című cikk
függeléke
Tudós-Takács János ügynöki működése
Olvasva Tudós-Takács János jelentéseit, az ott talált elképesztő dolgok ellenére is felmerült bennem a kérdés, hogy jogom van-e ennek a pap-ügynöknek a múltját bemutatni, a talált adatokat, jelentéseket nyilvánosságra hozni. Ezért több katolikus papot is megkérdeztem erről, akik nemcsak hogy megerősítettek, de kifejezetten kérték is, hogy tegyem meg ezt a lépést (sőt, ezt a bevezetőt egyikük írta).
Nem áll szándékomban erkölcsi ítéletet mondani Tudós-Takács (született Csákvári) János felett (bár a többéves kutatásaim során is egyedülálló megnyilvánulásai még ezt is megengednék), de úgy gondolom, hogy nagyon fontos, sőt elengedhetetlen, hogy végre valaki feldolgozza anyagát. Annál is inkább, mivel bár köztudott, hogy ügynök volt, és ez több helyen is nyilvánosságra került már (legutóbb a pap-ügynökökről szóló filmben), dossziéit a Történelmi Hivatalban előttem még senki nem dolgozta fel.
Egy történész kérdezősködésemre ezt írta róla: „TTJ mindenkinek borzasztó károkat csinál, akivel csak érintkezésbe kerül. Érdemes volna elolvasni dossziéit, tudtommal több kötete is van besúgásaiból a levéltárnak.” Nos, most előkerültek ezek a dossziék, és itt, ebben a cikkben csakis olyan adatokat közlök, melyek e megsárgult dossziékban olvashatóak és mindenki számára ellenőrizhetőek.
A képen Tudős-Takács János első, 1966-os beszervezése alkalmából készült személyi lapja látható, melyen azonban a jövőre vonatkozó feljegyzések is szerepelnek. A lap bal oldalán a személyi adatai szerepelnek (az előző neve rovatban az igazi neve áll: Csákvári, a Takács név édesanyjáé, a Tudós valószínűleg egyik nagypapától ered). A lap jobb oldalán legfelül az első beszervezés időpontja (= 1966. VI. 3,); a beszervezést végző tiszt neve (= Barát Tibor r.örgy, aki egyúttal a tartótisztje volt); osztályozás (= ügynök); a beszervezés alapja (ezt maguk a szervek törölték később – egyébként kompromittáló volt, de valószínűleg azért törölték, mert a szöveg a kompromittálás fajtáját is elárulta); a foglalkoztatás vonala (= belső egyházi elhárítás); aztán az ügynök neve, ami elsőnek tévesen „Dóra”, majd a végleges (= „Sándor József” – valószínűleg Sándor volt a második keresztneve, mert egy jelentésben Takács Sándorként írnak róla); az adatlap kiállításának dátuma (= 1966. június 5.); dossziéjának száma, aláírás. Majd a bekeretezett részből megtudjuk, hogy első ügynöksége 1970.VI.4-én szakadt meg, amikor „büntető eljárás alatt áll” – mint később kiderül nem politikai, hanem köztörvényes okból; és – ami a legmeglepőbb –, hogy 1986. I. 24. újra a III/III. 1/a osztály alkalmazza, vagyis 1986-ban újra ügynök lett!
Tudós-Takács János ügynök-múltjának felderítését a leginkább az indokolja, hogy sokak számára személye – igen helytelenül – összeforrt a katolikus tradícióval (ő írta a Lefebvre érsek úr által egyetlen magyarul megjelent könyv előszavát, ő fordította Aquinói Szent Tamás Summájának első két kötetét – a Soros alapítvány támogatásával, és ő jelentetett meg számos a katolikus tradícióra hivatkozó értekezést).
Az igazság ezzel szemben az, hogy a tradíció számára több okból is nagy kárt okoz Tudós-Takács János: akik ismerik múltját, azok számára személye taszító és ezt az ellenszenvet a tradícióra is átszármaztatják, hiszen ha ilyenek képviselik a tradíciót, akkor az annyit is ér, gondolják. A jóhiszemű, de tájékozatlanabb klerikusok éppen az ő személye miatt ítélik el és bélyegzik meg a tradíciót. Másrészt személye fegyvert ad a tradíció ellenfeleinek kezébe. A jóakaratú hívek előtt pedig több helyen is közölt ügynöki múltja és az ugyanakkor helytelenül elterjesztett tradícióhoz való állítólagos kötődése súlyos botrányt okoz.
Azok, akik most ismerkednek a tradícióval, Tudós-Takács szélsőjobboldali tevékenysége miatt súlyosan torz képet kapnak a tradícióról, a katolicizmusról. De Tudós-Takácsnak nemcsak szélsőjobboldali nézetei, de értelmezései sem felelnek meg a katolikus lelkületnek. „Konzervatízmusa” se liturgikus téren, sem lelkiségben nem mutatkozik, mindössze filozofikus területre korlátozódik. Tudós-Takács több helyen és nyíltan nyilatkozott, írt a cölibátus ellen, ami ugyancsak nem egyeztethető össze a katolikus Egyház tradicionális papi ideáljával és lelkiségével.
Vannak persze olyanok is, akik a kommunisták ármánykodásának tartanak minden Tudós-Takácsot érő vádat, és ma is csodálják őt. Erre nincs mit mondani. Aki feltételezi, hogy több száz oldalas kézzel írt jelentését hamisították, a Történelmi Hivatal többmillió oldalnyi anyagát preparálták, hogy réginek hassanak és ellátták mindenféle széljegyzetekkel, régi pecsétekkel, nos azoknak ….
Aki élt az ú. n. rendszerváltás előtt, az tudja, hogy senkiben soha nem merült fel, hogy a kommunizmusnak vége szakadhat egyszer (de legalábbis elképzelhető időn belül), hogy a Szovjetunió összeomolhat. Akkor azt hinni, hogy a negyven évvel ezelőtt korlátlan hatalmon levők arra gondoltak, hogy majd negyven év múlva privát emberek, például én, belenézhetnek ezekbe a papírokba! Nos, aki így érvel, annak nem tudok, mit mondani.
(Folytatás)
Hogy második ügynök tevékenysége pontosan meddig tartott – és egyáltalán véget ért-e már, arról még nincs adatom, de annyi biztos, hogy 1988 decemberében még jelentett! Gondoljuk csak meg: 1988 decemberében! Amikor már nyitva voltak a határok, nem egészen egy évvel a berlini fal leomlása előtt! Ezek után korántsem annyira furcsa feltenni a kérdést, hogy egyáltalán abba hagyta-e mára a besúgást? Vannak emberek, ez például most bizonyosodik be Németországban, akiknek annyira életelemükké válik mások feljelentgetése, megfigyelése, hogy nem tudják abbahagyni, Az ilyenek például saját szakállukra is küldözgetnek jelentéseket. Tudós-Takács első dossziéjában csaknem minden jelentés után ott áll a tartótiszt megjegyzésében, hogy a besúgott személyt maga Tudós-Takács választotta ki, nevezte meg célszemélyként.
Mivel TTJ besúgói tevékenységének kirívó és a leginkább elítélendő része az 1986-ban kezdődő második ügynöki munkája, mielőtt elkezdeném időrendben TTJ jelentéseinek bemutatását, azt a romboló munkát, amit kifejtett, az 1986-os, második belépésekor készült adatlapjának legérdekesebb adatait ismertetem. TTJ ekkor a Fővárosi Szerelőipari Vállalatnál volt tabló-ellenőr (majd 1987-től utókalkulátor a Röntgen és Kórháztechnikai Vállalatnál). Az adatlapnak rögtön az első oldalán egy furcsa bejegyzés található. A „nyelvtudása” sorban német, francia, latin és orosz nyelv áll, de ebből a „nyelvtudás foka” rubrikában a franciánál és az orosznál a „jól”, míg a latinnál és a németnél csak a „gyengén” jelző áll (a sorban a „perfekt” is megtalálható, mint lehetőség). Ez azért meglepő, mert TTJ latin tudásáról a legnevezetesebb! Nyilván, illetve e bizonyíték után ez is csak annyira komolyan vehető állítás, mint az, hogy soha nem volt dolga az állambiztonsággal.
„A kapcsolat felújítás ideje: 1986. 01. 09.”, és „minősítése” már nem egyszerűen ügynök, hanem egy fokkal magasabb: „titkos megbízott”. (Ma vajon micsoda? Akkoriban a legelőkelőbb a „titkos munkatárs” lett volna.) „Módszere”: „fokozatos” (lehetett volna még „gyors”). Majd jön a fontos közlés: „Megváltozott a beszervezés alapja: hazafias”, „funkciója: titkos információ szerzése, felderítése”.
És ezután jön az egyik legfontosabb adat Tudós-Takács János egész személyére: „Az együttműködést szívesen vállalta” (úgy van aláhúzva a három lehetséges közül ez a megjegyzés, hogy még „ingadozva, hosszas meggyőzés után” is lehetett volna).
A négy oldalas részletes adatlap harmadik oldalán (lásd a lenti két képet) egy újabb Tudós-Takács féle legenda omlik össze. „Az erkölcsi, politikai arculata, környezete” (= F) rovat „El volt ítélve” sorában nem az első helyen szereplő „politikai” van aláhúzva, hanem a „köztörvényes bűncselekményért”. Vagyis 1970-ben nem politikai okból, hanem igenis, ahogy az interneten róla olvasható, sikkasztásért ítélték börtönre. (Ezt igazolja az is, hogy a regnumos papok pere csak 1971-ben volt, és TTJ annak a pernek egyik bizonyított, dokumentált „anyagszállítója”, nem pedig áldozata volt.)
Az „Ellenőrzöttsége, felkészültsége” (= G) rovatban „ellenőrzött, megbízható” (a sorban ez a legelőkelőbb jelző), és a „hálózati munkát szívesen” végző kifejezés van aláhúzva. Ez utóbbiban sorban is ez a jelző áll a legelső helyen, utána jön még a „kedvetlenül, vonakodva, félelemből, karrierista meggondolásokból, anyagi haszon miatt végzi” kifejezések. (A fekete aláhúzások nem tőlem származnak, az adatlap eredeti kitöltése történt így, én a piros nyílakkal hívtam fel a figyelmet a legérdekesebb részletekre.)
(Az utolsó öt képen a „A beszervezés alapja: hazafias vagy kompromittáló” című cikkben az első oldalával teljes nagyságában megtekinthető adatlap kinagyított részletei láthatóak.)
(Második folytatás)
E részletes bemutatás után rátérhetünk TTJ munkadossziéira, ügynöki tevékenységére. De nem azért, mintha egy ilyen megtévedt ember önmagában megérdemelne ennyi odafigyelést vagy munkát, hanem azért, mert az ő jelentéseinek fényében – csakúgy, mint a többiekében – rajzolódik ki teljes valóságában, lecsupaszított mivoltában a 60-as évek utáni magyarországi klérus állapota. (Aminek ismerete után a magyarországi katolicizmus mai helyzete is mindjárt sokkal érthetőbbé válik – ez is éppen az egyik – nagyon fontos oka – e tényfeltárásnak.)
Ezzel kapcsolatban sokadszor kell felhívnom a figyelmet, hogy ez a dolgozat nem a 40-es, 50-es, hanem csakis a 60-as évekkel kezdődő állapotokkal foglalkozik. Ha e cikk írójának nem, akkor legalább e kor egyik legfontosabb tanújának állítását tessék végre elfogadni: Lénárd Ödön – a 17 évet ült piarista pap – írja 1991-ben a Vigíliában megjelent vallomásában második (1961-es) perével kapcsolatban: „Ebben az időben már különleges fizikai kínzásokra nem került sor. Sorozatos és szándékos éjszakai kihallgatásokról sem tudok.” És egy másik koronatanú, a kétszer elítélt Dr. Timár Ágnes OCist. első (1961-es) letartóztatásáról szóló beszámolója: „Kifejezetten fizikai erőszakot nem alkalmaztak velünk szemben.” Ha már a börtönökben a rabokkal szemben sem volt megengedett a fizikai erőszak, akkor mennyivel inkább vonatkozik ez a tiltás az ügynökökre, akiket egyébként sem vertek soha!
Mint már a fő oldalon írtam, TTJ-t az interneten róla található cikkekben összecserélték egyik ügynök- és volt káplán társával, aminek eredményeképpen helytelen fedőnevet és tartótisztet társítottak hozzá. Fő besúgói tevékenysége azonban részben megfelel az említett internetes cikkben leírtaknak és az ügynök-filmben róla elmondottakkal. Besúgásainak tárgyairól a sikkasztása miatt félbeszakadt első ügynöki tevékenységét lezáró „Jelentés” ad pontos tájékoztatást.
Egy kis ízelítőül, az időbeli és logikai sorrendet teljesen elhagyva, néhány részlet TTJ utolsó jelentéséből (a domonkos Dóczy Zsigmondról és Tóth Mártáról, a Hagemann csoport egyik tagjáról), mely 1970. április 9-én készült. Az előzmények: Dóczy László Zsigmond, „F” dossziés ( = figyelős, vagyis, akik megfigyelés alatt állottak) papnál kint járt egy BM-es tiszt. TTJ-nek az volt a feladata, hogy arról jelentsen, mennyire rendítette meg Dóczyt ez a látogatás. Tóth Mártától pedig azt kellett megtudnia, hogy mikor és hova mennek a regnumosok kirándulni. A tartótiszt, Barát Tibor TTJ ezen ügynöki jelentéséről feletteseit így tájékoztatta: „Az ügynök Tóth Mártáról elmondta, hogy az április 4-i amnesztia után is folytatják tevékenységüket. … Ügynökünk az F-dossziés, Dóczy bizalmát bírja és alkalmas a további ellenőrzésre. Feladata: folyamatosan jelentsen Hagemann csoportjáról. Legközelebbi találkozó: 1970. április 22. 14 óra, Buda fedőnevű lakás.”
Ez a találkozó azonban már nem jöhetett létre, mert áprilisban Tudós-Takács Jánost sikkasztás miatt letartóztatták, és többéves börtönre ítélték. Ez volt az oka, hogy az ekkor már 3 vastag kötetre rúgó dossziéit lezárták. A mellékelt képen látható „Jelentés”, melyet tartótisztje, Barát Tibor adott feletteseinek, május 5-én készült. Pontos szövege nagyon fontos, hiszen feketén-fehéren benne van, első ügynöksége alatt miről jelentett az az ember, aki a nagy nyilvánosság előtt ezt merte mondani: „Sohasem voltam állambiztonsági ügynök, ezért fedőnevem sem volt; Soha semmilyen motiváció nem tudott rávenni, hogy Isten ellenségeivel együttműködjek; Hagemann Frigyes börtönbe juttatásában semmilyen szerepet nem játszhattam.”
Bár a képen olvasható az írás, illetve ezen a helyen nagyobb változatban is látható, a „témákat” külön is ide írom:
„SÁNDOR JÓZSEF fn. ügynök jelentései az alábbi elhárítási területek vonalaival foglalkoznak:
– Kizárt szeminaristák csoportja.
– Illegális domonkos rend helyzete, egyes rendtagok ellenséges tevékenysége, a rendi utánpótlás fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységük, külföldi kapcsolataik és a kapcsolattartás formája.
– Wisolith Ilona illegális női csoportjának ellenőrzése.
– Mehrle Tamás svájci domonkos és Csertő Sándor vatikáni tisztségviselő ellenséges tevékenysége.
– Az illegálisan tevékenykedő regnumos csoportosulás (megj.: ez volt Hagemann csoportja) ellenséges tevékenységének felderítése.
– Néhány szoros ellenőrzés alá vont F dossziés tevékenységének figyelemmel kísérése (Dóczi Zsigmond, Csertő György).”
És ezután áll egy nagyon fontos megjegyzés, mely bizonyítja, hogy az ügynöki jelentéseket mindig ellenőrizték. Vagyis csak akkor tartották a benne levőket igaznak, ha azt legalább két, három ügynök egybehangzóan állította: „A M dossziékban elfekvő jelentések ellenőrzöttek, operatív értékűek.” Ez az utolsó megállapítás azt jelentette, hogy az illető személyek ellen terhelőek, és mint ilyenek felhasználhatóak.
Erről az ellenőrzésről két okból fontos tudni: mint már a fő oldalon kifejtettem, az állambiztonságnak az volt az egyik célja, hogy minél több papot beszervezzen. Ennek egyik oka a jelentések ellenőrizése volt, hiszen a fő ellenségnek tartott papokban természetesen nem bíztak, jelentéseiket csak úgy tudták hasznosítani, ha biztosak voltak azok valóságáról. Másfelől semmissé teszi azokat a kimagyarázkodásokat, melyek szerint a lecsukott papok ellen az ügynökök jelentése alapján hozott vádak nagy része tartalmát tekintve sem igaz. Az előfordult, hogy valaki nem az igazat jelentette, de erre az állambiztonság éppen a többszörös bebiztosítás miatt mindig rájött, és az ilyen jelentéseket nem kezelte „operatívan”. Csak azokat az adatokat tekintette és használta „terhelőnek”, melyeket leellenőrzött, vagyis melyekről több ügynök ugyanazt jelentette.
TTJ dossziéinak Tartalomjegyzékében a megszámlálhatatlanul sok személy között ezek a nevek szerepelnek a legtöbbször: Csertő György domonkos; Csertő Sándor Vatikán; Diósi Géza rk. káplán, domonkos; Dóczy László Zsigmond rk. pléb. domonkos; Hagemann Frigyes regnumista; Hankovszky Miklós rk. káplán; Kárpáti Sándor szegedi szeminarista; Mehrle Tamás domonkos, Svájc; Madari Péter rk. pléb. domonkos; Molnár Mária domonkos III. rendű; Molnár Irén domonkos III. r.; Somogyi Sándor regnumista; Tóth Márta regnumista; Varga Ince bécsi domonkos; Weit Rezső disszidált domonkos; Winkler Lajos domonkos III. rendű.
Tudós-Takács ügynöki feladatai azért is érdekesek, mert szinte az egész egyházi területre kiterjednek, és ezáltal a katolikus egyház számos tevékenységére, szinte egész helyzetére mély betekintést nyújtanak.
TTJ tehát jelentett az illegálisan felszentelt papokról és a feloszlatott, de azért még mindig létező rendekről, azután azokról, akik a tiltás ellenére ekkor akartak katolikus közösségeket létrehozni. De külön kiemelt területe volt a Csertő testvérekkel kapcsolatban a magyar klérusnak a Vatikánnal folytatott titkos információcseréje és az éppen ekkor zajló zsinat, illetve az azt követő helyzet jellemzése is, valamint konkrétan, Hagemann Frigyes csoportjának lebuktatása. Emiatt jelentéseiben nagyon sok, a személyétől teljesen függetlenül érdekes adatra lehet bukkanni.
Elsőnek azonban azt a kérdést szeretném megválaszolni, hogy minek alapján szervezte be az állambiztonság Tudós-Takács (Csákvári) Jánost. Ungváry Krisztián a Hagemann-üggyel foglalkozó cikkében ezt írja Tudós-Takács Jánosról: „A II. vatikáni zsinat ellensége lett, mivel a reformokban az igaz hit bomlasztását látta. Ez alkothatta az állambiztonsággal kötött szövetségének elvi alapját is.”
Nos, hogy a nem-katolikusok vagy a modernista katolikusok szemében vádnak hat, ha valaki nem híve a II. Vatikáni Zsinatnak, érthető. Ugyanakkor, az állambiztonság sokkal értelmesebb volt, és jobban átlátta a helyzetet, mint ahogy azt – úgy tűnik – csaknem mindenki gondolja. TTJ egyik 1969. áprilisi Hagemann-ról szóló jelentésének végén (melyben a Hagemann-féle kötelező olvasmányokról számolt be) az értékelésben egy nagyon fontos, egész témánkra döntő jelentőségű mondat áll (lásd jobbra feljebb az utolsó képet. Rendkívüli fontossága miatt ide írom a képen látható szöveget, melyet tartótisztje írt feletteseinek: „Hagemannék »eretnek« tevékenységében ideológiailag több olyan vonás van, mely a MNK (Magyar Népköztársaság) szempontjából kedvezőbb, mint a tomizmus. Azonban a regnumosok e lojálisabb ideológiai platformról ellenséges szervező tevékenységet végeznek. E csoportosulás bomlasztása, gátlása, mert államellenes – áb. (állambiztonsági) feladat. A tomisták nézetei konzervatívabbak, de tevékenységük nem államellenes, ilyen szervező munkát tudomásunk szerint nem végeznek. Merevségük miatt elszigeteltebb, nehezebben terjeszthető a tomizmus.”(A szövegben található aláhúzás nem tőlem, hanem a tartótiszttől ered, a vastag betűs kiemelés viszont már tőlem származik.)
És a tartótiszt felettese, melynek a kézzel írt megjegyzése (lásd lent balra) után álló aláírását nem lehet kibetűzni, TTJ-nek az egyik Hagemann-jegyzetet elítélő értékelése után ezt írta: „Az ügynök értékelése egy sor kérdésben nem helyt álló. Erre az értékelésben (m. m. abban, amit a tartótiszt adott) ki kellett volna térni." És ugyanez a tiszt, ugyanekkor, de egy másik Hagemann írásról történt beszámoló jelentés alá ezt írta: „»A plébános és a káplán viszonya« c. brosúra értékelése nem jó. Ez az anyag alkalmas arra, hogy fiatal papok körében mi is hasznosítsuk.”
Vagyis az állambiztonság emberei pontosan tisztában voltak azzal, hogy a modernizmus (amit a Hagemann-féle csoport is képviselt) számukra sokkal kedvezőbb ideológia, mint a tomista, azaz a tradicionális katolikus tanítás. Sőt, arra is rájöttek, amit ez az értékelés világosan bizonyít, hogy a modernista elvek kiválóan alkalmasak a katolicizmus bomlasztására. Ezért tartják Hagemann modernista szellemben írt dolgozatát számukra is felhasználhatónak, miközben a szerzőt, Hagemannt és társait szervezkedés miatt mégis börtönbe csukják majd.
Vagyis az állambiztonság ideológiailag a modernizmust támogatta, azzal szívesebben kötött szövetséget, de felismerte, hogy a modernisták politikailag aktívak, ez pedig – ahogy írták – államellenes, ami ellen mégis fel kell lépniük.
Az ekkortájt börtönbe került papok csaknem mind modernisták voltak, hiszen a modernizmushoz, ahogy ezt a honlap egyik cikke már tárgyalta, hozzá tartozik a napi politikai életbe való beavatkozás. „Mert a modernistákra az a jellemző, hogy a hit »maiasításában« élnek, ezért érzik úgy, hogy be kell avatkozniuk a napi politikába.” (Különben erről beszél egy igazi szakértő, Molnár Tamás is, az éppen most feltett, „A II. Vatikáni Zsinat következményei” című írásában.)
Az igazi katolikus szellemiség nem feltétlenül húz ujjat a hatalommal, különösen nem akkor, ha már beállt egyfajta kiegyezéses állapot. (A magyar viszonyokra lefordítva: amíg volt miért, vagy azt hitték, van miért harcolni – vagyis a 40-es évek második felében és az 50-es évek elején – a katolikus iskolák, a szerzetesrendek fennmaradásáért, akkor sok tradicionális lelkületű pap is összetűzésbe került a kommunista hatalommal. De miután ez az idő elmúlt, az egyház vezetői aláírták a megegyezést, és ennek keretein belül viszonylag nyugodtan folyhatott a plébániákon a pasztorális munka, minden ezen túlmenő aktivitás elvesztette értelmét, és csak arra adott alkalmat, hogy a hatalmat ingerelje. Ezt bizonyítja az is, hogy 1956-os ténykedés miatt – tudtommal – alig ítéltek el papot – Mindszenty esete más kategóriába tartozik.)
Ez az őskeresztények magatartásából is világosan kiderül. Ha ők szembekerülnek a hatalommal, akkor ez nem azért történt, mert a napi politikai kérdésekbe avatkoztak, hanem mert a hitük került veszélybe. Az első 300 év mártírjai nem azért haltak meg, mert elítélték a római császárok szociális, vagy politikai, vagy hadi tetteit, hanem mert hitük megtagadására kényszerítették őket. Ezért a passzív ellenállás, a hit védelme mindenféle kihívó magatartás nélkül, a törvények – amennyiben nem a hitet érintik, hittagadást követelnek – tiszteletben tartása, de legalábbis lehető legkevesebb áthágása, sokkal inkább megfelel a katolikus lelkületnek, mint a nyílt szembefordulás, a hatalom ingerlése a különféle az egyházi kereteken kívüli szervezkedéssel.
folytatása hamarosan következik