„Senki nem bosszúállóbb, mint Jézus, ha valaki ahhoz nyúl, ami Hozzá tartozik”
Interjú M. Martin atyával

Ezen az oldalon:
http://ebookbrowse.com/2-malachi-martin-a-kiforgatott-katolicizmus-pdf-d357025774
megtalálható egy 54 oldalas interjú pdf formátumban, mely 1990-ben készült Malachi Martin atyával. Az oldalról egyébként más művek is letölthetőek, például az általam annyit emlegetett „Az utolsó pápa” című könyve spanyol nyelven (mérete: 2.3 MB, Pages: 417 – 2012. június 23-án tették fel – szerintem ez is nagyon érdekes, hiszen a könyv 1996-ban jelent meg, németül egy évvel később, és most mégis annyit beszélnek róla megint, mint megjelenése idején – ez is azt támasztja alá, hogy amiket abban írt, azok most vannak igazán megvalósulóban, illetve most lesznek mindenki számára nyilvánvalóak).
     De fent van pdf-ben az 1975-ben megjelent, és szintén nagy port kavart, „Az ördög foglya” (Hostage to the Devil) című könyve is.

Az interjú magyar fordítása 2007-ben készült. Három folytatásban a Kapu című folyóirat a 2009. évi 11/12., valamint a 2010. évi 1. és 2. számaiban jelent meg, de az internetre csak nemrég, 2012. június 29-én tették fel. (Ez is fontos adat!)

Az interjúból néhány különösen érdekes rész:

1.
Hasonlóképpen, ha megvizsgáljuk az Egyházat az 1965 és 1975 közötti periódusban, azt látjuk, hogy a katolicitás hirtelen eltűnt. Hirtelen papok és apácák hagyták el hivatásukat. Egyszerre bizarr szertartások jelentek meg. Eltűnt a Szent Szívnek és Mária Szeplőtelen Szívének a mély tisztelete. Az Oltáriszentség imádása, az Oltáriszentség meglátogatásának szokása és a zarándoklatok is eltűntek hirtelen. Amit egyházi emberek a gyermekek elsőáldozásáról, a házasságról, az abortuszról, a fogamzásgátlásról és a homoszexualitásról tanítottak, mind egyszeriben az ellenkezőjébe fordult. A katolicizmus teli tartályainak tartalmát hirtelen kiszippantotta valaki. Eltűnt, ami bennük volt! Az egyetlen teológiai magyarázat erre: Isten megvonta tőlünk a kegyelmet. Isten megvonta tőlünk a megszentelő kegyelmet, amely nélkül nem lehetünk katolikusok. Ez az összképe annak, ami történt.

2.
A terv egyszerűen az volt, hogy az Egyház hagyományos római katolikus vonásai gyökerestől eltöröltessenek. Ha megvizsgáljuk a II. Vatikáni Zsinat valamennyi dokumentumát, a szándék jól kivehető: a zsinatnak lehetőleg egyetlen olyan nyilatkozata se legyen, amelyet ne lehessen többféleképpen értelmezni.

3.
A marxizmus lényege: „Ne nézz az emberi látóhatáron túlra. Te, ember, végtelen tökéletesedésre vagy képes, ha lerázod a hátadról a kapitalista sakálokat. A hatalom, a tökéletesség és a boldogság forrása az ember. Ne keress semmi transzcendenst.” Minden egyéb, mint a munkások paradicsoma, a proletárforradalom és a többi, mind a történelmi frazeológia része, amelyet – mint Gorbacsov tette – új frazeológiára lehet cserélni, lásd méltányosság, tolerancia, fanatizmus-mentesség. De a lényeg: „Azt akarom, hogy csak erre a világra figyelj. Ne remélj üdvösséget az égből. A csillagokon túlról nem érkezik semmiféle üzenet, nincs megváltás arrafelé. Jézus ember volt. Mi is emberek vagyunk.” Ez a marxizmus rövid kivonata.

Ebben az országban, de a maga országában és Európában is a püspökök kizárólag szociológiai, politikai és katonai kérdésekkel foglalkoznak, mint amilyen a nukleáris leszerelés és a környezetvédelem. Lelkigondozás nincs többé. Borzadva olvastam például Los Angeles érsekének, Mahoney bíborosnak a lelkipásztori körlevelét az Oltáriszentségről. Biztosíthatom magát, hogy a dalai láma is olvashatná, és elfogadhatná. Ez egész egyszerűen egy szociológiai írás. Egy másik alkalommal ugyanez a Mahoney bíboros felmentést adott híveinek a karácsony utáni kötelező szentmisén való részvétel alól, arra hivatkozva, hogy úgysem mennének az emberek a templomba.
     Néhányan gondolkoztunk azon, hogy írunk neki, mondván: „Holnap házasságtörést akarunk elkövetni. Kérjük, mentsen fel minket a szándékunkat tiltó eskünk alól, mert mindenképpen megtesszük, amit akarunk.” Ez nem katolicizmus! Ez egy evilági, az éppen fennálló társadalmi szokásokhoz idomuló magatartás. „A nők papok akarnak lenni? Miért ne? Nekik is megvannak a maguk jogai. Homoszexuális akarok lenni. Miért ne? Jogom van hozzá. Ez csak egy másfajta életforma.” Ez a marxizmus lényege. Teljesen átitatott bennünket eszméivel.
     A II. Vatikáni Zsinat óta történt változások lényege az, hogy szekularizálták az Egyházat. Ennek a kulcsfigurája egyetlen lény: Lucifer. Sikeresen rásózta a portékáját a katolikus püspökök többségére. Elhitette velük: ezentúl az a feladatuk, hogy a katolikus embereket a népeknek ahhoz a mozgalmához csatlakoztassák, amely az emberi tökéletesség felé vezet a nemzetek egymástól kölcsönösen és szorosan függő társadalmában. Ezt vásárolták be tőle.

4.
Ennek a világnak a részévé kell lenned, másként fanatikusnak tartanak. Másként nem vagy amerikai. Nem vagy kanadai. Nem vagy jó állampolgár! Ezt egy arkangyali intelligencia adta el nekünk. Amikor Lucia a Szűzanyával beszélt, igen megrendítő pillanat volt, amelyben Miasszonyunk ezt mondta neki: „Ne döbbenj meg, gyermekem, ha egy adott pillanatban bizonyos ördögi zavarodottság vesz erőt a legjobb elméken is, egy olyan egyensúlyvesztés, melynek következtében többé nem képesek a Fiam és Péter szavai szerint ítélni.”
     Ha megvizsgáljuk, miként cselekednek a püspökök, miként cselekednek a papok és a teológusok, és látjuk, hogy a legjobbak miként követik el a legszörnyűbb hibákat, miközben egymásnak ellentmondó nézeteket hangoztatnak, akkor megértjük, mit jelent ez a zavarodottság. Már nem is tudják többé, mit jelent katolikusnak lenni. Elvesztették katolikus ösztöneiket. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a nép már nem katolikus. Csak csoportok vannak, amelyek kitartanak, és még katolikusok. Ennyi maradt. Csak szigetek. Aki ezt eddig nem fogta fel, az a homokba dugta a fejét.

5.
XXIII. János liberális volt, ráadásul teológiailag tudatlan. Naplója, A lélek, igen igénytelen mű. Majdhogynem primitív. Agyafúrt volt, akár egy paraszt. Paraszt ősei voltak, akik évszázadokon keresztül az elemekkel, a földdel és az állatokkal küszködtek. Mindenekelőtt azzal áltatta magát, hogy ha sikerül elérnie, hogy az általa meghirdetett zsinaton a legkülönbözőbb emberek: katolikusok, protestánsok, zsidók, muzulmánok, kommunisták, hinduk és buddhisták is részt vegyenek, az egy új pünkösd eljövetelét jelentené. A Szentlélek mindenkit megvilágosítana, és a világ egy lenne újra Krisztus szeretetében. Vagyis ábrándokat kergetett.
     … Lelkileg erőtlen volt, és nyilvánvalóan a kegyelem is hiányzott ahhoz, hogy bármit is tegyen. Valószínűleg Krisztus nem akarta, hogy tegyen valamit. A katolikus Egyháznak mint intézményes szervezetnek a felbomlása, valamint a papok, apácák, bíborosok és püspökök II. János Pálhoz való hűtlensége kapcsán azt kell mondanunk magunknak: „Ezt Krisztus megengedte”. Ő mindenható. Ő minden szívet meg tudna változtatni. De nem tette. Megengedte, hogy a bomlás végbemenjen. Vagyis ez Krisztus engedélyével történt, noha nem az Ő akaratából. Ezen mindannyian el kell gondolkodnunk. Megengedte ezt a győzelmet a Sátánnak, aki sikeresen beférkőzött az Egyházba a legmagasabb szintekig, egészen Péter trónjáig.

6.
Mit jelent az istenivel való katolikus meghitt kapcsolat? Néha látszólag nagyon egyszerű dolgokból áll: ima a Szűzanyához, az angyalokkal szembeni tisztelet, kilencnapos ájtatosság, beugrás öt percre a templomba, hogy üdvözöljük az Oltáriszentséget és megvigasztaljuk a mi Urunkat. Az Oltáriszentséget meglátogatva, beszélhetünk a mi Urunknak a jelzáloggal kapcsolatos problémánkról vagy az iskolakerülő gyermekünkről, a feleségünkkel vagy a férjünkkel való nehézségeinkről. Az istenivel való katolikus meghitt kapcsolat az asztali áldás vagy az egyházi énekek éneklése. A gondolatok és az imák állandó áradása. A meghitt kapcsolatok hálózata mindennel, ami az éghez tartozik. Ez a kinyilvánított katolicizmus, mely létrehozza a földön az ég mását, hogy mindennap hozzájuthassunk az angyalok eledeléhez.
     A szentáldozásban, az Ő sebeit átölelve, mindennap részt vehetünk Jézusnak az életét odaadó áldozatában. Beszélhetünk a Szűzanyával, és segítséget kaphatunk tőle, hogy felnőtté érésük során fiainknak Krisztus, lányainknak a Szűzanya legyen a példaképe. Van olyan, hogy különleges emberek Krisztusnak szentelik életüket, és papok, apácák vagy vallásos rendek tagjai lesznek. De történhetnek különös események, mint amilyen egy zarándoklat vagy egy különleges küldetés. Mindez a maga nemében páratlan katolikus vonás, az istenivel való meghitt kapcsolat körül szerveződik. Mi bírunk az éggel való társalgás adományával.
     Napjainkban a mindennapok embere azt tapasztalja, hogy ez a társalgás hirtelen megszakadt. Hirtelen mindenkitől azt várják el, hogy egymással társalogjanak. Hirtelen azt várják el tőlük, hogy a papot éppen olyan valakinek tekintsék, mint amilyenek ők maguk. Hirtelen úgy kell tekintsék Jézust az Oltáriszentségben, mint aki nagyon távol van az életüktől. Hirtelen szociológiai és környezetvédelmi tanulmányokkal kell foglalkozzanak, ahelyett, hogy a hitüket próbálnák inkább megismerni. Egyszerre csak rájönnek, hogy a rózsafüzér nem fontos többé, és már nem is árusítják a templomaikban. Más szóval hirtelen mindent kihúznak alóluk.

Mi történt? Mi idézte elő ezt a változást? Nos, ha egy mindenre kiterjedő, embermilliók életére kiható változást látunk, mely hirtelen tárul elénk, és minden ugyanazt a pecsétet viseli, biztosak lehetünk abban, hogy az nem véletlenül történt. Más szóval ilyenkor tudhatjuk, hogy az emberek egy szervezett testülete egy összehangolt tervet ültetett a gyakorlatba. Mivel oly egyetemes, tudhatjuk, hogy fentről indították el. Nem egy egyházmegyében kezdődött. Ez nem egy országban kezdődött. Ez Rómából indult ki.

7.
Nos, az új világrend két dologtól függ, amelyek napjainkban mindenek felett valók, és amelyeket senki nem tud megkerülni. Az egyik: Olyan, hogy független nemzet, nem létezik ma már. Mindnyájan egymástól függünk. Milyen értelemben? Muszáj kereskednünk. Ha napjainkban nem kereskedel, halott vagy. Vagy életkörülményeid a Kalahári sivatag busmanjainak szintjére zuhannak. A másik: Minden nemzet fejlődni akar. Mi a fejlődés napjainkban? A fejlődés nem más, mint a kórházak, az utak, az óriásáruházak, a VCR-ek (videó felvevők) és az elektronikus kommunikáció. Az utazás szabadsága. Az a szabadság is, hogy felbonthatod a házasságodat, és újat köthetsz helyette. Vagy annak a szabadsága, hogy megválaszthatod a szexuális életformádat.
     És azt is jelenti, hogy aláveted magad a technológia követelményeinek és szabályainak. A fejlődéshez az is hozzátartozik, hogy a technológiát az emberek higiéniai, társadalmi, lelki, szexuális és orvosi szempontból való jobbá tételére használjuk. Ez a fejlődés eszméje manapság. Ennek a két hatóerőnek a befolyását a nemzetközi óriáscégek emberei siettetik. Ezek az erők tisztán természetiek. Materialisztikusak. Éppoly rosszak, mint a marxizmus, de sokkal ravaszabbak.
     Ezek az erők nem ölnek meg téged. Kellemes dolgokkal pólyálnak körbe, és elintézik, hogy torzszülött gyermeked ne legyen. Lehetővé teszik, hogy ne kelljen olyan társsal élned, akitől elhidegültél. Arról is gondoskodnak, hogy soha ne kelljen gondolkodnod, csak bámuld azt az ostoba képernyőt. A jóság fogalmát pedig számodra arra a közös nevezőre egyszerűsítik, mely szerint úgy kell viselkedned, hogy kellemes illatod legyen, egyél jól, és ne öld meg a szomszédodat. Végül a pénzedet és a zászlódat, a szexualitásodat és az ennivalódat, az olvasmányodat és a szórakozásodat mind szervezeti emberek tömegei határozzák meg. Ez a fejlődés.

Ez igen rettenetes, mert ez az új szemléletmód kihat az egészségre, kihat a társadalmi életre és a család életére is. Ha katolikus leszek, hogyan érhetem el, hogy a gyermekeim a katolikus meghittséget megéljék? Honnan tudnék én arra szert tenni? Már nem vagyunk katolikus intézményekkel körülvéve, amelyek fenntartják, beszélnek róla, fejlesztik és tükrözik a katolikus intimitást. Most minden egyházmegyében, minden plébánián olyan katolikus intézményeink vannak, amelyek az új világrend iránti új vágyat tükrözik, amely az egész ember fejlesztésére irányul. A hangsúly arra tevődik, hogy legyek sikeres, legyek szép, legyek boldog, legyek tiszta, legyek higiénikus és így tovább.

A szenvedésnek vége. „Hiszen az barbár. Primitív. És zavaró! Miért hagyjam magam megzavarni másnak a szenvedésétől? Miért kellene nekem néznem, hogy a kereszten vér folyik egy viaszos kézből, vagy meggyötört pillantású szemeket látnom, vagy pedig egy fejet, amelyet töviskorona sebzett meg? Ez kényelmetlen érzést okoz nekem.” Ez a modern szemlélet. A gyóntatószékkel ugyanez a helyzet. Ma, ha találunk is olyan templomot, amelyben van gyónás – ez néha elég nehéz lehet –, sok helyen az nem más, mint csevegés a pappal. Néha kisétál veled a kertbe, és elbeszélget veled. Barátságos csevegés két ember között. Eredetileg azért mentél a paphoz, hogy feloldozást kapj a bűneid alól. Manapság már úgy érezzük, hogy a pap nem is ad semmiféle feloldozást. Te sajnálod, hogy bűnt követtél el, ő pedig megáld téged.

8.
Vagy ki prédikál a Szent Szűz tisztaságáról? Azokat a papokat, akik ilyenfajta tárgyakról beszélnek, kihelyezik a vadonba. Vagy pedig eltűnnek. Némely egyházmegyében azt mondják nekik, hogy távozzanak. „Hétfőn tűnj el, mert különben hívjuk a rendőrséget.” Ez számos kanadai egyházmegyében megtörtént már. Ezek a papok egy utazótáskával mennek el. Nem kapnak semmiféle támogatást. Ez a valóság.

De térjünk vissza az alapkérdésre. Ilyesmi csak akkor történhet, ha a hitet visszavonták. Ahogy Krisztus a kereszten mondta, ezek a papok nem tudják, hogy mit tesznek. Nem mondják tudatosan megfontolva: „Nos, ez a hit ellen van, ezért ezt fogom tenni!” De mégis arrafelé mennek, mert nincs többé hitük. Egyszerűen nem hisznek már.

Ez néhány nagy kérdést vet fel. Jézus a világegyetem királya, az Egyház feje, és az az ember, akitől a pápa hatalmát származtatja. Vajon mi az Ő terve? Mi történik valójában? Miért van ez a gonosz kártékonyság a legmagasabb helyeken is? Mi történt, hogy a helyzet így alakult?
     Ezek a kérdések kínozzák az embereket. Aztán hogyan kezeljem ezt a helyzetet?
Életem minden hetében beszélek szülőkkel, akik azt kérdezik: „Nem találunk sehol egy jó szentmisét. Mit tehetünk ezzel kapcsolatban?” Vagy azt mondják: „Nincs egy rendes iskola, ahova a gyermekeinket adhatnánk. A mai iskolában nevelkedve, már nem hisznek a keresztségben.”

Ezekkel a romboló tendenciákkal számolva, vajon milyennek remélhetjük a jövőt? Mi folyik itt valójában. Nos, elmondom magának, Bernard, hogyan közelíthetjük meg ezt a kérdést. Nem tudnám megmondani, hány ember kérdezte meg tőlem az utóbbi tíz évben: „Hol van Isten? Hol van Krisztus? Nem azt feltételezhetnénk, hogy őrködik az Egyház fölött?” Mások azt mondják: „Isten biztosan készül most tenni valamit.” Ezt olyankor mondják, amikor valamelyik püspök vagy pap valami megmagyarázhatatlant cselekedett. Ha egy pederaszta papot letartóztatott a rendőrség, vagy a püspökük valami olyan nyilatkozatot tett, amely szöges ellentétben áll mindazzal, amit ők az iskolában tanultak. Azt kérdezik: „Vajon miért nem lép közbe Isten? Minden bizonnyal megjelenik majd az égen.” Vagy azt kérdik: „Miért nem csinál valaki valamit? A pápa biztosan készül tenni valamit.”

Hogy némileg világosabban lássuk a helyzetet, nézzük meg, mi történt Jézus kínszenvedései, a passió idején. Urunkat ellenségei késő éjszaka fogták el, és másnap délután 6 óráig tartották fogva, amikor hirtelen összeroskadt, és egy hangos kiáltással meghalt. Biztos vagyok benne, hogy ez idő alatt a Szűzanya vagy János evangélista nem mondtak ilyet, de abban is biztosak lehetünk, hogy a Jeruzsálembe gyűlt apostolok és tanítványok a helyüket nem találva járkáltak, és ezt mondogatták: „Ő tudja majd, amit kell. Isten be fog avatkozni. Az angyalok egy hadseregét küldi majd el, akik megszabadítják Őt. Valamit csak fog tenni!”
     De maga tudja, Bernard, hogy Ő nem tett semmit. Feltartóztathatatlanul végigment mindenen egészen a sírba tételig. Krisztusnak meg kellett halnia, mielőtt feltámadt a sírból. Éppúgy, mint ahogy mivelünk is történik. Isten nem készül tenni semmit. Isten nem avatkozik be. Nem fog történni hirtelen változás, amelynek következtében minden újból rendben lesz, és olyan katolikus lesz, mint volt azelőtt. Bernard, soha többé nem lesz olyan, mint volt! Az Egyház soha többé nem áll vissza olyanná, mint amilyen volt! Az meghalt és elmúlt. Mi a sírba megyünk, mielőtt feltámadunk.

9.
Mária és Márta találtak egy helyet a via Dolorosán, ahonnan láthatták az eseményeket. Látták a közeledő menetet: a római katonákat, a népet, a papokat, és azt az emberi alakot a keresztgerenda alatt. Miasszonyunk ennek az emberi alaknak a testét valamikor a méhében hordta. Világra jöttének első pillanatától kezdve látta Őt. Testének minden vonalát, arcának minden vonását ismerte. Amíg Ő meg nem kezdte nyilvános működését, annyi éven át együtt élt Vele. Mindent tudott Róla. Mégis, amikor látta az ő halódó Jézusát befordulni a sarkon, egy szörnyű köntösbe öltöztetve, melyet gúnyból adtak rá, nehezen ismerte fel Őt. A halál sápadtsága öntötte el. Verejtékezett. Az arca felhasadt, az orrát eltörték, az egyik szeme feketén bedagadt, amint azt a torinói lepelről tudjuk, és igen sok vért veszített. Ha valaki látott embereket ilyen körülmények között meghalni, tudja, hogy felismerhetetlenek. Én láttam egy ilyen embert egyszer. Maga nem ismeri ezt.
     Máriának időbe került, míg észrevette, hogy ez az ő Jézusa. Egy pillanatig azt kérdezte magában: „Ő-e az vajon? Igen, Ő kell legyen.” Valamely jellegzetességéből, gesztusából, szemének egy pillantásából, valamiből, amint ott elment előtte, tudta, hogy Ő az. Hasonlóképpen, mint most az Egyházzal. Ma nem ismerünk rá a Katolikus Egyházra. Annyira széttépték darabokra, annyira megkínozták, kivéreztették, összeverték. Kell annyi hitünk legyen, mint Máriának, amikor azt mondta: „Igen, ez az én Jézusom.” És felment a Kálváriára, hogy lássa Őt meghalni. Az még előttünk van, hogy lássuk ezt a dolgot egészen meghalni. Sírba tenni! Látni fogjuk mindennek a kigúnyolását. Ez az, ami reánk vár. És ezt Jézus szemmel láthatóan akarja és megengedi. Temetkezés vár ránk, a katolikus eszmények fokozatos elhantolása mindenütt, mind a nyilvános, mind pedig a magánéletben.
     Közülünk azok, akik még gyakorolják a katolikus hitet, egyszerűen csak a keresztjeiket fogják hordozni. Amíg csak meg nem halunk. És ez minden, ami elváratik tőlünk. Mit gondol, a Szent Szűz hogyan viselte el ezeket az éveket? Az volt az övé, ami a mienk is volt: Jézus maga. Szentségileg volt Ő a miénk. Máriának ott voltak a misztériumok: az Angyali üdvözlet, a látogatása Erzsébetnél, Jézus bemutatása, majd megtalálása a templomban, és a többi misztérium, amelyeket nem említettünk meg. Aztán ott volt Jézus nyilvánosság előtt tett csodáinak a misztériuma. Ez volt minden, amivel bírt. Végül Jézus meghalt a keresztfán. Bizonyos vagyok benne, hogy feltámadása után Anyját látogatta meg legelőször. Ez egy olyan jelenet, amelyről nem tudok beszélni, annyira megindító. De eddig a pillanatig a Szent Szűznek a hitén kívül semmi bizonyossága nem volt. Mégsem ingott meg soha.

A mi esetünk hasonló. Az Egyház jelenlegi sebzett állapotában lehet, hogy vele együtt meghalunk, és csak egy másik nemzedék jön majd rá, mi volt Krisztus terve a világgal. De nekünk csak egyetlen teendőnk van, és ez az, hogy kitartsunk a hitben, a rózsafüzér imádkozásában, kitartsunk az Oltáriszentség és a szentmise mellett. Semmi mással nem kell törődnünk. Mi nem bírunk annyi kegyelemmel, hogy igazán változtatni tudjunk a dolgokon. Jézus nem emelt bennünket olyan helyzetbe, hogy ezt megtehessük. Minden teendőnk abban áll, hogy éljük a hitünket, a hitünkben haljunk meg, és kerüljük el a megalkuvásokat. Ennyi minden, amit tehetünk, mert a helyzet mozgatóerői kozmikus méretűek. Nem elérhetőek számunkra.

Minden azt bizonyítja, hogy Lucifer már a végét járja. A végső eszközökhöz is hozzányúl, mert tudja, hogy az ő idejének közeleg a vége. A pápa úgy hiszi, hogy ezek az idők véget érnek. Akkor a Sátán kiutasíttatik, elveszti azt a királyságot, amelyet kihasított magának a Katolikus Egyházban és az emberi világban. Teljes változás következik be. Hogy hányan fogják ezt meglátni közülünk? Nem tudom. Hogy szeretném-e látni? Én ezzel nem törődöm. Amit nekem tennem kell, azt mindennap megteszem. Viselem a keresztemet, és követem Őt. Egyedül ennyi a fontos. Nem összpontosíthatok erre az óriási harcra, mert meghaladja az erőimet. Ennek kozmikusak a méretei. Geopolitikai jellege is van. Óriási szupererők vannak belekeveredve. Az egész világ valamennyi népére kiterjed. és a Miasszonyunk eljövetelét igényli.

Miasszonyunk hirtelen véget tud vetni a jelenlegi bajainknak az akaratával, azon hatalom révén, amellyel Isten felruházta. Végül meg fogja ezt tenni. Hogy mikor, azt nem tudhatjuk. Mondta, hogy megteszi, de addig az intézményes Egyházban a szennynek, a korrupciónak és a hanyatlásnak ez az áradata továbbra is változatlanul folyik. Mi nem tudjuk megállítani ennek a drámának a rohanását. Márpedig ez egy dráma. Ez a Sátán végső agóniája a Jézussal való harcában. A kapott szabadsággal nagy károkat okozott, lelkek millióit szerezte meg: bíborosokét, püspökökét, papokét és világi emberekét. Ezek, mint a levelek úgy hullanak a pokolba, ahogy ezt a Szent Szűz Luciának elmondta. Ő végül véget vet ennek az egésznek – mondta –, mert a mi Urunk megadta ezt a hatalmat az ő Szeplőtelen Szívének. Ez az egész fatimai jelenésnek az üzenete, de nem tudjuk, mikor és hogyan fog megtörténni, és nem is kell foglalkoznunk vele. Ez nem a mi feladatunk. Ez számunkra túlságosan is nagy.

10.
VI. Pál pápa volt az, aki elkövette a hibát, hogy bátorította a katolikus karizmatikus mozgalmat. Nekünk már volt a Szentlelket mélyen tisztelő karizmatikus mozgalmunk, jóval azelőtt, hogy ennek az eszméjét a pünkösdizmus Amerikában feltalálta volna. Voltak a Szentléleknek szentelt szerzetesrendjeink. Volt egy óriási kincsesházunk a Szentlélek tiszteletére tanokból, kegyes cselekedetekből és vallásos gyakorlatokból. Ez mindig megvolt! Ez katolikus. Ez hagyományos. Ez a mi örök Egyházunkhoz tartozik, nem úgy, mint ezek az újonnan kiagyalt dolgok. Néha ez státus elérésére irányuló erőfeszítés csupán. „Én közvetlenül a Szentlélekkel beszélek. Ne szakíts félbe! Elmondom neked az Ő szavait, és valaki a gyülekezetből, akinek adománya van erre, majd közli a jelentését.” Ez nem katolicizmus. Krisztus nem így beszélt. Ő érhető nyelven szólott.
     Ők semmit nem akarnak kezdeni a hagyományokkal. Azoknak már végük. Azokat már elvetették. Ezért én mindig katolikusokban és újkatolikusokban gondolkodom. Az Egyházban van egy újkatolikus mozgalom, amely megkísérel mindennek új formát adni, hogy modern legyen. Ez a II. Vatikáni Zsinat legnagyobb öröksége. Az Egyházon belül létrehozta ezt az új egyházat. Ez valójában egy ellenegyház. Minden eddigit maga mögött kíván hagyni, és az élet, a házasodás, a halál és a haldoklókkal való bánásmód új útjain akar járni.

11.
Amit a szentmisével tettek, az a szimbóluma annak, amit az egész Egyházzal cselekedtek, vagyis hogy megfosztották a katolicizmust áldozati jellegétől. A keresztet akarják eltávolítani a katolicizmusból, hogy a vallást könnyűvé, kellemessé és ízletessé tegyék a világ számára. Amikor egy pap latin szentmise tartását javasolja, az némelyek számára a borzalom pillanata. A papot egyszerűen felszólítják, hogy menjen el. Vagy azt mondják neki, hogy ilyen misét mondani lehetetlenség. „A Szentatya ezt nem akarja. Az Egyház már régóta nem teszi. Ez egy maradi pap. Most itt van nekünk a Novus Ordo, az új mise. Tégy e szerint, vagy baj lesz!”
     A latin mise gondolatára irtózás és undor a reagálás. Ismerek egy igen kiemelkedő francia teológust, egy jezsuitát, aki nemrég véletlenül részt vett egy latin szentmisén Párizsban. Ő visszataszítónak találta még a gondolatát is, hogy valaki hátat fordít az embereknek, és csendben imádkozik. És én tudom, hogy az a jezsuita elveszítette a hitét. Többé nem tudja, mi történik a misében. Ez a katolicizmus középpontjának a szétrombolása. Higgye el, hogy szentmise nélkül és a szentmisén való szentáldozás nélkül a katolicizmus meghal.

12.
Az úgynevezett vandál megoldáson kívül nincs más lehetőség a római hivatalnoki kar megtisztítására. A vandál megoldás az lenne, hogy egyetlen íróasztalt kiteszünk egy szoba közepére, és újra kezdünk mindent. Amikor a vandálok az ókorban egy városra törtek38, mindenkit elpusztítottak. Semmi nem maradt utánuk. Ez a vandál megoldás. Eltörölni, és újra kezdeni mindent, mert a bürokráciát nem lehet kigyomlálni.
     A pápa látta, hogy az a döntése, mely szerint áldozáskor a szentostyát nem kell az emberek kezébe adni, elment a semmibe. Az alapelv az volt, hogy meg kell szegni a törvényt, utána pedig már lehetett arra hivatkozni, hogy ez a helyi szokás. Pontosan ez történt. Ezt a taktikát más területeken is alkalmazták. Vannak női papok. Tudjuk, hogy az Egyesült Államokban nem nyilvánosan 32 nőt szenteltek fel. Tudjuk, hogy ezek misét is tartanak. Tegyük fel, hogy ezek megjelentek, és azt mondták, hogy ők papok, mert ez és ez a püspök – aki már halott – felszentelte őket. És megvan a maguk gyülekezete. A gyülekezetük esetleg azt mondja, hogy „Tudja, Szentatya, ők már megvannak, és jó papok.” A liberálisok, hogy elérjék a céljukat, először megszegik a törvényt, ebből precedenst csinálnak, majd a precedenst körülbástyázzák.
     Ez így működik. És Róma nem gördít elébük akadályt. Ha valamilyen törvényt XI. vagy XII. Pius idejében megszegtek, a törvényszegő embereket azonnali hatállyal kiközösítették volna. Ez a törvényszegés végét is jelentette volna. Manapság Róma nem tesz ilyet. Miért nem? Mert Róma emberei egy húron pendülnek velük.

Ratzinger [aki 1990-ben még csak bíboros] minden jel szerint nincs tudatában az emberek szenvedéseinek. Nem fogja fel, hogy az emberek mennyire szenvednek, amikor olyan papjaik vannak, akik érvénytelen misét mondanak. A helyi egyháztartományok modernista papjai és püspökei hibájából nem részesülhetnek a megszentelő kegyelemben. Ratzinger bíboros el van zárva annak a fájdalomnak a valóságától, amelyben nekünk, embereknek, részünk van. Számos egyházmegyében olyan püspökök vannak, akik az Egyházzal ellenséges szellemben működnek. Ha egy pap alapvető katolikus hittudományt prédikál, elküldik. Ennek a papnak lehetősége kellene legyen arra, hogy elmenjen Ratzingerhez, aki visszahelyezhetné őt, és a püspököt a fülénél fogva kihajíthatná. Azt a püspököt kellene elküldeni, mert eretnek. De Ratzinger nem teszi ezt.

13.
A helyi püspök valójában mindkét világból hasznot húz, mert mögötte van Róma hatalma, és ezzel a pápa jóváhagyása, ugyanakkor pedig azt tesz, ami neki tetszik.
     A szélsőséges esetektől eltekintve, senkinek nincs hatalma a püspök fölött. Ez azért van, mert Rómának nincs többé hatalma. Úgy tűnik, a püspök mind a saját világából, mind pedig a római világból hasznot húz.
     De nem hiszem, hogy a túlvilágon is ilyen jól jár. Mit mond majd Krisztusnak, amikor szemben áll majd Vele megítéltetésekor? Mit fog majd mondani, amikor Krisztus megkérdezi: „Miért foszlattad szét Péter hatalmát, Péterét, aki engem képvisel? Miért nem engedelmeskedtél neki? Miért hallgattál a szabadkőművesekre? Miért volt homoszexuális szeretőd? Miért nem kergetted el a homoszexuális papokat? Miért hagytad, hogy teológusok eretnekségeket tanítsanak az én papnevelő intézeteimben? Miért engedted meg érvénytelen misék tartását? Számot vetsz azzal, hogy milyen sok lélek veszett el mindezért?”

14.
Agostino Casaroli értékelése igen nehéz egy közönséges ember számára. Casaroli olyan világban mozog, amelyben nem laknak hétköznapi emberek. Casaroli már régóta arról álmodott, hogy bejárást nyer Kelet-Európába, a Szovjetunió Európájába, és összebékíti Keletet és Nyugatot. Egy teljesen új korszakról álmodik. Semmilyen értelemben nem támogatja a kapitalizmust. Ő egyáltalán nem abból a fajtából való. Sokkal inkább hajlamos hinni egy új világrendben, amely az összhang, a baráti kapcsolatok és az egyetemes béke erővonalai mentén szerveződik. Ezek egyike sem igazán katolikus eszmény. Végül is a katolikus eszmény csak a lélekben valósul meg, amely a halálkor az égbe jut. Casaroli politikája a marxista világ ápolását és a vele való megbékélést részesítette előnyben.

15.
[Rómában] a hatalomnak a kíméletlen és tisztességtelen felhasználói figyelmen kívül hagyják a laikus emberek érzéseit, akik igen nehéz körülmények között igyekeznek a hitüket gyakorolni. A római ranglétra felső fokain semmilyen érzés nincs ilyesmivel kapcsolatban. Ezek el vannak vágva a külső körülményektől. Ezek nem közönséges emberek. Ilyen természetű problémáik nincsenek. Washingtonban is vannak emberek, akik a maguk világában élnek, és nem tudják, mi történik az Illinois államban levő Peoriában. Távol élnek egymástól.
     A dolog ellensúlyozása érdekében el kell mondanunk, hogy több száz szent férfi és szent nő él Rómában. Ők nem foglalnak el magas állásokat. Az életszentség nem fér össze azzal a fajta hivatali élettel. Azt nem tudod elviselni. A hazugságokat képtelen vagy elfogadni. A becsapásokat nem tűrheted. A nagyravágyást nem szenvedheted. Ezek egyikének sincs semmi köze az ember megváltásához. Mindez egész egyszerűen az emberi becsvágy, a hiúság, a gőg megnyilvánulása, akár a frakciózás és az áskálódás, a nyereségre és az előnyökre törekvés; jól enni, jól élni és utazni a Szentszék költségén. Mindennek semmi köze az üdvösséghez.

16.
Nos, vegyük Lefebvre érseket és hasonlítsuk össze őt napjaink kiemelkedő eretnekeivel, mint amilyen Charles Curran vagy Walter Kasper. Róma csak egyetlen dolog miatt nem tekinti Charles Currant vagy Walter Kaspert veszélyesnek. Ezek nem veszélyeztetik az ő hatalmukat. Ezek csak hittudományról beszélnek. Ki törődik a hittel? Lefebvre érsek érvényesen felszentelt négy püspököt. Erre az volt a válaszuk, hogy elővették a nagyágyút, és teljesen kiiktatták őt a tényezők közül. Hogy miért? Mert a kánoni hatalmuknak szegült ellent. De már azon egyszerű ok miatt sem szállnak szembe Walter Kasperrel vagy Charles Currannal, mert azok részéről semmi sem fenyegeti őket.
     Vagyis Róma nem érzi többé, hogy bármiféle eretnekség fenyegetné őt. A dolgokat nem vizsgálja teológiai vagy ideológiai szempontból. A történéseket csak hatalmi szempontból vizsgálja. Már csak azért sem történik semmi az eretnekekkel kapcsolatban, mert Rómában sokan osztják azon eretnekek véleményét. Az ilyenek nem katolikusok többé.

17.
II. János Pál nem tudta kezelni a bajt. Túlságosan is sok baja volt. Egy hosszú listát lehetne összeállítani azokról a területekről, amelyekkel kapcsolatban nem tette fel a szükséges kérdéseket. Például a vallásszabadság egész kérdése. Döntenie kellett volna benne. Ez egy égető kérdés az Egyházban, és különböző emberek mondtak véleményt róla.

Manapság az általános eszme a neokatolikusok között az, hogy szabadon teszel azt, ami neked tetszik. „Szabad tévesen élned. Ez egy emberi jog.” Az Egyház mindig elutasította ezt a gondolatot. Egyetlen embernek sem szabad a tévedést választania. Nem mondhatjuk azt, hogy az emberek tetszésük szerint szabadon lehetnek bármilyenek. Ez nem így van! Krisztushoz az út a Katolikus Egyházon át vezet. Ez egy katolikus doktrína, mert az Egyházon kívül nincs üdvözülés.
     II. János Pál nem tisztázta ezt az ügyet. Nem vette elő a II. Vatikáni Zsinat égető kérdéseit, és nem tette világossá a kétértelműségeket: a kollegialitás kétértelműségét; a vallási szabadság kétértelműségét; a szentmisével kapcsolatos kétértelműséget. Végül is mikor érvényes egy mise? Az Isten szerelmére, végül is mi egy érvényes mise? A pápa nem tisztázta mindezt. A gyengesége mutatkozik meg abban, hogy nem tisztázta számunkra ezeket az ügyeket. Nyilvánvalóan úgy ítélte meg, hogy jobb, ha nem érinti őket. Hiszen ez egy darázsfészek! Túl sok baj járhat vele. Túlságosan veszélyes! Veszedelmet hozhat számára.
     A péteri hatalom kérdésében sem teremtett rendet. Végül is valóban ő-e az Egyház vezetője? Megkapta-e ténylegesen a legfelső méltóságot? Mert hiszen nem gyakorolta. Mit mond erről a II. Vatikáni Zsinat? Egyáltalán nem egyértelmű. Ellenfelei péterellenes módon értelmezték. II. János Pál nem tisztázta ezt sem.

Aztán van egy nagyon nagy baj, amely elevenbe vágó lehet. Biztos vagyok benne, hogy ő nem egyszer riadt fel éjjel kettőkor, és verejtékben fürdött emiatt. Az ok a következő. Tételezzük fel, hogy én vagyok ennek a háznak feje. Tudom, hogy lakik ebben a házban három ember, aki éjjelenként kijár rabolni és gyilkolni. Én ezt tudom. Ha nem teszek ellene semmit, magam is bűnös vagyok. Bűnös vagyok abban, amit ők tesznek. II. János Pál pápa tudja, hogy egyházközségekben istengyalázást követnek el. Tudja, hogy némely püspök nyíltan megéli homoszexualitását. Tudja, hogy vannak érvénytelen papszentelések. Ha nem tudná, tudnia kellene. Semmit nem tesz ellene. Nahát! A szabályok szerint ő közvetett módon vétkes ugyanabban a bűnben. Nem tesz semmit, mert úgy ítéli meg, hogy vihart idézne a fejére, és az megsemmisítené őt.

18.
Higgye el nekem, senki nem bosszúállóbb, mint Jézus, ha valaki ahhoz nyúl, ami Hozzá tartozik. És Ő semmit nem értékel többre, mint az Egyházat. Az Egyházban pedig semmit nem értékel többre, mint Pétert, akire Egyházát építette. És azok, akik most a pápaságot igyekeznek megbolygatni, és azt tervezik, hogy megszabadulnak az utolsó embertől, aki őrködik fölötte, a haragvó Krisztussal találják majd szemben magukat. Egy olyan Krisztussal, aki haraggal lesz telve, nem megbocsátással vagy könyörülettel. Azok ahhoz nyúltak hozzá, amiért Ő közénk jött a Földre. Ezért iszonyatos büntetésre számíthatnak.

Mindnyájan megszenvedjük ennek a büntetésnek a hatásait, mivel véletlenül a történelemnek ugyanahhoz a karavánjához tartozunk. Ez a karaván egy keresztút felé tart, ahol, azt hiszem, a Sátán ideje véget ér, és mi egy kis ideig a béke korszakát éljük meg az Egyházban, egészen, amíg az utolsó nagy harc be nem következik. Ez a nagy harc az Antikrisztus eljövetelét jelenti, és ezzel mindennek a végét ezen a földön.


Feltéve: 2012. szeptember 27.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA