Szentségtörő Jézus-filmek és a pápai idézetekkel való visszaélés
(forrás: www.kath.net – 2010. november 18.)

Fulda/Németország
Továbbra is nagy a felháborodás a Fuldai Teológiai Fakultáson tervezett Jézus-filmek, többek között a „Krisztus utolsó megkísértése” című film, bemutatása miatt. A tiltakozások után az egyetem vezetősége nyilatkozatot tett közzé, melyben az áll, hogy ez az „akadémikus sorozat” elsősorban felnőtteknek szól, és a filmek vetítésével ahhoz akarnak hozzájárulni, hogy Jézus életének „félreértéseit és félresikerült magyarázatait” tisztázzák. A rendezvénysorozat ezért „egy intellektuális diskurzus keretében száll szembe a filmkészítők szubjektív magyarázataival”.
     Szó szerint ez áll még a nyilatkozatban: „Semmiképpen nem akarjuk, hogy az a benyomás keletkezzen, mintha a filmbeli ábrázolást az újszövetségi evangéliumok mellé akarnánk sorolni, ennek ellentéte a cél. Mindazok a rendezvények, melyek egy differenciált bevezetéssel és a filmet követő párbeszéddel vannak egybekötve, kifejezetten Jézus Krisztus képének a bemutatását szolgálják, ahogy az az Újszövetségben és az egyházi tanítóhivatal hivatalos magyarázataiban kifejezésre jut.”

A nyilatkozatban a fakultás vezetősége a „Caritas in veritate” pápai enciklikából vett idézetet hoz fel maguk igazolására. „Az értelem nélküli hit ki van téve az emberek konkrét életétől való elidegenedés veszélyének.” Miként arról a kath.net-olvasók beszámoltak, a fakultás rektora, Christoph Gregor Müller, a tiltakozó levelekre adott válaszában további pápai idézeteket is felhasznált.

Különösen nagy a felháborodás a december 1-jére tervezett „Krisztus utolsó megkísértése” című film bemutatása miatt. Ennek a filmnek, mely 1988-ban került a mozikba, nyíltan szentségtörő a tartalma.
     1988-ban a német és svájci püspökök élesen elítélték a filmet. A hívek beszámolói szerint Fulda egyházmegyének ma semmilyen problémát nem okoz a film bemutatása.

2010. november 19.


vissza

a HÍREK oldalra                              a KEZDŐLAPRA