A zsinati kétértelműség
Richard Williamson püspök 2012. április 14-i Eleisón-kommentárja

Képzeljenek el egy erős és jól felfegyverzett gyalogoskatonát, aki az ellenség ádáz üldözése közben hirtelen futóhomokon találja magát (vagyis, akinek a lába alól kihúzzák a szilárd talajt). Pontosan ez történik azzal a derék katolikussal, aki az igazsággal felfegyverkezve a II. Vatikáni Zsinat dokumentumait meg meri kritizálni. Mert ezek a kétértelműségek futóhomokját tartalmazzák – hiszen pont ezzel a szándékkal készítették őket!
     Ha az új ember-vallást a zsinati dokumentumok nyíltan hirdették volna ki, akkor a zsinati atyák iszonyattal utasították volna vissza. Ehelyett az új vallást ügyesen elkendőzték, azzal a trükkel, hogy a dokumentumokat úgy fogalmazták meg, hogy azok két különböző értelmezést tegyenek lehetővé.

Vizsgáljuk meg ezt egy világos és rendkívül fontos példán:

A „Verbum Dei” zsinati dokumentum 8. szakaszában van egy magyarázat a tradícióról, vagyis az áthagyományozott hitről. II. János Pál pápa ezt a szakaszt használta fel, hogy 1988-ban elítélje Lefebvre érseket. Ennek szövege így hangzik:
     „a) Az apostoli hagyomány a Szentlélek segítsége alatt álló Egyházban ismeri a fejlődést.
     b) Az áthagyományozott dolgok és szavak megértése növekszik a következőképpen:
     c) a hívek töprengése és tanulmányozása által, akik szívükben megfontolják ezeket;
     d) a belső belátás által, mely a lelki tapasztalatból ered;
     e) azok kijelentései által, akik a püspöki hivatalban az utódlás jogával az igazság karizmájában részesültek.”

Az igazi katolikus hagyomány radikálisan objektív. Ahogy a józan paraszti ész azt mondja, hogy az igazság objektív – vagyis, hogy a tárgyak rajtunk kívül és bármilyen személytől függetlenül pont olyanok, amilyenek (függetlenül attól, hogy egy személy mit állít arról, hogy milyen ez a bizonyos tárgy) –, úgy tanítja nekünk az igazi Egyház, hogy a katolikus hagyomány Istentől származik, Isten csinálta, és hogy egyetlen emberi lény sem változtathat ezen az igazságon egy jottányit sem.
     Ezt figyelembe véve tehát a fent idézett zsinati szöveg a katolikus értelmezés szerint ezt jelenti:
     „a) Az idők során a katolikusok a változatlan hitigazságok megértésében egyre előre haladnak.
     b) A katolikusok ezeket az igazságokat mélyrehatóbb módon értik meg a következők által:
     c) az igazságok szemlélete és tanulmányozása által,
     d) ezen igazságokba való mélyebb behatolás által,
     e) a püspökök által, akik ugyanezen igazságok friss aspektusairól prédikálnak.”
     Ez az értelmezés tökéletesen katolikus, mert kimondja, hogy minden változás csak magukban az emberekben – aki az idők során valóban változnak – megy végbe, miközben a kinyilatkoztatott igazságokban, melyek a hitigazságokat, azaz a tradíciót alkotják, semmilyen változás nem történik.

Most viszont nézzük meg, hogyan lehet a „Verbum Dei” ugyanezen szakaszát objektív helyett, szubjektíven olvasni, ami oda vezet, hogy maguknak az igazságoknak a tartalma függ a szubjektív katolikusoktól, akikkel együtt maga is változik:
     „a) A katolikus igazság él és növekszik az idők során, mert
     b) az élő katolikusoknak olyan bepillantásuk van ezekbe az igazságokba, melyekre a korábbi katolikusok soha nem voltak képesek, és mert
     c) ezek az élő katolikusok a szívükben és ezzel önmagukban új, eddig ismeretlen igazságokat fedeznek fel.
     d) Ezek az ő belső spirituális tapasztalatuk gyümölcsei.
     e) A katolikus igazság akkor is növekszik, ha a püspökök korábban ismeretlen dolgokat prédikálnak, mert a püspökök egyáltalán nem mondhatnak valótlanságot.”
     (Másképp fogalmazva: „Keressenek ki maguknak egy tetszésük szerinti vallást, csak imádkozzanak, adakozzanak és minket, modernistákat kövessenek.”

Térjünk rá végre a kétértelmű zsinat nagy problémájára: Ha a „Verbum Dei”-ből ezt a szakaszt azért kritizáljuk, mert a modernizmust támogatja, akkor a konzervatív katolikusok (akik alapjában véve csak a hitetlen egyházi emberekben való hitüket „konzerválják”) azonnal azt válaszolják, hogy a szöveg valódi jelentése megfelel annak a hagyományos értelmezésnek, melyet fentebb bemutattunk.
     Amikor azonban II. János Pál pápa az „Ecclesia Dei Adflicta” apostoli körlevelében a „Verbum Dei”-ből ezt a szakaszt arra használta fel, hogy Lefebvre érseket és az ő 1988-as püspökszenteléseit elítélje, ezt kizárólag modernista értelemben értelmezhette. Az ilyen tettek sokkal világosabb és határozottabb nyelvet beszélnek, mint akármilyen szó.

Kedves Olvasó, menjen végig ezen a zsinati szövegen és a kétfajta értelmezésen egészen addig újra és újra, amíg e nyomorúságos zsinat ördögi kétértelműségét tökéletesen fel nem fogja, meg nem érti.

Kyrie eleison



(megj: Ama meggyőződésem okán, hogy a világ csak arra, és oly mértékben züllik, ami felé, és amennyire maga az Egyház, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a korunk minden területén uralkodó kétértelműség, zűrzavar, csűrés-csavarás, az igenek és a nemek egymásutáni gátlástalan bevetése; egyáltalán a teljes értelmetlenség – a gagyi – mind ennek a zsinatnak, azaz a katolikus Egyház hivatalos szellemi vezetésének a közvetlen következménye – lásd például a most feltett cikkekből Koch bíboros nyilatkozatát.)


Feltéve: 2012. május 5.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA