Miután türelmesen végighallgattuk a világ összes katolikus bazilikájából, egyszerű templomából a Helsinki emberjogi konferenciára, meg a koppenhágai klímacsúcsra, a különböző béke-csúcstalálkozókra, az ENSZ és a világélelmezési központ gyűléseire készített nagyszerű programbeszédeket, melyekkel korunk katolikus főpapjai megörvendeztettek bennünket Karácsonyra, tekintsük át, mit tettek, miről beszéltek régen a katolikus vezetők e napon. Az Egyháznak Istentől rendelt küldetése az, hogy az embereket előkészítse a kegyelem befogadására. Ez az előkészület csakis és egyedül a bűnbánatból és a radikális megtérésből állhat. Aki e kettőt nem hajtja végre, az nem képes meglátni Istent, az nem képes felismerni az ember Jézusban Istent, Isten Fiát, aki által minden lett és van és majdan megítéltetik. Keresztelő Szent János ezért követel bűnbánatot a zsidóktól.      „Ezekben a napokban Judea pusztájában fellépett Keresztelő János, és így prédikált: »Tartsatok bűnbánatot, mert közel a mennyek országa!« Ő az, akire Izajás próféta utal, amikor ezeket mondja: »A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!« János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét pedig bőröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele. Kiment hozzá Jeruzsálem, egész Juda és a Jordán egész vidéke. Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szaddaceus jön megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: »Viperák fajzata! Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől? Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét. Ne gondoljátok, hogy arra hivatkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mondom nektek: ezekből a kövekből is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a satuját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni. Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérűjét, a búzát csűrébe gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzbe vetve elégeti.” (Mt 3,4-12) Lukács evangélista hosszabban idézi Izajást (Iz 40,3-6): „A pusztába kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.” (Lk 3,4-6) Vagyis, előbb a „rendcsinálás” és utána a felismerés!      A Káldi-féle Biblia 1928-as kiadása e szavakat így magyarázza: „A minden völgy a hitetlenség lelki üressége és a kislelkűség gyávasága; a hegy a kevélység. A görbe út a bűn útját, a göröngyös az erény nehézségeit jelenti. A minden test minden gyarló ember; az üdvösség a messiási ország és a megváltás.” A Szunyogh Xavér-féle misszálé ezt tanítja Jézus születéséről: „A tényekkel ugyanis számolnunk kell. Krisztus eljött és itt él köztünk. Ha ezzel a ténnyel nem számolunk, most önként, kénytelenek leszünk meghajolni előtte, mikor majd eljön másodszor «ítélni eleveneket és holtakat».” – „A biztos tudat, hogy jön az Úr, örömmel tölt el, de az Egyház mégegyszer, az utolsó percben figyelmeztetni akar, hogy készen várjuk jövetelét. Engeszteljük meg az Urat bűneinkért böjttel és az Egyház imádságával egyesített könyörgésünkkel.” – „A világ is a bűn sötétségében volt, mikor ez az «isteni fény» eljött az emberekhez. És a szent éjjel évenkint újra megjelenik ez a fény, hogy ami a bűn sötétségéből még megmaradt a szívekben, azt kikergesse onnan.” – „Teljes fényben ragyog Karácsony napja, azért az Egyház is teljes fényben állítja elénk a ma született gyermeket, akiről fennen hirdeti az egész mise, hogy Isten egyszülött Fia, az örök Ige, aki előtt hódol az egész világ, még a messze idegen és pogány bölcsek is. … A szentlecke arra int, hogy ne felejtsük el, hogy aki a jászolban fekszik, az igaz Isten. Erre figyelmeztet az Egyház Szent Pál szavaival, aki egyúttal megmondja a Fiúisten megtestesülésének a célját is, hogy visszavezesse a világot alkotó Urához. … A harmadik mise valamikor a világegyházat, a hatalmat jelképező Szent Péter templomban volt, mert a liturgia elsősorban nem a betlehemi kisdedet ünnepli, aki tehetetlenül gügyög bölcsőjében, hanem a kisdedben a világ Urát köszönti, kinek vállán a hatalom, Isten egyszülött Fiát, ki előtt az egész világ hódolni tartozik, és akiben való hit Isten gyermekeivé tesz bennünket.” A mai világ, és a világ követelményeihez alkalmazkodó Egyház az év minden napján, de különösen Karácsonykor szinte papagájként ismétli a szeretet szót, a „szeressük egymást gyerekek” slágerként nagyon jól hangzó, hitbeszédként igen helytelenül, üresen kongó szavait. Isten, az egyetlen Isten, akit ma már csak a katolikusok ismernek, természetesen szeretet! De ha ma – egy olyan világban, ahol a fogalmaknak hatalmas zűrzavara él, ahol már alig van két ember, aki egy szón ugyanazt érti – egy katolikus ezt a szót kiejti, köteles azonnal azt is hozzátenni, mit ért a katolikus Egyház „szeretet” alatt. Ha ezt nem teszi meg, beszéde olcsó frázisok ismétlésévé, üres, semmitmondó, mai újpogány, emberjogi aktivista beszédévé züllik. Bolberitz Pál atya a napokban az egyik tévéállomás számára adott interjújában többek között azt is mondta, hogy a mai világ legnagyobb baja, hogy az emberek nem tűrik el, hogy Isten vezesse őket. Hogy csak addig kell nekik Isten, amíg azt teszi, amit őt akarnak. És ehhez hozzátette, hogy mindezt csak itt meri elmondani, de a szószékről nem, mert ott a hívek megdobálnák emiatt. (Bolberitz atya a Városmajorban szokott misézni – NOM-ban –, ahol a tabernákulumot eltették oldalra, az oltárt lebontották, helyén székek állnak stb.) Száz és ezer hasonló példa helyett, maradjunk a lényegnél: bűnbánat, megtérés nélkül az ember nemcsak nem válik Isten gyermekévé, nemcsak nem lehet gyümölcsöző számára Jézus megváltó működése, de egész egyszerűen nem lesz képes meglátni Jézusban az Istent. Az ő számára a jászolban fekvő Isten-gyermek egy gőgicsélő kisded, esetleg szeretni való csecsemő, aki ajándékot kap és ajándékot osztogat, és akit szentimentálisan lehet szeretni, vagy akár tisztelni is, mint az emberiség jótevőjét, a „legnagyobb prófétát”, a jóságos szamaritánust. Ezért nem lehet elfogadni azokat a szentbeszédeket katolikusnak, melyek a szeretetről való beszédet nem a bűnbánatra való felszólítással kezdik.      A Bibliában egészen világosan benne van, hogy a Keresztelő Szent Jánoshoz jövő emberek, először bűnbánatot tartottak, és csak utána keresztelte meg őket János. Előbb bűneink felismerése, a megtérés, a bűnbánat, és csak ezek után leszünk nyitottak Isten szavára, alkalmasak az isteni üzenet és kegyelem befogadására. A napokban a fórumon egy úriember nem értette meg, hogy mi kivetni való van a december 28-ai ökumenikus imatalálkozóra hívó felhívásban. Később ez a hozzászóló elmondta, hogy ő a neokatekumen mozgalom tagja. Feljegyzéseim között megtaláltam a két és fél évvel ezelőtt, Gergely atya fórumán zajló vitában Gergely atya neki szóló válaszát, és az illetőnek hozzám intézett levelét. Ebben ilyet írt nekem: „Ne legyen már Önben ennyi gyűlölet! Ez Önnek rossz. Bátorság, mert Isten szereti Önt, mint minden bűnöst: mohamedánt, buddhistát, protestánst, kommunistát, szektást, lefebvre-istát, sőt, római katolikust. És olvasson egy kicsit újabb dolgokat is: hogy biztosan igazak legyenek, mondjuk a jelenlegi és előző Szentatyától.” A Magyar Kurír hasonló tatalmú főpapi beszédet közölt december 26-án: „Jakubinyi György érsek karácsonyi üzenete: »Isten a szeretet! És elmondhatjuk, hogy karácsony a szeretet ünnepe, a megváltó szeretet első tanúságtétele, amelyet Krisztus kereszthalála és feltámadása betetőz. – Henri Boulad SJ jezsuita atya, világhírű hitszónok egy alkalommal muszlim hallgatók előtt is azzal kezdte konferencia beszédét, hogy felemlegette Isten-Allah 99 tulajdonságát, amelyeket a muzulmán hívek imáikban felsorolnak Isten dicsőítésére. Nagy meglepetésre bejelentette a jezsuita atya, hogy most megnevezi Isten századik tulajdonságát, amely magában foglalja és felülmúlja mind a 99-t: Isten a szeretet!” E két modern, minden világi és vallási fórumon unos-untalan ismételt szólam után rövid idézet M. Basilea Schlink „Hol van az igazság? Mohamed Allahja valóban a Biblia Istene?” című könyvéből.      (Mikor 14 évvel ezelőtt ezt a könyvecskét Maessen atyától megkaptam és elolvastam, szabályos sokkot kaptam. Hetekig hit-válságba kerültem, mert nem voltam képes megérteni, hogy ilyesmi valóban megtörténhet Jézus Egyházában, ha tényleg van Isten. Mármint hogy az objektív valóság ellenére a katolikus papok, élükön a pápával képesek a mohamedánokkal közösködni, a katolikus pápa képes a Koránt megcsókolni!) Részlet Schlink anya könyvének a „Mohamed a Biblia felől nézve” című fejezetéből:      Csak Jézus mondhatta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14,6) Egy teológus, Gottfried Simon ehhez a következő megjegyzést fűzte: „Azáltal hogy Mohamed Jézus ezen isteni teljhatalmát hatályon kívül helyezi és igazi anti-keresztény módra Jézus koronája után kap, hogy azt saját fejére helyezze, nyilvánul meg az a sátáni csalás, ami őt átitatja. Hogy Jézus útjában áll az ő makacs terveinek, hogy csak akkor éri el célját, ha Jézust félretolja, nos, ezekkel Mohamed tisztában volt. Krisztus fölé helyezni magát és a helyére ülni, ez nyilvánvalóan sátáni.”      Mindez aláhúzza azt, amit János azokról mond, akik Jézust mint Isten Fiát nem fogadják el: „Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem az antikrisztusé, akiről hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van.” (1 Jn 3,2-4)      Ilyen Krisztussal szembenálló emberek voltak Jézus idejében mindenekelőtt a farizeusok és az írástudók, akik Jézussal szembeni ellenséges beállítottságukkal megmérgezték a népet. Azt vetették Jézus szemére, hogy Istent káromolja, mert azt mondta, hogy ő Isten Fia.      Miért nem akarták a farizeusok Jézust a nagyobbnak elismerni, aki nem csak ember, hanem egyben Isten Fia is? A Szentírás ezt több helyen is megválaszolja, például Mt 27,18-ban: irigységből („Tudta [Pilátus] ugyanis, hogy csak irigységből adták kezére”), és mert a saját dicsőségüket keresték.      Mohamed valójában ugyanazt a viselkedést tanúsítja Jézusnak ezen Istentől megerősített fiú-helyzetével szemben, mint egykor a zsidó nép e csoportja, ezért nyilván nála is ugyanaz az indítóok. Azt veti azok szemére, akik Jézust elismerik Isten Fiának és Őt mint a háromszemélyű egy Isten második személyét tisztelik, hogy istenkáromlást követnek el. És a Jézus követőit sújtó ítélete valójában a fejet, Jézust magát találja el!      Ah, milyen súlyosan bántjuk mi meg Jézust, amikor Mohamedet elfogadjuk, és ezzel Jézus fölött mondott ítéletét állni hagyjuk, ahelyett hogy határozottan visszautasítanánk? Mivel ez a gyalázat saját híveitől éri Őt, újra halljuk Jézus panaszát: „A megalázástól megszakad a szívem.”      Ha Mohamed csak azt hitte volna, hogy – egy isteninek vélt inspiráció után – az embereket arra kell felszólítania, hogy az egyetlen Isten Allahban higgyenek, vallása nem lenne olyan veszélyes. A döntő momentum nála azonban ez: hallott Jézus Krisztusról mint Isten Fiáról, mégis úgy döntött, hogy szembehelyezkedik vele, és ezzel harcba vonult ellene. Az úgynevezett egy Isten Allah nevében Mohamed az Isten Fiában való hitet istenkáromlásnak jelentette ki. Ez az ő nagy vétke, és ez teszi őt csalóvá és csábítóvá, kísértővé. E háttérből válik világossá, mily biblia-ellenes proklamáció a mohamedánok hitvallása. „Nincs más isten Allahon kívül és Mohamed az ő prófétája.”      Jeruzsálemben a templomhegyen, az egykori szent isten-kinyilatkoztatások helyén, a sziklamecset, az iszlám egyik legszentebb szentélye körüli téren egy körbefutó frízben a Koránból való idézetek olvashatóak, például ezek: „Istennek legyen hála, akinek se fia, se társa nem volt a kormányzásban.” – „Nehogy azt állítsd, hogy hárman vannak. Isten csak egy egyetlen, és távol álljon tőle, hogy fia lett volna.” (Sure 17,111 és 4,169) Ez nem más, mint hadüzenet Jézus Krisztusnak és minden kereszténynek.      Szívünk csak mély fájdalommal telhet el, hogy egy bűnös ember arra vetemedik, hogy Jézus Krisztust, a méltósággal, hatalommal és felséggel teli Isten-Fiút, az örök szeretetet, akiről Mohamed igenis tudott, így káromolják. Mennyire felfoghatatlan, ha ezek után maguk a keresztények mégis elfogadják Mohamedet Isten küldöttének, holott még arra is merészkedik, hogy magát bűnös emberként az utolsó, Jézus fölött álló küldöttnek nevezze ki, állítsa be. Ez az Isten-Fiú, a mi Megváltónk fájdalmas megalázását és becsmérlését jelenti.      Ah, valóban csak ilyen kevéssé szeretjük a mi Urunkat Jézust? Jön valaki a saját maga nevében (vagyis nem Istentől küldve), egy hamis próféta, aki nem más, mint az Antikrisztusok egyike, ahogy a Szentírás nevezi az olyanokat, akik nem akarják elismerni, hogy Jézus Isten Fia. És Krisztus eme tagadói előtt mégis szélesre tárják az ajtókat, hogy mindenütt lehetőséget kapjon, hogy hamis tanítását, mely Jézus ellen irányul, terjessze és a Jézus-hívők ellen harcoljon! Micsoda fájdalom Urunk számára! Jézus odaadja az életét érettünk szeretetből, és sok keresztény válasza erre az, hogy elárulják az ellenségeinek – támogatják, erősítik, hogy még jobban tudjanak dolgozni Jézus, a mi Megváltónk ellen! Az a sokat emlegetett szeretet! Vegyük például a szülők iránti gyermeki szeretetet: ha egy gyermek azt mondja, hogy x. y. nagyon „jó fej”, de nem az apám vagy anyám, akkor a legjelentősebbet tagadja bennük! Lehet-e az ilyet szeretetnek nevezni? Ha egy királyra népe azt mondja, hogy jó ember, bőkezű ember, segíti a szegényeket, de nem királyunk, és ezért nem tartozunk neki semmilyen engedelmességgel, akkor melyik modernista állíthatja, hogy ez szeretet?      A keresztény vértanúk nem azért adták életüket Krisztusért, mert bíráik arra akarták rávenni őket, hogy vitassák el, hogy Jézus „jó ember” volt, hanem azért, mert Istenként tisztelték őt, vagyis olyannak, aki a földi hatalmasságok, a császár felett áll. És ők ezért a hitért, meggyőződésükért adták életüket! Nem azért, mert valaki vitatta a Názáreti jó emberi tulajdonságait! Jézus Krisztus Isten és ember, vagyis istenségében végtelen. Az egész kereszténységnek csak akkor van értelme, ha ez így van. Az egész megváltói műnek csak akkor van értelme, ha ez így van. Ha a világ összes jóságát összetesszük, akkor sem érjük el az Ő végtelen jóságát és hatalmát, mert a sok véges még mindig csak véges, és akármilyen nagy, soha nem lesz végtelen. A végtelen minőségileg különbözik a végestől, nem mennyiségileg! Ahogy Basilea Schlink anya könyvében világosan leírta: azzal, hogy a kereszténységet egy síkra helyezzük más vallásokkal, a lehető legnagyobb szeretetlenséget követjük el Isten ellen, valójában magunk is istenkáromlóvá válunk.      Nem igaz, kedves neokatekumen olvasó: Isten nem szereti egyformán a katolikusokat a más vallásúakkal, ha azok önhibájúkból nem keresztények! Isten nem szereti egyformán az embereket: például Szűz Máriát minden embernél jobban szereti, és utána a szenteket is jobban, mint az állandó visszaesőket, és az igaz katolikusokat is jobban, mint a hitehagyottakat!      Isten ugyan a szeretet, de a kölcsönösség alapján ítélkezik majd: aki itt a földön, a vizsga idején elárulja, azt Ő sem fogadja el saját gyermekeként odaát. Jézus ezt világosan megmondta: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt.” Ez világos és egyértelmű beszéd, nem lehet józan aggyal félremagyarázni! Loyolai Szent Ignác megtérésekor egy éjjel állt teljes lovagi öltözetben, felszerelésben Montserrat hegyén Isten Anyjának szobra előtt. Mäder atya a katolikusokat arra szólította fel, hogy legyenek lovagiasak, a gyengék védelmezői. Álljunk mi is oda teljes fegyverzetben a betlehemi jászol elé, és védjük az isteni gyermeket azok ellen, akik nem ismerik el isteni méltóságát. Vagy azzal, hogy tagadják Isten-létét, vagy azzal, hogy nem engedelmeskednek parancsainak, és ezzel nem ismerik el királyuknak.      Ez a katolikus szeretet, nem az, ha hagyjuk, hogy mindenki azt tegyen, ami neki jól esik. És mivel az emberek csak akkor ismerik fel a kisdedben Istent, ha megértik, hogy Isten végtelenül fölöttük áll, hogy a kisded valójában a teljhatalmú Királyuk, és ezért joga van parancsolni nekik, joga van azt mondani, hogy teljesítsétek parancsaimat, tartsátok be törvényeimet, hirdessük és tegyük meg mi is azt, amit a régi katolikusok hirdettek: elsőnek tartsunk bűnbánatot, hogy szemünk egyre élesebben, tisztábban láthassa az ember-Jézusban Istent, akit egykor szemtől szembe szeretnénk látni.