Az „Evangélikus gyermekek könyve” címet viselő hittankönyv 1958-as kiadásának előszavában azt olvashatjuk, hogy a könyvet négy lelkész állította össze (közülük az egyik nekem hittantanárom volt, a konfirmációra készített elő), és az nemcsak a gyermekek, hanem minden evangélikus hívő számára hasznos, „hiszen benne van minden, aminek az ismeretét egyháztagjainktól elvárhatjuk”.
Ezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, hogy nehogy valaki arra a gondolatra jusson, az e könyvben leírtakat csak kis gyermekek részére szánták, akiknek nem kell még mindent olyan pontosan tudniuk.
A 280 oldalt számláló kisméretű hittankönyv a kereszténység történelmét „A keresztyén egyház rövid történeté” címet viselő fejezetben tárgyalja. E fejezet alfejezetei így következnek egymás után:
1. Az első keresztyének élete;
2. A keresztyének üldözése;
3. Nagy Konstantinusz;
4. Európa népeinek megtérése;
5. A keresztyén egyház megromlása;
6. Kísérletek az egyház megtisztítására;
7. Isten reformátorrá neveli Luthert…. stb. stb. (A többi nevét már nem érdemes felsorolni.)
Bár az első alfejezet, „Az első keresztyének élete” című is tartalmaz már valótlanságot, az igazán érdekes tanítás az 5. alfejezettel kezdődik. Illetve már ezt megelőzően azzal a ténnyel, hogy Nagy Konstantinusz, tehát a 300-as évek eleje, és az 1500-as évek eleje közötti 1200 évet tökéletesen elhallgatja, meg nem történtként, jobban mondva – mint mindjárt látni fogjuk –, egyetlen „katasztrófaként” tárgyalja, és így is tanítja.
Szószerinti idézetek a könyvből:
A keresztyén vallás gyors terjedése az: egyház megromlását idézte elő. A pogányok minden tanulás nélkül tömegesen keresztelkedtek meg és magukkal hozták az egyházba régi pogány szokásaikat, szertartásaikat és babonáikat.
A papok elkülönítették magukat a néptől és külön renddé alakultak. Elfeledkeztek arról, hogy minden Krisztusban hívő ember pap. A papok közül kettő tűnt ki: a római pápa és a konstantinápolyi pátriárka. Mivel mindegyikük magát tartotta elsőnek és megegyezni nem tudtak, 1054-ben az egyház két részre szakadt. A görög keleti egyház a pátriárkát, a római katolikus egyház a pápát ismerte: el fejének. A pápák magukat Krisztus földi helytartóinak nevezték és nem szolgálni akartak, hanem arra törekedtek, hogy még a királyok fölött is uralkodjanak. Ezzel sok véres háborút okoztak.
A keresztes hadjáratok is a pápa hatalmát növelték. Ezeket a hadjáratokat Európa keresztyén népei a Szentföldet elfoglaló mohamedán törökök ellen indították. Ezek a háborúk nem jártak eredménnyel. A mohamedánok Kis-Ázsia és Észak-Afrika virágzó keresztyén gyülekezeteit elpusztították.
Szentekké avatták azokat, akik állítólag több jót cselekedtek, mint amennyi kell az üdvösséghez. A szentekhez imádkoztak is.
A templomokat már nem a régi egyszerűségben építették, hanem Máriának, az apostoloknak és a szenteknek képeivel és szobraival díszítették fel. Összegyűjtötték a „szentek” és vértanúk csontjait és ruháit is. Ezeket ereklyéknek nevezték és csodatevő erőt tulajdonítottak nekik.
Búcsújárásokat és zarándoklásokat indítottak azokra a helyekre, ahol valamilyen nagyobb „szentnek” az ereklyéje volt. Azt tartották, hogy aki ilyen helyre elmegy, az bűnbocsánatot nyer.
A mise lett az istentisztelet fő része. Az Isten igéjét nem hirdették, a bibliát nem olvasták, sőt a nép számára meg is tiltották a biblia olvasását. A misében Krisztust ostya alakjában újból és újból feláldozták Istennek, mintha Krisztus egyszeri áldozata nem tenne elegendő. Az ostyáról azt tartották, hogy az a papi áldás következtében átlényegül Krisztus valóságos testévé, ezért azután az ostyát imádták is.
Hét szentségről kezdtek tanítani, pedig Krisztus csak kettőt rendelt: a keresztséget és az úrvacsorát. Az úrvacsora kiszolgáltatásában ellenkezésbe kerültek Krisztus egyenes parancsával, mert a kelyhet elvonták a néptől. Azt tanították, hogy a testben benne van a vér is.
A purgatóriumról, vagyis tisztítótűzről szóló tanítással is ellenkezésbe kerültek az evangéliummal. Azt hirdették, hogy a purgatóriumban mindenki bűne szerint hosszabb, vagy rövidebb ideig szenved, de ezt a szenvedést misék szolgáltatásával meg lehet rövidíteni.
A szerzetesi élet is kialakult. Azt tartották, hogy a test sanyargatásával érdemeket szerezhetnek Isten előtt. Hogy ezt könnyebben megtehessék, sokan voltak, akik kietlen pusztaságokba vonultak és ott magányban éltek. Ezek voltak a remeték és oszlop szentek. Ezek a pusztalakók utóbb szerzetekben egyesültek és fallal körülzárt épületekben laktak. Ezeket az épületeket kolostoroknak, vagy zárdáknak nevezték.
A szerzetesek nőtlenségben, szegénységben éltek, sokat imádkoztak, testüket sanyargatták, betegeket ápoltak és tanították az előkelő családok gyermekeit. Bár voltak olyan szerzetesrendek is, melyek értékes munkát végeztek, a szerzetesi életet mi mégsem helyeselhetjük, mert Krisztus tanítványának az emberek között kell teljesítenie kötelességét.
Így távolodott el a keresztyén egyház a:Konstantinusz utáni ezer év alatt attól a tisztaságtól és egyszerűségtől, melyben az első keresztyének éltek.
Az egyház megromlása sok hivő ember szívét megszomorította. Olyanok is akadtak, akik az egyházat vissza akarták állítani abba az eredeti tisztaságba, amilyen az első keresztyének idejében volt. Ezek a férfiak voltak: Vald Péter, Viklef János, Szavonarola Jeromos és Husz János.
(A reformáció szó visszaállítást jelent. A reformátorok nem új vallást alapítottak tehát, mint azt ma sokan mondják, hanem megtisztították az egyházat a tévelygésektől, hogy ismét olyan legyen, amilyennek Krisztus akarta és amilyennek a Szentlélek megalapította.)
Vald Péter (megj.: a valdingens eretnekség megalapítója) francia kereskedő volt. Olvasta a Bibliát és észrevette, hogy milyen sok téves tanítás van az egyházban. Ezeket ő mind elvetette. Híveitől azt követelte, hogy Jézus tanításai szerint éljenek. Vald követőinek száma ma körülbelül 30 ezer. Főképp Olaszországban élnek.
Viklef János angol tanár folytatta Vald művét. Ő is nagyon szerette a Bibliát. Lefordította angol nyelvre. Azt tanította, hogy az úrvacsorát úgy kell kiszolgáltatni, ahogy azt Jézus elrendelte.
Szavonarola Jeromos olasz szerzetes volt. Megvádolta a papságot bűnei miatt. Tiszta és erkölcsös életet sürgetett. Ellenségei megkínozták, felakasztották és testét megégették.
Husz János tanár volt a prágai egyetemen. Ő is sürgette az egyház megtisztítását. Különösen a pápa hatalmaskodása és a hamis úrvacsorai tanítás ellen kelt ki. Ezért a pápa a konstanci zsinaton 1415-ben megégettette. Követői, akiket huszitáknak vagy kelyheseknek is neveztek (mert az úrvacsoránál a kelyhet is kiszolgáltatták) sokáig harcoltak hitük szabadságáért. A menekülőkből alakult a „cseh-morva testvérek” felekezete.
Száz év múlva Isten elküldötte az emberiségnek Luther Mártont, aki Krisztus evangéliumának ügyét diadalra juttatta.
(szerk. megj.: Itt most ugrunk egyet, és ahelyett, hogy – a könyvet követve – mindannak a jónak az elbeszélésén „örvendeznénk”, amit Luther, Gusztáv Adolf király és a 30 éves háború az emberiségnek hozott, rátérünk kis hazánk sorsára. A magyar helyzetet „A magyar evangélikus egyház története” című fejezet mutatja be.)
A keresztyén egyház romlása Magyarországra is kihatott. A főpapok világias életet éltek, katonáskodtak és mulatoztak. Az alsópapság tudatlan volt. A nép vallásos élete pedig búcsújárásokban, Máriának és a szenteknek az imádásában merült ki.
Luther iratait és tanait a lipcsei vásárokra kijáró német kereskedők hozták be hazánkba, így először a német városokban terjedt el a reformáció. Eljutott a reformáció Budára is, ahol Mária királyné [Habsburg Mária, II. Lajos király neje] udvari papjai is evangélikusok lettek.
A római katolikus egyház mindent elkövetett, hogy az evangélium terjedését megakadályozza. 1523-ban és 1525-ben halálos törvényeket hoztak az evangélium hívei ellen. Ezeket azonban nem lehetett végrehajtani, mert Mohács után az ország három részre szakadt.
Dévai Biró Mátyás volt hazánkban az evangélium legnagyobb terjesztője. Déván született 1500-ban. Szerzetes lett, de kilépett a rendből és elment Wittenberghe Luther tanítványának. Mikor hazaért, nagy buzgósággal terjesztette az evangéliumot az egész országban. Hitéért évekig súlyos rabságot szenvedett.
Budán János kírály vetette őt börtönbe. Vele együtt raboskodott a király kovácsa, aki azért került börtönbe, mert rosszul patkolta meg a király lovát. Dévai a börtönben megtérítette a kovácsot. Mikor a ló meggyógyult, a kovácsot szabadon akarták engedni? ő azonban azt mondta, hogy csak akkor megy ki a börtönből, ha Dévait is szabadon engedik. A királyt meghatotta a kovács hűséges barátsága és mindkettőjüket szabadon engedte. Élete végén Dévai Debrecenben volt lelkész. Itt halt meg 45 éves korában. Hűséges munkájáért és nagy hitéért „magyar Luther”-nek nevezték el. (megj.: A szerzők itt „elfelejtették” megemlíteni, hogy Dévai később Kálvin követője lett, és református pasztorként halt meg Debrecenben.)
Más terjesztői is voltak hazánkban a reformációnak. Dunántúlon Erdősi Szilveszter János, aki az újtestámentumot először fordította le magyar nyelvre, az ország déli részében Sztárai Mihály, a Felvidéken Bornemissza Péter és Stöckel Lénárd, Erdélyben Hontér János hirdették az evangéliumot.
Az evangélium diadala lett a hűséges magvetők munkájának eredménye. Hazánk lakosságának háromnegyed része evangélikus lett és boldog volt, hogy szép magyar nyelvén tanulhatta és hallgathatta a tiszta evangéliumot.
(szerk. megj.: Ezután jönnek a nagy evangélikusok: Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, Thököly Imre működésének leírása. Majd jön a katolikus Habsburgok, I. Lipót, III. Károly és Mária Terézia alatt elszenvedett sérelmek leírása (egy szóval meg nem említve a protestánsok által elkövetett gaztetteket). „Az evangélikus egyház újjáépítése” címet viselő fejezettől kezdve ismét érdemes szó szerint idézni az evangélikusok „történelem-oktatását”.)
A kegyetlen és protestánsokat gyűlölő uralkodók után II. József személyében nemeslelkű király került a trónra. II. József megszánta az elnyomottakat. Az ő uralkodása alatt jobb soruk lett a jobbágyoknak és hosszú üldözés után végre felvirradt az üldözött protestánsoknak is. 1781-ben kiadta a Türelmi Rendeletet. Ebben megengedte, hogy ahol száz protestáns család van, ott templomot, iskolát és paplakot építhetnek. Csak azt kötötte ki, hogy a templomnak ne legyen tornya és főutcára nyíló bejárata.
A Türelmi Rendelet eltörölte a Mária és szentekre való esküt és ezzel a protestánsokat minden hivatalra feljogosította.
A római katolikus papoknak és püspököknek megtiltotta, hogy a protestáns lelkészeket és híveket zaklassák. A vegyes-házasságból született gyermekek vallásáról úgy intézkedett, hogyha az apa római katolikus, akkor a gyermekeik mind római katolikusok legyenek; ha pedig az apa protestáns, akkor a fiúk apjuk, a leányok az anyjuk vallását kövessék.
A protestánsok örömünnepet ültek a Türelmi Rendelet megjelenésére. Az áttérések megszűntek. Egymás után épültek az új templomok. Körülbelül ezer új protestáns anya- és leányegyházközség alakult.
II. József utóda, II. Lipót alatt az 1791. országgyűlésen a Türelmi Rendelet pontjait törvénybe foglalták. Ez a törvény már a protestáns hitre való áttérést is megengedte, csak azt kötötte ki, hogy minden ilyen esetet be kell jelenteni a királynak.
A római katolikus papok még az 1791. törvényt is ki akarták játszani. Ha valaki át akart térni protestáns hitre, akkor 6 heti oktatásra kényszerítették, mert azt mondták, hogy bizonyosan csak azért akar áttérni, mert nem ismeri a római katolikus vallást. És ha az oktatás után is át akart térni, akkor joguk volt meghosszabbítani az oktatást annyi ideig, ameddig akarták.
A vegyes-házasságoknál is visszaéléseket követtek el. Csak akkor eskették meg őket, ha a protestáns fél reverzálist adott, vagyis írásban beleegyezett abba, hogy minden gyermek római katolikus legyen. Könnyen megtehették ezt a római katolikus papok, mert vegyes-házasokat csak nekik volt joguk megesketni.
A protestánsok számára a teljes vallásszabadságot és vallásegyenlőséget Kossuth Lajos, evangélikus egyházunk nagy fia küzdötte ki 1848-ban. Igaz, hogy a kiküzdött szabadságot a bécsi kormány az orosz cár segítségével ismét elrabolta, a szabadságharcot vérbe fojtotta s neki menekülnie kellett, de emléke ma is áldott minden magyar és minden protestáns előtt.
Egyházunk hívei és lelkészei is küzdöttek az 1848-49-i szabadságharcban hitük:és hazájuk szabadságáért. Kossuth Lajoson kívül evangélikus volt a szabadságharc dicső hadvezére, Görgey Artúr és a szabadság világhírű költője, Petőfi Sándor is. A világosi fegyverletétel után egyházunk is együtt szenvedett a hazával. Haynau, a császár kegyetlen tábornoka, a haza legjohbjaival együtt egyházunk vezetőit is kivégeztette vagy börtönbe csukatta. Rázga Pál evangélikus lelkész és mások vértanú halált haltak. Három püspökünket és sok lelkészünket börtönbe vetették. Egyházunk alkotmányát és szabad vallás gyakorlatát megszüntették. Rendeletekkel akarták kormányozni az országot és egyházunkat, de a magyar népnek és a protestáns híveknek a hősies ellenállásán megtört a császári önkény és 1867-ben létrejött a kiegyezés, mely ismét biztosította a szabad vallásgyakorlatot és a vallásegyenlőséget.
Isten azonban nemcsak hősöket és vértanúkat, hanem építőket is támasztott egyházunkban. Munkájuk nyomán új templomok épültek, vallásos egyesületek alakultak, szeretetintézmények keletkeztek és felvirágzott a protestáns irodalom és sajtó. Székács József püspök 1860-ban megalapítja a gyámintézetet, mely ma Gyülekezeti Segély nevét viseli és a szegény egyházakat segíti.
Minden egyházépítő munka támogatót talált Mária Dorottya nádorasszony személyében. Ez az evangélikus hivő asszony hét éven keresztül naponként imádkozott azért, hogy a magyar nép megismerje és elfogadja a tiszta evangéliumot. Férjének, József nádornak a halála után, 1847-ben, a császár a római katolikus főpapok kérésére száműzte Magyarországból.
Az Istennek tetsző egyházépítő munkát egyesek nemzetiségi viszályok szításával akarták megakadályozni. A tót evangélikusokat a magyar evangélikusok ellen izgatták. Ez az izgatás azonban nem járt eredménnyel, mert Krisztusban mindnyájan testvérek vagyunk és nem gyűlölnünk, hanem szeretnünk kell egymást. Legyen áldott az Isten, aki mindeddig megsegített minket!
Az 1608. évi 1. törvénycikk kimondja az evangélikusok teljes vallás szabadságát.
Az 1647. évi 5. törvénycikk pontosan kimondja, hogy mit kell érteni szabad vallásgyakorlat alatt. Megengedi a templomok, temetők, harangok használatát és nemcsak a nemesek, hanem a jobbágyok részére is biztosítja a szabad vallásgyakorlatot.
Az 1681. évi 25. és 26. törvénycikkek a jobbágyoktól megint elveszik a szabad vallásgyakorlatot és arra kötelezik őket, hogy földesuraik vallását kövessék. Új templomok építését csak az artikuláris helyeken engedik meg. A. következő száz év alatt a vegyes-házasságból származó gyermekek mind római katolikusok lettek. A protestáns hítre való áttérést nem engedték meg.
Az 1791. évi 26. törvénycikk ismét biztosit ja a szabad vallásgyakorlatot, templomokkal és iskolákkal együtt. Megengedi az áttérést is, de kimondja, hogy minden esetben be kell jelenteni a királynak. Vegyes-házasságból született gyermekek vallásáról úgy intézkedik, hogy ha az apa római katolikus, minden gyerrmek katolikus lesz, ha az apa protestáns, a gyermekek nem szerint követik a szülők vallását.
Az 1843-44. évi 3. törvénycikk eltörli az áttérők hat heti oktatását és megengedi, hogy vegyes-házasságot protestáns lelkész előtt is lehet kötni.
Az 1848. évi 20. törvénycikki a törvényesen bevett minden vallásfelekezetre nézve különbség nélkül kimondja a tökéletes egyenlőséget és viszonosságot.
Az 1868. évi 53. törvénycikk az áttérést és a vegyes-házasságot szabályozza. Kimondja, hogy mindenki szabadon áttérhet bármely vallásfelekezetbe, ha lelkésze előtt kétszer – két tanú jelenlétében – bejelenti kilépési szándékát. A vegyes-házasságból születendő gyermekek vallására nézve kimondja a törvénycikk, hogy a gyermekek nem szerint követik szüleik vallását.
Az 1894. évi 31. és 32. törvénycikk a házasságkötésről intézkednek. Kimondják, hogy az egyházi esküvőt meg kell előznie a polgári házasságkötésnek. Megengedi, hogy a vegyes-vallású szülők a házasság megkötése előtt egyességet, reverzálist kössenek, hogy a születendő gyermekek mind vagy az apa, vagy az anya vallását kövessék. A világháború alatt a pápa elrendelte, hogy vegyes-házasokat római katolikus templomban csak akkor lehet megesketni, ha a protestáns fél reverzálist ad, vagyis minden gyermekét a római katolikus egyháznak adja.
1948-ban egyházunk. és a magyar állam Egyezményt kötöttek. Eszerint az állam biztosítja és támogatja az egyház igehirdetését, vallástanítását és szeretetmunkáját.
A szerkesztő kommentárja:
Bár a fentiek olvastán még egy, a történelmet csak kevéssé ismerő olvasó is alig tudja megállni, hogy a felháborodástól fel ne kiáltson és azonnal meg ne próbáljon helyesbíteni, de éppen mert ezt szinte minden mondatnál meg kéne tennie, az egésznek, mármint a helyesbítésnek, a tények valós elbeszélésének semmi értelme. Ennél sokkal fontosabb lenne, ha lehetne, arra megtalálni a kérdést, hogy a fenti sorokat író emberek, és egyáltalán a protestáns történelemoktatók ennyire képzetlenek, tudatlanok, vagy ekkora gazemberek-e?
Íme pontokba összefoglalva néhány felmerülő kérdés:
1. Mit érdemel az az ember, az a felekezet, aki, illetve ami generációkon keresztül vezeti félre az embereket, és egy tanár, egy hitoktató, egy lelkész tekintélyével hamis állításokkal alakítja a rá bízott emberek, többnyire fiatalok világszemléletének a kialakulását, amitől azok egész élete, sorsa, mind e földön, mind a túlvilágon függ?
2. Milyen Isten-képet képesek azok közvetíteni, akik szemrebbenés nélkül azt merik állítani, hogy Isten 1200 évig hagyta tévelyegni népét, mert eddig várt azzal, hogy igaz emberét, Luther Mártont elküldje „gyermekeinek”?
3. A honlapra a minap feltett „A modernizmus minden eretnekség foglalata” című írásban olvashatunk az eretnekségek legfőbb ismertetőjegyeiről. E jegyek közül a fenti írásban különösen az Egyház történelmének meghamisítása és lejáratása, azaz a történelem-hamisítás, ami a tudat teljes átformálásának egyik elengedhetetlen eszköze a leginkább tetten érhető. Valamint az eretnekek azon törekvése, hogy eretnekségüket „nem külön vallásként definiálják, hanem az emberekkel azt próbálják elhitetni, hogy a hiteles tanítást adják tovább”.
Ezért használnak ilyen jólhangzó, csábító, jámbor és éppen ezért iszonyatosan megtévesztő kifejezéseket hamis, kárhozatot hozó tanaikra, miszerint azok csak „megtisztítják”, „visszahozzák az eredeti állapotot”, „visszatérnek a forrásokhoz”, „az igaz evangéliumot hirdetik” stb.
4. Egészen vérlázító, hogy a protestáns gondolkodók éppen azokat a történelmi eseményeket nevezik „jók”-nak, melyek a legnagyobb pusztulást hozták az emberiségre (például a Harmincéves háborúban Németország lakosságának háromnegyed része elpusztult, vagy lásd korábbról a honlap „A katolikus tradíció helyzete ma Magyarországon” című cikkét, melyben arról lehet olvasni, hogyan örültek Luther és társai a törökök pusztításának: „Gyulai Torda Zsigmond Melanchtonnak (Luther jobbkezének) 1545-ben ezt írta: «Tudd meg, hogy a törökök joghatósága alatt mindenütt szabadon hirdetik az evangéliumot, úgy hogy az Isten legfőbb jótéteményének mondhatnád, hogy megengedte, hogy ezek a területek a török igája alá jussanak. Ha testileg szolgaságban vannak is, az evangélium napja fölkelt és nagy véleményszabadság van.» Vagyis az a török, amely tönkretette egész hazánkat, 500 éves kultúránkat kipusztította, rabszolgaságba hurcolta fajunkat, a protestáns vallás szempontjából «Isten legfőbb jótéteménye» volt. Ezzel összecseng az az 1622-ben a nürnbergi gyűlésen – melyet VI. Adorján pápa (1522-23) sürgetésére a török veszély miatt hívtak egybe – a német protestáns rendek által elhangzott kijelentés, amelyet a pápai nuncius e felszólítására: «Ha elvész Magyarország, akkor Németország is nemsokára a törökök birtokába jut», tettek: «Inkább szolgálunk a törököknek, mint a legnagyobb és legförtelmesebb szörnyetegnek és Isten ellenségének!», mármint a pápának.”)
5. Ha a hittankönyv történelemképét nézzük, azonnal látjuk, hogy a hivatalos történelem-oktatás a protestáns szemléletet vette át („a történelmet a győztesek írják”). De vajon miért? Mert ez a hamisítás, ez a szemlélet felel meg az Isten ellen lázadó társadalmi rendnek, mind a szocialista, mind a kommunista, mind a mostani liberális világban.
6. Könnyen felismerhető az a tény is, hogy a modernizmus nem más, mint a katolicizmus protestantizálódása. Nem véletlen, hogy Lefebvre érsek minden beszédében megismételte e mondatot: „Nem akarunk protestánsokká válni. Katolikusok akarunk maradni!”
7. Ha megvizsgáljuk az eretnekségeket, azt látjuk, hogy módszereikben és céljaikban rendkívül módon hasonlítanak egymásra. Ez nem a véletlen műve, hanem azon egyszerű tény következménye, hogy azokban az esetekben, amikor üdvösségünkről van szó, mindössze kettő, azaz két lehetőség áll fenn: Vagy Isten útját, vagy a Sátán útját választjuk – harmadik nincs. Ebből viszont az következik, hogy vagy az isteni megoldásokat keressük, vagy a sátániakat. Az isteni megoldások mindig ugyanazok, a sátániak is mindig ugyanazok. Ezért kezdődik és folytatódik minden eretnekség ugyanazokkal a követelésekkel, támadásokkal. Az isteni megoldások közé tartozik az igazság, a becsületesség, a tekintély- és hagyománytisztelet, az alázat, az őszinteség. A sátáni megoldások közé tartozik a hamisítás, a másik lejáratása, a hazugság, a gőg, a tekintély és hagyomány teljes elvetése.
8. A katolicizmusnak nincs szüksége hamisításra, hiszen csak az igazság engedheti meg magának, hogy őszinte legyen. Ahogy csak az igazán erős ember engedheti meg magának, hogy olykor gyengének látszódjon, ugyanúgy csak a katolikus tanítás engedheti meg magának, hogy kendőzetlenül beszéljen Péter árulásáról, a pápák hibáiról, az Egyház olykor helytelen döntéseiről. Ez azért van így, mert a katolicizmus nem valami tagadásából, elvetéséből jött létre, hanem Jézus tanításából.
9. Miután a Sátán a tagadás fejedelme, az eretnekségek, mint az ő művei, csakis tagadásból jöhetnek létre. Egy eretnekség nem önmagában létező valami, az eretnekség létéhez elengedhetetlen valaminek a korábbi megléte, amit aztán tagadni tud. De ahhoz, hogy ezt megtehesse, azt előbb nevetségessé, rosszá, elvetendővé, ósdivá, sőt károssá kell tennie. Ezért van szüksége a történelem-hamisításra. És ezzel el is jutottunk eredeti tárgyunkhoz, az Evangélikus Gyerekek Könyvének vérlázító, ostoba tartalmához.
Feltéve 2010. augusztus 2.