[Ezt a cikket: a sajtóvélemények bemutatását – sok az itt felsoroltak közül már felkerült a honlapra – elsősorban azért közlöm, mert nem a német, hanem az angol nyelvterületről származik.] „Túláradt bennem az öröm” – mondta Hans Küng, a szakadár európai teológus egy rádióinterjúban Ferenc pápává választása után. „Remény van ebben az emberben” – áradozott Küng, akinek várakozásai szerint Ferenc a II. Vatikáni Zsinat progresszív értelmezéséhez fog idomulni, és nem követi „a Lengyelországból és Németországból származó két pápa vonalát.” Leonardo Boff, a felszabadítási teológia egyik atyját idézte a német sajtó, aki azt mondta, hogy Ferenc „sokkal liberálisabb, mint azt általában gondolják.” Roger Mahony bíboros [aki nem mehetett el a konklávéra botrányai miatt, és akiről a Church Revolution in Pictures.htm oldalon számos szentségtörő kép látható] Twitter bejegyzésében kinyilatkoztatta, hogy az Egyház a „high church” (a formákra ügyelő, a modernitást elutasító egyház) felől a „low church” (formalitást mellőző, puritán szertartású, „modern” egyházi élet) felé fog elmozdulni Ferenc pápa alatt: „Viszlát pápai hermelin és díszes csipkék!” A The National Catholic Reporter című újság helyeslően idézett egy meg nem nevezett vatikáni diplomatát, aki ezt a kijelentést tette: „A hagyományos latin mise bagázsnak befellegzett.” Esteban Paulon, az Argentin Leszbikusok, Melegek és Biszexuálisok Szövetségének elnöke azt nyilatkozta a Washington Post-nak, hogy Ferenc pápa „a mérsékeltségéről ismert”, s hogy „amikor határozottan lépett fel a meleg-házasság ellen, ezt a konzervatívok nyomására tette”. Sergio Rubin szerint – akit a Washington Post az ő hivatalos életrajzírójának nevez – Ferenc pápa kezdetben „arra sürgette a püspökeit, hogy a bejegyzett homoszexuális élettársi kapcsolatokért lobbyzzanak”, a meleg-házasság alternatívájaként. Benedek pápának a regensburgi egyetemen az iszlámról mondott beszéde nem tetszett Ferencnek a brit Telegraph jelentése szerint: „Ezek a kijelentések arra szolgálnak majd, hogy 20 másodperc alatt megsemmisítsék a II. János Pál által az iszlámmal az utóbbi 20 évben gondosan kiépített kapcsolatokat.” A hagyományos miserítus szélesebb használatára Benedek pápa által kiadott rendelkezésnek való megfelelés szempontjából a beszámolók egymásnak ellentmondóak, de az bizton állítható, hogy (Bergoglio-t) nem hozta lázba a dolog. E. J. Dionne újságíró szerint „egy amerikai püspök megjegyezte, hogy Ferenc kiválasztását a konzervatívok nem üdvözölték egyértelmű győzelemként”, mivel „liturgikus kérdésekben szemben állt azokkal, akik vissza akarják fordítani a II. Vatikáni Zsinat által intézményesített változásokat”. A Ferenc pápáról e mozaikokból apránként összeálló kép … egy centrista prelátust mutat, akinek teológiai nézetei, stílusa, és hangsúlyai a II. Vatikáni Zsinat utáni periódusra jellemzőek. De nem egy Hans Küng. Túlságosan is életpárti és máriás ahhoz, hogy egy ilyen teológia feltételezhető legyen róla. De az is erőltetett elképzelés, miszerint osztaná Benedek pápa szigorú kritikáját az Egyházon belüli válság és a modern világ tekintetében. Oka van annak, hogy a progresszív blokk az előző konklávén Ratzinger kívánatos alternatíváját látta benne. Sokatmondó volt, hogy Ferenc pápa a pápai ablakból elmondott első beszédében Walter Kasper bíborosra mutatott, mint egy teológusra, akit csodál. Kasper a hiper-ökumenizmusáról ismert, s arról, hogy kedveli a teológiai újításokat.      „Jó viszonyban vagyunk Canterbury érsekével, s amennyire tudjuk, segítjük őt abban, hogy egyben tartsa az anglikán közösséget” – nyilatkozta Kasper 2010-ben, utalva az elégedetlen konzervatív anglikánok egy csoportjára, mely a katolikus Egyházhoz akart csatlakozni. „Nem az a mi politikánk, hogy olyan sok anglikánt Rómához térítsünk.”      Szemmel láthatóan Kasper és Ferenc egyetértett ebben a kérdésben. Greg Venable, Latin-Amerika anglikán prelátusa mondta el a sajtónak, hogy a jövendő pápa „egy alkalommal meghívott reggelizni, és nagyon világosan megmondta nekem, hogy az Ordináriátus meglehetősen szükségtelen, s hogy az Egyháznak anglikánokként van szüksége ránk.” … Ferenc pápasága lehet, hogy nem is annyira a jövőbe viszi előre az Egyházat, hanem vissza a közelmúltba, úgy 1970 környékére. A II. Vatikáni Zsinat megfelelő értelmezéséről szóló viták inkább kirobbanni fognak, mint megszűnni. A felbátorodott liberális püspökök talán a „reform reformjának” reformját fogják ő alatta keresni, és erőltetni a változatlan erkölcsi, teológiai és fegyelmi álláspontok újbóli áttekintését. Eme újrapozícionálás nem a hivatalos tanítás szintjén fog megtörténni, hanem inkább a stílusok, hangsúlyok és kinevezések zavarosabb szintjein.      Azt, hogy a katolikus baloldal az ő megválasztását egy nagy erősítésnek tartja, nem lehet azzal elintézni, hogy ez csak a vágyaik kivetítése. Elég sok apró nüánsz ad nekik erre reményt. Úgy vélik, ez az ő pillanatuk, … hogy visszatérjenek az 1970-es évek kötetlen, informális, és spontán liturgikus szelleméhez, miközben újraélesztik a még inkább szavazás-barát szituációs etikát. Mahony bíboros Twitter üzenete: „Hát nem érzed az új energiát, s hogy azt megosztjuk egymással?” Hans Küng elfogadja, hogy Ferenc pápa nem tud a modern világhoz mindenben alkalmazkodni, de reméli, hogy pontifikátusa általános pályagörbéje progresszív lesz. Abban, hogy Ferenc pápa láthatóan hangsúlyozza az egyéni lelkiismeretet (lemondott a hagyományos pápai áldásról az újságírókkal való szombati találkozóján, azon az alapon, hogy némelyek köztük nem katolikusok, vagy nem hívők), aztán a visszafogott moralitásban, a szegénység, a béke és a környezetvédelem „egybeszabott ruhaként” való előtérbe helyezésében Küng és társai egy olyan pápát látnak, akivel végre valahára képesek párbeszédet folytatni. 2013. március 25.