|
A katolikus társadalom újraépítése
„Liberalizmus, általad halok meg”, így beszél ma az Egyház agóniájában. De beszélhet úgy is, ahogy Jézus azokhoz szólt, akik azért jöttek, hogy a zsidó főpapok parancsára őrizetbe vegyék: „Ez a ti órátok: a sötétség hatalmáé.” (Lk 22,53) Ez a kor az Egyház Getszemáni kertje, mindazonáltal az Egyház nem tud meghalni. Ugyan jelenleg egy ellenségtől megszállott város látványát nyújtja, de a liberális szekta elleni ellenállás lassan felsorakozik és megerősödik. Az első liberális pápa, aki kigúnyolta a „vésztjósló prófétákat”, hívta össze az egyháztörténet első liberális zsinatát. És a juhok aklának ajtaja ezáltal kinyílt, és a farkasok benyomultak a juhakolba és szétmarcangolták a juhokat. Ezután jött a a második liberális pápa, a kétarcú pápa, a humanista pápa. Ő ledöntötte az oltárt, eltörölte az áldozatot, profanizálta a szentélyt. A harmadik liberális pápa jött ezután, a pápa az emberi jogokkal, az ökumenikus pápa, az egyesült vallás pápája, aki kezeit mosta, és ennyi összegyűlt rom láttán eltakarta a tekintetét, hogy Sion lányának vérző sebeit, Jézus Krisztus szeplőtelen menyasszonyának halálos sérüléseit ne kelljen látnia. Én azonban ebbe nem nyugszom bele; nem akarok összekulcsolt karokkal Édesanyám, az Anyaszentegyház agóniája mellett ácsorogni. Nem, én nem osztom a szépítő beszédek álszent optimizmusát, mint például: „Felemelő időket élünk. A zsinat egy egészen rendkívüli megújulást jelent. Éljen a kultúra-összeomlások kora! Társadalmunk a vallási pluralizmus és a szabad ideológiai verseny kora. Kétségtelen, hogy a történelemnek ezt az »előre való ugrását« néhány veszteség is kíséri, mint például: vallásgyakorlat egyenlő a nullával; mindenfajta tekintély kétségbevonása; a keresztények újbóli kisebbségbe szorulása. De nézze csak: eközben micsoda előnyök vannak! A keresztények képezik a masszába dobott élesztőt, az eljövendő életteli keresztény, pluralisztikus közélet lelkét, melyet e kor vajúdik ki, annak az új világ ideálnak a motorját, mely most épül, testvériesebb, békésebb, szabadabb!” Én ekkora elvakultságot nem tudok másképp megmagyarázni, mint annak a hitehagyásnak a megvalósulását, melyet Szent Pál apostol a végső időkre megjósolt. Maga Isten, mondja Szent Pál, „engedi meg, hogy súlyos tévedésbe essenek és higgyenek a hazugságnak”. (2 Tesz 2,11) Létezhet-e annál szörnyűbb ítélet, mint a pályáról letévedt hierarchia? Ha hiszünk Lucia nővérnek, akkor Boldogasszony Anyánk éppen erről beszélt a harmadik fatimai titokban: az Egyház és hierarchiája „ördögi összekuszálásnak” az áldozata lesz (lásd: Frere Michel könyvét). És ez a krízis, szintén Lucia nővér szavai szerint, annak felel meg, amit a Jelenések könyve mond az asszonynak a sárkánnyal vívott harcáról. Ugyanakkor Szűz Mária arról biztosít bennünket, hogy a küzdelem végén „az ő Szeplőtelen Szíve fog diadalmaskodni”.
Így hát megértik, én mindezek ellenére miért nem vagyok pesszimista. A győzelem a Boldogságos Szűz Máriáé lesz. Ez újabb ok, hogy ne ölbe tett kézzel várjunk. Jobban, mint eddig bármikor kell azért harcolnunk, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus uralkodjon a társadalomban. Ebben a küzdelemben nem vagyunk egyedül: XII. Piusig bezárólag minden pápa a mi oldalunkon áll. Ők mind küzdöttek a liberalizmus ellen, hogy az Egyházat megszabadítsák tőle. Miközben ők rombolnak, nekünk megadatik az az öröm, hogy építhessünk. És egy még ennél is nagyobb öröm: fiatal papok generációi buzgón vesznek részt ebben a munkában, az Egyház újraépítésében a lelkek üdvösségére!
Miatyánk, jöjjön el a Te országod! Éljen Krisztus, a Király! |
vissza