E honlap fórumán csakúgy, mint az életben újra és újra felvetődik ez a kérdés: Miként lehetséges, hogy a mai katolikusok nem kívánják vissza a tridenti rítust, a régi katolikus liturgiát és magatartásformát, sőt kifejezetten visszautasítják ezeket? Vannak, akik a kommunizmust vagy (nyugaton) a liberalizmust, tehát evilági tényezőket tesznek felelőssé a katolikus hit ijesztő méretű csökkenéséért. Pedig a kérdésre Lefebvre érsek már négy évtizeddel ezelőtt megadta a helyes választ. Ez pedig így hangzik: Az új mise azért veszélyes, mert nem katolikus, mert nem fejezi ki a katolikus hitigazságokat, következésképpen, aki rendszeresen ezen vesz részt, az lassan, de fokozatosan elveszti a hitét, protestánssá, majd hitehagyottá válik.
Európa magán viseli kétezer év katolikus szellemiségét. Nyelvében, szokásaiban, kultúrájában még ma is katolikus jegyeket hordoz. Még egy ateista is sok mindent tud – a korhatár 20 évnél lehet, azalatt már nem – a katolicizmusról, hiszen olyan közegben él, mely az élet számos területén a katolicizmus bélyegét viseli magán. Ha csak az elmúlt napokban a honlapra feltett írásokat (lásd: például a „Pillanatfelvétel a mai katolikus papok hitéről” című cikket) vizsgáljuk át, megtalálhatjuk, mit is tanítanak ma a katolikus papok, hittantanárok a híveknek: „Egy plébános pap-tanár, aki egyúttal docens is, azt tanította, hogy Jézus csodáit nem szabad történelmi tényként felfogni. Például Jézus a kenyérszaporításkor igazából nem kenyeret szaporított stb. Vagy Jónás próféta valójában soha nem élt, itt is csak egy fiktív szerző tanmeséjéről van szó.” – „Egy hitoktató: Ti görög katolikusok hisztek az ördög létezésében? Mi a római katolikus egyházban már régen nem hisszük, hogy van ördög!” – De folytathatnánk a sort a honlap számos írásával, hiszen ezeknek egész sokasága foglalkozik ezzel az elkeserítően szomorú témával. Vagy álljon itt egy olyan fiatalember autentikus beszámolója közösségük katolikus életéről, aki mielőtt a tridenti misére talált évekig új misére járt, egyházközsége leglelkesebb tagja volt: „Hogy miért akartam igeliturgiát mise helyett? Mert halálra untam magam a mise áldozati részén, és úgy vettem észre, hogy a hívek is ugyanígy vannak. Számomra az igeliturgia és különösen a szentbeszéd volt a mise középpontja. Ez mind tudatlanság volt. És ahogy, fejlődtem az új hitben, nem úgy gondoltam már, hogy elég egy évben egyszer összejárni a protestánsokkal, hanem mindent el akartam követni, hogy a protestánsok olvadjanak be a katolikus Egyházba. Ezért örültem, hogy a pap helyett lelkipásztori kisegítő jön, mert őt talán jobban elfogadják a protestánsok. Úgy gondoltam, hogy elég, ha csak másfél havonta jön a pap misézni, amúgy legyen igeliturgia, mert az nem nagyon zavarja a protestánsokat. És hajlandó lettem volna lemondani az áldoztatásról is, hogy nyugodtan meghívhassuk a protestánsokat. Tömött templomot akartam látni, ezért hajlandó lettem volna bármilyen kompromisszumra. Azt akartam, hogy a katolicizmus legyen az »uralkodó« vallás. De nem csak nálunk, hanem az egész országban. Az volt a véleményem, hogy nem szabad keményen beszélnie a papnak a hívekkel, nehogy elijedjenek és kevesebben legyünk. És nagyon szorgalmaztam minden kezdeményezést, amely a misén kívül összehozta a híveket, például a bográcsozás, amely a templomkertben játszódott le az »egyházközség játszóterének« felszentelésekor. A nyitó misén olyat prédikált a pap a megjelenő sok idegen embernek, hogy Isten szeretetét nem kell megköszönni, egyszerűen élvezni kell. Ennek egyenes következménye lett, hogy havonta »szeretetlakomát« rendeztünk a templomban a mise után, ami abból állt, hogy fél lábbal a szentélyben ettünk, ittunk és beszélgettünk.” Ha egy pap olyan közösség előtt mutat be tridenti misét, amely vegyes összetételű, azaz protestánsok, közömbösek vagy nem-gyakorló katolikusok is jelen vannak, többnyire nagy érdeklődést, figyelmet, sőt még tetszést is tapasztal. Ha viszont gyakorló katolikusok teszik ki a hallgatóság nagy részét a visszautasítás, a nemtetszés tapintható, dermesztő hidegséget áraszt.
Vagyis szóról szóra beteljesedett Lefebvre érsek jóslata: a NOM új vallást szül, és ez az új vallás már alig vagy egyáltalán nem emlékeztet a katolikus vallásra, a katolikus Egyház kétezer éves vallására. Amíg az emberek vissza nem nyerik igaz katolikus hitüket, addig a hagyomány, a régi mise egy elenyésző – és egyre kisebb létszámú – kisebbség kincse marad csupán. Addig puszta vágyálom marad terjedése. És hogy mindez mit jelent a katolicizmus, az Egyház számára? Nos, emberi szemmel nézve azt, amit a fiatalember fentebb megfogalmazott: beolvadás a protestantizmusba, majd azzal együtt a közömbösségbe. – De egy katolikus tudja, hogy Isten gondolatai nem a mi gondolataink… |
vissza