|
2010. január 10-én, vasárnap délután az M2 vallási műsorának nézői megdöbbentő eseménynek lehettek tanúi. A katolikus Egyház hivatalos műsorában egy pécsi egyházmegyés plébánia-igazgató nyilatkozott (a pécsi egyházmegye területén paphiány miatt többéves gyakorlat, hogy bizonyos plébániák élére világi embert neveznek ki, aki végzi a hitoktatást, igeliturgiát tart, megpróbálja fenntartani a vallásos életet – őket hívják plébánia-igazgatónak). A műsor egy ilyen fiatalemberről szólt, aki négy évig papnövendék volt ugyan, de pappá szentelését nem kérte, és most az Ormánság területén végzi szolgálatát. A műsorban megszólalt a helyi református lelkésznő is, aki közölte, hogy aki komolyan veszi a vallását, az rájön, hogy semmi lényeges különbség nincs a katolikus és a református vallás között. De ezen még nem botránkoztam meg, mert ahogy kiderült, jött ennél cifrább is. A műsor közepe táján a plébános is megjelent, és egy miserészletet is megmutattak, éppen az áldoztatás szertartását. A pap egyik kezében tartotta a miséző kelyhet a szent vérrel (?), a másikban valami cibóriumszerű valamiben a szentostyákat. A hívek pedig egyenként saját kezükkel kivéve az ostyát, majd bemártva a kehelybe áldoztatták meg magukat. De még ez sem volt elég!
A műsor végén maga a fiatalember foglalta össze röviden hitvallását: Véleményem szerint, elsősorban nem az a borzalmas, hogy valaki így gondolkodik, hanem az, hogy ezt a szentségtörő, Isten-gyalázó gyakorlatot évek óta a katolikus Egyház hivatalos megbízottjaként büntetlenül végezheti valaki. És hogy már olyan mélyre süllyedtünk, hogy a vasárnapi miséről hazatérő hívek a televízióból, a katolikus Egyház hivatalos műsorából ezt az eretnek tanítást és szentségtörésre való buzdítást hallják! Az a hatalmas Isten, akit az egek erői sem tudnak befogadni, és akinek nevére meghajlik minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, csak egy „közös kenyér”, amit lassan akár már a sárba is lehet taposni.
A műsor a következő címen található meg az interneten:
A fenti írás először a honlap fórumán jelent meg. A hozzászólások között volt található e két írás:
1. Az egész film olyan, mintha egy sátáni briliáns elme szüleménye lenne. Elképesztő hogyan „csomagol aranypapírba” tömérdek eretnek és káros dolgot (pozitívnak állítja be a dohányzó embert, már-már szinte pozitív az, ha egy férfi a hivatása miatt elhanyagolja családját, vallása meghatározhatatlan – egy tökéletes szinkretista), úgy, hogyha egy egyszerű mindennapi ember (aki nem tradicionalista) megnézi a filmet, olyan érzése lesz, hogy ezt az embert szinte most szentté lehetne avatni.
2. Hogy a média milyen, és hogy a sátán műve, ezt tudjuk már régóta. De a fenti hír nem ezért „sátáni”, és nem is ez benne elsősorban a fontos, hanem, hogy mindezt a katolikus Egyház hivatalos műsora sugározta. Nem arról van e cikk kapcsán szó, hogy nem kell tévét, rádiót hallgatni, hanem arról, hogy ilyen emberek oktatják katolikus vallásra a gyermekeket, a fiatalokat, az embereket. És mindezt az Egyház kebelén belül. És nem csak hogy ezt csinálják, de még reklámozzák is.
További néhány megjegyzés a hírhez: Ahogy egy katolikus pap mesélte, a katolikus egyházban mára már nem az a kérdés, hogy valaki tradicionalista vagy „modern” katolikus, nem az, hogy a templomba járóknak el lehet-e magyarázni a régi és az új rítus közötti különbséget, hanem az, hogy hisznek-e egyáltalán Istenben, a túlvilágban, tudják-e egyáltalán, hogy ki volt Jézus Krisztus, és mi a Tízparancsolat. Vagyis, a mai kérdés nem az, hogy tradicionalista vagy modern katolikus, hanem hogy katolikus vagy eretnek, újpogány-e valaki. És ez a helyzet a 40 éves NOM következménye, mely a hívek mellett a hittanítókat is mérgezi. Az eredmény: egyre kevesebb hívő, egyre kevesebb katolikus család, tehát egyre kevesebb pap. Ezzel a körforgás teljes. Az „igeliturgia” laikus vezetői még a papoknál is modernistább szellemben nevelik az embereket, hiszen puszta létük már szembe áll az igaz katolikus hittel.
Nemrég jelent meg egy tanulmány a franciaországi helyzetről. Egy ottani közvélemény-kutatás szerint a katolikusok csak alig 20 százaléka jár templomba. A paphiány akkora, hogy már nem is próbálják ellátni az egyházközségeket, a híveknek kell a központba utazni, ha szentmisére akarnak menni. Talál-e az Emberfia hitet a földön, amikor visszajön – kérdezte csaknem két évezreddel ezelőtt Urunk. Úgy tűnik, e kérdés megalapozottsága egyre érezhetőbbé válik. |
vissza