„És ne vigy minket kísértésbe”

1.
Tényleg meg fog változni a Miatyánk szövege
Írta: Bucsy Levente
(forrás: La Croix, Magyar Kurír – 2013. november 28.)

A Miatyánk szövegének közelgő javítását, magyarul mondva teológiai kigyomlálását széles körben üdvözlik a világ egyházi vezetői, a hívek viszont egy darabig még biztos kapaszkodni fognak az eddigi változathoz. Egyetlen sorról van szó.

Futótűzként terjedt október végén a hír, hogy „átírják a Miatyánk szövegét” – a talányos, elsőre sokak számára riasztó vagy éppen ellenkezőleg, izgalmas, de a lényegről annál kevesebbet mondó cím mögött egy francia törekvés áll, a végén valóban változik a francia szöveg. Lássuk csak!
     A Miatyánk az egyetlen olyan imádság, amelyet Jézus saját szavaival hagyott tanítványaira, a szavak pedig a Biblia két helyén is szerepelnek, Lukács és Máté evangéliumában is – tisztázta Bernard Podvin francia püspökkari szóvivő a La Croix című lapban. Innen érthető tehát az a rész, miért kapja fel az ember a fejét a világ minden táján, ha a Miatyánk szövegéről van szó.

Nos: a kilencvenes évek közepén egy igen nagy létszámú francia bibliatudós és írócsapat nekilátott a szöveg új liturgikus fordításának, részeként az új gyalulatú Bibliának. A Miatyánk szövegével kapcsolatban mindössze egyetlenegy probléma merült fel: az ima hatodik kérése, vagyis a „ne vigy minket kísértésbe” (Ne nous soumets pas a la tentation). Az új változat így szólna: „ne engedd, hogy kísértésbe essünk” (ne nous laisse pas entrer en tentation).

A La Croix-nak nyilatkozó szóvivő szerint az új fordítás nagyobb hangsúlyt fektet a Krisztussal való közösségre, aki maga is megismerte a kísértést, ez több szentírási helyen szerepel, például a pusztában böjtölő és a Getszemáni kertben virrasztó Krisztusnál is.

A Miatyánk-hiba története

Történelmi okai is vannak, hogy miért van szükség a módosításra. A „ne vigy...” formula egy 1966-os fordításban jött létre, amivel, mint Podvin mondja, teológiai jellegű probléma merült föl; a „ne hagyd, hogy engedjünk a kísértésnek” sorból „ne vigy minket kísértésbe” lett. Az eisphero görög ige – folytatja Podvin – szó szerint bevisz, bevezet jelentéstartalommal bír, egy valamiféle befelé irányuló mozgást fejez ki. A ’66-os fordítás „vigy” igéje viszont már arra utal, hogy a kísértésbe Isten visz minket, miatta esünk bűnbe. Amikor a végleges változatot elkészítették, számos fordításváltozatot áttekintettek teológiai és nyelvi szűrőn keresztül.

Hogy mikor lesz ebből „új Miatyánk”?

A Biblia részeként megjelenő szöveget 2014-ben fogja jóváhagyni Róma, az olvasmányos és misekönyvekbe 2015-ben kerülhet be, mivel majd akkor nyomtatnak új misekönyveket.

A fejlemények visszhangjával kapcsolatban két dologról kell még említést tennünk: egyrészt a protestáns felekezetek és az ortodoxia (keleti kereszténység) oldaláról is jelentős pozitív érdeklődés mutatkozik a javítás iránt, a párbeszéd pedig folyamatos a kezdeményező francia katolikusokkal. A „kemény dió” igazából a francia hívek közössége volt, ugyanis sokan ragaszkodtak megszokott szövegükhöz. Őket az egyházi elöljárók azzal igyekeznek most nyugtatni, hogy a hívek által mondott „ne vigy...” formula nem azonos a Krisztus által ránk hagyott szövegváltozattal, ahhoz éppen ezzel a javítással fogunk közelebb jutni.


2.
„Kísértés az ember élete a földön”
Írta: Heidl György
(forrás: heidlgyorgy.wordpress.com – 2013. november 29.)

Részletek a cikkből

A francia katolikus egyház októberben bejelentette, hogy változtatnak a Miatyánk hatodik kérésének hivatalos fordításán. A „Ne vigy minket kísértésbe” („Ne nous soumets pas a la tentation”) helyett „és ne engedd, hogy kísértésbe essünk” („Et ne nous laisse pas entrer en tentation”) változatot használnak majd a liturgikus szövegekben.

Valóban félreérthető azt kérni az Atyától, hogy ne vigyen minket kísértésbe. Egyáltalán, mit jelent ez a kérés? És vajon megoldja-e a nehézséget az új fordítás? Miért ne engedje Isten, hogy kísértésbe essünk? Hiszen Jób könyvének görög és latin fordításaiban azt olvassuk, hogy „kísértés az ember élete a földön” (Jób 7,1), Pál apostol pedig nem arra tanít, hogy a kísértésektől, hanem, hogy az erőn felüli kísértésektől szabadít meg Isten: „Isten hűséges, és nem engedi meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja, hogy elviselhessétek.” (1 Kor 10,13)

Szent Ágoston († 430) szerint nem maga Isten kísért, hanem megengedi, hogy kísértések érjenek, mert ezáltal megnyilvánulnak azok az erényeink és hibáink is, amelyek még önmagunk előtt is rejtve vannak. Isten tehát megengedi, hogy a Sátán által kísértések érjék az embert, mert ez a bűnök büntetésére és kijavítására, az erények gyakorlására szolgál. A hatodik kérés valójában az erőn felüli megkísértésre vonatkozik, arra, hogy megkísértve ne bukjunk el. „Nem azért kell tehát imádkoznunk, hogy ne kísértessünk meg, hanem, hogy ne vitessünk kísértésbe. Akkor „vitetünk”, ha olyasmi történik, amit nem tudunk elviselni.”

A görög és latin egyháztanítók (például Origenes, Szent Ciprián, Nisszai Szent Gergely, Szent Ágoston, Johannes Cassianus, Szent Maximosz) is könnyen félreérthetőnek tartották a Miatyánk hatodik kérését, ezért – egymástól is eltérő – magyarázatokat fűztek hozzá.

Hasonlóképpen, fordítgathatjuk a Miatyánk hatodik kérését a legnagyobb jószándékkal így vagy úgy, de ettől még el kell azt magyarázni. Manapság azonban hajlamosak vagyunk előnyben részesíteni a könnyebb megoldásokat, és a szavakat cserélgetjük ahelyett, hogy a tanítást fejtenénk ki.


3.
Előadások a Miatyánkról
Írta: Aquinói Szent Tamás
Hatodik kérés: „És ne vigy minket kísértésbe”

Vannak, akik vétkeztek ugyan, de el akarják nyerni a bűnök bocsánatát: ezért gyónnak és bűnbánatot tartanak, ám mégsem vetik latba minden igyekezetüket, ahogy kellene, hogy ismételten bűnbe ne essenek. Ami pedig nem helyes, hogy tudniillik egyrészről sirassa valaki a bűnöket, amikor bánatot tart, másrészről, ami miatt sír, azt sokasítsa. Ezért mondja Izaiás: „Mosdjatok meg, tisztuljatok meg. El gonosz tetteikkel szívem elől, ne tegyetek többé rosszat.” (Iz 1,16) Ezért … Krisztus az előzőekben arra tanított, hogy kérjük a bűnök bocsánatát, ebben a kérésben pedig arra tanít, hogy azt kérjük, hogy képesek legyünk elkerülni a bűnt, vagyis hogy ne kerüljünk kísértésbe, amely által bűnbe esünk, ezért mondja: „és ne vigy minket kísértésbe.”

Ezzel kapcsolatban három dolgot kell megvizsgálnunk. Először, hogy mi a kísértés, másodszor, hogy az embert hogyan és mi kísérti, harmadszor pedig, hogy hogyan szabadul meg a kísértéstől.

A) Az elsővel kapcsolatban tudnunk kell, hogy kísérteni annyi, mint próbára tenni és megvizsgálni.
     Az ember erényét kétféleképpen teszik próbára vagy vizsgálják meg, mivel két dolog tartozik az emberi erényhez. Az egyik a helyes cselekvést illeti, hogy tudniillik helyesen cselekedjék, a másik, hogy őrizkedjék a bűntől. „Fordulj el a rossztól és tégy jót.” (Zsolt 33,15) Az ember erénye tehát mérlegre kerül egyszer aszerint, hogy helyesen cselekszik-e, egyszer pedig aszerint, hogy tartózkodik-e a bűntől.
     Az elsőt illetőleg mérlegre kerül az ember abból a szempontból, hogy vajon készségesnek találjuk-e a jóra, például a böjtölésre vagy hasonl6kra. Akkor nagy ugyanis az erényed, amikor készséges vagy a jóra. És így teszi próbára Isten olykor az embert, nem mintha rejtve lenne előtte az ember erénye, hanem hogy azt mindenki megismerje és mindenki számára például szolgáljon. Így kísértette meg Isten Ábrahámot (Gen 13) és Jóbot. Isten gyakran azért bocsát gyötrelmeket az igazakra, hogy miközben türelmesen elviselik, kitűnjék az erényességük és az erényben előrehaladjanak. ,Az Úr, a te Istened próbára fog tenni, hogy megtudja, csakugyan szeretitek őt vagy nem.” (Deut 13,3) Így kísért tehát Isten, felszólítva a jóra.

A másodikat illetőleg mérlegre kerül a rosszra való csábítás tekintetében. És ha jól ellenáll és nem egyezik bele, akkor nagy az ember erénye, ha azonban enged az ember a kísértésnek, akkor az emberi erény semmis. Ám ilyen módon senkit sem kísért Isten, mert ahogy a Jakab-levél mondja: „Isten nem kísérthető a rosszra, maga pedig senkit sem kísért.” (Jak 1,13) De megkísérti az embert a saját teste, az ördög és a világ.
     a) A test kétféleképpen. Először úgy, hogy a test a rosszra ösztökél: a test ugyanis mindig a saját, úgymond testi gyönyöreit keresi, amelyekben gyakran bűn húzódik meg. Aki ugyanis a testi gyönyöröknél időzik, elhanyagolja a lelkieket. „Mindenki a saját kívánságától kísértetik meg.” (Jak 1,14) Másodszor a jótól visszatartva kísért a test. A lélek ugyanis lényegénél fogva mindig a lelki javakban gyönyörködik, de a test nehezékként akadályozza a lelket. „A romlandó test teher a léleknek.” (Bölcs 9,15) „Belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom az Isten törvényében, de más törvényt látok tagjaimban, ez küzd értelmem törvénye ellen és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van.” (Róm 7,22)
     Ám ez, vagyis a test kísértése, szerfölött erős, mivel ellenségünk, tudniillik a test össze van kötve velünk, és amint Boethius mondja, semmiféle veszedelem nem árt hatékonyabban, mint a házi ellenség. Ezért vele szemben ébernek kell lenni. „Ébren legyetek és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” (Mt 26,41)

b) Legerősebben az ördög kísért. Miután ugyanis legyőztük a testet, feltámad a másik, vagyis az ördög, aki ellen nagyon kell harcolnunk. „Mert nem a test és a vér ellen kell tusakodnunk, hanem a fejedelemségek és a hatalmasságok ellen, ennek a sötétségnek a világkormányzói ellen.” (Ef 6,12) Ezért hívjuk kifejezetten is kísértőnek. „Nem kísértett-e meg talán titeket a kísértő?” (1 Tesz 3,5)
     A kísértéskor pedig nagyon ravasznak mutatkozik. Mint a jó hadvezér, aki valamely várat ostromol, megvizsgálja annak gyöngéit, amelyet meg akar támadni, azon a részen kísért, ahol a leggyöngébb az ember. Ezért azokra a bűnökre csábít, amelyekre az emberek, miután a testet legyőzték, leginkább hajlanak, mint amilyen a harag, a gőg és más lelki bűnök. „Ellenségtek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresvén, akit elnyeljen.” (1 Pét 5,8)
     Az ördög két dolgot tesz, amikor kísért. Először nem rossz színben mutat be valamit annak, akit kísért, hanem úgy, mint ami látszólag jó, hogy ezáltal mindjárt kezdetben elfordítsa őt valamelyest eredeti szándékától, így ezután könnyebben rábírja őt a bűnre, mivelhogy már egy kevéssé elfordult. „Maga a sátán a világosság angyalainak tetteti magát.” (2 Kor 11,14) Majd miután rábírta a bűnre, úgy megkötözi, hogy ne tudjon a bűnből felkelni. „Combjainak izmai egymáshoz fonódnak.” (Jób 40,12) Így tehát két dolgot művel az ördög: elámít és az elámítottat megkötözi a bűnben.

c) A világ kétféleképpen kísért. Először a földi dolgok mértéktelen és rendezetlen kívánsága által. „Minden bajnak a gyökere a kapzsiság.” (1 Tim 6,10) Másodszor az üldözők és a zsarnokok által történő megfélemlítéssel. „Mert mi sötétségtől vagyunk körülvéve.” (Jób 37,19) „Akik jámborul akarnak élni Krisztus Jézusban, mindnyájan üldözést fognak szenvedni.” (2 Tim 3,12) „Ne féljetek azoktól, kik megölik a testet.” (Mt 10,28)

Így tehát nyilvánvaló, mi a kísértés, és hogyan és mi kísérti az embert. Most annak a megvizsgálása következik, hogy az ember hogyan szabadul meg.

Ezzel kapcsolatban tudnunk kell, hogy Krisztus nem arra tanított, hogy azt kérjük, ne szenvedjünk kísértést, hanem hogy ne vitessünk kísértésbe. Ha ugyanis az ember legyőzi a kísértést, koronát érdemel. „Csupa örömnek tartsátok testvérek, ha különféle kísértésekbe estek.” (Jak 1,2) – „Fiam, ha Istennek szolgálni kívánsz, készülj el a megpróbáltatásokra.” (Sirák 2,1) – Továbbá: „Boldog a férfiú, aki a kísértést kiállja, mert hűnek találtatván, elnyeri az élet koronáját.” (Jak 1,12)
     Ezért tanít annak a kérésére, hogy ne vitessünk a kísértésbe beleegyezőleg. „Emberi kísértésnél egyéb ne érjen titeket.” (1 Kor 10,13) Ugyanis a kísértés emberi, de a beleegyezés sátáni dolog.

De vajon Isten rosszra visz, hiszen ezt mondja: „Ne vigy minket a kísértésbe”?

Azt mondom, hogy Istenről megengedőleg mondjuk, hogy rosszra visz, amennyiben tudniillik a sok bűn miatt megvonja az embertől kegyelmét, amelynek a megvonása után az ember bűnbe esik. Ezért énekeljük a zsoltárban: „Mikor erőm megfogyatkozik, ne hagyj el engem, Uram.” (Zsolt 70,9) Ám úgy vezeti az embert a szeretet szenvedélye által, hogy ne vitessék kísértésbe, mivel akármilyen szeretet, ha mégoly kicsi is, képes ellenállni minden bűnnek. „Tengernyi víz sem tudja eloltani a szeretetet.” (Énekek 8,7)
     Továbbá az értelem fénye által, amellyel megtanít bennünket a cselekvésre, mivel, amint Arisztotelész mondja, minden bűnös tudatlan. „Kioktatlak és megtanítlak.” (Zsolt 31,8) Ezt kérte Dávid, mondván: „Ragyogtasd fel szememet, hogy halálos álomba sohase merüljek, hogy sohase mondja ellenségem, legyőztem.” (Zsolt 12,4-5)
     Ezt kapjuk meg az értelem ajándéka révén. És mivel nem egyezünk bele a kísértésbe, megőrizzük tisztán a szívünket, amiről Máté ezt mondja: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meg fogják látni az Istent.” (Mt 5,8) Ezért ezzel eljutunk az Isten színelátására, ahova vezessen is el bennünket.


4.
„Ne nos inducas in tentationem”
Összefoglalás

Máté Evangéliumának görög szövegében (ez maradt ránk) egyértelműen ott szerepel a „mé” (nem, ne) szó, utána pedig a „vigy” jelentésű „eiszenenkész” szó áll, tehát a hatodik kérés szó szerinti fordítása: „Ne vigy minket kísértésbe”. A katolikus Egyház – támaszkodva az egyháztanítók véleményére – kezdetektől fogva így értette és így idézte Jézus szavait (lásd: Mt 6,13 és Lk 11,4).
     Mindezekből világosan kiderül, hogy a Magyar Kurír cikkének ez a mondata: „Őket az egyházi elöljárók azzal igyekeznek most nyugtatni, hogy a hívek által mondott »ne vigy...« formula nem azonos a Krisztus által ránk hagyott szövegváltozattal, ahhoz éppen ezzel a javítással fogunk közelebb jutni”, valótlan.
     Mint ahogy az az állítás is, hogy a „ne vigy minket kísértésbe” megfogalmazás csak 1966 óta létezik. Az ugyan igaz, hogy egyes népek (nem sok) népies Miatyánkjaiban a középkor óta vegyesen fordulnak elő a „ne vigy minket a kísértésbe” és a „ne hagyd, hogy kísértésbe essünk” formulák, de a hivatalos latin fordításnak számító Vulgatában szóról szóra a görög szöveg latin megfelelője szerepel: „ne nos inducas in tentationem”.

Ha ezen a mondaton bűnre csábítást értünk, akkor ez a mondat úgy tűnik, mintha Isten maga kísértene minket, holott ez képtelenség: „Senki se mondja, aki kísértést szenved: »Az Isten kísért«, mert az Istent nem lehet rosszra csábítani, és ő sem csábít a rosszra.” (Jak 1,13) Ezért ez a mondat magyarázatra szorul. [Lásd Aquinói Szent Tamás fenti magyarázatát.] Ez azonban egészen mostanáig, vagyis az Egyház történetének legnagyobb hitbeli válságáig, soha nem jelentett indokot arra, hogy a hivatalos bibliai szövegen, azaz egy, a Kinyilatkoztatásból ismert szövegen változtassanak.
     Az, hogy mi véges felfogásunkkal nem értjük tökéletesen Jézus szavait, nem ok arra, hogy a mi ízlésünknek megfelelő szövegre változtassuk. Jézusnak nem ez volt az egyetlen nehezen értelmezhető mondata, de ez nem azt jelenti, hogy Ő fogalmazott homályosan, hanem azt, hogy a mi felfogásunk gyönge és evilági. És a hit csökkenésével egyre gyöngébb és földhözragadtabb lesz, ezért állnak elő folyton valami új, a „kornak megfelelő” fordítási változattal. (Így történt a kánonban a „sokakért” jézusi szöveg, „mindenkiért”-ra való megváltoztatásakor is).

Mindez nem más, mint újabb bizonysága annak a hatalmas hitehagyásnak, amiről a Bibliában van szó az utolsó idők jellegzetességeként:
     „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.” (2 Tim 4,3-4)


Feltéve: 2014. január 3.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA