A rituálé elhanyagolása és a szociális helyzettel való túlságos törődés
(forrás: www.kath.net – 2010. január 28.)

Köln/Németország
Markus Lüpertz német egyházi művész a „Domradio”-nak adott interjújában elégedetlennek mutatkozott a katolikus Egyházzal szemben.

Arra a saját magának feltett kérdésére: „miért futnak az emberek az iszlámhoz, vagy miért lesznek szektatagok”, ezt a felelet találta: „Mert az emberek nagyon vágynak Isten után.” Az Egyház viszont az emberek eme szükségletére manapság csak elégtelen választ ad.

Lüpertz úgy vélte: „Az Egyház Istent közvetíti, és az utóbbi időben azt a feladatát nagyon elhanyagolta. Szinte kizárólag a szociális körülményekkel van elfoglalva.” Ezen kívül „túlságosan hagyta, hogy a dogmáit piszkálgassák”. És elhanyagolta a rituáléját is.

Lüpertz számára világos, hogy egy olyan egyház, mely magára csak mint a szegény és öreg emberek szociális struktúrája tekint, eltévesztette a feladatát, nem felel meg a rendeltetésének.


2011. január 30.


vissza

a HÍREK oldalra                              a KEZDŐLAPRA