Loreto Róma mellett Olaszország második legfontosabb zarándokhelye, mely a világon számos istenházának adta nevét. A Loreto-i bazilikában, mely 1468-ban II. Pál pápa utasítására épült, található, mint a zarándoklat középpontja, a „Casa Santa”, a Szent Ház”. Ez a ház a számos pápa által hitelesített hagyomány szerint a Szent Család názáreti házának egy része. A hagyomány megőrizte, hogy a házat 1294. december 9-ről 10-re virradó éjjel angyalok hozták Olaszországba.
Részlet A Loreto-i csoda című könyvből: „1291. április 18-án Akkon elestével Palesztinában végleg megdőlt a keresztény uralom, és a szentföld a mohamedánok hatalma alá került, akik végigpusztították és szent helyeit romba döntötték. Isten akarata szerint azonban annak a helynek, ahol a legszentebb Szentháromság második személye Szűz Mária testében emberré vált, meg kellett maradnia, ezért a szent házat angyalok Dalmáciába, az Adriai tenger partjára vitték, és Tersato és Fiume között egy dombon helyezték el. Erről számos szentéletű, megbízható tanú számolt be. Három év és hét hónap után a ház úgy tűnt el, ahogy jött, az angyalok a tengeren át Olaszországba vitték, ahol nagyobb biztonságban volt.
A Casa Santa Recanati város közelében egy erdőbe ereszkedett le, ennek első tanúi pásztorok voltak, akik már a tenger felett látták a fénytől övezett házat közeledni. Az erdő, ahol a házat az angyalok leeresztették, egy jámbor matrónának a tulajdona volt, akit Laureta-nak (Loreto) hívtak, tőle származik a loretoi ház (és litánia) neve. Mivel az erdő kedvező búvóhelyül szolgált az útonállóknak, akik a zarándokokat életét is veszélyeztették, Isten harmadszor is úgy rendelte, hogy az angyalok a házat nyolc hónappal olasz földre érkezése után ismét arrébb vitték, és ezúttal egy közelben levő dombra helyezték. A domb két testvéré volt, akik véresen összevesztek a szentélybe érkező adományokon, ezért Isten negyedszer is tovább szállíttatta a házat, és nem messze az országúton tetette le.
A Szent Házat először téglafallal vették körül, ezt VII. Kelemen pápa lebontatta, és helyette a házat márványfallal borította be. Erre a márványfalra támaszkodik a mostani Szent Ház teteje, melyet az eredeti fatető helyett építettek, melyet azért bontottak le, hogy az állandóan égő mécsesektől nehogy lángra kapjon. A márványborítás elkészítésekor ismét megbizonyosodtak róla, hogy a ház alap nélkül áll az úton.
Az ily módon megerősített szentély köré II. Pál pápa alatt kezdték felépíteni a ma is látható templomot. II. Gyula pápa pedig e körül a bazilika körül építtette fel az erődítményt, hogy a tenger felől érkező esetleges török támadás ellen védve legyen.
Názáretben az ókori keresztény bazilikában időközben megtalálták a loretoi ház alapjait, valamint szorgos, alapos tudományos kutatómunkával bebizonyították, hogy a Loretoban levő ház anyaga Palesztinából származik.
1961-ben megjelent egy dekrétum a liturgikus ünnepek újjárendezéséről, melyet Gaietan bíboros írt alá. Az irat az 1961. február 14-i dátumot viseli. Azon ünnepek között, melyeket töröltek a római naptárból, a Szent Háznak Loretoba való átvitelének ünnepe is beletartozott.
Ugyanekkor törölték el Szent Filoména ünnepét is. A hivatalos megokolás így hangzik: Nem a kultuszt vagy a szent történetben való hitet törölték el, hanem csak az ünnepeket. A valóság azonban másképp néz ki.
A döntéssel a Loretoi nagy csodát, a ház áthozatalát (illetve Szent Filoména létezését) megfosztották történelmi alapjaitól, és a jámbor legendák körébe utalták. Ezt már évtizedekkel előbb 1900 és 1922 között megtették az úgynevezett felvilágosult katolikus tudósok. Az ő működésüknek köszönhetően minden, ami Loretoval összefüggött, kezdett eltűnni a hívő nép gondolatvilágából, aminek köszönhetően a legtöbb katolikus már nem tud mit kezdeni a Loreto fogalommal. Eme nyilvánvalóan anti-katolikus erők által tervezett fejlődésre tett végső pontot az 1961-es döntés az ünnep eltörléséről.”
A zarándokok, akik egykor az Adria-tenger partján a Via Lauretana, a helység egyik utcájába értek, a szentélyben a Loretoi Szüzet, a „Fekete Madonnát” tisztelték. Az eredeti Loretoi Fekete Madonna szobor története a 13. századra megy vissza. Azt a szobrot 1797-ben a napóleoni csapatok elrabolták és Franciaországba vitték, ahonnan 1801-ben visszaadták a Loretoi szentélynek. 1921-ben tűzvész pusztított a „Casa Santa”-ban, amelyben az antik Loretoi Szűz-szobor megsemmisült, ezt pótolták az eredetihez hasonló szoborral.
A „Casa Santa” az a hely, ahol az angyal Szűz Máriának bejelentette, hogy gyereket fogan és egy fiú, a Legmagasabb Fiának, anyja lesz. Más szavakkal a Szent Ház egyenesen a Szentháromság szentélye, a hely, ahol az Ige testté vált, Isten végső kinyilatkoztatása kezdetének a helye.
Röviddel ezelőttig a Casa Santa oltárának közepén egy tabernákulum állt, az oltár Legméltóságosabb Szentségének háza. Krisztus háza, aki magát a világ üdvösségéért feláldozta, és akit az eucharisztikus kenyér leple alatt imádunk. Azon a helyen, ahol Ő az emberiség történetébe belépett, hogy Isten, az Atya kinyilatkoztatását bevégezze. Egy tabernákulum azon a helyen, ahol Mária, az ős-tabernákulum, megrendülve hallotta, hogy arra van kiválasztva, hogy a világ és a kozmosz döntő fordulópontjának részese legyen.
Rómával ellentétben Loreto elsősorban nem a tömegturizmus csődületének találkozópontja. Ha még röviddel ezelőtt is a Szent Péter bazilikát a világ legnagyobb turista attrakciójának nevezték, melyet ingyen lehet látogatni, akkor a Loretoi szentély a bensőséges ima helye, melynek középpontjában éppen a „Casa Santa” áll, a megtestesülés titka.
Nos, ez a ház egy idő óta üres. A Legméltóságosabb Oltáriszentséget kivették belőle, és egy külön erre a célra kialakított szentségi kápolnába helyezték el. Ha a zarándok „korábban” belépett a „Casa Santa”-ba, meghajtotta a térdét, és térdelve imádkozott az Oltáriszentség előtt tekintetét a Fekete Madonnára szegezve. Ha „ma” belép ugyanoda, akkor először már nem tudja, hogy mit tegyen. Ha „korábban” egy teológiai igazság előtt
állt, amely a legegyszerűbb és legfiatalabb hívőnek is szemléletesen fedte fel a kereszténység központi titkát, úgy hogy őt magát is a történelembe foglalta, saját történetét az üdvtörténetbe szinte érezhetően és láthatóan beleszőtte, akkor ma – csupán egy kőből épült helységben áll, egy szobor előtt és valójában nem igen tudja, mit kell tennie. „Korábban” ehelyütt – a legszentebb összefoglalását találta; „ma” – a hitnek, jeleinek, eredeteinek egy további múzeumát.
A katolikus se relikviákat, se képeket nem imád, nem ismeri el a bálványimádást és nem szolgál képmásoknak. A relikviában, a képben csupán a hittitkok megközelítésének egyik fontos útját ismeri el, ami Loretoban – „korábban” – a fontos volt. Az Istenanya szobra és a Legméltóságosabb Oltáriszentség mintegy átkarolták egymást, a szobor az Úrra mutatott. A „Casa Santa” az oltár Legméltóságosabb Szentségében valóságosan jelenlevő Krisztus imádatának helye volt, akihez az Ő anyja, aki az Egyháznak is anyja, a híveket elvezeti – arra a helyre, „ahol minden kezdetét vette”. Most az anyát és a fiát elválasztották egymástól.
Kérdés: Miért nem maradhattak együtt: Milyen modernitásnak, milyen új szabályozásnak esett itt a hit alapja áldozatul?
Mindenki tudja, hogy az a ház, amelyben nem laknak, lassan elpusztul. Elveszti „személyiségét”, elveszti történelmének jelentős részét. Kétségen kívül át lehet alakítani múzeummá, mely ébren tartja az emlékezést, dokumentálja a múltat. De hiányzik belőle a lélek, azt veszíti el, ami élővé tesz, ami az eljövendő nemzedékeknek a döntő és fontos.
A Loretoi Szent Ház – lélektelenné vált. Csak reménykedni lehet, hogy visszaadják neki a lelkét.
