Gondolatok

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki olvasás közben jegyzetel, a fontosnak, érdekesnek tartott gondolatokat aláhúzza, felírja magának vagy továbbgondolja. Most ilyen 16 évvel ezelőtt készült feljegyzésekből következik néhány.


A rendetlen ember attól rendetlen, hogy nem is hajlandó belátni, hogy rendetlen. Ha belátná, hogy ő rendetlen, akkor tovább nem is lenne az. Hiszen, ha látná a rendetlenséget maga körül, és ő is rendetlenségnek érezné, akkor őt magát is zavarná, és rendet csinálna. Vagyis ha belátjuk valaminek a rossz, helytelen voltát, akkor egyúttal ez a valami minket is zavarni kezd. Ez megfordítva még inkább igaz: egy rossz csak addig nem zavar bennünket, amíg nem látjuk be róla, hogy rossz. Ezért, ha előre tudjuk hogy nem vagyunk hajlandóak, vagy nem akarunk változtatni a rosszon, semmiképpen nem vagyunk hajlandók elfogadni annak a valaminek a rossz létét.

A technikára és liberalizmusra épített társadalmak, országok lassan semmit nem tudnak már abból működtetni, amit ők kényszerítettek rá polgáraikra. Eddig a világtörténelemben egyetlen más kor sem hitegette az embereket olyan eszközökkel, ígéretekkel, nem rótt rájuk olyan szabályokat, törvényeket, melyeket nem tudott se kielégíteni, sem betartani, sem betartatni. Erre az állapotra csak korunk jutott el.

Ha valaki megtért, nem szabad elfelejtenie, hogy csak ő változott meg, a többiek nem, tehát csak ő látja másképp a dolgokat, környezete nem.

Mikor kiderült, hogy az istentagadók minden igyekezetük ellenére sem boldogok, az anyagi világban az embernek tehát lelke is van, kitalálták a lélektant, a pszichológiát. Ahogy a technika csak az ember fizikai kényelmét szolgálja, a pszichológia csak a lelkek kényelmes boldogulását. Kereszténynek lenni, Jézusnál gyógyulást keresni, fáradságos „öngyógyító kezelés”. A pszichológiában a lélek elvárja, hogy más gyógyítsa meg tablettákkal, trükkökkel, hipnózissal stb. A pszichológia egészséges, normális emberek lelki zavaraival foglalkozik, amik azért keletkeztek, mert Istentől való eltávolodásunkkal arányosan okozunk sebeket egymásnak.

Amely lelki élmény nem jut megfelelő külső kifejeződéshez, nem tud teljesen kifejlődni, veszít az erejéből és könnyen elsorvad. (Schütz Antal)

Lénárd Ödön írásaiból:
     – Szabadnak lenni annyi, hogy az ember tudja, hogy helyeset cselekszik.
     – De aki legalább lelkiismeretével és Mennyei Atyjával szemben nem tudja felmutatni letépett és elszakított bilincseit, annak lehetnek vágyai és jószándékai, de elindulni még indult el azon a bizonyos szűk ösvényen.
     – Krisztus képmutatóknak nevezi azokat, kik az atyáik által meggyilkolt prófétáknak építenek síremléket. A szemforgatók könnyen elítélik az előző generáció bűneit, és örülnek, hogy a kezük tiszta azok mocskától, de a lehető helyrehozatal eszükbe se jut. Hiszen csak nem mondanak le a bűnük gyümölcseiről, amiket ha apáik nem követtek volna el, ők eleinte viszolygással, később közönnyel, de elkövetnének maguk is, épp mert a gyümölcseihez ragaszkodnak!
     – A gondolkodás csődje: egy-egy fogalomfajtának helytelen használata, vagy a gondolkodás egészséges menetének kibicsaklása nagyjából végigvonul az emberi gondolkodás egész történetén. De a besűrűsödésük és a korábban legfegyelmezettebb stúdiumok közé számító filozófiai, teológiai gondolkodásban való térhódításuk már aggasztóbb. A jelenség gyökere ott van, hogy a gondolkodás megszűnt a valóság felderítésének eszköze lenni, aminek eredményét aztán az ember kötelezőnek érzi további magatartása számára. Ehelyett fegyverré vált, amivel ki-ki pillanatnyi céljait akarja érvényre juttatni. Ami nem zárja ki, hogy a következő pillanatban ugyanazt a tételt egy másik cél érdekében ellenkező értelemben ne használja. Ebbe a vonalba valami mindenek fölött álló Abszolútum sehol sem fér bele.
     – A mindenkire érvényes, átfogó Abszolútum kirekesztése az etikában egyetlen törvény létjogosultságát tűri meg, a dzsungel törvényét, az erőszakét.
     – A gondolkodás degenerálódásának egyik legjellemzőbb vonala a negatív fogalmak előtérbe kerülése. Az eltérő, a marginalizált, a beteg, a csúnya, a neurotikus lesz az igazi.
     – A minden abszolútum iránti érzékét elvesztett szubjektív egocentrizmus végső fokon teljes szellemi csőlátásba fut bele, vagyis a valóságból minden pillanatban csak a maga érdekének vélt legszűkebb területet fogja fel. A vele szemben álló, valóban értelmiségieket viszont a gondolkodás csődjétől elsodortak szemében nem egyszer ellenszenvessé teszi értelmi intaktságuk.
     – Nem lévén határozott meggyőződésük, eleve gyanúval néznek mindenkire, akinek bármiféle meggyőződése van. Azok szemében, akik egész életükben csak sodródtak, a meggyőződéses ember ostobának vagy szélhámosnak tűnik.
     – Az akaratnak tán leglényegesebb melléfogása, ha nem a hűségre, hanem a szenvedés el- és megkerülésére koncentrál. A kereszténység Krisztus keresztjével kezdődik, és már az apostolok sem voltak képesek kereszt nélkül pusztán igehirdetéssel látni el a dolgukat.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA