|
[Megjegyzés: Giuseppe Nardi kommentárját azért érdemes elolvasni, mert kiviláglik belőle az a magatartás, amit a honlap számos cikke értetlenkedve említ: Hogyan lehetséges, hogy az ú. n. tradicionalisták és konzervatívok, akik felismerik a helyzetet, a problémákat, ezekből mégsem vonják le az egyetlen logikus, következésképpen egyetlen helyes következtetést. Nardi felvetései pontosan azok, amiket egy katolikusnak fel kell vetnie – döntései pedig azok, melyeket a helyes felismerés után azok hoznak, akik nem akarják elveszteni pozícióikat, és az igazságot ezért inkább alávetik saját érdekeiknek. Innen nézve a dolog, kiderül, hogy az ilyen emberek rosszabb helyzetbe kerülnek, mint a teljesen tudatlanok. „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, s nyugalmat keres. Ha nem talál, azt mondja: Visszatérek elhagyott házamba. Amikor megérkezik, kisöpörve, feldíszítve találja. Tüstént elsiet és hív még hét más, nálánál gonoszabb lelket. Behatolnak, és ott élnek. Ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint előbb volt.” (Lk 11,24-26) – Nardi és az általa bírált Burke ugyanazon a hintán ül, egyik sem tehet szemrehányást a másiknak: hol az egyik hunyászkodik meg, és a másik bírálja, hol fordítva: a valóban katolikus döntést egyik sem hozza meg, a valóban katolikus lépést egyik sem vállalja fel.]
Raymond Burke „bíboros”, a Vatikán korábbi „főbírója”, akit Bergoglio leváltott és a Máltai rend tiszteletbeli elnökévé tett meg, ebben a hivatalában már nem vehetett részt a család és házasságról tartott második püspöki szinóduson. Mint az ú. n. konzervatívok vezéralakja, a háttérből védelmezte tovább az egyház erkölcsi törvényeit. Nem csoda, hogy hívei türelmetlenül várták reakcióját Bergoglio Amoris Laetitia kezdetű apostoli iratára.
Első, részletes állásfoglalásában, aminek teljes német fordítása már elérhető az interneten, Burke két aspektust emelt ki: Először, hogy az Amoris Laetitia nem része az egyházi tanítóhivatalnak, amit maga Bergoglio szögezett le, és ezért nem kötelező érvényű a katolikusok számára. Másodszor, hogy minden katolikus minden időben és egyedül az Egyház örökérvényű tanításához van kötve, és az Egyház soha nem vezethet be, vagy nem képviselhet más tanítást vagy más fegyelmet, mint azt, amit mindig tanított, és ami mindig érvényes volt és marad. Burke állásfoglalása a házasság szentsége védelmének értékes és szép dokumentuma, és ezért nagy jelentőségű. Az egyre növekvő zűrzavar korában rendíthetetlen tájékozódást nyújt. [Egy egyszerű katolikusnak miért kellene jobban bíznia egy jelentéktelen hivatalt betöltő bíborosnak, mint az egyház pápájának?]
Burke állásfoglalása mégis gyengének hat ott, ahol Bergoglio eljárásának mindennemű bírálásáról lemond. Emiatt úgy hat, mint egy magyarázkodás, ami nem igen akar sikerülni. Néhány kérdés, ami megvilágítja a mondottakat:
Burke állásfoglalásának gyengéje abban áll, hogy bár mindenben, ami a kérdésben az egyházi tanítást és fegyelmet érinti, igaza van, de egyetlen szóval sem beszél arról, hogy maga Bergoglio és bizalmasai valami egészen mást mondanak. Az isteni rend mindig változatlan. Csakhogy itt az emberek üdvösségéről van szó, akiket ma és most félrevezetnek. Az emberek számára a gyakorlat hatalma sokkal többet számít, mint a teória. A pápa mégiscsak a pápa. Ha az ő megfontolásai, bár legyenek „személyes” jellegűek, tévesek, akkor ezt az egyház és a hívek védelme érdekében ki is kell mondani. Hiszen a tan, miként Burke maga is idézi, mindig lelkipásztorkodás. Bergoglio forradalma [mint minden modernistáé] nem abból áll, hogy nyíltan új tant vagy fegyelmi rendet jelent be, hanem abban, hogy az eddigit nem erősíti meg. Az egyházi tan és fegyelmi rend megvédése nem fog addig sikerülni, amíg a megszólalók pusztán arra szorítkoznak, hogy saját kívánalmaikat felsorolják, miközben egészen mások kezében van a hatalom, akik az egyház hajóját új útra terelik. Függelék: A katholisches.info április 16-án leközölt egy cikket, melyben amerikai személyiségeknek Bergoglio legújabb írására adott véleményéből idézett: ezek közül következik itt kettő, végül egy harmadik, egy olasz újságírótól:
1. Robert Royal – The Catholic Thing:
2. Ed Peters – In the Light of the Law:
Sandro Magister (forrás: www.katholisches.info – 2016. április 14.):
[Nardi mostani cikke, illetve a kialakult helyzet kiválóan rámutat arra, hogy a kör négyszögesítésének kísérlete helyett az igazság felismerése, hirdetése és vállalása az egyetlen katolikus megoldás: Egy pápát hit és erkölcsi kérdésekben egyetlen katolikusnak sincs joga bírálni, ez a tétel ugyanannyira a katolikus tanítás része, mint az, hogy a szentségi házasság felbonthatatlan, és a súlyos bűnben élők nem áldozhatnak! Ennyiben Burke „katolikusabb”, mint Mattei vagy Nardi! Abban viszont mindannyian hitehagyottak, hogy feltételezni merészelik, hogy Krisztus földi helytartója félrevezetheti, sőt bűnre csábíthatja a rá bízott juhokat! Akárhogy is igyekszenek csűrni-csavarni a dolgot, ki-ki a maga szájaíze szerint, az egyetlen katolikus válasz ez marad: Bergoglio ugyanannyira nem pápa, mint ahogy zsinatutáni elődei sem voltak azok!]
|
vissza