Egyetemi rektor hisztérikus rohamot kapott egy mise alatt
(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2012. március 23.)


Az itt következő eset bár már 2011. december 8-án történt, de csak ma közölte a Riposte Catholique internetes honlap.

2011. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a párizsi Institut Catholique egyetem patrónusának ünnepén, a rektor, Prof. Dr. Philippe Bordeyne főtisztelendő úr, aki hivatalát 2011 szeptemberében vette át, vezette a misét az intézmény Szent József kápolnájában. A scola a Missa de Angelis-t énekelte – mint várható, latinul. Ez a tudósnál láthatóan súlyos lelki krízist váltott ki. A Credo előtt felemelkedett elöljárói székéről és a következő beszéddel fordult a gyülekezethez:

Elnézést kérek, de én itt a programban olyasmit látok, melyet meg fogok változtatni. Amikor szeptemberben ezen intézmény rektora lettem, a többi új párizsi pappal együtt esküt tettem le Vingt-Trois bíboros, Párizs érseke előtt. Eközben a hitvallást is elmondtuk. De franciául mondtuk. Hogy tehát közösségben maradjunk érsekünkkel, azt követelem, hogy a Credot itt is franciául mondjuk el.

Riposte Catholique így folytatja beszámolóját: „A diákok tátva maradt szájjal álltak. Most franciául kell-e mondják a Credot, hogy az érsekkel, vagy latinul, hogy a pápával maradjanak közösségben?”

Olyan kérdés, melynek korrekt megválaszolása a Bordeyne típusú teológusok generációjának fog még fejtörést okozni.

A fotón Prof. Dr. Philippe Bordeyne főtisztelendő úr.

2012. március 27.


vissza

a HÍREK oldalra                              a KEZDŐLAPRA