Az apokaliptikus idő egyik jellegzetessége, hogy a gonoszok egyre gonoszabbak lesznek; őrült, blaszfémikus tetteiket nemhogy nem bánják meg vagy legalább csökkentik, hanem egyre csak fokozzák
Mindennapok a gender-diktatúrában (forrás: www.katholisches.info – 2017. november 20.) Joshua Sutcliffe 27 éves matematikatanár az angol Oxfordshire egyik iskolájában, ahol 11-től 16 éves korig tanulnak a diákok. Csupa lányokból álló osztályában tanulóival dolgozatot íratott, s azok kijavítása után az eredményt e szavakkal kommentálta: „Jól csináltátok, lányok.” E mondata miatt a tanárt elbocsátották állásából. Osztályában van ugyanis egy lány, aki azt állítja magáról, hogy ő „fiú”. E jelenségnek manapság „transzgender” a neve, és jelenleg egyik része az aktuális korszellem-divatnak. Ez a lány felháborodott a tanár kijelentésén, és diszkrimináció miatt feljelentette. Sutcliffe gender-korrekten bocsánatot kért „tévedéséért”, hiszen máskor is igyekszik a lányt hímnemben megszólítani. Csakhogy Anglia, konzervatív kormány ide vagy oda, mára már tökéletesen a gender-ideológusok fojtogató markában van. Sutcliffe-t másnap felmentették állásából és fegyelmi eljárást indítottak ellene. A tanár ráadásul keresztény, s mint ilyen már eleve gyanús. A sajtónak azt nyilatkozta, hogy végülis nem lehet oktalanság valakit lánynak nevezni, aki lánynak született és így is néz ki. Sajtóbeszámolók szerint Angliában hetente mintegy 50 négy és tizenegy év közötti gyermeket vonszolnak speciális klinikákra szüleik, hogy hormonális fejlődésüket és ezzel a pubertáskort művi úton leblokkolják. Ugyanis gyermekeikre akarják bízni, hogy „később” maguk döntsék el, mely nemhez tartozónak akarják érezni magukat. Ezt az eljárást az elmúlt években a média nagy erővel támogatta. Az elmúlt hat hónapban Angliában több mint 1300 gyermeknél blokkolták le a nemi érést. Az erre szakosodott klinikák abban reménykednek, hogy ez a szám a jövőben megduplázódik. Sajtóhírek szerint abban az iskolában, ahol Sutcliffe 2015 óta tanított, hat ilyen „transzgender” gyerek tanult. Sutcliffe matematikát tanít, ahol a 2 meg 2 mindig 4. Anglia [és nyilván még más hozzá hasonlóan „felvilágosodott” ország] számára – minden tudományos tanulmány ellenére – nem érvényes, hogy egy nő nő marad és egy férfi férfi marad, még akkor is, ha külsőleg nemi átváltoztatásokat hajtanak rajtuk végre. Meglehet, hogy nemsokára a matematikát is valami hasonló új definíciónak vetik alá.
Katolikus iskolákban – is – tilos az apa és anya szót használni (forrás: www.katholisches.info – 2017. november 17.)
Anglia és Wales katolikus iskoláiban a nyomtatványokról törölték az apa és anya kifejezést. Az történt ugyanis, hogy egy apa vagy egy anya gyermekének egy katolikus magániskolába való beíratása után feljelentette az iskolát diszkrimináció miatt annál a kormányzati intézménynél, mely az iskolák engedélyezésével foglalkozik.
Elsőnek természetesen az a logikus kérdés merül fel, miért akarja valaki egy katolikus magániskolába beíratni gyermekét, amivel önként vállalt aktust hoz, hogy aztán egyidőben vádat emeljen ezen iskola ellen. Anglia és Wales püspöki konferenciája rögtön térdre hullott a „diszkrimináció” szó hallatán, és minden katolikus iskolának előírta, hogy nyomtatványaikról töröljék az apa és anya szót, mert az angol jog ezeket a szavakat már nem ismeri. Alan Smithers nevelésügyi szakértő, a Buckingham Egyetem egyik igazgatója a Sunday Times újságban bírálta az ítéletet: „Társadalmunk a családra épít, és a legtöbb embernek van apja és anyja. Ha csak egy szülő van, akkor az értelemszerűen a rávonatkozó rubrikát tölti ki a nyilatkozaton.” Ez nem okozhat nagy nehézséget. Sajnálatos, hogy országunkban nincs kormányzati hivatala a józan emberi észnek. Ha már vannak olyan emberek, akiket a józan ész nem tart vissza az őrültségektől, akkor legalább lennie kéne egy bírónak, aki rendre utasítja őket. Ehelyett és bürokratikusan uniformizált társadalomban eltörlik az apát és anyát, holott ezek régebbiek minden államnál és bürokráciánál, mert az ember lényegéhez tartoznak.
Istengyalázás egy templomban (forrás: www.katholisches.info – 2017. november 21.) A kis, 80 lakosú belgiumi Kuttekoven település elhagyatott, de nem szekularizált templomában állították fel Tom Kerck „művész” „alkotását”, egy, az oltártér előtt létrehozott tejtóban álló nagy keresztre felfeszített „szent tehenet”. (Aki kíváncsi a „műre”, az itt megnézheti: https://www.katholisches.info/tawato/uploads/2017/11/limburg-gekreuzigte-kuh-678x381.jpg)
A helység a 13. században saját plébániával rendelkezett, temploma ebből az időből származik. A francia forradalom alatt a jakobinusok bezárták a templomot. 1935 óta a templom műemlékvédelem, 2013 óta pedig a temetővel együtt anszambl védelem alatt áll. Egy keresztre feszített béka (1990-ben a dél-tiroli Bozen múzeumában Martin Kippenberger „műve”) és egy keresztre feszített tyúk (2013-ban Deborah Sengl műve, ami itt nézhető meg: https://www.katholisches.info/tawato/uploads/Deborah-Sengl-blasphemische-Kunst-in-Kirche.jpg) után Nyugat-Európának van most már egy keresztre feszített tehene is. És e három eset Európának pont azon a vidékein fordult elő, melyek a német nyelvterülethez tartoznak, mégpedig annak is történelmileg legkatolikusabb részeihez. Az ilyen szentségtörő gyalázkodó esetek egyre gyakoribbak. A „művészek” provokációval hívják fel magukra a figyelmet. Ezt a provokációt politikailag korrekt keretek között mára már csak a katolikus Egyházzal szemben követhetik el, a többi vallás tabu minden ilyesmi számára, és hatalmas megtorlással járna. Az elkövetők mindig ugyanazt hajtogatják: senkit nem akartak megsérteni, csak a művészet szabadságával élnek. Valóságos művészekre és művészetre jó ideje már senki nem figyel oda.
Német püspökség abortuszt reklámoz (forrás: www.katholisches.info – 2017. november 18.)
Németországban az új limburgi püspök, Dr. Georg Bätzing vezette egyházmegye honlapján az anyákat arra szólítják fel, hogy szerezzenek be „tanácsadó igazolványt”, mert ez szükséges a terhesség megszakításhoz: Németországban törvény tiltja az abortusz reklámozását (§219a StGB) [maga az abortusz megengedett]. Egy háziorvosnőnek, aki internetes oldalán tevékenységei között a terhesség-megszakítást is felsorolja, 2017. november 24-én kell bíróság előtt felelnie ezért. Az orvosnő a német képviselőház elé terjesztett petícióval akarja a felmentését kiharcolni, amit eddig 70 ezer ember írt alá. A nő bejelentette, hogy a legmagasabb fórumig elmegy kérvényével. Természetesen egy csomó abortusz-párti szervezet támogatja, szolidaritásuk és egyetértésük jeleként közülük ketten szintén feltették honlapjukra abortusz-reklámjukat.
Úgy látszik a limburgi püspök is ehhez az akcióhoz csatlakozott. A német centrumpárt szövetségi elnöke, Gerhard Woitzik tett feljelentést az egyházmegye ellen, ezért az ügyészség hivatalosan is elrendelte a nyomozást az ügyben.
|
vissza