Az „una cum tuo Papa nostro” kérdése

A kánont, a szentmiseáldozat legfontosabb és legfölségesebb részét a pap, Krisztus személyében, ezzel az imával kezdi:
     Te igitur, clementissime Pater, per Jesum Christum Filium tuum, Dominum nostrum, supplices rogamus ac petimus uti accepta habeas, et benedicas, haec † dona, haec † munera, haec † sancta sacrificia illibata; in primis quae tibi offerimus pro Ecclesia tua sancta catholica; quam pacificare, custodire, adunare, et regere digneris toto orbe terrarum: una cum famulo tuo Papa nostro N., et Antistite nostro N., et omnibus orthodoxis, atque catholicae et apostolicae fidei cultoribus.
     (Téged ezért, legkegyesebb Atya, Jézus Krisztus, a te Fiad s a mi Urunk nevében esedezve kérünk, hogy fogadd el és áldd meg ezeket az † ajándékokat, ezeket az † adományokat, ezeket a † szent és sértetlen áldozati tárgyakat, melyeket főképpen a katolikus Anyaszentegyházadért neked bemutatunk, hogy azt az egész világon békében és egységben megőrizni, megtartani és kormányozni méltóztassál a te szolgáddal: N. pápánkkal és N. Püspökünkkel és a katolikus és apostoli hit minden igazhitű követőjével együtt.)

Ahogy az ú. n. II. Vatikáni Zsinat óta kérdésessé vált, hogy a zsinatutáni pápák valódi pápák-e, úgy merült fel annak kérdése is, hogy amennyiben ezek a pápák nem igazi pápák, akkor a híveknek szabad-e olyan szentmisén részt venniük, melyben a pap a kánonban az Úristennek az áldozatot „a te szolgáddal: N. pápánkkal” (ahol az N. a mindenkori pápa neve) mutatja be. Ez a kérdés Bergoglio színrelépte óta egyre aktuálisabbá válik, és olyan katolikusokat is foglalkoztat, akik eddig nem tartoztak az ú. n. tradicionalisták, és még kevésbé a szedesvakantisták közé.

Fr. Anthony Cekada 2007 novemberében – tehát még Ratzinger „pápasága” alatt – hosszabb tanulmányt írt erről a kérdésről: „The Grain of Incense: Sedevacantists and Una Cum Masses” címmel, mely itt olvasható:
(http://www.traditionalmass.org/images/articles/SedesUnCum.pdf).
     [The Grain of Incense = „A tömjén szemcséje” cím célzás az első 300 év vértanúira, akiktől sokszor csak annyit követeltek, hogy egyetlen szem tömjént dobjanak a császár oltárára, olykor úgy, hogy kényszerrel tartották karjukat a lobogó lángok fölé, hogy ösztönösen kinyissák ökölbe szorított kezüket, legtöbbször még így sem sikerült őket rávenni, hogy akár csak egyetlen szem tömjént is elejtsenek]
     Cekada atya e tanulmányában leírtakat foglalta most – már másodszor – össze egy rövidebb cikkben, mely tekintve Bergoglio naponta gyarapodó számú eretnek megnyilvánulásait egyre sürgetőbben megköveteli a katolikusnak megmaradni szándékozó emberek döntését.

Cekada atya kifejezetten azoknak írta cikkét, akik már évek vagy évtizedek óta szedesvakantisták. Ezért stílusa jelentősen eltér Zaby és Weinzierl atyák stílusától, akik csak mostanában adtak kételyeiknek hangot, és akiknek véleménye szerint nem létezik szedesvakantista katolikus, meg másmilyen katolikus, hanem csak „katolikus” van, hiszen, aki katolikus, annak elengedhetetlen, hogy mindenben, tehát elméletben és gyakorlatban is engedelmes legyen a római pápához és az ő Tanítóhivatalához. Ha viszont ez a „pápa” és tanítóhivatala a hit őrzése és hirdetése, és a hívek üdvösségre vezetése helyett, a hit gyengítésén, sőt lerombolásán, és ezzel az emberek üdve ellen tevékenykedik, nem lehet pápa. És mivel nem pápa, a katolikusoknak nem szabad pápának tekinteni őt. Tehát Zaby és Weinzierl atyák nem a szedesvakantistáknak prédikálnak, írják tanulmányaikat, hanem katolikusoknak, azoknak, akiknek hite, meggyőződése, lelkülete, életvitele ezt az elnevezést, az e névvel megjelölt vallási közösséghez való tartozást kiérdemli.


Részt lehet-e venni olyan szentmisén ahol a pap a kánonban megemlíti „Ferenc pápát”?
Írta: Fr. Anthony Cekada

Akik már eljutottak az Egyház mai állapotának helyes értelmezéséhez, azok véleménye szerint Bergoglio eretnek vagy tán hitehagyott, tehát semmi esetre sem igazi pápa [ezt bizonyítandó pusztán egyetlen cikket említek a honlapról: Dr. Klaus Obenauer „Evangélium-hű vagy ‘papa haereticus” című írását].
     Vagyis, az ilyen hívek számára már első pillantásra sincs semmi értelme részt venni egy olyan misén, amelyben a felajánlás előtt a pap azt állítja, hogy Bergoglio „Papa nostro”, a mi pápánk, aki „a katolikus és apostoli hit igazhitű követője”.

Ugyanakkor sok részén a világnak az egyetlen elérhető tradicionális latin misét olyan pap celebrálja (indulttal, vagy az FSSPX vagy az egyik Ecclesia Dei közösség tagjaként), aki beilleszti a hamis pápa nevét a kánonba. Szembekerülve azzal a lehetőséggel, hogy vagy ez a mise van, vagy a semmi, még egy szedesvakantista hívő is kísértésbe eshet, hogy részt vegyen egy ilyen misén. A pontos kérdés tehát így szól: Miért nem lehet átsiklani a néven és „csak részt venni a misén”?

E kérdés megválaszolásához, a II. Vatikáni Zsinat előtti liturgistákhoz, kánonistákhoz és teológusokhoz kell visszanyúlni, illetve különböző pápai nyilatkozatokhoz és rendeletekhez. Ezek azok a források, ahol egy pap valódi válaszokat kereshet és találhat, sokkal inkább, mint ha megérzéseire, személyes véleményére vagy találgatásra hagyatkozik.
     Ennek a keresésnek eredményeként írtam meg „A tömjén szemcséje” című elég hosszú tanulmányomat, ami 2007-ben jelent meg. Az akkor megfogalmazott válaszom dióhéjban ez volt: „Nem, nem lehet átsiklani egy hamis pápa neve felett egy tradicionális mise kánonjában, ha valaki szedesvakantista”, vagyis annak a katolikusnak, akinek megalapozott véleménye, hogy az említett pápa nem igazi pápa. A pápa nevének említése a kánonban azt feltételezi, hogy az említett pápa igazi pápa. Ezzel egy szedesvakantista – aktívan részt véve egy ilyen szentmisén – valójában bűnt követ el, hiszen részesévé válik egy hamis állításnak.
     „A tömjén szemcséje” című tanulmányomban válaszom igazolására minden idevonatkozó egyházi iratot felsoroltam, és idéztem az Egyház hiteles, régi tanítóitól (pápáktól, teológusoktól, kezdve Szent Ágostontól Bellarmin Szent Róbert bíboroson és III. Ince pápán keresztül XII. Pius pápáig). 2008-ban e hosszú tanulmányból készítettem egy rövid összefoglalót.
     Azóta azonban az állítólagos tradicionalista Ratzinger ki lett cserélve Bergoglióra, és az ő idióta bohóckodásai igenis elképzelhetővé tették sokak számára az eddig csak a szedesvakantisták által valósnak tartottakat, nevezetesen, hogy Bergoglio nem pápa. Ezért időszerű most újra elővenni ezt a témát, és segíteni azoknak a katolikusoknak, akik csak most szembesülnek azzal a komoly problémával, hogy a II. Vatikáni Zsinat utáni pápák nem igazi pápák.

I. Mit jelent az „Uma Cum” ima?

E kifejezést kétféleképpen lehet elemezni: nyelvészetileg (mit jelent nyelvtanilag, jelentésben és a szövegkörnyezetben) és teológiailag (melyik katolikus tant juttatja kifejezésre?)

a) Nyelvészetileg:
Ebből a szemszögből tekintve Bergoglio neve a kánon „una cum” imájában azt jelenti, hogy ő igazi pápa (a katolikusok pápája). Világos, hogy aki ezt nem így gondolja, az ezt nem fogadhatja el. Továbbá nevének említése a kánonban azt is állítja, hogy Bergoglio az Egyház tagja, mivel a neve megemlítésre kerül az Egyházért mondott imában, a „katolikus apostoli hit minden igaz követőjével együtt”.
     [IV. Pál pápa Cum ex apostolatus officio kezdetű bullája és olyan teológusok, mint Bellarmin Szent Róbert tanítása szerint egy olyan ember nem lehet pápa, aki eretnekségeket tanít. Hiszen az Egyházhoz való tartozás elvesztése egy eretnek pápa esetében automatikusan együtt jár pápa-létének az elvesztésével is. A pápát saját eretneksége az Egyházon kívülre helyezi, és ezáltal a hivatalán kívülre is – lásd ezzel kapcsolatban a honlap Mennyire tévedhet a legfelsőbb tanítóhivatal? című cikkét.]

b) Teológiailag [Az idézőjelben álló kifejtéseket Cekada atya Schuster bíboros The Sacramentary (Liber Sacramentorum) című, Londonban 1924-ben megjelent művéből vette]:
Amikor beillesztjük Bergoglio nevét egy imába, akkor ezzel a következőket is kijelentjük:
     – Bergoglio az „Egyház feje, Krisztus földi helytartója és Szent Péter utóda”.
     – Bergoglio megnevezése a kánonban a vele való „közösség legfőbb és legdicsőségesebb formája”, „az érzület és akarat nyilatkozata, mely szilárdan támogatja a vele való katolikus egységet”.
     – Bergoglio nevének belefoglalása a kánonba őt „az egység alapjaként” határozza meg.
     – Bergoglio nevének említése a kánonban annak jele, hogy az imádkozó és jelenlevő katolikusok „a hivatalos (zsinati) egyház közösségéhez tartoznak”.
     – Bergoglio nevének említése a kánonban megkérdőjelezi a felajánló igazhitűségét, hiszen az igazi pápa említése eddig „a felajánló igazhitűségének bizonyítéka” volt.
     – Bergoglio az „uralkodó helytartó, a látható pásztor, és felhatalmazott közvetítő a mindenható Isten és nyájának különféle tagjai között”.
Azok részére, akik [többek között IV. Pál bullája alapján] Bergogliot eretneknek tartják, ezek – egy valódi pápára vonatkozó – meghatározások vele kapcsolatban elfogadhatatlanok.

II. Megtagadhatom-e (a pap una cum szavaihoz) az egyetértésemet?

Természetesen a pap és nem az egyes hívő az, aki egy „una cum” misében Bergoglio nevét a kánonban kimondja, és ezzel személyének a fenti értelmezéseket adja.
     Nem lehet, hogy az a hívő a padban, aki ezzel nem ért egyet, a kánon ezen részéhez „megtagadja a hozzájárulását”, de mégis részt vesz a misén annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a vasárnapi miselátogatási kötelezettségét, és hogy szentségekhez járulhasson?
     Nos, a válasz: nem. Ahhoz hogy valaki teljesítse a vasárnapi miselátogatási kötelezettségét, és hogy szentségekhez járulhasson, a misén való aktív részvétel szükségeltetik. Ez egy mindent vagy semmit helyzet. Vagy valaki aktívan vesz részt a misén, vagy – a kötelezettséget és hatását illetően – sehogy.

„A tömjén szemcséje” című tanulmányomban számos pápát és teológust idéztem, akik azt tanították, hogy a vasárnapi miselátogatási kötelezettség teljesítéséhez a híveknek aktívan kell részt venniük a szentmisén, azaz kimutatva az áldozatot bemutató pappal való egyetértésüket és a vele való erkölcsi együttműködésüket.
     Végezetül rámutattam, hogy az Egyház papjai és XII. Pius a Mediator Dei kezdetű enciklikájában, kifejezetten azt tanítja, hogy a szentmisén aktívan résztvevő hívő „jóváhagyja, belegyezik és részt vesz” a kánon imáiban, amit a pap mond, még akkor is, ha ezeket szóval nem ő maga mondja ki. Tehát, ha a pap a kánonban kijelenti, hogy az Atyaistennek az áldozatot Bergoglioval közösségben mutatja be, akkor a pap imája a hívő imája is, vagyis a hívő is Bergoglioval közösségben vesz részt a szentmisén.

III. Miért helytelen az, ha egy ilyen misében valaki részt vesz?

Az eddig felsoroltak alapján meg lehet állapítani, hogy akinek az a véleménye, hogy Bergoglio nem igazi pápa, és mégis részt vesz egy „una cum” misén, az:
     – Nem mond igazat, azaz súlyosan hazudik.
     – Eretnekekkel vállal közösséget.
     – Elismeri és legitimálja az ökomenikus, világ-egyházat.
     – Ezáltal hamis hitet gyakorol.
     – Elnézi az egyházi törvény megszegését.
     – Idegen bűnben vesz részt.
     – Bergoglio-val, azaz egy eretnekkel közösségben ajánlja fel a szentmisét.
     – Elismeri az egyházi hivatal bitorlóját.
     – Botrányra ad okot.
Az a hívő, aki csak össze van zavarodva a pápa-kérdést illetően, nem hibáztatható rögtön, ha mégis elköveti e vétkeket. De olyan valaki, aki már felismerte, hogy a zsinatutáni pápák nem lehetnek igazi pápák, hogy Bergoglio eretnekségeket hirdet, már nem menthető fel egykönnyen.

IV. Ellenvetések:

a) Nem élvez-e elsőbbséget a vasárnapi miselátogatási kötelezettségem?

Nem. Sok jogos indok van, ami ezen kötelezettség alól felmentést ad. Egy „una cum” misén való aktív részvétel (többek között) magában foglalja a hamis egyház és a II. Vatikáni Zsinat vallásának elismerését és elfogadását. Világos, hogy ez „jelentős lelki sérülést” idéz elő [ha nem is mindig azonnal észlelve], ami egy azon indokok közül, ami felment az ilyen mise látogatása alól.

b) És ha a pap „jót akar”? [Mit jelent ez? Kinek akarhat „jót” egy hamis és rossz tettel? Istennek? Vagy saját magának? Vagy a híveknek, akiket félrevezet?]

Nincs jelentősége. Ez nem változtat azon, amit az „una cum” valójában objektív kifejez, és azon sem, hogy a hívő egyetért-e ezzel vagy sem.

c) De hisz a [már régóta] szedesvakantista papok is különböző véleményen vannak e kérdésben!

Ezek a vélemények csak annyira jók, mint amennyire a mögöttük lévő indokok helyesek: Amit én ezekből láttam, azok csak ösztönös reakciók voltak, nem pedig teológiailag megalapozott indokok, holott egyedül ezek fogadhatók el.
     Ha egy pap nem ért egyet a következtetéseimmel, akkor javaslom neki, hogy keresse ki azokat a hivatkozásokat, amiket „A tömjén szemcséje” című tanulmányomban idéztem, és pontról-pontra cáfolja meg azokat. Eddig még senki nem próbálkozott meg ezzel, amiből arra következtetek, hogy nem tudnak elfogadható érveket felhozni az ott olvasható állítások és következtetések helyessége ellen.
     [Szerintem tragédia, hogy e kérdésben még az egy közösségen belüli – például Cekada atyával egy közösségben levő – papok között is több vélemény uralkodik és nyilvánul meg a gyakorlatban is. Az egyszerű hívő azt hinné, hogy azok, akik pont a hit felvizezése, a katolikus tanítás felhígítása ellen törtek lándzsát, vállalták a „száműzetést”, minden erejükkel és tudásukkal azon igyekeznek, hogy csak és kizárólag a teológiailag megalapozott, szigorúan ortodox elvek alapján éljenek, működjenek, és a rájuk bízott, hozzájuk forduló híveket ezek szerint vezessék, neveljék. Mert vagy igaz és komoly a katolikus hit, és akkor be kell tartani és tartatni a katolikus hitből eredő minden szellemi és gyakorlati útmutatást, vagy hígítható. De akkor annak, aki ezt így gondolja, végképp nincs joga meghatározni, hogy ennek a hígításnak hol van a határa, azaz, azt sem kifogásolhatja, ha Fellay, Bergoglio és társai számára ez a hígítás már az elviselhetetlenségig megy el.
     Aki Bergoglio nevét kimondja a kánonban, annak nincs joga azt mondani, hogy Bergoglio szentté avatásait nem ismeri el. És pláne nem mondhatja, hogy azért említi Bergoglio nevét a kánonban, mert „a megtéréséért imádkozik”. Egyfelől a kánon nem az a hely, ahol eretnekek megtéréséért imádkoznak, másfelől, ha Bergoglionak szerinte is „meg kell térnie”, miért említi őt az „igazhitűe”k között?]

d) Én és családom tagjai el fogjuk-e veszíteni a misén nyerhető kegyelmeket, és ennek következtében magát a hitünket is!

Nem lehet egy hívőnek olyan misén kegyelmeket nyerni, melyen tudatosan és aktívan vesz részt egy szentségtörő hazugságban, ami legitimálja II. Vatikáni Zsinat hamis hierarchiáját és vallását.
     És ami a gyerekeket illeti, a Summorum Pontificum motu proprioja alapján celebráló papok rejtett modernizmusa – még akkor is, ha valaki a „jó” cibóriumhoz jut, melyben érvényesen átváltoztatott ostyák vannak –, vagy az SSPX mérgező teológiai tévedései a pápaságot illetően, végülis biztosan meg fogják rontani a gyermekek hitét. Papságom három évtizedében sok olyan családot láttam, melynek tagjai régen erős hitű tradicionalisták voltak, mégis lépésről lépésre áttértek az új vallásra, egyedül azon helytelen döntésük miatt, hogy „una cum” misére jártak. Mi ne tegyük meg az első lépéseket sem ezen az ösvényen.

V. És most, egységben Bergoglioval?

Arra gyanakszom, hogy nagyon sok lélek megengedte magának az „una cum” probléma feletti elsiklást, mert az általános benyomás az volt, hogy II. János Pál és XVI. Benedek legalább kicsit „tradicionálisak”, és ez valamennyire csökkentette azon összezavarodott papok tetteinek súlyát, akik megnevezték János Pált vagy Benedeket a kánonban.
     Ezen a ponton Bergoglio megválasztása sorsfordító lett. Ő már nyíltan modernista, aki a II. Vatikáni Zsinat vallását leplezés nélkül teljes szörnyűségével ülteti át a gyakorlatba és valósítja meg, és következetesen rombolja az egyházi tanítóhivatal alapjait.

2013 őszén Bergoglio kijelentéseinek értelmét így foglaltam össze:

a) A hit terén ezeket állítja: Nem létezik katolikus Isten; nincs többé doktrinális biztonság; aki azt állítja, hogy birtokában van az összes válasznak, azzal nincs együtt Isten; a hittérítés értelmetlenség; az ateisták is a mennybe juthatnak stb.
     Ezek a kijelentések semmissé teszik a Hiszekegy jelentését, Isten természetét, a lehetőségét annak, hogy a doktrinális igazságokhoz eljussunk, az isteni küldetését annak, hogy másokat megtéríthessünk, és eltörli a hitnek mint az örök üdvösség elengedhetetlen előfeltételének szükségességét.

b) Az erkölcs terén pedig ezeket tanítja: Az erkölcsi tanítások (a hatodik és kilencedik parancsolattal kapcsolatban) összefüggéstelen sokaságát alkotják a doktrínáknak, melyeket nem lehet senkitől elvárni, hogy következetesen betartsa; nem szabad megszállottakká válni ilyen témákban, mint például az abortusz, a meleg „házasság” és a fogamzásgátlás; van olyan házasságtörés, amit a „lelkipásztori megoldás” kezelni tud; „ki vagyok én, hogy ítélkezzem”; mindenkinek megvan a saját véleménye a jóról és rosszról; az emberek lelki életébe való beavatkozás lehetetlen stb.
     Ezek a kijelentések úgy festik le a halálos bűnöket, mintha azok csekélységek volnának, megszállottként elítéli azokat, akik ezt máshogyan gondolják, elbagatellizálja a házasságtörést, megrója az erkölcsi bírálatot, trónra emeli a független és felsőbbrendű lelkiismeretet, hatásosan megtagadja az egyházi tanítóhivatal jogát arra, hogy kimondja, hogy a hit és erkölcs kérdéseiben nem az egyén lelkiismerete a döntő.

Azóta, hogy ezeket megírtam, azt is látnunk kellett, ahogyan Bergoglio megtévesztően magyarázza (az istenkáromló) Korán tanait, és nyilvánosan bátorítja a muzulmánokat hamis vallásuk követésére; ahogyan egy protestáns hívőt „püspök fivéreként” szólít meg; ahogy egy protestáns pünkösdi mozgalmat a Szentlélek megnyilvánulásaként jellemez; ahogy szemet huny a fogamzásgátlás és a „polgári esküvő” felett; és ahogy legújabban Walter Kasper bíboros azon beszédét dicsérte, ami kikövezte az utat ahhoz, hogy az újraházasodott elváltak szentségekhez járulhassanak. [Cekada atya ezen cikke még az elmúlt utolsó hat hét borzalmai előtt íródott – mára Bergoglio eretnek kijelentéseinek és tetteinek sora jelentősen megnövekedett.]
     Mindezek után lehetséges, hogy egy magát katolikusnak nevező, az Egyház csalatkozhatatlan tanításához hű katolikus meg tudja védeni azt a nézetet, hogy az olyan misén való részvétel, melyben egy ilyen eretneket igazi pápának jelentenek ki és vele közösségben mutatják be a szentmiseáldozatot, nem sérti Istent?

Mint tudjuk, a II. Vatikáni Zsinat és a zsinat utáni „pápák” egy dogma-mentes, ökumenikus, egyetlen világ-vallást akartak létrehozni – egy nagy sátrat minden vallás számára, ami alatt többé-kevésbé minden vallás egyformán jónak tekintendő. [Lásd ezzel kapcsolatban a honlap következő cikkét: A pápaság megszűnik; megszentelt kés alatt hal meg, amit az utolsó zsinat atyái fognak megfenni]
     Ebben a cirkuszban mindenki számára jut hely, még akkor is, ha „ragaszkodik” a tradicionális latin miséhez. Csak egyetlen dolgot kell tenniük: el kell ismernünk Bergogliót a cirkuszigazgatónak.
     Pontosan ez az, amit teszünk, amikor egy olyan misén veszünk részt, ahol a pap – Motu Proprio, FSSP, FSSPX vagy független – kijelenti a kánonban, hogy ő a misét „Isten szolgájával, Ferenccel, a mi pápánkkal együtt” ajánlja fel Istennek.
     Jobb egyáltalán nem menni misére, mint egy ilyen istenkáromlásban részt venni. Jobb meghalni, mint felajánlani egy szem tömjént az anti-Krisztus ökumenikus vallásának.


Ez a cikk jó alkalmat nyújt, hogy a lehető legrövidebben még egyszer összefoglaljam Zaby és Weinzierl atyák véleményét, ami olyan tanítás, amit német nyelven – tudtommal – senki más nem képvisel, de legalábbis nem tesz közzé a nyilvánosság előtt.
     A katolikus vallás megköveteli, hogy egy katolikus a hit és erkölcs kérdéseiben mind elviekben, mind a gyakorlatban engedelmeskedjen a mindenkori pápának és az ő tanítóhivatalának, mert ez a kettő képezi az élő Tanítóhivatalt, aminek léte, működése elengedhetetlen ahhoz, hogy egy katolikus az Egyház tanítását, azaz „tradícióját” helyesen értelmezni és alkalmazni tudja. Ha egy katolikus egyáltalán nem, vagy akár csak egyetlen pontban nem engedelmeskedik a pápának és tanítóhivatalának, akkor mindössze két eset állhat fenn: 1) az illető nem katolikus többé; 2) az illetőnek megalapozott teológiai indítéka van azt hinni és aszerint cselekedni, hogy a „pápa”, akitől megtagadja az engedelmességet, nem valódi pápa. Amíg ezen döntését új tények meg nem cáfolják, meggyőződéséhez hűnek kell lennie, és életét eszerint kell folytatnia, vallását eszerint kell gyakorolnia.
     Harmadik eset nem létezik. Aki mégis kitalál egy ezektől eltérő helyzetet, és saját és közössége életét erre a hamis ideológiára alapozza, az egyfelől nem katolikus többé, másfelől közösségét ingoványra építi, aminek következtében ennek bukása elkerülhetetlen.


Feltéve: 2014. június 10.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA