Az előbbit ugyanis az ördög gondozza, ellenben az erénygyakorlatok, hacsak az ember nem tartja magát erősen, s nem támaszkodik Isten segítségére, nyomorult természetünk gyarlóságán tönkre mennek.
|
vissza