Mennyire istenfélő életet éltek a budaörsiek, és milyen fontos volt számukra hétköznapjaikban, illetve az ünnepnapokon az Isten jelenléte - láthatjuk történetükből és szokásaikból az egész év folyamán.

Mindig akadtak nők és férfiak, akik példamutató, mély vallásosságuk, szorgoskodásuk és a hitért való áldozatkészségükért különösen elismertek voltak. Néhányuk élen járt a jámborságban, keresztény mivoltuk minden tevékenységükben megmutatkozott. Mások kápolnákat, harangokat, templomi zászlókat adományoztak, ismét mások az ünnepségek és áhítatok szervezésének szentelték életüket, ők voltak az előénekesek, zenészek, előimádkozók a miséken, a körmeneteken és a zarándokutakon. Egyikük különösen kiemelkedik a budaörsi hívők sorából egész életével, mély vallásosságával, lemondásával minden földi örömről, csakis Isten szolgálatának szentelte életét - szentembernek1 is nevezték. Ez a férfiú volt Wendler Ferenc, a Kőhegyen álló Szeplőtelen Fogantatás kápolnának az alapítója és felépítője.

Az 1747. november 27-én bejegyzett sorokat a házassági kivonatokban Wendler János Kristófról már ismerjük a könyv előző fejezetéből, a „Nyelv, származás...”-ból. A Wendler krónikában a következőket olvashatjuk róla: „...hazautazott és mint egyedüli gyermek, örökségét kérte szüleitől. Hazatérve szülei nem ismerték fel őt, amikor szállást kért egy éjszakára. Kérdezték tőle, honnan jött, mire ő azt válaszolta, hogy magyar földről. Szülei csodálkoztak ezen, hiszen nekik ott él a fiuk, akit Wendler Kristófnak hívnak, mire ő is bemutatkozott, és elmondta, hogy ő Wendler Kristóf. Majd édesapjával összeölelkeztek és sírtak. Ezután leültek az asztalhoz, Kristóf keresztet vetett és elkezdett imádkozni. Szülei evangélikusok voltak, és kizárták őt az örökségből, nem kapott semmit. Pedig apja tehetős volt, három házzal rendelkezett. Így azután Kristóf visszautazott Budaörsre. Õ volt az első.”

A másodikat is Wendler Kristófnak hívták, 1761. július 17-én született. Uradalmi bodnárként dolgozott az édesapja, aki 1772. február 5-én, 60 éves korában elhunyt, így Kristóf folytatta apja mesterségét. 1782-ben feleségül vette Frank Borbálát. Ebből a házasságból született Wendler Ferenc, a remete édesapja. Édesanyját Ostfalk Annának, fiútestvérét Antalnak hívták. A remete dédapja tehát az a Wendler Kristóf, aki Magyarországra vándorolva, itt letelepedett.

Wendler Ferenc 1815. június 29-én született Budaörsön. Már fiatal éveiben is vallásos és istenfélő volt. A Wendler család - akik gazdálkodók voltak - 1788-tól egészen a kitelepítésig rendben tartotta és díszítette az első budaörsi Úrnapi kápolnát. A kápolna tulajdonképpen egy faállvány volt, amit tölgyfaágakkal tekertek körbe és számtalan virágkoszorúval díszítettek. Azokat a családokat, akik ilyen kápolnákat gondoztak, vallásosabbnak tartották az emberek, mivel ők nagy gondot és sok fáradtságot fordítottak az Ol-táriszentség tiszteletére. Régen szerencsés volt, aki egy ilyen vallásos családba beházasodhatott. Wendler Ferenc fiának, Andrásnak a feljegyzéseiből olvashatjuk, hogy ő nagyon büszke volt édesapjára. Ahol az ember — ha sok áldozat árán is — de mindig mindent megtesz Isten tiszteletére, ott — a közhiedelem szerint — nem marad el a Mindenható áldása sem. Ha Isten — András véleménye szerint - éppen az ő édesapját „nevezte” ki szolgálójának és valami nagyot alkottatott vele - ez csakis azért történhetett így, mert családja mindig is vallásos érzületű volt, díszítette az Úr-napi kápolnát és az Oltáriszentséget tisztelte. „Látható, - írja András, - hogy jó vetőmagból sok jó gyümölcs terem - és Isten akaratával terebélyes fa lesz belőle.” András szülei — írása alapján — sokban hozzájárultak ahhoz is, hogy Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása hitük fontos részévé váljon, annak ellenére, hogy „sem olvasni, sem írni nem tudtak tökéletesen, és meglehetősen szegények, csupán zsellérek voltak. Természetesen volt valamennyi pénzük és boruk is, de ilyen vállalkozáshoz nagyon kevés volt.”

Wendler Ferenc szülei halála után folytatni akarta az Úrnapi kápolna díszítését. Családja hozzátartozói is pályáztak rá. Miután a kápolna körüli feladatokat végül hozzátartozói kapták meg, Wendler Ferenc máshol mutatta meg áldozatkészségét. Péter-Pál napján minden évben ő díszítette a budaörsi templom főoltárát gyertyákkal. Ilyenkor egész nap szentségimádás volt, az előimádkozók szünet nélkül tartottak imaórákat. Nyolc éven át, 1838 és 1846 között, évente öt font gyertyát adományozott Wendler Ferenc a budaörsi templomnak. A legszentebb Oltáriszentség iránti szeretete miatt, Szent Péter és Pál iránti tiszteletből, a halott rokonokért, a tisztítótűzben égő lelkekért, és azokért a szegény lelkekért, akiket az egész világ elfelejtett.

Nyolc év elteltével átadta a munkát rokonainak. Mikor aztán 1847-ben, Péter-Pál napján belépett a templomba, elfogta a bűnbánat. Szívesen folytatta volna áldozatos munkáját, így megkérte testvéreit és rokonait, adják át neki újra ezt a feladatot. Hozzátartozói azonban nem voltak hajlandók kérését teljesíteni, mivel ők is szívesen vállalták ezt a tiszteletteljes szolgálatot. Wendler Ferenc könnyekre fakadt.

A rákövetkező éjszaka, miután Isten enyhítette szomorúságát, és mély álomba ringatta, Wendler Ferenc Isten anyjával, Szűz Máriával álmodott. Egyébként 1841 tavaszán álmodott először Máriával: Szűzanya az ágyához lépett és fölé hajolt. Most azonban egy hosszabb és jelentősebb álomkép jelent meg előtte, amely kihatással volt későbbi életére is: a Kőhegyen, egy csipkerózsabokor előtt ásott Wendler Ferenc, és minden rózsában Szűz Mária mosolygós arcát vélte látni. A rózsa levelein élesen olvashatóvá vált: „Én vagyok a szeplőtelen fogantatás.” Következő éjjel (1847. június 30-án) egy zöld úrnapi kápolnáról álmodott, amelyet ő és későbbi felesége, Hartmeyer Rozália díszítettek. A kápolna a díszítés alatt egyre nagyobb lett. Wendler Ferenc első felesége, Frank Josefina 1849. május 16-án halt meg, ugyanebben az évben július 2-án hunyt el Michelberger is, aki Ferenc második feleségének volt a férje. Így Isten akaratából Wendler Ferenc feleségül vette a nála tíz évvel idősebb Hartmeyer Rozáliát. (Rozália 1851-ben ikreket szült, melyek közül az egyik meghalt. 1853-ban, majd 1855-ben kislányokat hozott a világra.)

Wendler Ferencnek még többször megjelent álmában a Szűzanya, egy alkalommal abban a formában, ahogy szoborként is ábrázolják őt, egy liliommal a kezében. 1849-ben álmában Szűz Mária kiterítette köpenyét, és védelmezően a férfi fölé tartotta. Mikor erre megkérdezte, hogy szolgálhatja-e őt, a Szűzanya mosolyogva igent mondott.

1853. július 15-én délután fél négykor - abban az órában, amelyben pontosan kilenc éve édesanyja halt meg - Wendler Ferenc közel érezte a halált magához. A vályogfejtő - amelyben éppen dolgozott - beomlott és betemette őt. Az ott lévő hat személy már nem hitt abban, hogy meg lehet őt menteni. Abban a hiszem-ben voltak, hogy már csak a holttestét fogják kiásni. Nagy csodálkozásukra sebesülés nélkül, élve került élő az óriási földtömeg alól. Életét — mondta Wendler Ferenc — csupán a Szűzanyának köszönheti, aki köpenyével megvédte őt.

Ettől kezdve nem találta a belső nyugalmát. 39. születésnapján, 1854. június 29-én és az ezt követő éjszakán újra Szűz Máriáról álmodott. Mindebből arra következtetett, hogy ő most Isten kegyelme alatt áll, hogy Istennek és a Boldogságos Szűzanyának biztosan tervei vannak vele.

Neve napján, ugyanez év december 3-án, felment Antal nevű fivérével a Kőhegyre, hogy megnézze azt a csipkebokrot, amelynek szirmain Isten anyjának arcát megpillantotta. „Ide emléket szeretnék állítani örök időkre, Mária a rózsákon” — mondta a fivérének.

(A Kőhegy abban az időben a babonás emberek tudatában a boszorkányok, rossz szellemek, lidércek és démonok lakóhelye volt. Az a hely, melyet Ferenc testvérének megmutatott - és ahol később a kápolna épült - abban az időben a „Kriaglsuttn”2 nevet kapta, mert azon a részen a bogáncs-, kökény- és csipkerózsabokrokon kívül sok kék virág, az úgynevezett „Kriagln” virágzott.)

Wendler Ferenc és felesége úgy határoztak, hogy kápolnát építenek a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére. Tervébe beavatta testvérét is, aki helyeselte, sőt rábeszélte őt arra, hogy ne tágítson ötletétől.

Ezen a napon délután Wendler Ferenc felkereste a község akkori papját, Brunner Jánost, és elmesélte neki visszatérő álmait, s elmondta terveit is. A pap le akarta beszélni a kápolna építéséről, beszélt a nehézségekről, melyek egy ilyen vállalkozással óhatatlanul együtt járnak. Brunner János szerint a szegény földműves nem tudja tervét megvalósítani, és át kellene gondolnia az egészet alaposabban.

Wendler Ferenc

Wendler Ferenc azonban nem tágított tervétől. Következő nap, 1854. december 4-én fiával, Andrással kint ült az udvaron. Hirtelen elsápadt, felállt és gyorsan beszaladt a házba. Miután újra előkerült, elmesélte, hogy az ördög jelent meg előtte. Egy szegény ember - mondta az ördög - nem tud ehhez a vállalkozáshoz elegendő pénzt összeszedni, és így tervének megvalósítása egész családját nyomorba döntené. Akassza inkább fel magát, ahelyett, hogy Isten anyjának kápolnát épít. Ekkor Wendlernek eszébe jutott az az este, amikor meg akarta gyújtani az üvegcsillagban lévő lámpását, melyet mindig a Kőhegy legmagasabb sziklatömbjére állított fel. Abban a pillanatban akkora pofont kapott a gonosztól, hogy még a kalapja is leesett a fejéről. Kalapját soha többé nem találta meg. A csipkebokor megjelölésekor ugyanez ismétlődött meg még egyszer. Most harmadszor is megjelent előtte az ördög, mivel nem tetszett neki az ájtatos terv. De hiábavaló volt a gonosz minden próbálkozása, Wendler Ferencet nem lehetett tervétől eltéríteni.

A Mindenszentek litániáját imádkozta, és Szt. Mihály arkangyalhoz könyörgött. Buzgó és áhítatos imájával ellenállt az ördög harmadik kísértésének. Vigasztalta magát a gondolattal, hogy „mily óriási művet kezd majd el, hány lélek tér majd meg a kápolnában, hány léleknek segít majd a tisztítótűzben...”

Újra felkereste Brunner plébánost, és elmesélte neki a történteket. Brunner János figyelmesen hallgatta Wendler Ferencet, már nem lebeszélni akarta őt a terveiről, hanem asztalhoz ült, és azonnal levelet írt Rómába. A levélírás alatt afelől is megkérdezte Ferencet, kinek a tiszteletére óhajtja a kápolnát felépíteni. Wendler Ferenc válaszolt: „A Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére, Mária a rózsákon. Így láttam Õt álmomban.” Erre a pap csodálkozva megkérdezte őt: „Kitől tudja ön, hogy ez valóban a Szeplőtelen Fogantatás volt?” - Wendler válasza: „A rózsaleveleken állt: én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás! Ennek tiszteletére kívánom a kápolnát felépíteni.”

Azokban a napokban Rómában összegyűltek a katolikus egyház legmagasabb rangú méltóságai, többek között az esztergomi érsek is, akinek Brunner atya az esetről beszámolt. Az egyháztörténelem egy jelentős személyisége, IX. Piusz pápa (1846-1878) - aki eredményesen erősítette az egyház hatalmát az egész világon, - Mária Szeplőtelen Fogantatását 1854. december 8-án az egyházi méltóságok határozata alapján, egyházi dogmává nyilvánította.

Karácsony előtt öt nappal (1854. december 20-án) nagy tisztelet érte Wendler Ferencet — és rajta keresztül az egész községet -, a Szentatya beleegyezésével megépülhet Budaörsön a kápolna. Még ugyanazon a napon Wendler Ferenc és felesége — Brunner János plébános és Weber Gáspár községi bíró jelenlétében — aláírta a következő szerződést:

„Szerződés másolata. Mi, a Wendler házaspár, kötelezettséget vállalunk 1854. december 8-a alkalmából és annak örök emlékére - amikor is IX. Piusz pápa a Szűzanya, Mária Szeplőtelen Fogantatását az egész egyház számára ünnepélyesen vallási dogmává nyilvánította -, a Szent Szűz tiszteletére, hogy a Kőhegy virágokkal teli völgyében nem csupán egy szép kápolnát építünk, hanem azt mindig és állandóan jó állapotban tartjuk. A fenntartásához szükséges költségeket saját vagyonunk, különösen saját lakóházunk, a 265-ös szám alatt, fogja fedezni a következőképpen: mi, illetve ennek a háznak a tulajdonosai kötelesek vagyunk a kápolnát karbantartani. Abban az esetben, ha örököseink a kápolnáról nem megfelelően gondoskodnak, vagy ha a házat idegenek vásárolnák meg, a házért kapott összegből 200 gulden a budaörsi templomi kasz-szába kell hogy kerüljön, melynek kamatai a fenntartási költségeket fedezni fogják. Ezt szentül megígérjük, és kötelezzük az okmány értelmében örököseinket a szerződés aláírásával a leírtakra. Buda-Eörs, 1854. december 20. Franz Wendler,  Rosalia Hartmeyer, Joanne  Brunner pap, Gaspar Weber bíró A másolat helyességéért felelős: Dr. Ladislaus Schreiber Ez a másolat szóról-szóra megegyezik a templomi archívumban található másolattal. Buda-Eörs, 1877. február 18. Theodor Portelki (Pecsét)                                                       papi adminisztrátor” (latin szöveg) Magyarul: „Nr. 3924. A legszentebb Szűz Szeplőtelen Fogantatása iránti tiszteletünk révén támogatjuk és méltányoljuk tekintélyünkkel a kápolna létrehozását, elfogadjuk és biztosítjuk - a mindenkori budaörsi papot erre szívélyesen kötelezvén -, hogy a Szűz Mária-kápolna méltóképpen lesz fenntartva és ápolva. Esztergom, Érseki Székhely, 1855. szeptember 14.                                                       (Pecsét) Johannes Carl érsek, saját kezűleg Eminenciájának jóváhagyásával Joseph Boltizár, saját kezűleg, titkár”

Wendler hozzátartozóival és barátaival megkezdte az előkészületeket a kápolna építéséhez. 1855 tavaszán élénk munka fogadta a Kőhegyre látogatót. Az első és egyben a legnehezebb munka az út megépítése volt, melyen az építéshez szükséges anyagot szállították fel a hegyre. Ebben az időben a gonosznak majdnem sikerült Wendler Ferencet a sírba kergetni.

Egyre nehezebben viselte az ördög üldözését, egy nap elkeseredésében úgy döntött, öngyilkos lesz. Bezárkozott egy pajtába, és éppen kötelet kötött volna a nyakára, amikor hirtelen világosság lett körülötte. A Szűzanya állt előtte és így szólt: „Te megígérted nekem, hogy örök emléket állítasz! Így tartod a szavad?”

Szégyenkezve eldobta a kötelet, és elhatározta, hogy az elkezdett munkát folytatja, és ígéretét amilyen hamar csak lehet, beváltja.

A kőhegyi Szeplőtelen Fogantatás-kápolna

Más alkalommal, a munka alatt egy óriási sziklatömb indult meg. „Szeplőtelen, segíts!” - kiáltással megállította a gördülő sziklát. A sziklatömb valószínűleg nekigurult volna a Kőhegy egyik présházának a felső soron, és nagy károkat okozott volna.

Azon a helyen, ahol a kiáltásra a kő megállt, még sokkal később is ott feküdt, természetesen az időjárás viszontagságaitól kopottan és földdel betemetve.

1855. május 5-én Brunner plébános ünnepélyesen lerakta a kápolna alapkövét. Két levita pap segédkezett neki. Sok falubeli vett részt Wendler Ferenccel az ünnepségen.

Az építési munkálatok tehát folytatódtak. Néha, alapanyaghiány miatt abba kellett hagyni. Valóban sok fáradságba került, hogy a mész, víz, gerenda és kő a meredek hegyoldalon feljusson a hegyre. Mivel az emberek nyáron szép időben a szőlőkben, a szántón vagy a mezőn kora reggeltől egészen sötétedésig dolgoztak,  nem  tudtak Wendlernek  annyit  segíteni, amennyit szerettek volna. Ennek ellenére nyár végére elkészült a kápolna. Mikor már álltak a kápolna falai, az ördög azzal fenyegetőzött, hogy egy tüzes kecskével végigvágtat a falakon, és akkora lyukakat ver bele, amekkorákat sohasem lehet majd befalazni. Wendler Ferenc nem engedte, hogy megfélemlítsék: fáradhatatlanul tovább épített. Végül már csak a kápolna felszentelése körüli előkészületekkel kellett foglalkoznia.

Pontosan nyolc nappal a felszentelés előtt újra megjelent a gonosz. Este, egy molnárlegény képében felkereste Wendler Ferencet, és meg akarta tőle vásárolni a kápolnát. Az ördöggel való találkozásról így ír: „1855. évében, amikor a kápolna már teljesen elkészült, építtetőjét, Wendler Ferencet egy férfi kereste fel és éjszakára fekhelyet kért, fel is ajánlottam neki egyet, majd ezután mondtuk neki, hogy egyen velünk; erre ő azt mondta, hogy ti szegény emberek vagytok, és én annyi pénzt adok nektek, amennyit csak akartok, ha eladjátok nekem a kápolnát; amire én, Wendler Ferenc azt válaszoltam, hogy Isten háza most épült fel és nem eladó, a férfi úgy nézett ki mint egy molnárlegény, és azt mondta, hogy ha Wendler (úr) nekem a kezét adja, akkor örökre elveszett ember. Akkor ránéztem gyermekeimre és asszonyomra, majd hirtelen senki sem volt már a szobában. Õk is látták, hogy a férfi az ördög volt maga, emberi alakban.”

Ezek a történetek az ördögről ismertek voltak az egész községben. Itt-ott hozzá is költöttek, illetve kiegészítették őket. Három budaörsi asszonynak a következő látomása volt: egyikük egyszer állítólag a kápolna előtt korán reggel nagy tüzet látott. Fritzenschaft János felesége, született Hock Mária ugyancsak tüzet látott, amely mellett sok ember melegedett. Treier János felesége, született Frank Gertrúd (1859-ben) 1905 januárjában lángok között látta a kápolnát.

Jóval a kápolna felszentelése előtt kapott Wendler Ferenc Rómából, a Szentszéktől egy Mária-szobrot. Már a láda felbontásakor felkiáltott: „Nem így láttam őt (Máriát) az álmomban!” Miután ezt a szobrot visz-szaküldte Rómába, IX. Piusz pápa csináltatott neki egy másik szobrot, amely már egyezett az álmában megjelent Mária-alakkal. Mindez május elején történt, amikor még csak a kápolna alapozása volt kész. Ezért a Rómából kapott Mária-szobor átmenetileg a templom főoltárára került, és ott is maradt egészen a kápolna felszenteléséig. Körülbelül 70 centiméter magas, fából készült szobor volt, amely Szeplőtelen Szűz Máriát ábrázolta kék palástban a tizenkét csillaggal.

Végül eljött a nagy nap! Október 15-én, Szent Terézia napján, nagyszabású ünnepség keretében felavatták a budaörsi Kőhegyen az első olyan kápolnát a világon, amely hivatalosan is a „Szeplőtelen Fogantatás” nevet kapta.

Tizennyolc fehérbe öltözött leány vitte fel Õszent-sége, IX. Piusz pápa személyes ajándékát, a Máriaszobrot a templomból a Kőhegyre a kápolnához. Tizenkét legény vitte a harangot. Mindezt hosszú mise követte. Beitler Antal, a pécsi püspök tartotta meg a felszentelési ceremóniát. Nyolc pap segédkezett ebben.

Az ünnepi prédikációt a szentmisén a pesti papi szeminárium spirituális vezetője, Krotky tartotta. Többek között a következőkről beszélt: „Oh, ti boldog budaörsiek! Községetekből valaki, nevén kell őt neveznem, Wendler Ferenc kitűnt vallásos tevékenységével. Porhüvelye rég az enyészeté lesz, de őt még mindig ismerni fogják. Máriának, a Szeplőtelen Fogantatásnak itt méltó otthona van. Ezt a helyet feljegyezzük, és örökre emlékezetünkben marad.”

A Mária-szobrot a kápolna oltárára állították. Lábainál egy rózsatő, a tizenkét csillagos rózsakoszorú volt, melynek használatát IX. Piusz pápa vezette be.

Feleségének halála után Wendler Ferenc elhatározta, hogy a kápolna melletti sziklába egy barlangot vájat, amelyben élete további részét tölti, így a kápolnáról is megfelelően tud gondoskodni.

1872-ben kezdte el kereszt alakú „sziklaotthonát” kiásni, melybe hat év múlva, 1878. február 25-én be is költözött. Ezen a napon volt legfiatalabb lányának az esküvője. A templomi esketési szertartás után Ferenc összeszedte holmiját, és felment a Kőhegyre, ahol életének hátralévő 19 évét - a világtól teljesen elszigetelten - Szűz Mária szolgálatában töltötte. 10 év és 51 napig egyáltalán nem ment le a faluba, egyébként is nagyon ritkán. Gyermekei látták őt el - leginkább hideg ételekkel. Mindennel meg volt békélve, és sohasem panaszkodott.

A barlang lakórészében állt egy hosszú láda, mely az ágya volt; azonkívül ott állt még egy tűzhely, egy kis asztal és egy szék; és tíz évvel halála előtt egy koporsó is. Csizmája volt a párnája, és zsákokkal takarózott. Fekhelye lábánál, a falon egy kereszt, egy rózsafüzér és egy egyszerű szenteltvíztartó lógott.

Ágyán a következő felirat volt olvasható: „Wendler Ferenc itt lakott XXV, II. MDCCCLXXVIII. óta. El hunyt 1897-ben, 82 évesen.”

A tűzhely alatt márványtábla állt a következő felirattal: „Családi otthon Wendler Ferenc örököseinek maradjon meg örök időkre, 1872.”

Egy  ajtó  választotta  el  a  lakórészt  a  három mellékhelyiségtől. A legnagyobb mellékhelyiségben (körülbelül 3 méter hosszú, 2 méter széles és 2 méter magas) Haag Rudolf domborműve volt látható, amely Krisztust ábrázolja Pilátus előtt. Ebben a barlanghelyiségben gyóntatás is folyt a kápolna búcsújakor.

1900-ban készült egy másik fülke, amelyben egy Krisztus-szobor állt életnagyságban (Krisztus a börtönben) .

A Rózsák-völgyében épített szabadtéri színpad romjai

Wendler Ferenc a barlanglakás előtt

A második mellékhelyiségben egy kis lourdes-i sziklabarlangot lehetett látni (1880), a harmadikban egy fából készült oltárt.

Groß Mátyás, Wendler egyik dédunokája, 1934-ben jelentősen kibővítette a barlangot.

Vezekléssel, böjtöléssel és imádkozással töltötte el itt a remete élete alkonyát, a zajos világtól visszavonultan. Már kész volt megtérni az Úrhoz. A fakopor-só mellett készíttetett egy fémkoporsót is. Gyermekeivel és unokáival még életében kiásatta sírhelyét a kápolna mögött. Megkapta erre az egyházi engedélyt is, hogy ezen a helyen temethetik el őt. Gyakran nyílt lehetősége áldozásra, mivel szombatonként és néha más napokon is, szentmisét celebráltak a kápolnában.

A Kőhegyen tartott búcsú kialakulásában a következő irat bír a legnagyobb jelentőséggel:

A dokumentumban említett nagymisét ünnepi prédikációval minden évben megtartották, ezen nagy számban vettek részt Budaörs lakói.

Wendler Ferenc és Mária kápolnája idővel az egész környéken híressé lett. Mindenhonnan érkeztek látogatók Budaörsre, akik látni akarták az egyszerű embert, akit szentként tiszteltek. A községbeliek mindig szívesen időztek nála és hallgatták őt. Minden gyerek ismerte a szentembert, és az ő jellegzetes kék színű kötött zekéjét.

A kápolna búcsúja — a nép ajkán „Kapöllnkiritog”-nak nevezték - több lett egy egyszerű helyi ünnepnél: ez a búcsú az egész környék ünnepévé vált. Ezen a napon a helyi pap ünnepi nagymisét tartott a kápolnában; az ünnepi szentbeszédet szabad ég alatt, a kápolna mögött egy épített szószékről mondta, ahol később a passiójátékok színpada állt.

A közös éneket egy kiváló fúvószenekar kísérte. A szép Mária-dal - „Boldog szívvel akarok énekelni...” — (Schober Józseftől, 1905) nem hiányozhatott az énekek közül, úgy mint a „Sok báránykád megérkezett...” sem.

Wendler Ferenc életében a budaörsieken kívül sokan jöttek körmenettel megünnepelni a búcsút Budáról, Budafokról, Csepelről, Soroksárról, Dunaharasztiból, Taksonyból, Vecsésről, Nagytétényből, Torbágyról, Érdről, Diósdról, Törökbálintról, Buda-tétényből, Biáról, Etyekről, Zsámbékról, Vértesacsá-ról és Budakesziről. Az utolsó években már csak a budafokiak jöttek el.

„Szülőfalum lenn a völgyben, Kápolnánk őrzi fent a hegyen...”

A zarándoklatokat előimádkozók vezették, papok ezen nem vettek részt. A távolabb fekvő településekről jövők már a búcsú előtti nap megérkeztek és Budaörsön éjszakáztak. A búcsújárók a hosszú utat gyalog tették meg. Amikor zarándokokat vártak, Wendler Ferenc mindig méltó fogadtatásról gondoskodott. Miközben szólt az összes harang, gyerekeket küldött eléjük kereszttel és templomi zászlókkal. A gyermekek aztán csatlakoztak a zarándoklathoz, és felkísérték az embereket a Kőhegyre.

Bonomi E. kiváló írásában „Budaörs, egy elfeledett zarándokhely” - amelyből több helyen idéztünk - a következőképpen vélekedik a zarándoklatokról és áhítatokról:

„Ezen a napon a kápolna körül 20-30 árusítóhely volt, ahol az ember rózsafüzéreket, feszületeket, imakönyveket, szentképeket, gyertyákat, viaszból készült kezeket, karokat, lábakat, szemeket, tüdőt és szívet — testrészek és beteg szervek utánzatait - vásárolhatott meg. Az áru asztalokon, padokon vagy földre terített vásznakon volt látható. Az árusítóhelyek tulajdonosai idegenek voltak. Később Wendler unokája, Ganz-mann Flórián felesége, született Wendler Rosina is felállított egy árusítóhelyet.

Azt, hogy milyen énekeket énekeltek a búcsú alatt a misén és a különböző imák alatt a búcsújárók, azt Wendler Ferenc, illetve később fia, majd unokái határozták meg. A budai és pesti nyomdák Bagó Márton és fia, Bartalits Imre, Rózsa Kálmán és Bucsánszky Lajos a XIX. század második felében, az egyház jóváhagyása nélkül hoztak forgalomba sok „szép” vallási éneket, melyek közül némelyik a templomba is bekerült. Ha Wendler Ferencnek tetszett ezek közül valamelyik dal, akkor azonnal kinyomatott belőlük több ezer példányt, melyek a búcsú napján a zarándokok között szét is osztottak. Hiszen a dalokat nem mindenki ismerte! Ma már nem tudjuk igazán, hogy mely dalokat énekelték akkor az emberek, mivel a család -évekkel ezelőtt - majdnem mindegyik dalszöveget elégette.

Itt a meglévő énekek közül csak azokat említjük, amelyeket gyakran és szívesen énekelte:

„Egyházének a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére”; „Fenséges és gyönyörű...”; „Mária, kegyelemmel teljes”; „Dicsőség neked, oh királynő!” — Mária-ének;

Egy közkedvelt zarándokéneket, az úgynevezett esődalt — „Oh, nagy Isten! Mindennek teremtője...” — nagy szárazság idején énekelték;

A körmeneti ének „Minden bűnös szigorú bírája”;

Két Mária-dal: „Dicsőséges királynő, Mennyei asz-szony...”, „Mária, ártatlanság koronája!”;

Böjt idején: „Isten anyja tele fájdalommal...”, „Gyere, lelkem sétálni velem...” és „Ti, bűnösök...”;

„Oh, legszentebb név” - Aubermann plébános kedvenc Mária-dala;

Az Anna-dal: „Anna édesanya! Méltóságod és erényed tiszteljük”, „Kegyes királynő emlékezz. ..”.

Clementis L. gyűjteménye „Oh, édes Jézus...” tartalmaz sok, a nyomdák által ismertté tett dalt és olyan énekeket is, melyeket Wendler osztott szét.

Gyakran a melódiát ki kellett találni. Némelyik dalnál a kiadó csupán egy más ismert egyházi ének dallamára utalt, ez alapján kellett a dalt elénekelni. Ahol a „hang” nem volt megadva, ott Wendler megszámolta a dalban a sorokat, illetve szótagokat, és ösz-szehasonlította ezeket egy számára ismerős dal sor-, illetve szótagszámával. Ha a kettő egyezett, átvette a dallamot. A dalokat először a Wendler-gyerekek, unokák és a rokonok tanulták meg. Az ő feladatuk volt az ünnepnapokon az emberek közé állni, a hangot megadni és az éneklést vezetni. Egy dal eléneklé-se után begyűjtötték a dalszövegeket és újakat osztottak ki. Különösen a délutáni ájtatosság után énekeltek sokat. Miután a pap elhagyta a kápolnát, előimádkozók vezetésével két-három órás imádkozást kezdtek. Váltakozva imádkoztak és énekeltek. Az imaórák után a búcsúlátogató idegenek hazaindultak.

Előtte sokan még ellátogattak a Kálvária-hegyre, és miután elvégezték a keresztúti ájtatosságot, csak akkor tértek haza szülőfalujukba.

Wendler Ferenc bizonyos tekintetben már előre látta, hogy műve, a kápolna, községe és a közelében fekvő települések vallásos életében fontos szerepet kap majd. Amikor úgy döntött, hogy kápolnát épít, nem csak abban volt biztos, hogy ezzel Istennek tetsző dolgot cselekszik, hanem abban is, hogy így az épülő kápolna embertársai hasznára és szolgálatára válik.

Wendler András fontosnak tartja megemlíteni azt is, hogy édesapját bizonyos fokig egy belső erő, egy isteni sugallat késztette a kápolna építésére: „Ezt a kápolnát nem elbizakodottságból építették - írja András -, hanem szükségességből, mert ezt Isten így akarta. 1847-től kezdődően 1854. november 15-ig nem volt szó kápolnaépítésről, ezt már szinte mindannyian elfelejtettük, de az Úr kegyelméből eljött az az idő, amikor édesapámnak már nem volt emiatt egy nyugodt perce sem, így elkezdte a munkát az Úr szőlőhegyén, amiről ismeretei nem voltak, csak a szilárd hite...” Örömmel tapasztalta, hogy az emberek Szűz Mária közbenjárásával sok esetben megbocsátásban részesültek. A számtalan meghallgatásra talált könyörgést lehetetlenség felsorolni. Csupán néhány csodával határos gyógyulásról akarok beszámolni:

Egy pesti, vak asszony itt visszanyerte szeme fényét, egy epilepsziás leány a kegyhelyet gyógyultan hagyta el, egy gyermek, aki nem tudott járni és a kápolnához fel kellett őt vinni, a hazautat már saját lábán tudta megtenni... Ha a családnak beszámoltak ezekről az esetekről, egyszerűen tudomásul vették. Senki nem gondolt arra, hogy feljegyezze ezeket a csodás eseményeket (személy nevét, a körülményeket, a dátumot stb.). Ugyanez történt a szentelési és fogadalmi adományokkal is. Számuk évről évre nőtt. Beteg testrészek és testszervek viaszutánzatait, rózsafüzéreket, szentképeket, szobrokat stb. adományoztak a kápolnának. Ezeket az emberek az oltárra tették. A búcsú után részben a kápolnában, részben a barlangban helyezték el. A viaszból készített szívekből, kezekből, lábakból, szemekből stb. (minden egyes búcsú alatt egykét kosár tele lett ezekkel) gyertyákat csináltattak. Az idők során olyan mennyiségű adomány gyűlt össze, hogy válogatásra került sor. A „szebbek” a kápolnában maradtak, a többi a padlásra, illetve a barlangba került, ahol végül tönkrement. Az adományoknak csak egy válogatott része maradt meg. A kápolna falait ösz-szesen 48 kép - főleg Mária-képek - díszítette. Az adományozók túlnyomó része névtelen maradt. Egy üvegfedelű dobozban több rózsafüzért tároltak, amelyeket a Szűzanya szobrára akasztottak a zarándokok. Ezenkívül még két ezüstből készült szívet találhattunk a kápolnában, melyek alatt „Hálából, 1905” állt. A barlangban lévő képek a nedvesség miatt elrothadtak.

Wendler Ferenc élete utolsó éveiben nagyon sokat betegeskedett. 1893-ban fia, András egy házat építtetett a barlang mellé, és még ugyanabban az évben oda is költözött. Ápolta és szolgálta a már szinte teljesen vak édesapját, és gondoskodott a kápolnáról is.

Wendler Ferenc kilenc nappal halála előtt arra kérte fiát, Wendler Andrást, és földijeit, Groß Andrást és Bittner Györgyöt, hogy szervezzenek meg egy kilenc napig tartó ájtatosságot, az úgynevezett „Novenét”-t. 1897. február 21-én, az imádkozás utolsó napján örök nyugovóra tért. Sírja a kápolna mögött található.

Wendler András a világháborúig a hegyen lakott. 1903-ban engedélyt kapott az esztergomi érsekségtől arra, hogy a Mária-kápolna búcsúját Mária születésnapja utáni vasárnap tartsák meg, mivel október 15-én már többnyire hideg volt. Arra törekedett, hogy édesapja szándéka szerint éljen és hogy örökségét hűen ápolja. Édesapja által bevezetett szokás szerint a nagy ünnepek örömére mozsárágyúból lövéseket adott le, mépedig évente 148-at. Akkoriban a lőpor olcsóbb volt, mint ma. A háború előtti utolsó években már csak 48 lövést adtak le: Újév, Húsvét és Pünkösd alkalmából négy-négy lövést, Úrnapja reggelén négyet, a mise alatt tizenhatot. A kápolna búcsújakor négyet, december 7-én este négyet, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén este négyet és a karácsonyi éjféli mise előtt négyet. Ezekben a számokban is tükröződik Wendler Ferenc Istenbe vetett hite. A négyes számmal a Szentháromság, valamint a Szűzanya iránti tiszteletét akarta kifejezni. Három lövés a legszentebb Szentháromságnak, egy lövés pedig Szűz Máriának szólt.

Wendler András napi programja: „Legelőször korán reggel az ajtó nyitása Isten tiszteletére. Azután nagy ünnepeken és Mária ünnepén az Úr angyalát előimádkozni. Harmadszor: az Úrnapi körmeneteken, Nepomuki Szent János napján, bűnbánati napon, keresztjáráskor, Mindenszentekor a szegény lelkekért harangozni és így tovább. Negyedszer: mindig otthon lenni, hogy Isten házát vagy a misét mindenki meglátogathassa. És így tovább. Egész életen át, fizetség nélkül, Isten tiszteletére. Ötödször: Ha vihar tombol vagy tűz üt ki, harangozni, és hatodszor, ha valaki elhalálozik, harangozni.”

Wendler Ferenc halála után évről évre csökkent a zarándokok száma, adományok is ritkábban érkeztek. 1931-ig a kápolna a család tulajdonában volt. 1931-ben átadták a templomnak. Groß Mátyás, Wendler Ferenc dédunokája, akkor állandóan a hegyen lakott. A plébános megbízásából gondozta a kápolnát és a barlanglakást. Budaörs népe mindig szerette a Mária-kápolnát. A búcsú napján, Szentháromság vasárnapján, az első bűnbánati napon, a szent kereszt felma-gasztalása napján idősek és fiatalok felmentek a Kőhegyre, és részt vettek a szentmisén. Azonkívül nagy ünnepeken és Mária-napokon magán imaórákat tartottak a kápolnában előimádkozók vezetésével. Ha a litánia a templomban véget ért, felcsendült a kápolna kis harangja, és imára szólította a hívőket. Hogy mit imádkozzanak és mit énekeljenek, azt mindig az előimádkozó határozta meg. Ez a szép szokás Wendler Ferenc életében alakult ki.

A baloldali képen a régi fatornyos kis kápolna látható, a jobboldali fotó a II. világháborús sérülések rendbehozatala után készült

Wendler Ferenc, a nép egyszerű gyermeke, akiben a hívő falusi lelkület testesült meg, nagy hatást gyakorolt a laikusok és egyházi emberek széles köreiben. Személyiségével erősen befolyásolta a nép lelki életét, és fél évszázadon keresztül zarándokok nagy tömegét hozta mozgásba. IX. Pius pápa is kitüntette figyelmével és Mária-szobrot küldetett neki; egy „kitüntetést”, amelyet csak egy nagy tiszteletben álló, különösen vallásos ember kaphatott meg.

Wendler Ferenc egyik dédunokájának az első világháború alatt látomása volt. Egy éjszaka ébren feküdt az ágyban, amikor hirtelen világos lett a szobában, és egy hang így szólt: „Wendler Ferenc üdvözült. Földi maradványai még ereklyék lesznek!”

A hit abban, hogy Wendler Ferencet egykor boldoggá vagy szentté avatják - igen elterjedt volt Budaörsön és a környék településein.

A második világháború alatt, Magyarország megszállása idején (1944-45) nagy károk keletkeztek a Kőhegyi kápolnán. Wendler örökösei, mindenek előtt Ganzmann-Wolf Rozina, született Wendler, Wendler Ferenc egyetlen, még ma is élő unokája, 1945-ben rendbehozták a kápolnát. Sajnos, egyházellenes, Istentagadó barbár emberek ismét megszentségtelenítették és teljesen tönkretették...

Ma romokban hever a barlanglakás és a kápolna is...

Wendlerék és falubeli barátaik nem képesek a Kőhegyen álló Szeplőtelen Fogantatás-kápolnát3 mindaddig helyreállítani, míg ők ismét le nem telepedhetnek a Kőhegy lábánál.

Milyen panaszosan hangzanak Ébner Erzsébet sorai:

A kápolna romokban,
Leomlott a torony is,
Hiányzik a kisharang,
Imára senkit nem hív.

Jegyzetek:

1. A népi vallásosság szentembereknek nevezte azokat, akik mélységes hittel, nagy elhivatottsággal, a közösség szolgálatának a vágyával környezetük természetes vallási vezetői voltak. A török időkben a pap nélkül maradt falvak népének vallásos életét a licenciátusnak vagy deáknak nevezett buzgó férfiak irányították. Kereszteltek, eskettek, temettek. A szentemberek az ők 19-20. századi utódainak tekinthetők, valamennyien az átlagosnál jobban ismerték közösségük vallási hagyományait, szokásait, énekkultúráját. Kiválóan tudtak énekelni. Értettek az emberek szervezéséhez, vezetéséhez. In: Magyar Néprajz VII., Akadémiai Kiadó, Budapest 1988-2002
2. Kriagl= eperjácint (Muscari botryoides) suttn= vízszegény területeken, szárazabb hegyeken vagy magaslatokon kialakult természetes talajmélyedés, amiben összegyűlik a csapadék
3. Wendler Ferenc  Kőhegyi kápolnája az 1950-es években a földdel vált egyenlővé. Újraépítésének a gondolata 1996-ban vetődött fel. A Budaörsi Német Kisebbségi Önkormányzat és a bretzfeldi Heimatverein Wudersch által meghirdetett adományozási felhívás eredményeként több mint 22 millió forint gyűlt össze, jórészt magánszemélyek adakozásából. A kápolna alapkövét 2003. május 5-én rakták le, majd több száz budaörsi tényleges részvételével, igen rövid idő alatt épült fel. 2003. október 15-én szentelte fel Spányi Antal megyéspüspök. Külön öröm, hogy a Wendler-kápolna felszenteléséhez a IX. Pius pápa által küldött Szent Szűz-szobor is visszakerült - immár az újraépített kápolnába (a szobrot csak búcsúkor viszik fel a kápolnába, különben a város templomában őrzik). A szobrot Kruck József (az egyik Wendler-rokon) őrizte meg épségben.

A Szeplőtelen Fogantatás kápolna a II. világháború előtt

A Szeplőtelen Fogantatás kápolna 1950-ben, a katolikus német lakosság elűzése után,
miután az újonnan betelepítettek lerombolták, köveit elhordták,
„egyházellenes, Istentagadó barbár emberek ismét megszentségtelenítették és teljesen tönkretették...”

A Szeplőtelen Fogantatás kápolna ma

A Kőhegyi kápolna építésének története
A Kőhegyi kápolna más néven Mária-kápolna a Budaörs központjában lévő Kőhegyen áll. A kápolnát Wendler Ferenc (1815-1897) építette, akinek álmában több alkalommal megjelent Szűz Mária és a Kőhegyen ásó budaörsinek kijelentette: „Én vagyok a Szeplőtelenül Fogantatott.”

1853-ban Wendler Ferenc egy bányaszerencsétlenség során életben maradt, majd másfél évvel később megjelölte azt a kőhegyi vadrózsabokrot, amelynek szirmain álmában a Szűzanya arcát látta. 1855 tavaszán rokonokkal és ismerősökkel együtt munkához látott, utat készített a Kőhegyre, majd Scitovszky János hercegprímás, esztergomi érsek engedélyezésével megkezdte a kápolna építését, amelynek alapkövét 1855. május 5-én Brunner János plébános rakta le. A hagyomány szerint IX. Pius pápa Szűz Mária-szobrot küldött a kápolna avatására. A Kőhegyi kápolnát 1855. október 15-én szentelték fel a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére.

Dr. Riedl Ferenc szerint ez a kápolna viselte először ezt a nevet a világon, hiszen alig egy évvel korábban, 1854 decemberében, Rómában IX. Pius hirdette ki a Szeplőtelen Fogantatás hittételét.

Zarándokhely a Kőhegyen
Feleségének halála után Wendler Ferenc elhatározta, hogy a kápolnáról az élete hátralevő részében megfelelően kíván gondoskodni, és a kápolna melletti sziklába egy barlangot vájt, hogy ott a kápolna közelségében élhessen.
     1872-ben kezdte el kiásni kereszt alakban a barlangot, amelybe 1878-ban be is költözött.
     Wendler Ferenc és Mária kápolnája az egész környéken híres volt, sokan érkeztek ide akik csodájára akartak járni az egyszerű embernek és kápolnájának. A kápolna búcsúja az egész környék ünnepévé vált, amelyre rengeteg zarándok érkezett.
     Wendler Ferenc élete utolsó éveiben nagyon sokat betegeskedett. 1893-ban fia, András egy házat építtetett az apja sziklába vájt barlangja mellé, és oda is költözött, hogy ápolhassa a már szinte teljesen vak édesapját és gondozhassa a kápolnát. Wendler Ferenc 1897. február 21-én hunyt el, sírja a kápolna mögött található.
     Elhunyta után fia, Wendler András, majd 1920-tól unokája, Groß Mátyás vette át a kápolna gondozását, amely a Buda-környéki németség egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált. 1931-ben a Wendler család a Budaörsi Katolikus Egyháznak adta át a kápolna gondozását, ekkor Groß Mátyás, Wendler Ferenc dédunokája a hegyen élt és a plébános megbízásából gondozta a kápolnát és a barlanglakást.

A Kőhegyi kápolna pusztulása, majd újraéledése
1944 és 1945 között a kápolnát több belövés is érte, amit a család még kijavított. Az 1946-ban kezdődött kitelepítést követően a kápolna köveit elhordták, a Mária szobrot a Wendler család rokona, Kruck József a Komárom-Esztergom megyei Mocsára menekítette. A kápolna újjáépítésének gondolata 1996-ban merült fel. 1997-ben a Mária szobor visszakerült Budaörsre.
     A Budaörsi Német Kisebbségi Önkormányzat és a testvérvárosi, bretzfeldi Heimatverein Wundersch által meghirdetett adományozási felhívás eredményeként több mint 22 millió forint gyűlt össze, jórész magánszemélyek adakozásából. A kápolna alapkövét 2003. május 5-én rakták le, majd több száz budaörsi lakos részvételével hihetetlen rövid időn belül fel is épült a Kőhegyi kápolna.
     2003. október 15-én Spanyi Antal székesfehérvári megyés püspök az újjáépült kápolnát felszentelte, majd 2004 szeptemberében a kápolna harangjai és korábban az épület mellett álló Szentháromság-szobor szentelésére is sor került. A szobor Rákos Péter szobrászművész alkotása.

A kápolnához biztonságos lépcsősor visz fel

2006-ban készült el a kápolnához vezető lépcsősor. 2008. szeptember 14-én dr. Takács Nándor nyugalmazott székesfehérvári megyés püspök áldotta meg a kápolna bal oldalán álló, Seregi József budaörsi szobrászművész által újjáalkotott Kőkorpuszt, amely szintén a kitelepítést követően semmisült meg.

A Kőhegyi barlangok története
A Kőhegyen álló kápolnát Wendler Ferenc (1815-1897) egyszerű budaörsi istenfélő földműves építette 1855-ben. A kápolna azért lett megépítve, mert Wendler Ferencnek több alkalommal megjelent a Szűz Mária és egy alkalommal a Kőhegyen kijelentette neki, hogy: „Én vagyok a szeplőtelen fogantatás.”

A többszöri jelenések után és miután egy bányaszerencsétlenség után Mária segédletével életben maradt, Wendler Ferenc elhatározta, hogy örök időkre emléket állít a Kőhegyen a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére. Ferenc a tervével eleinte sok nehézségbe ütközött, mert a helyi pap is lebeszélte a kápolna építéséről és még az ördög is fenyegette a jelenéseivel. Ennek ellenére 1855 tavaszán rokonokkal és helyiek segítségével megkezdték a Kőhegyre felvezető út építését, majd májusban a kápolna építését, amely októberre el is készült és felszentelték a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére.

Remete élet a Kőhegyi barlangban
Feleségének halála után Wendler Ferenc elhatározta, hogy a kápolnáról az élete hátralevő részében megfelelően kíván gondoskodni, és a kápolna melletti sziklába egy barlangot vájt, hogy ott a kápolna közelségében élhessen.
     1872-ben kezdte el kiásni kereszt alakban a barlangot, amelybe 1878-ban be is költözött. Élete hátra levő részét itt élte le békésen Szűz Mária szolgálatában. A faluba már nem ment le, a gyermekei látták őt el élelemmel. A barlangban állt egy hosszú láda, amely ágyként szolgált, a fekhely felett rózsafüzér lógott, a falon egy kereszt és egy szenteltvíztartó volt. Volt egy tűzhelye is, ami alatt áll egy márványtábla a következő felirattal: „Családi otthon Wendler Ferenc örököseinek maradjon meg örök időkre, 1872.”
     A barlang három részből állt a legnagyobbik helyiség körülbelül 3 méter hosszú, 2 méter széles és 2 méter magas volt, itt Haag Rudolf domborműve volt látható, amely Krisztust ábrázolta Pilátus előtt. A másik fülke 1900-ban készült el, melyben egy teljes életnagyságú Krisztus-szobor állt. Wendler egyik dédunokája Grósz Mátyás 1934-ben jelentősen kibővítette a barlangot és remeteként élte itt az életét.

Kőhegy információk
Budaörsöt övező hegykoszorú középpontjában felmagasodó 235 m magas kopár hegy a Kőhegy. Anyaga dolomit, tetején szél, eső és jég formálta sziklák láthatók, melyekben barlangok találhatók.
     Budaörs kedvelt kirándulóhelye, amely vallási emlékhely
     Budaörs több vallási eseménye és építménye kapcsolódik a Kőhegyhez: Passió-játékok, Kőhegyi kápolna (Mária kápolna vagy Wendler kápolna), Kereszt és Szentháromság szobor. A Kőhegy tetejéről szép kilátás nyílik Budaörsre és a környező szépen megmunkált telkekre.
     A budaörsi Kőhegy könnyen megközelíthető a Móricz Zsigmond körtérről induló 240-es buszjárattal a Templom térig, majd a Nefelejcs utcán egy rövid sétával felfelé a hegynek és az Ó-temető után balra nyíló kis utcákon (Ostor utca, Kőszikla utca vagy Kőszirt utca) érhetjük el a hegyre felvezető kiépített biztonságos lépcsős utat. A kápolnához vezető lépcsősor 2006-ban készült el.
     Autóval a Nefelejcs utca-Kőhát utca-Víztorony utca-Felsősor utca útvonalon, majd innen gyalog lehet feljutni a kápolnához.

A budaörsi Passió-játékok története

Feltéve: 2016. június 20.