II. János Pál „szentté” avatása valószínűleg 2014. április 27-én lesz
(forrás: www.kath.net – 2013. július 29.)

Július 29-én, hétfőn a repülőgépi sajtókonferencián Ferenc az újságíróknak azt mondta, hogy előreláthatólag következő év áprilisában akarja elődjét, II. János Pált (1978-2005) „szentté” avatni. A pontos dátumot még meg fogja beszélni a Szenttéavatási Kongregáció illetékes prefektusával, Angelo Amato bíborossal.

Az eredetileg kitűzött dátumot, vagyis ez év december 8-át, az ebben az évszakban szokásos idő miatt elvetették, mondta Ferenc. A korábbi lehetséges időpontig, november 24-ig, kevés az idő az előkészületekhez. Ferenc szerint még 2014. április 27. jön számításba, mert erre a napra esik az úgynevezett irgalmasság vasárnapja, egy ünnep, melyet II. János Pál vezetett be.

Együtt a lengyel pápával fogják XXIII. Jánost (1958-1963) „szentté” avatni. Mindkettőjük szentté avatási perét idén júliusban sikerrel zárták le [az utóbbiét Ferenc önkényes döntésével].


Feltéve: 2013. augusztus 1.


vissza

a VATIKÁN oldalra                              a KEZDŐLAPRA