– Az Ige „tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám, akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.” (Jn 1,11-12)      – „Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. … Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját és uralkodni fog Jákob házán örökké s országának nem lesz vége.” (Lk 1,31-33)      – „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok – mondta Jézus. Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” (Jn 18,37)      – „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságra. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.” „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett” (Jn 1,3) – így szól a Szentírás egyik egyértelmű kijelentése arról, hogy Krisztus Urunk a világmindenség királya.      A honlap számos cikke foglalkozik Krisztus evilági és örök királyságával, mint például P. A. Philippe C.ss.R katekizmusa KRISZTUS, A NEMZETEK KIRÁLYA címmel. Most mégis egy új alfiókot nyitottam a KÖNYVTÁR-ban „JÉZUS KRISZTUS AZ ÚR” címmel, melynek mottóját Szent Pál apostolnak a filippiekhez írott leveléből vettem: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,10-11), és aminek az a célja, hogy Krisztus királyi voltát ehelyütt ne a világ, hanem az egyes ember, azaz mi magunk fölött domborítsuk ki, éljük át.      Az ötletet Weinzierl atya Krisztus Király ünnepén mondott prédikációja adta, annak is elsősorban ez a két mondata: „Örüljünk annak, hogy Krisztus Király alattvalói, gyermekei lehetünk. Akarjuk, és [tudatosítsuk magunkban, hogy nekünk] szabad Krisztust szolgálnunk.”      E felszólításokban Krisztus Király elsősorban nem mint a nemzetek vagy a világ királya szerepel, hanem mint az egyes emberek királya. Ma, amikor egy katolikusnak pápa, próféta, földi vezető, sőt többnyire még pap nélkül is kell élnie, katolikusnak maradnia, az a tudat, hogy Krisztus valóban az ő „személyes” királya – is, úgy gondolom, nagyon nagy segítséget nyújthat.      Hogy ez így legyen, hogy ez a segítség ne csak elméleti, hanem nagyonis gyakorlati lehessen, ahhoz az szükséges, hogy ezt a tudásunkat állandóan ébren tartsuk, sőt, minden lehetséges módon erősítsük. Például azzal, hogy minden imánkat Krisztus Királyhoz intézett rövid könyörgéssel vagy hitvallással, hűségnyilatkozattal kezdjük. Vagy hogy valahányszor egy Őt érő sérelmet hallunk, például nevének (és Szűz Mária nevének) a közéletben, a filmekben, a színházakban stb. állandó felkiáltásként használt említését, ezt valamilyen engesztelő gesztussal próbáljuk azonnal jóvátenni (keresztvetéssel, röpimával stb.).      Vagy azzal, hogy bármilyen bántás, minket ért igazságtalanság esetén rögtön arra gondolunk, hogy számunkra az a legfontosabb, hogy Krisztus királyunk ismeri az igazságot, látja, hogy mi történt velünk. Vagy bármi más, e célt szolgáló ájtatossággal. Például a nap minden pillanatában a jelenlétébe helyezzük magunkat, és igyekszünk tudatosítani magunkban, hogy mint jó, mindent látó, igazságos király, bíró állandóan mellettünk áll, ha mi hűségesen kitartunk Mellette. Krisztus, mint oltalmazó királyomhoz fordulok Hozzád, könyörülj rajtam, árva gyermekeden! Tekints rám, mindenkitől elhagyatottra, és királyi jobbodat tartsd fejem fölött oltalmul! Vezess, taníts, nevelj engem, hogy Téged hűségesen szolgálva, valóban Isten gyermeke lehessek, és ily módon az örök boldogságra eljuthassak! Feltéve: 2015. november 4.